KULTer.hu - Lelkibéke
77925
post-template-default,single,single-post,postid-77925,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lelkibéke

A falra szerelt tévében egy zenecsatorna esti klipválogatása megy. A képernyő jobb alsó sarkában egy hangszóró ikon áthúzva, a napbarnított, bikinis lányok esetlenül próbálnak mozogni a zenegépből szóló Homok a szélbenre. A pultos fiatal, a tulajdonos lánya lehet, üres tekintettel bámul a tévére. Minden egyes szám előtt összehúzza a szemeit, majd kicsit oldalra dönti a fejét. Itt csak reggel szokott tömeg lenni, fél nyolc körül már gyülekeznek a munkába indulók, az ajtó előtt, zsebre tett kézzel remegnek, és idegesen tekintgetnek a kereszteződés felé, mert tudják, hogy megint pár másodpercen fog múlni, hogy elérjék a buszt.

Dobálom a visszajáróját a zenegépbe, különben csönd lenne a helyiségben. Rajtam kívül hárman ülnek még itt. A lány nem sajnálja az esti gyér forgalmat, hiszen ezek az emberek amúgy sem szeretnek fizetni, este meg már senki sem nézi, hogy mennyit költ, aztán meg méltatlankodnak, hogy én annak a szemétládának nem fizettem, meg hogy a te fogyasztásodat ne írd az én számlámhoz, a fene vigye a picsádat.

Az ajtónál ülő férfi hangtalanul énekel – együtt a zenegéppel. Öltönyben van, fehér ingje a mellkasáig kigombolva, nyakkendője úgy övezi borostás nyakát, akár egy elméretezett hurok. Aktatáskája a mellette lévő széken hever, a férfi néha rápillant, talán ő maga is azon gondolkodik, hogy mi lehet benne. Nem számoltam hányadikat issza, túl lehet már sok körön, olyan erősen markolja a Kőbányai nyakát, mintha meg akarna kapaszkodni valamiben, mintha egy örvényben lenne, amely, ha meglazul szorítása, egyből magával rántja.

A másik kettő a billiárdasztal mellett ül. Ők már akkor itt voltak, mikor én megjöttem. A lány néha megkérdezi tőlük, hogy mit kérnek, mert melegedni ide ne járjon senki, ez nem hajléktalanszálló. Ilyenkor a két alak összerezzen, friss halottakban rándulhat így az ideg. Zavartan mondanak valamit, aztán megisszák, amit eléjük raknak. Nem szoktak ide járni, a Volánban láttam őket eddig, együtt vonultak az ivóba menekülő leszállókkal. Biztos munkanélküliekké váltak, és jobb elfoglaltság híján a Nyolcasba jöttek, múljon csak az idő, ahogy szokott.

Hamarosan zárunk, kiáltja el magát a lány, és számolni kezdi a napi bevételt. Ekkor veszem észre, hogy az öltönyösnek elfogyott a söre, csak az üveget markolássza. A pulthoz megyek, kérek egy Kőbányait, majd a dúdoló férfihoz sétálok. Lerakom elé az üveget. Ezt nem kell szorítanod, mondom neki, tele van.

A kiemelt képet Vigh Levente készítette.

Juhász Tibor

szerző: Juhász Tibor
honlap e-mail
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban, költő. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, most kereskedelemmel foglalkozik. Versei 2012 óta jelennek meg. Igyekszik azokkal a személyes problémákkal foglalkozni, amik több embert érintenek. 2015-ben jelent meg első kötete, az Ez nem az a környék.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum