KULTer.hu - „Nézek szemébe az egész világnak”
80506
post-template-default,single,single-post,postid-80506,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Nézek szemébe az egész világnak”

Menyhért Anna: Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete

Menyhért Annának régi ügye Erdős Renée. Írt róla tanulmányt (Palócföld, 2009/3), beszélgetéssorozatának (Rózsaszín szemüveg) egyik alkalmává tette, a Női irodalmi hagyomány című, magyar nőirodalmi kánonjavaslatnak tekinthető kötetének nyitófejezetét róla írta, továbbá Erdős életpályáját az Írónők a hálón oldalon is olvashatjuk, amit szintén az irodalomtörténész irányít-szerkeszt.

Szívügye tehát? Bizonyára, hiszen írónői közül talán Erdős Renée után járt a legtöbbet: kézirattárakban, még fel nem tárt, kiadatlan anyagokban, minden adódó nyomon elindulva, mások emlékezéseiből, levelezéseiből következtetve, kihámozva kutatta a századfordulón költészetével az irodalomba betoppanó szerzőt.

Most pedig regényes életét, pontosabban annak 1906-ig tartó szakaszát adta közre egy több szempontból is régi vágású könyvben. Nemcsak a téma, a választott hős alakja és korszaka viszi vissza az olvasót a múltba, hanem a könyv borítója, de választott műfaja, szerkezete, elbeszélésmódja is a századforduló világát idézi meg. Az Erdős Renée regényes élete alcím ügyesen hordozza azt a kettősséget és egyben lehetőséget, hogy az író(nő) fordulatokkal teli, a korszakban semmiképp sem mindennapi élete és habitusa által miért és hogyan válhat regényhőssé; ezzel a gesztussal némileg követve a (poszt)romantikus művész- és művészetfelfogást, mely feloldotta művészet és élet, műalkotás és életesemény határait, a kettőt egymásba oltotta. Másfelől a regényes életrajz műfaját felélesztve Menyhért Annának lehetősége nyílt arra – népszerűsítő szándékával összhangban –, hogy a magyar (női) irodalom számára fontos alakját elbeszélésbe fogja, (regény)hőssé formálja, a rendelkezésére álló életrajzi, irodalomtörténeti adatokat pedig a képzeletével pótolja ki.

reneeB1

A műfaji kevercs azonban nemcsak azáltal jön létre, hogy a szerző elbeszéléssé, (újra)mesélhető történetté fonja a fennmaradt, kinyomozott részleteket, eseményeket, hiszen a cselekményesítés, a narratívává formálás nem kizárólag az epikus szépirodalom, hanem, ahogy ma már tudjuk, a történettudomány, a (személyes és kulturális) emlékezet, az irodalomtörténet, a pszichológia, az antropológia és megannyi más tudományterület lételeme, közvetíthetőségének alapja. A szépirodalmi elbeszélőforma érzete nem is csak a fantázia hiányokat, réseket kitöltő szerepének tulajdonítható. A regényességet a narráció számos fogása, eleme erősíti: rögtön a mű felütése, az időrend megbontása, ami, akkor még nem sejthető módon az elmesélt életszakasz végpontját tárja elénk (Törés 1905. július – 1906. január), és csak ezután következik az Ami előtte volt 1898–1904 című nagyobb egység. Nemcsak az érdeklődés felcsigázásának és fenntartásának eszköze ez, hanem általa „az izzó szívű poéta-lány” nagy íróval való szakítását is az élettörténet egyik tetőpontjaként tételezi, a valóban fontos fordulatot ily módon is megemeli.

Az Egy szabad nő külső elbeszélővel él ugyan, de a történetet lépten-nyomon levelek görgetik tovább annak függvényében, hogy az adott időszak, esemény bemutatásához mennyi állt rendelkezésre. Ezek a valós, bár szerkesztett dokumentumok paradox módon szintén a regényesség hatását növelik, ahogy az időpontok szerinti, naplószerű fejezetcímek is. Sőt, az életrajz elejére kiemelt végpont és a fejezetfőkké tett dátumok alatti, az eltelt időt akkurátusan mérő jelzések (Négy hónappal később, Két nappal később stb.) a filmszerűség benyomását is keltik, az elmondott és a kihagyott időt, a történet töredékességét nyomatékosítják. Ám a levelekből, újságcikkekből, korabeli kritikákból kimetszett szövegdarabok műbe dolgozása – gyakoriságuk, föltorlódásuk, esetlegességük – gyengíti a külső elbeszélő pozícióját, a műben elhelyezett dokumentumok uralják a regény menetét, kiegyensúlyozatlanná teszik szerkezetét. (Bár a szerző helyében én sem szívesen mondtam volna le például Jászi Oszkár naponta érkező leveleinek regénybeli közléséről.) És az is igaz, hogy akár ennek a források szabta strukturálatlanságnak is lehet szerepet, jelentőséget tulajdonítani.

Az énműfajok erős jelenléte eredményezi tehát, hogy a mű hősnőjét, Erdős Renée-t közel érezhetjük magunkhoz, a referenciák bevetése (és ilyenek a dátummal élő fejezetcímek is), az életrajzi paktum működtetése hitelesíti a főszereplőt, aki ezáltal megismerhetővé, szerethetővé vagy ellenszenvessé, tehát emberivé válik. Pont, ahogy a regényhősök szoktak.

A hiányzó elemeket, a szereplők motivációit, lelki alkatát feltáró következtetéseket pedig sokszor álmok vagy belső fantáziaképek formájában kapjuk, megtartva így a képlékenységet, és elkerülve a végérvényes kijelentések csapdáját. Így is érezhető a szerző finom egyensúlyozása, néhol egészen kiváló, érzékeny lélektani vonulatok tárulnak fel, főként a főhőssel, Erdős Renée-vel kapcsolatban, de akár Bródy vagy a korabeli művész-újságíró közeg gondolkodásmódját, (alkotó) nőkhöz, feminizmushoz való viszonyát illetően is, máshol azonban a rendelkezésre álló információk némileg erőltetett beépítésével szembesülhetünk, ilyen például a költőnő származásának, családi legendájának műbe dolgozása a nagymamát megidéző jelenetben, vagy más, korabeli alakok – például Eötvös Károly, Kiss József – ábrázolásakor, akikről adott esetben több anyag áll rendelkezésre, mint a főhősről. Az életrajzba illesztett levelek, korabeli szövegrészletek viszont szépek, szinte műalkotásként állnak előttünk. Több mint száz év távlatából a stílusuk, a korabeli illemszabályok, szokások, nyelvi fordulatok révén patinát kapnak. A szerző-elbeszélő ehhez a regiszterhez igazodik, nemcsak a levelek, álmok, belső monológok szövevényében, hanem az egy-egy órát, napszakot vagy csak néhány napot összesűrítő pergő jelenetek által is, amelyek segítségével bátran és természetesen görgeti a cselekményt, továbbá nem mond le a századelő kötelező regényfejezeteiről, az – abbáziai, olaszországi – utaz(tat)ásról sem.

001er

Milyen is ez a fiatal lány, aki leginkább mégis asszonyként áll előttünk önállóságának, határozottságának, önérvényesítésének köszönhetően? Az sem mellékes, hiszen ez adja az életrajzi regény apropóját, hogy Erdős Renée verseiben, később a regényeiben felvetett és ábrázolt gender kérdések és a feminizmus problémái hogyan, milyen hangsúlyokkal jelennek meg Menyhért ábrázolásában, élet és mű elválaszthatatlanságában. Az elfeledett írónő magánéletének alakulása hogyan lesz későbbi műveinek alapanyaga, illetve a regények kérdései, problémái hogyan írhatók vissza a fiatal Erdős Renée életrajzába?

Az irodalomtörténész különféle próbálkozásaiban azt próbálja feltárni, miért feledkezett meg az irodalomtörténet Erdős Renée-ről, miért és hogyan – jogosan vagy jogtalanul – kerülhetett ki az uralkodó irodalmi kánonból, miközben fiatalon szinte berobbant az irodalmi életbe, és a 20-as években az egyik legolvasottabb, legsikeresebb szerző volt. Hogy lehetséges az, hogy az irodalomkritika olcsó sztereotípiákkal intézi el alakját, holott verseivel akár Ady egyik előfutárának is tarthatnánk, regényei pedig olyan nőket érintő kérdéseket feszegetnek, mint a női szexualitás, a női test és gyönyör korabeli elfojtása, a férfi-nő kapcsolatok alá-fölérendelt elavult viszonyai vagy a házasságok működése? Megközelíthető-e másként, mai horizontról, új kérdésekkel pályája, adható-e neki más szempontok alapján méltóbb irodalomtörténeti ficak, milyen helye lehet egy női irodalmi kánon ívében? (Noha egy női hagyomány felvázolása csak egy másik utat jelöl ki, ám fenntartja a dichotómiát, a férfi és női irodalom különbségét.) Az Erdős Renée pályája kapcsán felvetettek azonban ritkán jutnak túl a jogos kérdésfeltevéseken, hiszen műveinek színvonala, esztétikai-poétikai jegyei nem adnak megnyugtató válaszokat e művek irodalomtörténeti helyével kapcsolatban, és ezt monográfusa (nevezzük most így) is tökéletesen érzi.

Erdős nemcsak a női szexualitás kérdéseit veti fel regényeiben, azt, hogy van-e joga, lehetősége a nőknek az örömhöz, a szexuális kielégüléshez, hogy a házasság avas, mégis minden leány számára vágyott intézménye hogyan vet véget hosszú évek vagy akár pillanatok alatt a vágyaknak, az ábrándoknak, a női büszkeségnek és tartásnak, és ezzel együtt az emberi méltóságnak is. A szerző pályájának indulása azonban (még) más problémákat helyez előtérbe, a költő (alkotó), az asszony és az ember hármasára, az írói tehetség kibontakoztatásának lehetőségeire, az önmegvalósítás, önállóság, siker ingoványaira fókuszál. Tud-e a főhős önálló, szabad nő lenni, miközben a férfiak jóindulatán, ítéletén és tekintetén – no meg saját dekoltázsának méretén – függ az élete, az írásainak sorsa, az irodalmi közegben betöltött helye? Függetlensége, bátorsága, fellépése, alkotóereje egyszerre vonzó és kívánatos, ugyanakkor félelmetes és fenyegető a társadalmi-szakmai, irodalomtörténetet író, kánonalkotó férfiközeg számára. Ezért, mintegy a „férfikultúra” pozícióit, kizárólagosságát veszélyeztető női tehetségek visszaszorításaként, félrecsúszott zsurnaliszta érvelésként megjelenítve, fontos kérdése az életrajznak, hogy a hagyományos női szerepek megölik-e a tehetséget, s miért szakad meg megannyi sikeresen induló női pálya a házassággal, az anyasággal. Mindez összhangban van a korhangulatot átitató elméletekkel, sebtében Otto Weininger vagy Freud hatása említhető, amelyek közül nem egy a nők biológiai alsóbbrendűségét, szellemi- és alkotómunkára való gyengeségét, alkalmatlanságát hirdette. A személyes és nyilvános eszmecserék és viták felszínen tartják ezt a kérdést a regény folyamán, amikor a női alkotók feltűnéséről, egy-egy kötetük értékeléséről olvashatunk.

13327376_1023004567736699_1960978154315589548_n

Az Egy szabad nő 1906-ig beszéli el tehát Erdős Renée életét, addig a pillanatig, ameddig ez a semmiből jött lány tehetségével, újító verseivel, merész témáival és gondolataival, karakán fellépésével és személyes vonzerejével megalkotja önmagát mint sikeres költőnőt, verseket, köteteket ad ki, tárcákat ír, a legjobb irodalmi körökben mozog. Megteremti költőimázsát, és a vele összhangban álló asszony és ember háromságát is létrehozza. Szabad nő. De érzelmileg ő sem maradhat érintetlen. Addig a pillanatig látjuk őt Menyhért Anna kötetében, míg pályája csúcsára érkezik; az összeomlás, az elmenekülés, majd az újrakezdés időszakának elbeszélése egy következő kötetre marad. Talán ez lehet az az alkotói szakasz, amit az irodalomtörténet méltatlanul elfelejtett, Erdős kedvezőtlen pillanatban lépett ki az irodalomból, a visszatérésekor népszerű regényeire pecsételt – talán nem is téves – lesajnáló ítéletek, skatulyába szorító értékelések (erotikus irodalom, giccs, legjobb esetben „kortünet”) az egész pályára visszasugároznak. S miközben ő a század elején odahagyott törekvéseihez, írói fellépéséhez kapcsolódna vissza, a magyar irodalom már túl van Adyn, a Nyugat indulásán, már zajlanak az értékeket, irányokat, hagyományokat, esztétikai elveket ütköztető „magyar irodalom” komoly csatározásai, és az írónő, miközben ontja regényeit és számolja bankóit, nem veszi észre, hogy feje felett hogyan repül el a nikkelszamovár.

Jól látja mindezt a női irodalom kutatója is. Miért szívügye hát mégis Erdős Renée? Miért éppen ő a legkedvesebb számára? Menyhért Anna is vall arról – több helyen is –, mi érintette meg őt a száz évvel korábbi élettörténetben, nősorsban. Az egyes részekben, fordulatokban, mint egy tengeri kagylóban, benne búghat saját sorsa, saját életének egy-egy mozzanata. Így engem, érdekes módon, hiszen nekem is van saját sorsom, nemcsak az foglalkoztatott az Egy szabad nő olvasása közben, hogy mit tudok meg Erdős Renée életéről, személyéről, szerelmeiről, hanem, hogy miért lehet a szerző számára ennyire fontos ez a fordulatos, ambivalens és tulajdonképpen nem happy enddel végződő női sorstörténet.

Menyhért Anna: Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete, General Press, Budapest, 2016.

A képek forrása Menyhért Anna honlapja.

Visy Beatrix

szerző: Visy Beatrix
honlap e-mail
Visy Beatrix (PhD) 1974-ben született Budapesten. Irodalomtörténész, kritikus, jelenleg adjunktus a SZIE Pedagógiai Karán, mellette óraadó a Zsigmond Király Főiskolán és a PPKE BTK Bibilioterápia szakképzésén. Kutatási területe: Nyugat kora, 20. századi magyar próza, fényképleírás, a fénykép szerepe, jelentései a magyar irodalomban.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum