KULTer.hu - Weezer reneszánsz
78121
single,single-post,postid-78121,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Weezer reneszánsz

Weezer: White Album

Úgy tűnik, az idei év a régi legendák visszatéréséről szól. A nerd-rock műfaj megalkotója, a Weezer a kilencvenes évek legjelentősebb bandái közé tartozott. Amíg a Nirvana a tinédzserek haragját és frusztrációját képviselte, addig a Weezer a visszahúzódóbb, szorongó srácok világát mutatta be az olyan mesterműveiben, mint a Blue Album vagy a Pinkerton. Azonban az évek során sokat változott a hangzásvilág és a lemezek minősége is.

Sokáig úgy tűnt, nincs visszaút a középszerű vagy egyenesen rossz albumoktól, és sokan már temették a bandát, ez azonban tavalyelőtt egy szempillantás alatt megváltozott, mikor a srácok feltámadtak hamvaikból az Everything Will Be Alright In The End című lemezükkel, és visszanyerték rajongóik bizalmát. Erre az albumra négy évet kellett várni, éppen ezért meglepő volt, hogy a folytatás, a White Album ilyen hamar, alig két évvel később, idén júniusban már a polcokra került.

weezer2014splash

Az album dallamai igencsak „régimódiak” és nyugodtak. A zenekar énekesének, Riversnek az volt a szándéka, hogy az új lemez egy tengerparti lazulás hangulatát és a The Beach Boys stílusát tükrözze. Kicsit furcsa is ilyen letisztult dalokkal találkozni, mivel napjainkban az indie és az alternative rock hangzásvilága igencsak zsúfolt és effektekkel telített, elég meghallgatni bármelyik Foals- vagy Arctic Monkeys-számot. Ezt a koncepciót követi a nyitószám, a California Kids, ami beállhat a banda legjobb albumindító dalai közé, mint amilyen például a My Name Is Jonas vagy az American Gigolo. Az erős kezdést a Wind In Our Sails viszi tovább, ami a kedvenc számom a lejátszási listáról, és talán legjobban képviseli az album kettősségét. Amíg a hangzásvilág visszafogott és nyugodt, addig a szövegek mind egyfajta szorongást és bizonytalanságot, jelen esetben sziszifuszi erőlködést mutatnak be. Ezt a példát követi a King Of The World is, ahol rosszabbnál rosszabb dolgok sorozatát kell kibírnia a szöveg főszereplőjének – feltehetően Rivers feleségének –, miközben a refrénben Rivers arról énekel, hogy segíteni szeretne, de ő is csak egy kis hal a többi között.

Emellett visszatér a bandától már megszokott másik örökzöld téma is: Rivers vagy az általa képviselt karakter nagyrészt sikertelen szerelmi ambíciói és sikertelen próbálkozásai. Azok a furcsa és kínos, tini szerelmekre jellemző témák, amik a Pinnkertont felejthetetlenné és fájdalmassá tették, itt újra megjelennek. Ami ezt még szomorúbbá teszi, az a főszereplő életkora. Ezzel Rivers is tisztában van, és kiemeli az egész helyzet iróniáját az olyan számokban, mint az L.A. Girlz vagy a Thank God For Girls. Hallani lehet a keserűséget és a „creepy-séget” az olyan sorokban, mint az „I wish that I could get to know her better, but meeting up in real life would cause the illusion to shatter”.

Az album második felére a tempó is  felgyorsul kicsit, a gitártémák agresszívabbak lesznek, és a számok nagy részében központi szerepet játszó zongora átadja a helyet a dobnak. A Do You Wanna Get High is ezt a logikát követi. Ennek az amúgy sötét és elkeseredett szövegnek köszönhetően bátran kijelenthetjük, hogy hosszú ideje ez a legjobb szám, amit a Weezer tagjai kiadtak a kezeik közül. A Jacked Up is egy igen ijesztő szám, amit Rivers falzett kirohanásai, az agresszív zongoraalap és a megszállottságig fokozott vágyódást bemutató szöveg tesznek még kényelmetlenebbé. Az albumot végül az akusztikus számként induló Endless Bummer zárja le. A dal hangzásában hasonlít az Island In The Sunra, viszont szövegében gyökeres ellentéte annak. Ez a négy perces track szinte sebészi pontossággal mutatja be, hogy miről is szólt az album: a nyári könnyű hangzás, a reménytelen szerelem, a lehangoló világnézet és egy mindent elsöprő gitárszóló.


A Weezer az elmúlt több mint húsz év alatt tökélyre fejlesztette hangzását, ezt az is bizonyítja, hogy a tíz dalos album minden darabja a három és fél perces margó környékén ér véget. A szólók élesek és élvezetesek, bár nem olyan erősek, mint az előző lemezeken. A szövegek újra a régi dalok zsenialitását tükrözik, de sok más hasonló korú együttessel ellentétben a Rivers reflektál is az eltelt időre. A zenekar minden tagja a negyvenes évein túl jár, viszont a kínos, visszahúzódó, meg nem értett zseni perszónájukat nemhogy levetkőzték volna, de még jobban felerősítették a rájuk nehezedő évek segítségével.

Az Everything Will Be Alright In The End egy hosszú bocsánatkérő levél volt a rajongóknak, és egy ígéret, hogy innentől kezdve egy új, jobb időszak kezdődik – ezt a White Album be is váltotta. Viszont jelen esetben szó sincsen új hangzásvilágról vagy a bandát újradefiniáló változásokról. Ilyen újrastrukturálás a kétezres években ment végbe, és az akkori nagy népszerűségi verseny majdnem tönkretette a Weezert. Azonban a rock zsáner már közel sem egy olyan befolyásos hajtóerő a popiparban, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ennek és az internetnek köszönhetően a srácok újra felvehetik azt a stílust, amit napjainkra tökélyre fejlesztettek, és azt fojtathatják, amit Maladroitnál abbahagytak.

Weezer: White Album, Crush Music, 2016.

Bogdán Erik

szerző: Bogdán Erik
honlap e-mail
Bogdán Erik 1994-ben született Kaposváron. 2015-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Médiatudomány szakán. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait a kar mesterképzésén. Elsősorban a popkultúra és a „nerdkultúra” foglalkoztatja.

KULTprogramok

<< 2017. ápr. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum