KULTer.hu - A bíró csókja Júdás csókja?
79046
post-template-default,single,single-post,postid-79046,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A bíró csókja Júdás csókja?

Ian McEwan: A gyermektörvény

Ian McEwan új regénye látszólag azt a megválaszolhatatlannak tűnő kérdést járja körül, hogy a vallás dogmái alapján hozott, a racionalitásnak ellentmondó döntéseket semmissé kell-e tenni. De A gyermektörvény nem csupán a hit és a józan ész összeütközésének a terepe, a gyermekkor és a felnőttkor határvonala, a bírók hatásköre és felelőssége, illetve a másik ember életéről és haláláról való döntés lehetségessége is központi kérdéssé válik McEwan új könyvében.

A mű mottója az Egyesült Királyság valódi Gyermektörvényéből (Children Act 1989) származik: „Amennyiben a bíróság bármely […] a gyermek neveltetésével kapcsolatos kérdésben dönt […] mindenekelőtt a gyermek jólétét kell szem előtt tartania.” Ez a törvény és a jólét kifejezés a regény főszereplője, a családjogra specializálódott Fiona Maye felsőbírósági bíró ítéleteiben különleges fontosságra tesz szert.

Layout 1

A közelmúltban játszódó és a közelmúlt eseményeire reflektáló regény egyetlen – valós ügyön alapuló – esetre fókuszál: Adam, a tizenhét éves leukémiás fiú a Jehova Tanúi közé tartozik, így szülei és (úgy tűnik) ő is elutasítja a vérátömlesztéssel járó kezelést, ezt azonban a kórház nem fogadja el, és bírósági felhatalmazást szeretne, hogy akaratuk ellenére járhasson el. Az ügy beleillik Fiona többi esete közé, melyeket viszonylag hosszasan tárgyal a regény első része, ám az olvasási kedvet nem tántorítják el a bírósági eljárások részletei. Válófélben lévő ortodox (harédi) zsidó szülők vitatkoznak lányaik iskoláztatásán és így hitükön is: a szabályrendszerből nehezen kiszabadult és diplomát szerzett édesanya lehetőséget szeretne adni lányainak a karrierépítésre, továbbtanulásra, ezért koedukált iskolába járatja őket, de az édesapa inkább elzárná gyermekeit a fogyasztói világtól és az iskoláztatástól. Angol anyától elszakítja gyermekét a hithű muzulmán marokkói édesapa. Katolikus szülők nem engedik, hogy sziámi ikreiket elválasszák, ami az életképtelen testvér halála árán biztosítana esélyt a másiknak a csecsemőkor túlélésére. Fiona, úgy tűnik, minden ügyben a racionalitás szavának engedve dönt, a vallási meggyőződésnek kevés helyet hagy, s a különleges ügyekben olykor még a törvények mindenre kiterjedő volta is megkérdőjeleződik.

A regény Fiona nappalijában kezdődik, a magánélet és nem a munka helyszínén, bár Fiona nappalijába, ahogyan magánéletébe is, be-betolakszik a munkája; Fiona és férje londoni lakásában nem csupán a hit és a józan ész csap össze, hanem a házastársak is. Banális megcsalási ügy: Jack egy fiatal statisztikussal szeretne viszonyt kezdeni, vagy a már elkezdett viszonyra kéri Fiona engedélyét. A házastársi vita, az ítélet és más jogi esetek részletei párhuzamosan bontakoznak ki, mintha Fiona magánélete épp ugyanilyen eset lenne, egy a sok között – „Sok közös motívum volt ebben a rengeteg bánatban, valami emberi egyformaság” (11.) –, melyről kívülről nézve az olvasó mondhat ítéletet a bírónő helyett.

Fiona a családi élet helyett mindig a karrierjét helyezte előtérbe, így gyermeke sincs, szinte ironikus módon azonban épp családokról, gyermekek és szüleik kapcsolatáról dönt a bíróságon. Fiona alakja a karrierista, munkájában sikeres, de magánéletében problémákkal küzdő nő típusának is tekinthető. Bár közel áll Fionához a művészet, mely férjével és Adammel való kapcsolatát is meghatározza, nem alkotó ember, a zenében, a művészetben, még a szexualitásban is szabályokat, megszokott rendet követ, így amikor mintaszerű életét felforgatja a magánéleti válság, ezzel együtt a saját szabályai is megkérdőjeleződnek.

Fionának a munkájában szoros szabályrendszert kell(ene) követnie, ám épp ennek a rugalmasságát teszi próbára, amikor úgy dönt, meglátogatja Adamet a kórházban, hogy személyesen győződjön meg róla, „felfogja-e valóban a helyzet súlyosságát” (91.). Adam excentrikus figura, Fiona rögtön egy „színpadi produkció szereplőjének” (101.) látja, társasága mégis megnyugtató a bírónő számára. Két különbözőnek tűnő, de sok tekintetben hasonló világkép csap ekkor össze. Míg Adam életét mindeddig a vallási szabályok határozták meg, Fiona életét a törvények, a jogszabályok és a „jókislány”, illetve „bírói” szerep elvárásai, de mindketten az igazságot keresik más-más módon. A fiú önhitt rendezőként, ellenfélként, művészként, prédikátorként jelenik meg a szövegben, de saját döntése következményeitől rettegő, gyönyörű gyermekként is. Az egész művet átfonó művészeti utalások között itt hangzik el először a művész definíciója: „Szerintem minden nagy költőnek szenvednie kell.” (111.) Mikor a fiú hegedülni kezd egy dalt, a bírónő vele énekli a fiú által nem ismert szöveget, Yeats Egy régi dal visszhangja című versét, melynek idézett második versszaka – ahogyan erre többszöri megjelenése is utal – az egész mű többértelmű allegóriájának is tekinthető. A közös zenélés szinte nyilvánvaló módon mutatja meg, hogy a találkozás ezen pontján összhangban van a vallásos fiú és a bírónő.

AN_50745649-(Read-Only)

Ebben az ügyben Fiona döntésének motivációja és igazságossága kérdéses, az ítélet indoklásának középpontjában itt is a bizonytalan és többértelmű „jólét” fogalma áll: „a jólét változó fogalom, leginkább az határozza meg, hogy józan gondolkodású emberek mit tartanak annak” (23.). De miként határozhatjuk meg a józan gondolkodású ember fogalmát, mikor minden az értékrendtől függ? Még a bírónő fejében is megfordul a kérdés, hogy ítélkezhetünk-e más értékrendek felett: „Vallások, erkölcsi rendszerek, a sajátját is beleértve, egy hegylánc sűrűn sorakozó csúcsai, de ha messziről nézzük, egyik sem magasabb, fontosabb, igazabb, mint a másik.” (112.), ám döntenie kell, és nem dönthet más, csak a törvények és a saját értékrendje szerint. Bár a regény nem mond nyíltan ítéletet a vallás, a vallásosság felett, mégis finom párhuzamot von a zsidó ortodoxia, az iszlám és a Jehova Tanúi között, s megkérdőjelezi az elvakult, a tudománytól, az általános európai értékek elől elzárkózó meggyőződések életképességét, érvényét a huszonegyedik században.

A bíró (mely sok tekintetben párhuzamban áll a pap személyével) már-már mitikus személy, csak a munkahelyén létezik, öltözéke is kiemeli a többi ember közül, az igazság megtestesítője, erre a kiválasztott szerepre utal a bíróságon használatos „My Lady” megszólítás is, melyhez Adam is ragaszkodik. Épp ezért rendkívül izgalmas, hogy McEwan egy bírónőt választ műve főszereplőjének. Az egységes narrátori hang a bíráskodás aktusát idézi, az olvasó csak a bírónő nézőpontját ismeri, melyet olykor megtörnek a dalszövegek és Adam versei. Vajon a bíró szerepe és felelőssége véget ér-e a tárgyalás végével, a bíróság épületén kívül? Adam többször próbálja felvenni a kapcsolatot Fionával, akit ez kellemetlenül érint. Nem bíróként, hanem emberként viselkedett a kórházban, ám ahogy visszaáll a viszonylagos rend az életében, saját szerepének határait feszegetve félelem tölti el. Házasságára is többször táncként, színdarabként utal a mű, Fiona mindig szerepekben él, s pillanatnyi döntésének következményeit nem tudja, nem akarja vállalni.

A józan észak-londoni világgal szembeállított Newcastle nem csak tinédzser éveiben volt a lázadás helyszíne a bírónő számára, de felnőtt nőként is itt követi el a legnagyobb lázadását – melyet a könyv fülszövege is kiemel –, mikor megcsókolja a fiatal fiút: „Ha lehetséges szűziesen szájon csókolni valakit, Fiona ezt tette. Futó érintés, de elvont csóknál több, és több, mint felnőtt fiúknak szánt anyai csók.” (164.) Fiona a csók után elküldi az őt bálványozó fiatalt, nem segít neki a vallás nélküli világban eligazodni, bár egy pillanatig emberként viselkedik. Ekkor az is megkérdőjeleződik, hogy vajon a vallási doktrínák, a szenvedő művész romantikus mítosza vagy e kettő meghatározhatatlan keveréke miatt vállalta volna a halált az első ember nevét viselő Adam. A csók, mint az árulás jelképe, jól ismert keresztény szimbólum, amely a regény szövetében újra és újra átértelmeződik, mozog a jelentések között.

Adam versei a kereszténység szimbolikájával dolgoznak, noha különös, kimozdított nézőpontból. Fionának elküldött verse egyértelműen a bírónőnek szóló üzenetként értelmezhető, a keresztény bűnbeesés allegóriájává minősíti történetük, bírálatot mondva Fiona tette felett, ám abban, hogy a versben Júdás csókját egy hal, Jézus tradicionális szimbóluma adja, egy másfajta jelentés is feldereng. A tragikus végkifejlet újraértelmezi a történetet, ahogyan Fiona is a hír hallatán értelmezi újra a verset, s a McEwan műveiben egyik többször felmerülő témára, a felelősségre helyezi a hangsúlyt.

Lukács Laura fordításában jelent meg a magyar kiadás, több másik McEwan-regény (Vágy és vezeklés, Szombat, Mézesmadzag) mellett, s most is élvezetes, pontos, könnyen olvasható fordítást kap az olvasó. Lukács Laura hasznos jegyzetekkel is kiegészítette az eredeti szöveget, melyek segítik az irodalmi utalásokban gazdag szöveg értelmezését. A regény, hasonlóan McEwan korábbi műveihez, mély emberi kérdéseket vet fel, elgondolkodtat, és válaszok keresésére sarkall.

Ian McEwan: A gyermektörvény, fordította Lukács Laura, Scolar, Budapest, 2016.

Schäffer Anett

szerző: Schäffer Anett
honlap e-mail
Schäffer Anett 1992-ben született Miskolcon. A Miskolci Egyetem anglisztika alapképzésén, majd angol- és magyartanár mesterképzésén diplomázott, jelenleg a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Fő kutatási területe a kortárs magyar és angolszász irodalom. 2013-tól a Miskolci Egyetem közéleti és hallgatói magazinjánál, a MEgazinnál dolgozik újságíróként. Novelláival a Kortárs Hangon ’15 pályázaton II. díjat, a Kortárs Hangon ’16 pályázaton I. díjat nyert.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum