KULTer.hu - Janáky Marianna verse
77322
post-template-default,single,single-post,postid-77322,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Janáky Marianna verse

csomagolások

a hajnali kisvárost csendpokróc takarta,
lakói mintha nappal is aludtak volna.
makó bánatosan húzta fel aznap is a redőnyt,
és a feszültség felpuffasztotta szokás szerint már délelőtt,
de a teherautó mit se tudott erről,
irányban volt az M5-ösön,
aztán egyszer csak emeletes házak néztek ki egymás mellől.

apáék felkötötték egy kötélre a padlószőnyeget,
a lépcsőfordulóban nem fért el,
a sofőr is bazmegelt.
lentről elindult a drapp faltörő kos,
egy otthonkás nő szemben kihajolt,
melle a virágosládába lógott,
hugi az ablakban hórukkolt.
a szőnyeg szusszant egyet,
amikor kiterítettük végre.
pest sikere: „hafelveszneklakás”,
első emeleti egyszobás.

csomagoltunk megint,
anya feje egy dobozban sírt,
nem találta a serpenyőket:
a tojások eltörtek, a szatyrot meg csak levágtad ide!
a siker szarik a sikertelenekre!,
dünnyögött apa ágyszerelés közben.

a platón anorexiás dobozok,
levegőben porszemek, gondolkodók:
hétvégén ugye hazajössz?
van berendezkedni pár napod!
hogy hazatalálj!
szórta ki végül a kocsiablakon húgom a papírzsebkendő-morzsát.

a magány lábasból etet, igaza volt anyának,
de már csillagmintás fekete harisnyáját húzta az este.
a járdán zsebre dugtam kezem, elképzeltem, hogy beleszeretek a csajba, akinek a feneke előttem megy, és aki mindig hátranézett, mint akit a szerelem követ. lehunytam a szemem, közelebb mentem, és peti megérintette a lányt a szoknyája alatt, rókagomba szag. anya is sikolt az ágyban?

zsebemben a mobil rezegni kezdett:

  1. szept. 1. 21.15

anyád három órán át hazáig bőgött!
peti meg a kibontott üveggel
hajnalra az egyéjszakás világgal pesten könnyedén kikezdett.

vettünk egy tízhetes boxert,
írta apa egy hét múlva,
hugi meg felhívott többször naponta:
élsz még, van már csaj?
anya mailjeit is elolvastam…
az egyetemen lövöldöztek álmomban, a tanárok, diákok labdák voltak, pattogtak a folyosón ide-oda, fekete szemgolyóim eltaláltak néhányat, majd szétfolytak.

a kisvárosban hónapokig görbültek a szájak
a húsleves fölött vasárnap,
hétköznap az előszobatükörben pesten a lányoké.
az új tanév levette róluk a ruhát könnyedén.
peti gitározott, énekelt nekik:
azért fekszel le velem,
mert már az utolsó metró is elment?
a számban biztonságban van a neved!
olyan halkan játszottam, hogy a lány hallja, milyen közel van.
a bocsánat egy szép kurva,
gondoltam izzadva a születésnapi pehelypaplan alatt,
és hazamentem gyakran, mint a nyíl hetedikben a garázsajtó céltáblájába.

éjszaka élünk, hogy ne lássuk a világot!
nyugtatott meg peti mindig,
apa meg azt mondta,
hogy autó – jeles vizsgák kölcsönös egymásrautaltság.
így hát jöttek-mentek a lányok,
pesti fanszőrszálak kádból, pizzadoboz-tornyok a konyhából.

palacsintát nyolcadikos korom óta tudtam sütni.
lekváros, túrós, kakaós, minden töltelékben van anya is?
új dalomban szívemből kilógott két páratlan zokni,
családakasztófa, dúdolta peti.
reggel felhívtunk egy-két csajt és anyát is.
persze, jól vagyok!, szuszogott.
nem tudtam, hogy minden reggel elszaladnak előle a buszok, és az öngyújtó kezében asztmásan levegő után kapkod.
anya mézmocsár!, írta hugi.
te meg nagyon hülye!, felelte peti.
nem írtunk egymásnak hugival négy napig,
de nem tartottam semmitől, akkor már ismertem jól,
mint a lépcsőházban a fekete gumis lépcsőfokot,
barna ételszagot, ami kifolyt a lakásokból.

éjszaka mégis mézzel teli kádban vergődtem, légytestű, petiarcú gyerek.
apa az ujjával mindig visszanyomott, ha a fejem kiemeltem,
és egy óra múlva az édes füstben a házak falán emlékképek,
a rendőrök meg kiemelték zsebemből az „akkor ez mi?”-t.
a hősök teréről vitték be petit örök gyűlöletet szívni.

apát hugi találta meg a kádban,
a hajszárítót én vettem névnapjára.
napokig nem fürödtem,
a ravatalozóban a rokonok könnyeit nyeltem,
hugi körömollóval apa hajából levágott egy tincset,
majd cigis dobozba tette.
te dohányzol?, kérdezte anya, én meg bámultam az apaarcot mintázó ötven szálas szegfű koszorúra.
otthon a töprengő ágyon hevertem napokig,
hagytam, temesse el fájdalmait peti.

aztán másoknak írtam házi dolgozatokat, diplomamunkákat.
nem, nem kell, mondtam már, eleget keresek!,
írta peti anyának havonta egyszer,
de nyáron pólója hugi bőrétől pesten felmelegedett.
konyakot ittunk, mazsolát ettünk,
migránsokról szóló hírek szálltak körülöttünk.
gyerekkorunkban a mazsolát a szánkban gyűjtöttük, annyist kapsz holnap, ahányat kiköpsz, hugit egyszer jól megpofoztam, épp borostyánláncot fűzött legdrágább damilomra.

már mesterképzéses voltam, féltem a tüntetésen,
hogy hugi megtudja,
megtaláltam magam egy lányban.
az égből az este esőt facsart.
basszus, te szerelmes vagy!
akkorát csapott a vállamra, mintha villám a hídra.
feltartott mobiljainkat ezrekével vette a kamera,
a percek meg kivilágítva bámészkodtak.

roli barátom mégis bepróbálkozott nála.
az oktogonnál bakancsa nyomán világított a járda.
hugi visszacsókolta.
másnap hajnalban a ház falán felfelé kapaszkodtak a napsugarak,
és nézegettek befelé a petilakásba.
hugi úgy aludt, mint a csipkerózsika.
nem leszek, nem leszek fodrász…, motyogta peti karjában hányás után.

roli szerkesztő volt egy netes lapnál.
autó helyett tesztmotor lett, kaptam állást,
és nem adtuk el a „hafelveszneklakás”-t,
de hetek múlva egy este roli szája felrepedt, az orra vérzett.
gyönyörű szájharmonikája van a húgodnak!, mondta.
„bazmeg” kiáltásomnak szűk lett az utca.
anya viszont megnyugodott,
nem volt többé tesztmotor.
de amikor megkaptam az ösztöndíjat,
peti könyörgőre fogta:
ugyan anya, csak egy szemeszter!
és karácsonykor?
majd szkájpolunk, hugi ott lesz veled!

viki, a barátnőm is velem repült berlinbe.
évfolyamelsőként jutott be.
a tizenkét négyzetméteres kollégiumi apartmanban nem voltak köztünk falak, a téli nap hónapokig, akárha kürtőskalácsból sütött volna, aztán a tavasz virágos hajráfot ültetett viki hajába, az egyszemélyes ágyon épp talpamra írta: szeretlek, amikor a marien kirche ajtaján egyszer csak petesejtek lebegtek kifele, a lépcsőkön két oldalról spermakukac-hadsereg támadásra készen, hugi vezényelt, a petesejtek vékony hangon énekeltek, elérték a spreet, tátogva halak dugták ki fejüket, majd embriókat köpködtek a vízbe, később a halak szétrágták egymást, jött egy hullám, felkapta az ezernyi halgerincet, és a parton belőlük gyönyörű templomot épített.

egyszer aztán anyaterrorista robbantott: igen, terhes, nem vetted észre, igen, a kedvenc tanárotok, még kukába dobja pulóverbe bugyolálva!
durván hülye vagy!, válaszolt reggel petinek a húga.
dehogy vagyok terhes, kukába dobnám?, vizsgáltasd ki magad!, neked kellene nevelőintézet!, viki nem kefél veled eleget?
hugi szája ekkor már akkorára nyílt,
mint a legszebb meleg, befogadó punci,
de a kórházban a rendőre, és én vittem be mégis.
új pasija, drótsövényszázados volt szőregen,
ettől teljesen begerjedt.
elballagok és elmúlik!, ölelt át a taxiban mindkettőnket.

egy év múlva hugi arcáról eltűntek a szeplők.
én kopaszon, „soha nem vesz el senki fogadás”,
ő a harmadik hónapban volt az esküvőn.
viki?, kérdezte anya
vacsora után a doktori képzésest a „nembarátomlüszien”-nel együtt párizsban felrobbantottam.

Kiemelt kép: Pexels

Janáky Marianna

szerző: Janáky Marianna
honlap e-mail
Janáky Marianna 1955-ben született Hódmezővásárhelyen. Tanár. Pár éve foglalkozik írással. Versei és kisprózái többek közt megjelentek irodalmi és kulturális folyóiratokban: Bárka, Élet és Irodalom, Félonline, 2000, KULTer.hu, Műhely, Műút, Prae, Spanyolnátha, Tiszatáj. Első kötete Novellák ​regénye címen jelent meg 2016-ban az AB-ART Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2019. Már. >>
hkscpsv
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum