KULTer.hu - 102 országból félmillióan voltak a Szigeten
79422
post-template-default,single,single-post,postid-79422,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

102 országból félmillióan voltak a Szigeten

Több telt házas nappal és majdnem félmilliós látogatószámmal zárt a 24. Sziget Fesztivál, így idén is rekord született. Összesen 102 országból érkeztek szórakozni vágyók a rendezvényre.

A 496 ezres látogatószám a szervezők várakozásait is felülmúlta. Telt házas napokon Rihanna, a Muse és SIA töltötte meg a Szigetet. Gerendai Károly főszervező elmondta – „Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig – talán a beköltöző nap kivételével – ma már nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a főszervező.  „Úgy tűnik, hogy nem az extrém drága sztároktól függ, hogy sokan érkezzenek, és jól érezzék magukat a Szigeten, sőt Rihanna még csalódást is jelentett, míg a Muse, SIA, Manu Chao, és akár a többi fellépő is, kitűnő koncertekkel szórakoztatta a népes közönséget” – fogalmazott. A főszervező szerint csúcsra járatták a Szigetet, innen már nem a számszerű növekedés lesz jellemző, hanem azok a „finomhangolások”, melyek miatt még jobban, komfortosabban érzi itt magát a látogató.

sziget16_1

Eljött a „fél világ” a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég idén az ország első számú turisztikai attrakciójára. Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig számos ország lakója élt együtt az ideiglenes Fesztiválköztársaság egy hete alatt.

A zenei programok mellett hatalmas érdeklődés követte az egyéb, idén is színes programokat. Futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, felvonuló sárkányok, látogatók százai által körülvett, utcán vonuló dobosok, a múltat idéző Vándor Vurstli – hogy csak néhányat említsünk a programkavalkádból.

sziget16_3

Jól vizsgázott a Szigeten a check-in rendszer is, nem csak az általános biztonság megteremtése terén, de a rendszer visszatartó erejének következtében lényegesen, több mint felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma.

Rendbontásról, nagyobb balesetről idén sem jött jelentés, pedig majd’ Székesfehérvárnyi tömeg gyűlt össze nap mint nap a Szigeten, ami idén is a béke és szeretet szigete volt, ahogy eddig is, közel negyed évszázada…

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. aug. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum