KULTer.hu - Az idegen követése
77549
post-template-default,single,single-post,postid-77549,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az idegen követése

Oravecz Imre: Távozó fa

A távolodó tekintet, ahogy józanul szemügyre veszi, vagy ahogyan álmában egymásba mossa az időtlenített emlékezet és a mulandó jelenlét ter(h)eit. A közeledő tél, amint át- meg átjárja a maradék három évszakot, mielőtt végleg beköszöntene. Oravecz Imre kilenc év termését felölelő verseskötete egyszerre meghaladása és beteljesítése annak, amit általában (könnyelmű evidenciával) költészetnek hívunk.

„A költők öregkori munkásságát / fiatal kritikusok értékelik, / ez természetes, / az embernek öregen is van véleménye, csak nem hangoztatja, // de honnan tudják, / milyen öregnek lenni?” – szól az Irodalom című szöveg pár sora. Valóban, hivatásos, zöldfülű elemzőként mit lehet kezdeni egy olyan számadással, melynek költőisége, esztétikuma – és így annak értékítélete – nem vonatkoztatható el a megélt élet puszta, mondhatni földhözragadt tapasztalataitól? Ebben a könyvben ugyanis mintha valami folyton felülírná az írói munka művi folyamatát, óhatatlanul is átlényegítve minden mondatot és kijelentést, felerősítve az összes kérdést és kételyt. A versekben többször szóba kerül Kosztolányi, akinek Számadás-ciklusa érdekes párhuzam lehet ebből a szempontból, hiszen sokkal több artisztikumot, mívességet foglal magában, mint az Oravecz-féle kései költészet darabjai. Utóbbiak – a szerző szavaival élve – inkább nevezhetőek életdokumentumoknak, mint művészi produktumoknak. Bár a biografikus jelleg végigkísérte az egyébként révbe ért életmű egyes állomásait, a Távozó fa mégis más szinten örökíti meg a lírai alany és a hús-vér szerző összeolvadását. Ez a szinte eszköztelenül elért minőség tehát nem csak egy poétikai pálya letisztult betetőzése, talán több is, kevesebb is annál. Mert miképpen mérhetnénk meg mindazt a felhalmozott élményanyagot és idő-sűrítményt, amit ideáig görgettek a lapok?

tavozo

„Megint írtam egy verset, / még nem tudom, / hogy jó-e, / ha úgy döntök, hogy igen, / akkor ma nem éltem hiába.” (Feltétel) A vidéki rezervátumlétbe vonuló elbeszélő monoton, ugyanakkor kifelé-befelé figyelő mindennapjainak szövegszerű foglalatai az idézet tartalmával ellentétben nem az ábrázolt események magas színvonalú „megörökítésére” törekszenek, ugyanúgy a pátosz nélküli mulandóság, esendőség jegyeit viselik magukon. Vagyis nem valamiféle művészi becsvágy hozza létre őket, hanem egy szokatlan túlélési ösztön, ami egyszerre szembesíti magával a szerzőt és teremti meg eme szerzőség benső – ezzel együtt közvetítő – beszédmódját. A csupán időről időre feloldódó magány szavaiban így a személyes önreflexió mellett megjelenik egy általánosabb érvényű szólam, amely a természet közelségében nyomon követett, illetve a civilizációtól elszakadó létmódból kibomló jelenségeken túl megközelít egyfajta transzcendenciát is. A könyv elején található, az igazság tanításáról szóló – Kempis Tamás Krisztus követése című írásából kiemelt – mottó rejtélyes módon kapcsolódik a kötet tényekre alapozott, törődött kijelentéseihez, többnyire kiábrándultságból fakadó, végérvényesnek ható megállapításaihoz.

A versek írójának „fásultsága” mindezek ellenére éltető nedvekből táplálkozik, még akkor is, ha a szövegek szikár szárazsága inkább a lemondó gesztusokat helyezi előtérbe, háttérben hagyva azt a minduntalan működésbe lépő megfigyelőkészséget, ami újra és újra az elhagyni készült világ részleteire, árnyalataira fókuszál. A szajlai tájból kirajzolódó alak vágytalan tétlensége ezért paradox módon olykor nagyon is tevékeny állapotot idéz elő, amely helyenként a valóságtól elrugaszkodva formálja a megjelenített szűkülő-táguló környezetet (és belső vidékeket). Az egyik legszebb vers például a gyerekkorba való visszavágyódásról szól; a cikluscímmé is emelt Visszavágyódás képzeletben, lépésről lépésre rekonstruálja a hajdani Szajla termékeny földjeit, állatoktól nyüzsgő erdőségeit, majd eljut a 20. lépéshez: „hétéves énem megjelentetése a dűlőúton, amint uborkáért megy a konyhakertünkbe.” Az intenzív álomvilággal kísért hétköznapi szituációk a lezártságuk ellenére is béklyózó (esetenként felszabadító) múltbéli emlékekből, valamint a csekély számú, ám lappangóan ösztönző jövőbeli szándékokból ambivalens létértelmezés olvasható ki, melyben a szavak csak jelzőkarók lehetnek. Vajon kihez, mihez vezetnek?

image

„Néha olyan, / mintha én nem én lennék, / hanem valaki más, / egy nehézkes, űzött idegen, / ki a bőrömbe bújt.” (Öregség) Ez a hívatlan vendég egyre gyakrabban fordul meg a ház körül. A tőle való idegenkedés a vele való közvetlen találkozást megelőző várakozásban oldódik fel. Közben azonban el kell végezni azt a bizonyos helyreállítást is, feleleveníteni azokat az eredendő élményeket, amelyek néhány pillanatra, percre, napra otthonossá tehetik a lakatlanná váló lélek háza táját. Utána már nyugodt szívvel lehet az idegen nyomába lépni… A kései gyermek iránt érzett feltétlen apai szeretetben vagy a szajlai porta körüli gondoskodó tevés-vevésben olyasféle humánum nyilvánul meg, ami ugyanolyan hévvel él meg egy-egy visszatérő benső képet vagy egy kívülről jövő, látszólag jelentéktelen jelenséget (ld. a Madárnapló apró rebbenésekre reflektáló jegyzeteit), mint amilyen hűvösséggel alakítja ki saját képzeteit saját, fokozatosan mélyülő elidegenedéséről, a világba történő visszatérés lehetetlenségéről.

A kötetben végig tematizált távolodás talán közeledést takar? „A kar, a kar / egy ember ága, lombos és gyümölcsös, / mit is akar?” – szól Kosztolányi Hatalmas ősz című költeménye. Az Oravecz-kötet címadó versének lassan kiszáradó – a megmentés reményében csonkolt – cseresznyefájának törzsén, a semmivé vált lombos ágak alatt tétova hajtás nyílt ki. Akarhat-e még valamit?

Oravecz Imre: Távozó fa, Magvető, Budapest, 2015.

Papp Máté

szerző: Papp Máté
honlap e-mail
Papp Máté 1987-ben született Kecskeméten, jelenleg Budapesten él. A Szegedi Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Pannon Egyetemen tanult magyar irodalmat, illetve esztétikát. 2010-től 2013-ig a Kultúra és Kritika portál zene rovatának szerkesztője, 2013-tól Az Új forrás folyóirat állandó munkatársa.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum