KULTer.hu - A munkát választottam társamul
82151
post-template-default,single,single-post,postid-82151,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A munkát választottam társamul

Interjú Bob Schulz rendező-producerrel

Bob Schulz. Egy név, mely külföldön többet mond, mint itthon. Bob Schulz. Egy ember, aki az 1956-os forradalom idején hóna alatt egy kiló kenyérrel, zsebében egy húszforintossal vágott neki a világnak, hogy megvalósítsa filmes álmait, s akit útja az Atlanti-óceán nyugati partjáig vitt. Könyvelőjétől tudta meg, hogy milliomos, de a pénz sosem érdekelte. 

Élete során olyan emberekkel hozta össze a sors, mint Marlene Dietrich, Mel Gibson, Károly herceg, Louis Armstrong, Salvador Dalí, Zsigmond Vilmos vagy Faludy György. Egyetlen magyarként és filmesként Torontó város 150. születésnapja alkalmából beválogatták azon százötven fontos ember közé, akik a legtöbbet tettek azért, hogy a korábban unalmas és szürke Torontóból mára igazi metropolisz lett. A rendező-producerrel Csapó! Tessék! – Szelfi Terézvárostól Hollywoodig című életrajzi könyve kapcsán budapesti otthonában beszélgettünk többek között arról, hogy milyen lemondásokkal jár a munkamániás élet, mi az oka annak, hogy nem költözik vissza Magyarországra, és mit érez, ha a magyar himnuszt hallja.

KULTer.hu: Már gyerekként tudta, hogy a filmezéssel szeretne foglalkozni, noha édesapja nem támogatta ebben, olyannyira nem, hogy megtiltotta, hogy felvételizzen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Miért volt benne ellenszenv a szakma iránt?

Ő egy kalap alá vette a filmszakmát, a színházat és mindent, ami a szórakoztatáshoz hozzátartozik. Mindenkit, aki efféle terepen alkotott, csepűrágónak nevezett. A családunkban munkásemberek, mérnökök voltak, így amikor én azt mondtam, hogy filmezni szeretnék, az úgy hatott, mintha azt mondtam volna, hogy rakétákat szeretnék kilőni a Holdra.

KULTer.hu: De azért titokban, hogy édesapja meg ne tudja, édesanyjával el-eljártak a csillaghegyi moziba.

Igen, bár akkor még nem volt ott sem pattogatott kukorica, sem pedig Coca-Cola. A Marco Polo, a Ziegfeld Girl, a kalandfilmek és a háború utáni, új stílusú olasz filmek voltak rám a legnagyobb hatással, de természetesen a magyar filmekért és színészekért – Szeleczky Zitáért, Karádyért, Jávor Pálért, Csortos Gyuláért, Kabosért, Latabárért – is rajongtam. A Broadway Melody akkora élmény volt számomra, hogy ott, akkor döntöttem el, hogy felnőttként majd ilyen filmeket szeretnék csinálni. Az volt az álmom, hogy forogjon a kamera, és hogy színészekkel dolgozhassam. Korán rájöttem, hogy inkább a revüfilmek, illetve a reklámfilmek azok, amelyek megadják nekem azt a fajta szabadságot, amire vágyom.

bobkulter2 XX Y

KULTer.hu: „Amerikában a Heinz ketchupot azzal hirdetik, hogy ötvenhét összetevőből készült. Én is valahogy így vagyok ezzel” – írja a könyvében. Kifejtené, hogy milyen komponensekből áll össze Bob Schulz?

A honfoglalás óta számos népcsoporttal olvadtunk össze, éppen ezért meggyőződésem, hogy tiszta, keveredéstől mentes magyar nem létezik. Ha egy vizsgálattal emberi csontokból meg lehetne állapítani, kiben mennyi besenyő, német, sváb vagy magyar vér csörgedezik, bizonyára nagyon meglepődnénk. Nem tudom, hogy bennem mennyi magyar vér folyik, de nem is érdekel. Magyarnak lenni inkább vallási, mint nemzetiségi kérdés. Nincs bajom azzal, ha azt mondják, hogy Bob Schulz zsidó, keresztény vagy épp vallásnélküli. Én magyar vagyok, ebben hiszek, ezt vallom.

KULTer.hu: Ugorjunk egy kicsit előre az időben, egészen 1956. október 23-hoz. Mit csinált ezen a napon?

Nagyon vártam október 23-át, mert tudtam, hogy este tízkor Stan Kenton fog játszani a rádióban. Egy barátnőmmel találkozót beszéltem meg az Astoria szállóba. Beszélgetés közben arra lettünk figyelmesek, hogy egyetemisták vonulnak a Kossuth Lajos utcán. Felpattantunk az asztaltól és csatlakoztunk a menetelőkhöz. Egészen a Sztálin szoborig meneteltünk. Felejthetetlen pillanat volt, amikor a Himnusz éneklése közben munkások lángvágóval nekiestek a Sztálin szobor csizmájának, s az harmadszori próbálkozás után előrebukott.

Később jött a hír, hogy a Rádiónál ávósok lövik az embereket. Mindenki tudta, hogy valami lesz aznap – volt a levegőben valami rettentő különös, baljós hangulat. Október 23. egy robbanás volt, de a gyújtózsinór már régen égett. Én inkább a gyújtózsinór-időszakból vettem ki a részem, mint a harcokból. Amikor katonák jelentek meg nálunk puskákkal és arra buzdítottak bennünket, hogy menjünk harcolni, már tudtam, hogy az egésznek rossz vége lesz, s hogy hiábavaló minden erőfeszítés, tudniillik egy forradalmat nem lehet irányítani, pláne nem leállítani. Emlékezetes pillanat volt, amikor Nagy Imre és Mindszenty kijelentették, hogy semleges ország akarunk lenni, s hogy ki kell lépni a Varsói Szerződésből, de aztán sajnos valami elcsúszott. Volt egy lehetőség, amit nem tudtunk kihasználni. Talán, ha jobb hadviselésünk és jobb politikusaink lettek volna, nem maradunk alul a szovjet csapatokkal szemben.

bobkulter1 XX

KULTer.hu: November 18-án, a születésnapja éjjelén barátaival lépte át az osztrák-magyar határt. Örömében még bukfencezett is egyet. Útjuk Londonba vezetett, ahol egy rendkívül jómódú kanadai családhoz, Hemmingékhez sodorta önöket a sors, náluk sofőrként dolgozott, Bentley-t vezetett, noha még jogosítványa sem volt. Ezzel az autóval vette fel a zuhogó esőben a világ kilencedik leggazdagabb emberét, Garfield Westont, noha önnek erről akkor még fogalma sem volt. Általa jutott ki Kanadába. Ezek szerint a szerencsének sokkal nagyobb szerepe van egy ember életében, mint a szorgalomnak, a tehetségnek vagy a kapcsolatoknak?

A szerencsét könnyen el lehet kapni, ha a megfelelő emberekkel veszed körbe magad. Olyan ez, mint egy fertőző betegség. Én hiszem, hogy mindannyian beleszületünk egy orbitba. Én úgy érzem, huszonöt éven át rossz orbitban tartózkodtam, de abban a pillanatban, amikor örömömben bukfencet vetettem a határnál, tudtam, hogy az életem megváltozott, s hogy bekerültem abba az orbitba, ahol már korábban is lennem kellett volna.

KULTer.hu: Rendezői, produceri pályafutása során több ezer reklámfilmet, dokumentumfilm-sorozatot, videoklipet, ország- és városimázsfilmet készített. Ha azt mondom, ön munkamániás, talán nem járok messze az igazságtól.

Valóban a munkát választottam társamul. Amikor Mexikóban dolgoztam a világ legelső kábeltelevíziójára szánt játékfilmen, egy nap óriási földrengés volt, a felhőkarcolók düledeztek, a hotel, amelyben laktunk, szinte szétvált, de én mindezt nem fogtam fel, mert a forgatások közben megszűnt számomra a valóság. Az egyetlen valóság a munka volt.

KULTer.hu: Mit áldozott be a munkáért?

A házasságot és a családalapítást, de a baráti kapcsolatok ápolására sem jutott elegendő időm, ám ahogy a könyvemben is leírtam: ezt választottam, viselem a következményeit.

bobkulter4 XX

KULTer.hu: Mit érez, ha a magyar himnuszt hallja?

Volt idő, amikor sírtam, volt idő, amikor úgy éreztem, hogy azoknak játsszák, akik nem érdemlik meg, volt, amikor büszkeséggel töltött el, s volt, hogy úgy éreztem, propaganda. Olyan, mintha több magyar himnusz lenne – a körülményektől függ, hogy hol és mikor hallom.

KULTer.hu: Foglalkoztatja az a gondolat, hogy Magyarországra visszaköltözzön?

Több oka van annak, amiért nem költözöm vissza. Az egyik az, hogy mivel az egész életem utazással telt, a mai napig képtelen vagyok egy helyben maradni. Ahogy a párduc sem tudja megváltoztatni a foltjait, úgy én sem tudok ebben megváltozni. Nem tudok olyan helyen sokáig lenni, ahol unatkozom, s nem tudok olyanok közt lenni, akik untatnak. A magyar bürokrácia és a korrupció is visszatart a tartós ittléttől. Utóbbi, jól tudom, az emberi természet része, hiszen a legjobb csontot már az ősember is annak adta, akitől kapott valamit, de más országokban igenis megvannak a megfelelő törvények, amelyekkel gátat lehet ennek szabni. A buszmegállók mellett elhaladva érződik, hogy a magyarok feladták, hogy beletörődtek a rosszba, ahelyett, hogy tennének valamit sorsuk és hangulatuk jobbra fordítása érdekében. Jól tudom, hogy mindez nem ennek a rendszernek a hibája, hanem több rendszer, pontosabban a történelem hozadéka, de a belenyugvás számomra akkor is elfogadhatatlan. Én soha, semmit nem adtam fel. Harcolok, amíg kell, mert igenis mindig lehet tenni valamit. Hogy Magyarországra rendszeresen visszajárok, az azért van, mert jól érzem magam itt, s úgy érzem, ide tartozom.

könyv3v

KULTer.hu: Kanadában milliomos lett, a Toronto Daily Star 24 karátos hírnevű rendező-producerként emlegette. A milliomosok rendszerint autókat, drága öltönyöket, szigeteket vásárolnak, a legdivatosabb órát viselik és szivarral a kezükben ücsörögnek a repülőgépek business osztályán, legalábbis a tévéből ezt láthatjuk. Önt mi teszi boldoggá, mik azok a pénzen vásárolható dolgok, amikért rajong?

Egy húszforintossal hagytam el Magyarországot, Kanadában a könyvelőmtől tudtam meg, hogy milliomos vagyok. Egész életemben keményen dolgoztam, megkaptam érte, amit megérdemeltem, és megvettem azt, amit éppen akartam, de autók, órák, jachtok sose érdekeltek, sőt, a pénz sem foglalkoztatott, nem szerettem és nem is motivált soha. A pénz az az eszköz, amely képes megmérgezni még a legkiegyensúlyozottabb házasságot és a legőszintébb barátságot is. Valami mást kellene kitalálni helyette. Utazásra és egy szép házra vágytam csupán. Torontóban munkába menet fel is figyeltem egy szép házra. Rögtön felhívtam az ingatlanügynököt, és mondtam, hogy meg akarom venni. Délután hatkor már az enyém volt.

KULTer.hu: Nincs kedve néhány hazai celebnek előadást tartani arról, hogyan kell nem elszállni?

Mindenkinek mást jelent a boldogság… Sokan azt hiszik, az az ember a boldog, aki az első osztályon finomságokat falatozva, kényelmesen hátradőlve utazik a repülőn. Én azt nevezem boldogságnak, amikor kinézhetek egy vonatból és láthatom a karácsonyi fényeket, érezhetem a házakból áradó melegséget. Sosem vágytam arra, hogy egy Rolex virítson a csuklómon, és sose mondtam azt, hogy addig nem leszek elégedett, amíg nem lesz egy Ferrarim, de ez én vagyok.

bobkulter3 XX Y

KULTer.hu: Egyébként volt ideje arra, hogy a sok utazás és munka mellett úgy istenigazából élvezze is az életet?

Csak ízelítőt kaptam azokból a világokból, ahol jártam. Gyakran tettem kerülőutakat: Ausztráliából nem egyenesen Kanadába vettem az irányt, hanem megálltam Balin, Szingapúrban vagy Magyarországon, de sose volt időm arra, hogy megszagoljam a virágokat, vagy hogy kínai parasztokkal leüljek egy kicsit beszélgetni. Választanom kellett: vagy végigrobogok a világon, mint egy gyorsvonat, vagy elmegyek és élvezem az életet a munka rovására. Én az előbbit választottam.

KULTer.hu: Volt egy álma, és minden egyes nap céloktól vezérelve haladt az úton. A mai fiatalok többsége – tisztelet a kivételnek – tervek és jövőkép nélkül tengődik, belekezd valamibe, majd az első nehézségnél kétségbeesik és feladja, ráadásul sokszor azt sem tudják eldönteni, elhagyják-e az országot vagy maradjanak.

Én is ezt tapasztalom. A húgom huszonnégy éves unokájával hat és fél órát beszélgettem, hogy kiszedjem belőle, mit akar csinálni, de nem tudta megmondani. Digitális világban élünk, szabadon lehet utazgatni, az internet korlátlan lehetőségeket tár a fiatalok elé – ezeket ki lehetne használni, mégsem teszik. Hogy miért? Arra tippelek, hogy túl sok a választási lehetőség, s nem látják a fától az erdőt.

KULTer.hu: Pedig bizonyára mindegyikükben lakozik egy Bob Schulz. Milyen tanácsokkal látná el őket?

Hogy hallgassanak a belső hangjukra, válasszanak olyan célokat, álmodjanak olyan álmokat, amelyekkel nem csak önmaguknak tesznek jót, hanem a világnak is. Manapság sokan elfelejtik, hogy az élet kétirányú utca: adni is kell, nem csak kapni. Nekem mindig célom volt, hogy reményt adjak a fiataloknak, hogy megmutassam, minden csak átmeneti állapot, és hogy soha nem szabad feladni. A könyvemben azt írtam, hogy a boldog és sikeres élethez nem kell besúgónak állni, nem kell másokat hátba döfni. Mindenki képes saját erejéből is olyan magaslatokat elérni a pályáján, ahova mások csak oxigénpalackkal tudnak feljutni.

bobkulter5 XX

KULTer.hu: Édith Piaf Nem bánok semmit sem című sanzonjának refrénje mennyire igaz önre?

Egyáltalán nem igaz!

KULTer.hu: Nocsak! Mi az, amit megbánt élete során?

Sok csalódás ért, sok hibát követtem el, megbocsáthatót és megbocsáthatatlant egyaránt. Az egyik legnagyobb hibám, hogy nem voltam elég körültekintő. Ma már tudom, hogy egy kicsit skizofrénnek kellett volna lennem – művész és üzletember egyaránt meg kellett volna bújjon bennem. Az üzlethez sose volt érzékem, ezért gyakran volt szükségem külső segítségre, ügyvédekre, olyanokra, akik az utolsó pillanatban megmentenek például olyan barátoktól, akik kölcsönkérnek, majd átvernek.

KULTer.hu: Ha lenne egy képzeletbeli bakancslistája, mit venne még fel rá?

Ha hozzá tudnék járulni ahhoz, hogy az emberek jobban megértsék egymást Magyarországon és Kanadában, az lenne életem legnagyobb alkotása. A magyarok ugyanazt a nyelvet beszélik, mégsem értik meg egymást, még csak nem is toleránsak egymással, Kanadában pedig az fáj, hogy a francia és az angol rész képtelen konszenzusra jutni. Szeretném, ha egy július 1-én egy drón segítségével kiteríthetném a kanadai zászlót, és pár ezer emberrel együtt énekelnénk el a himnuszt angolul és franciául. Magyarországon is jó lenne valami ilyesmit csinálni, hogy a különböző pártok, vidékek és városok lakói végre egymásra találjanak.

Jónás Ágnes

szerző: Jónás Ágnes
honlap e-mail
Jónás Ágnes 1983-ban született Budapesten. 2008-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-kommunikáció szakán. 2013-ban Rév-Komáromban elnyerte a nemzetközi Jókai-díjat. Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. A CorrectMedia online kulturális-életmód magazin alapítója (2015). Magyar és idegen nyelven készített interjúk készítése közben érzi magát igazán elemében.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum