KULTer.hu - Vendégszövegek hálójában
75797
post-template-default,single,single-post,postid-75797,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Vendégszövegek hálójában

Németh Gábor: Egy mormota nyara

Lehet, hogy emiatt pironkodnom kellene, de nem ismertem korábban Németh Gábor írásait, sosem olvastam tőle semmit az Egy mormota nyara című könyvéig. Ám éppen ezért prekoncepciók és elvárások nélkül vettem kezembe a regényt, és üdítően meglepett.

Új kalandot jelentettek számomra a kisbetűs, mondatvégi írásjeleket elhagyó bejegyzései, mondattöredékei, vendégszövegei. A humorától önkéntelenül is hangosan felkacagtam, az anekdotázásait pedig csillogó szemmel olvastam – talán épp a természetessége, a könnyedsége miatt. És azt is szerettem benne, ahogy magába szippantott a történet, illetve maga a történetmesélés – azt pedig kiváltképp, hogy a könyvnek volt húzása, lendülete, ami miatt nehezen tudtam letenni.

A cím egy Byron-idézet, ráadásul annak a vámpírfilmnek a leendő címe, amelyhez főhősünk/elbeszélőnk helyszíneket keres. Ezzel jól rámutat a szerző arra a korábban (vagy talán ma még mindig) divatos eljárásra, amellyel szépirodalmi művekre vagy kanonizált művészekre hivatkoznak, utalnak a populáris alkotásokban, ahogy a regény esetében is: egy valós eseményt beszél újra, a realitásban gyökerezik a fikció. Németh Gábor sok életrajzi momentumot emelt be a könyvbe, és járt is azokban a városokban, ahol helyszínvadász narrátora megfordul. A könyv fülszövege megemlíti Buenos Airest is, de meglepő módon ez a regényben mégsem szerepel – talán ez a mű egyetlen szépséghibája.

139448861

A regény keretét és apropóját az adja, hogy az elbeszélő a fiának szeretne írni parainesist: „ráadásul azt találtam ki, hogy neked írok, tulajdonképpen függetlenül attól, elolvasod-e majd egyáltalán, neked szerkesztem össze ezt itt, ürügynek használom a létezésed, hogy írás közben ne tartsam őrültnek magam” (16.). Ebből pedig egy nagyon érdekes játék bontakozik ki, ami túllép a napló, az intelem vagy a memoár általános műfaji keretein. Nincs időrendhez kötve: megengedi azt a szabadságot az elbeszélőnek, hogy bármit leírjon, ami éppen eszébe jut, látszólag nem követve semmilyen logikát; az egyik emlékfoszlány továbbiakat hív elő. Formához sem kötődik, hiszen a kétszavas értelmetlen szókapcsolatoktól kezdve a vendégszövegeken át a hosszabb terjedelmű szövegrészekig mindenfélét találunk. Műfajilag talán a vallomáshoz hasonlít a legjobban, egy helyszínvadász vallomásai a fiának, amíg egy biarritzi kikötőben veszteglő hajón várja sorsának további alakulását. Ebbe pedig belefér az a rengeteg írói reflexió is, amitől hemzseg a könyv eleje: néhol humorosan, néhol szabadkozva, néhol az elbeszélhetőség vagy az írás problematikáján lamentálva, de szinte mindig a megszólítotthoz intézve szavait. Az egyetlen dolog, ami főhősünket és a történetet is továbblendíti, az, hogy a film zárójelenetéhez, Byron halálához keresi a legalkalmasabb tengerparti helyszínt.

Amikor pedig megtalálja, akkor szinte benne van a levegő forróságában, hogy itt is történni fog valami megbocsáthatatlan dolog. Az elbeszélő minden egyes helyszínen csak szemlélődő, és szinte minden alkalommal szemtanúja egy végtelenül elszomorító eseménynek. „[H]a figyel az ember, előbb-utóbb tényleg majdnem minden megtörténik, egyszer csak megérkeznek a szereplők, és ahol szereplők vannak, előbb-utóbb történik is valami jóvátehetetlen.” (23.) „[A]zóta tudom, hogy nem történhet meg bármi bárhol, hogy a látható terekhez láthatatlan események tartoznak, láthatatlanok, mert nem a jelenben vannak, hanem a „már nem”-ben vagy a „még-nem”-ben, hogy bizonyos terek csak azért léteznek, hogy egyszer majd megtörténjen bennük és általuk valami…” (69.) A helyszín így a puszta háttéren túl felértékelődik, és az elbeszélőnek jó alkalmat nyújt arra, hogy olyan témákat is érinthessen, amelyek nagyon érzékeny és aktuális politikai, társadalmi vagy emberi konfliktusok: migráció, cigányság, az asszimiláció és idegenség problémája.

Biarritz, a tengerparti üdülőfalu viszont az egyetlen olyan helyszín, ahol a szemlélődő narrátorból cselekvő lesz, és így válik Albert Camus Közönyének (az újabb fordításban: Az idegen) parafrázisává. Németh Gábor ezt nagyon is egyértelművé teszi: a mottóval is sejteti, később pedig szövegrészeket emel be Camus regényéből. Mindenesetre briliánsan készíti elő a végkifejletet a csehovi puska elvével – számomra talán a legötletesebb játék a koktélok elnevezésének felhasználása volt, például a Halál a Golf-áramlatbané: „két esetleg három halál délután” (154.). A gyónáson túl, amit a narrátor a fiára hagy, azt is megosztja, hogy hogyan kell elegánsan és körültekintően inni Hemingway vagy épp Oscar Wilde ajánlásait követve.

Németh Gábor: Egy mormota nyara, Pesti Kalligram, Budapest, 2016.

Kiemelt fotó: Origo.hu

Vass Edit

szerző: Vass Edit
honlap e-mail
Vass Edit 1980-ban született Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar nyelv és irodalom tanár szakon. Azóta folyamatosan tanít és 2006-tól rendszertelenül jelennek meg írásai: könyvajánlók, színház- és filmkritikák, esszék, álnéven pedig a mai napig kisprózákat ír. 2006 és 2009 között a prokontra.hu ismeretterjesztő oldal szerkesztője és munkatársa volt.

KULTprogramok

<< 2018. jún. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum