KULTer.hu - Egy élet
77511
post-template-default,single,single-post,postid-77511,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy élet

John Williams: Stoner

„Une vie” – mondhatnánk Maupassant művére utalva, és valóban, Williams regénye alapvetően nem más, mint egy élet története. Ha a 18. században jelenik meg, valószínűleg Mr. William Stoner élettörténete lett volna a címe. Ez az élet azonban, ahogy John Williams megírta, hétköznapiságában és prózaiságában egyszerre pontosan kimért és szívbemarkolóan fájdalmas.

1965-ben jelent meg ez a regény, és fél évszázad múltán jutott el a magyar olvasókhoz. Egyáltalán nem látszik rajta ez az ötven év. Stoner története ma is épp olyan érvényes és általános, mint annak idején, és minden bizonnyal akkor is és ma is rengeteg Stoner-szerű alak éli az életét szerte a világban. William Stoner, a regény főszereplője 1891-ben született Missouri államban egy kis tanyán. Szülei kínnal-keservvel termelik meg a mindennapi betevőt egy szikkadt földdarabon, életük örökös munka és kínlódás. Majd kínálkozik egy lehetőség a kitörésre: William beiratkozik a Columbia egyetem újonnan nyílt agrártudományi karára, hogy gazdálkodó legyen. Azonban egy év múlva a kötelező angol irodalmi kurzus tanára, a szigorú Archer Sloane hatására valami megérinti, és átiratkozik a bölcsészkarra. Ledoktorál irodalomból, innentől kezdve az első generációs értelmiségi fiú karrierje szinte töretlenül ível fölfelé a professzorságig ugyanazon az egyetemen. Megnősül, rosszul választ, házassága teljes csőd, egyedül lányában Grace-ben leli örömét. Majd a negyvenes éveiben belép életébe egy hallgatója, Katherine…

williams-stoner-300dpi-jpg

A főszereplő személye talán azzal ragadható meg legjobban, hogy mi nem. Stoner nem zseni. Nem törtető. Stoner nem tűnik hősnek. Sőt, még antihősnek sem mondható. Jelentőségteljes, hogy a regény írója nem küldi a háborúba sem az első, sem a második világháború idején. Az ő élete kizárólag az irodalom, azon belül is a középkori és reneszánsz angol irodalom körül forog. Stoner nem visz végbe rendkívüli tetteket, nem válik el, nem szökik el szerelmével, ugyanakkor szüleitől örökölt szívóssággal dolgozik, tanít, mentorál és ragaszkodik az egyetem eredeti ideájához. Ahogy az első világháborúban elesett barátja, Masters fogalmaz, némiképp ironikusan: „Tehát a gondviselés vagy a társadalom, nevezzük bárminek, megteremtette nekünk ezt a viskót, hogy bejöhessünk a viharból. A mi kedvünkért van az egyetem […] De legyünk bármilyen rosszak, akkor is jobbak vagyunk a kintieknél, a sárban tapicskolóknál, a nagyvilág szerencsétlen nyomorultjainál” (43.).

Kinn és benn ellentéte a regény egyik fő szervező motívuma. A kinn, a külvilág minden alacsonyságával, szennyével, konfliktusaival a benn, az egyetem világa, az intellektus, a szépség bűvöletével. Nem véletlen, hogy Stonert a regény nagy részében zárt terekben, otthoni dolgozószobájában, egyetemi irodájában vagy Katherine lakásán látjuk. Mindazon szereplők, akik a külvilággal valamilyen kapcsolatot ápolnak, beszennyeződnek és/vagy önmaguk vagy a főszereplő életére vannak káros hatással. Az akár campus-regényként is olvasható mű rejtetten rávilágít az egyetemi lét egyik dilemmájára: van ez a „viskó”, az egyetem, melynek feladata a tudomány és a szépség ápolása és továbbadása, ugyanakkor átjáróház is, amelynek csendjét a ki- s beáramló hallgatógenerációk folyamatos ajtócsapkodása töri meg. Ennek a kinti, „sárban tapicskoló” típusnak a képviselője a Walker nevű hallgató, egy tehetséges (vagy csak annak tűnő), fellengzős, beképzelt, a határokat feszegető és felkészületlenségét nagyszerű retorikával leplező típus, aki miatt konfliktus támad Stoner és Walker pártfogója, Stoner kollégája, később főnöke, Lomax között (Lomax jellemzően „kívülről” kerül az egyetemre). Stoner nem enged, ennek ára pedig Katherine-nel való kapcsolata.

Stoner nem szeretne mást, mint hogy békén hagyják. Hogy taníthasson és az irodalomnak éljen. Vezetői pozíciók nem érdeklik, pedig lehetne tanszékvezető is. Reménytelenül álmodozó, miközben fogát összeszorítva ragaszkodik az oktatás színvonalához és a tudomány elvont ideájának tisztaságához a külvilági Walker- és Lomax-félék ellenében. A regény legmegragadóbb részei azok a jelenetek, amikor a szépség bűvöletbe ejti, és megszűnik körülötte tér- és idő: egy téli estén, fűtött irodájában ülve „érezte, hogy húzzák ki a fehérségbe, amely olyan messzire terjedt, ameddig csak ellátott, és amely része volt a sötétségnek, amelyből kiragyogott, a tiszta és felhőtlen égnek, amelynek nem volt se magassága, se mélysége. Egy pillanatra úgy érezte, kilép a testéből, amely mozdulatlanul ül az ablak előtt” (228.).

5585688.0

Figyelemreméltó, hogy a fenti jelenet havas, sötét táj előtt játszódik. Későbbi feleségében, Edithben is ez a hideg szépség fogja meg, aztán hamar rájön, hogy a gazdag bankárcsaládból származó felesége nem tudja kielégíteni a belsőjében nagyon is szenvedélyes kutatót. Stoner tévedett, talán azért, mert nem volt képes az életre másképp tekinteni, mint költészetre. Sok év múltán ez a csalódottság sodorja fiatal hallgatója Katherine karjaiba, és kettőjüket pedig éppen a költészetben élő közös szenvedély köti össze. „Nem a szellem, nem a test szenvedélye volt ez; olyan erő volt, amely mindkettőt magában foglalta, mintha csupán a szeretetnek volnának anyagai, sajátos szubsztanciái. Egy nőnek, egy versnek mondta egyszerűen: nézz rám! Élek.” (318.)

Ha már költészet, adódik a párhuzam egy olyan angol költővel, aki ugyan kívül esik Stoner kutatási területén, de akinél a saját univerzum megteremtése, a testi és lelki szenvedély harmóniája, a két szerelmes a külvilágtól elszigetelt egységbe olvadása olyan gyakori motívum: a metafizikus költő, John Donne. Donne szerelmes verseinek beszélői is valójában csak arra vágynak, hogy hagyja őket békén a sárban tapicskoló, rohanó világ, hogy megteremthessék saját, teljes és fenséges világegyetemüket. Amikor azonban kipattan a kapcsolatuk, Stoner nem dob félre mindent, hogy élete szerelmével lehessen. Pedig olyan egyszerű lenne elutazni, otthagyni a prózai, piszkos külvilágot. Csakhogy a „késett diákok”, „bús inasok” „pór hangya-nép” világa, az intrikus Lomaxek, a ripacs Walkerek, a hideg Edithek világa mindenütt ott van. És ebben áll Stoner valódi tragédiája. Ennek ellenére egy helyben maradva küzdi végig az életét, akkor is, ha a szerelmével közös világuk két külön univerzumra szakad, akkor is, amikor főnöke bosszújából professzorként első éves kurzusokat kell tanítania, amikor a lánya, Grace egy nem kívánt terhesség után alkoholista lesz, és akkor is, miután halálos betegséget diagnosztizálnak nála. És tisztességgel, emelt fővel, bár iszonyatos gyötrelmek árán végigfutja a pályát. És ettől lesz Stoner – nevéhez méltóan – sziklaszilárd hős, a mindennapok hőse, akit lassan elfeled az utókor.

Nagyon finom, gyengéd, drámaiatlanságában is drámai regény. A különösen érzékeny, ugyanakkor minden sallangtól mentes, de a lélektani folyamatokat tűpontosan jelezni képes, szinte a francia lélekelemző próza Mauriacra, Simenonra és Julien Greenre emlékeztető nyelvén szóló prózát Gy. Horváth László immár megszokottan kitűnő fordításában olvashatjuk.

John Williams: Stoner, fordította Gy. Horváth László, Park Könyvkiadó, Budapest, 2015.

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum