KULTer.hu - „Közösségekkel foglalkozom”
80909
post-template-default,single,single-post,postid-80909,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Közösségekkel foglalkozom”

Interjú Fátyol Viola képzőművésszel

Fátyol Viola sorozatai rendre egy-egy közösség élettereit és karaktereit jelenítik meg kifejező, olykor már-már allegorikusnak tetsző pillanatképek segítségével. A családtagok tervezett kompozíciókba helyezésének és a Debreceni Református Kollégium közösségében készített fotóknak a tanulságai egyaránt érvényesülnek legújabb projektjében, melyről a b24 Galériában beszélgettünk.

KULTer.hu: Idén vettél részt először a Debreceni Nemzetközi Művésztelepen. Mire gondoltál, mikor megkaptad a felhívást, és a témafelvetésnél azt a kulcsszót láttad, hogy „bevésődés”?

Nagyon örültem ennek a felhívásnak, illetve annak, hogy itt tölthetek a szülővárosomban két hetet, amire kamaszkorom óta nem nagyon volt példa. Magát a témát ízlelgettem egy ideig, viszont most éppen a közepén, vagyis központi részénél tartok egy hosszú távú munkámnak, amit a Vámospércsi Népdalkör segítségével végzek, így teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ez a projekt jól illeszkedik majd a művésztelep idei témájához. Egyrészről gondolkodtam tehát rajta sokat, másrészről viszont viszonylagos evidencia volt, hogy én itt mit fogok csinálni.

IMG_5500

KULTer.hu: Tavaly éppen az idei művésztelepnek helyt adó b24 Galériában volt egy kiállításod, ami ezzel a témával foglalkozott, gyakorlatilag az említett projekthez kapcsolódó munkafolyamat kezdeti stádiumáról, illetve egy korábbi szakaszáról tudósított. Mesélnél erről az anyagról?

Ősszel csináltunk a b24-ben egy kiállítást, aminek a Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél nagyon hosszú címet sikerült adnom. Ez nem is egy kezdeti stádium bemutatása volt már, hiszen a munka három éve folyik. 2013-ban kezdtem el a népdalkörrel együtt dolgozni, illetve igyekeztem a részévé válni ennek a közösségnek. Az, ami tavaly ősszel itt kiállításra került, végül is az első szakasz lezárása volt. A tárlaton különböző típusú képek, képhasználati módok bukkantak föl. Voltak mozgóképek, szövegek, stúdióportrék, illetve volt egy viszonylag nagyobb dokumentációs anyag is a három térben. Igazából ennek a továbbfejlesztése folyik idén nyáron, illetve speciálisan a művésztelep keretein belül.

KULTer.hu: Mint mondtad is, magán a kiállításon láthattunk videoinstallációkat, voltak dokumentáció jellegű fotók, ugyanakkor beállított képek is, amikből azóta mintha egyre több születne. Mondhatjuk, hogy lassan ebbe az irányba halad ez a projekt, hogy kezdenek többségbe kerülni a megtervezett kompozíciók?

Nekem az elején nagyon fontos volt, hogy ne „csillogó” riportképeket csináljak ebben a közösségben. Legalább másfél évig egyáltalán nem akartam úgymond jó képeket csinálni, mármint olyanokat, amelyek mindenféle vizuális eszközzel tudatosan operálnak vagy valami képi ötletre vannak kihegyezve. Próbáltam minimálisra csökkenteni a képben gondolkodást, és a maximumra emelni annak a tényezőnek a szerepét, hogy a részese vagyok egy helyzetnek és egy történetnek, melyet a lehető legegyszerűbb módszerekkel igyekeztem láthatóvá tenni. Ezért például előfordult, hogy nem is én csináltam a fényképeket, hanem odaadtam valakinek a fényképezőgépet – egy népdalköri tagnak, vagy valakinek, akinek az adott helyszínen épp volt szabad keze.

Ez egy nagyon másfajta képkészítési metódus, mint ami a projekt előtti fotográfiai tevékenységemre jellemző volt. A munka eleje óta viszont ez sokat változott, ebben a mostani, utolsó szakaszban már elég sok konstruált helyzet jelenik meg, amiben fényképeket csinálunk a nénikkel. Ezeket vagy én találom ki, vagy ők. Talán azért lehet ez, mert a három év alatt annyira szoros, szinte családi lett köztünk a viszony, hogy már nem ódzkodom a megrendezéstől, nem kell mindig a közösség nagyon tiszta dokumentációjára törekednem, mert bizonyos szempontból a konstruált helyzeteket is tiszta dokumentációknak tekintem. Mindössze annyi történik, hogy ezek esszenciálisan próbálják megfogalmazni az adott jelenségeket.

IMG_5504

KULTer.hu: Nagyon érdekes, hogy visszaérkeztél ehhez az esszencialitáshoz – ahogy te fogalmaztál –, hiszen korábban a saját családoddal is végigvittél egy ilyen sorozatot, ami valamelyest rokonítható azzal, aminél most tartasz ezzel a projekttel, igaz?

Igen, az a sorozat egy viszonylag hosszan tartó munka eredménye, amit a családommal készítettem, melynek nagyon fontos alapja volt, hogy igazán belülről ismerjük egymást. Ezért aztán nem is kellett soha arról beszélnünk, hogy ezt miért így csinálom, miért úgy szeretném, illetve mi is ennek az egésznek a lényege. Az volt a kérdés, hogy ezeket az egyébként szerteágazó, különböző kis ágacskákkal rendelkező emberi összefüggéseket hogyan lehet egy gesztusba, egy mozdulatba, egy helyzetbe sűríteni. Igen, valóban azt gondolom, hogy van egy visszaérkezés most a népdalkörös munkával ehhez a redukáló és sűrítő metódushoz. A kórus is egy abszolút közösség, ez nyilván nagy nyitás mondjuk a család közösségéhez képest, de mégis elértünk egy olyan ismertségi fokra egymás között, hogy már ezeket az emberi viszonysűrítéseket is meg lehet tenni, anélkül, hogy túlgondolnánk dolgokat, anélkül, hogy színpadiasak lennénk.

KULTer.hu: Nem is érződik a mesterkéltség a munkáidon. Téged alapvetően a közösségben való megmerítkezés foglalkoztat, úgy látszik, hiszen a Debreceni Református Kollégiumban is készítettél sorozatokat. Az Orando et Laborando/Imádkozva és dolgozva is ilyen volt. Hosszútávon így képzeled el a munkát? Mindig megtalálsz majd közösségeket?

Most már kezdem elég egyértelműen látni, hogy az érdeklődésem egy markáns iránya az, hogy közösségekkel foglalkozzam. A művésztelep keretein belül kellett egy előadást csinálnom a saját munkáimról, és minden ilyen helyzet nagyon jó arra, hogy az ember újrarendszerezze az alkotói tevékenységét. Eléggé úgy néz ki – most egy visszatekintés után különösen –, hogy az emberi közösségek kiemelten foglalkoztatnak, aminek a Családrajz sorozatban van valahol az origója, az emberi közösségek magjának, a családnak a feltérképezésével. Innen mentem aztán koncentrikus körökben egyre távolabb és távolabb, egyre újabb csoportokat keresve. Ennek a keresésnek jobbára mindig volt személyes gyökere, a Családrajz után a Refibe való visszatérésem a saját kamaszkori, középiskolás élményeimen alapult, és hát a népdalkört sem három évvel ezelőtt láttam először, hanem a Vámospércsi Művésztelepnek köszönhetően már nagyon régóta ismerem őket, illetve hallom fellépni a csoportot minden évben.

IMG_8275

KULTer.hu: És konkrétan a művésztelep zárókiállításain – amelyek november 19-én nyílnak majd meg a b24-ben és a MODEM-ben – milyen formában idézed meg ezt a projektet? Milyen technikákat vonultatsz fel? Ismét használsz a fotókon kívül szövegeket is a térben? Korábban kiemeltél és kézírással megjelenítettél a közösség tagjaitól származó mondatokat. Videókkal is készülsz esetleg, vagy kizárólag fotók lesznek?

Ezen a nyáron eléggé a fotográfia irányába ment a munka, amellett, hogy egyébként ezeknek az aforisztikus szövegeknek a gyűjtése folyamatosan történik. Biztos vagyok abban, hogy a zárókiállításokon a fotón kívül másfajta kontent is szerepet fog kapni, minden bizonnyal szövegek is fölbukkannak majd ilyen vagy olyan formában. Egyelőre még formálódó stádiumban van ez, főleg így, hogy két kiállításban gondolkodunk. Terveim szerint a fotókönyv mint művészeti objekt is szerepet kaphat majd legalább az egyik tárlaton.

A fotókat a szerző készítette.

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, a JAK elnökségi tagja, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2017. jún. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum