KULTer.hu - „Amíg élek, szórakoztatni szeretnék”
82672
post-template-default,single,single-post,postid-82672,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Amíg élek, szórakoztatni szeretnék”

Interjú Fábry Pál cirkuszi mutatványossal

„A cirkusz nemcsak a produkciókat jelenti, hanem egyfajta életformát is. A legkegyetlenebb, legveszélyesebb művészet, ez minden más művészet gyökere.” A hatvanhét éves zsonglőrművész és kardegyensúlyozó Fábry Pállal beszélgettünk cirkuszos családjáról, pályakezdéséről, magasdrótszámokról, humorról és játékosságról, a világon egyedülálló produkcióiról, Las Vegasról és Angliáról, illetve a Fővárosi Nagycirkusz legújabb előadásáról, a Lúdas Matyiról.

KULTer.hu: Hány évesen, és hogyan kerültél kapcsolatba a cirkusz világával?

Hatéves koromban láttam egy nagyszerű francia filmet, az Alvajáró Bonifácot Fernandellel, aki nagyon híres komikus és drámai színész volt. A főszereplő este lefeküdt, de mire reggel felkelt, ott voltak az aranyórák és mindenféle kincsek… De vajon hogyan kerülhettek azok oda? Később kiderült, hogy alvajáróként végigsétált egy kifeszített dróton, és így mászott be az ékszerüzletbe. Én pedig tátott szájjal néztem, de nem a kincseket, hanem azt, hogy valaki át tud menni egy kifeszített drótkötélen. Így hát elhatároztam, hogy ezt én is megcsinálom, és meg is csináltam.

KULTer.hu: Mit szólt ahhoz a családod, hogy te bizony artista leszel?

Nem volt újdonság, a bátyám is artista, az öcsém pedig a Donnert lovasugró csoport tagja volt. Öten vagyunk testvérek, mindenki valamilyen művészeti ágban találta meg a hivatását. Nagyon szép családból származom, soha egy hangos szó nem esett otthon, sokat beszélgettünk, és minden vasárnap templomba jártunk. Szép gyerekkorom volt.

001

KULTer.hu: Kitől tanultad a szakma fortélyait?

Volt egy mesterem, Baldio, a világhírű kötéltáncos, az artistaiskola mellett jártam hozzá is tanulni. 1971-ben debütáltam a Fővárosi Nagycirkuszban egy magasdrót csoportban. Egy öttagú csapat fontos szereplője voltam; az egyik produkciómban például bekötött szemmel sétáltam a magasdróton, és mindig melléléptem, mire a nézők természetesen a szívükhöz kaptak. Elég hamar a pályára kerültem – most már nem vagyok tinédzser, ennek már 45 éve –, és azóta is egyfolytában ezt a foglalkozást űzöm. De most már nem a dróton vagyok, inkább humoros dolgokat csinálok, mint amilyen a zsonglőrködés és a kardegyensúlyozás.

KULTer.hu: Mikor jött ez a váltás?

Elég különlegesen történt, évekig dolgoztam cirkuszban kötéltáncosként. Felléptünk Angliában, Spanyolországban, végigturnéztuk Európát. Aztán voltak a KGST műsorok, voltam Lengyelországban, a Szovjetunióban, Bulgáriában. Akkor még drótos voltam, utána még tíz évig csináltam a kötéltáncot, majd kimentem Lengyelországba karácsonyozni. Bementünk egy hotelbe, és megkérdezték, hogy nem tudnék-e valamilyen produkciót bemutatni, mert kellene nekik egy műsorszám. Szerencsére tudtam olyan dolgokat, amik odavalók voltak. Pingponglabdákkal zsonglőrködtem a számmal, és négy labdával egyensúlyoztam, hirtelen két számot is összehoztam.

KULTer.hu: Ezt is meg kellett tanulni valamikor…

Ezt én kiegészítőként és játékból csináltam. A cirkuszi pályát soha nem tartottam munkának. Mindig játszottam, ezért engem nem is lehet beskatulyázni, hogy kötéltáncos vagyok, humorista, zsonglőr vagy egyensúlyozó. Én magam sem tudom, hogy mi vagyok, mindig azt csinálom, ami tetszik. Utána Lengyelországban lokál artista lettem, és akkor végleg el is hagytam a kötéltáncot. Sokat is kerestem vele, jöttek a gyerekek, a család, és akkor kényelmesebben tudtam élni ebből.

FABRYpal_ludasmatyi_mernyoferenc_01

KULTer.hu: Milyen számokat csináltál?

Feszes dróton voltam. Először azzal a csoporttal, akikkel a Fővárosi Nagycirkuszban kezdtem, utána pedig megtanítottam egy Kincses János nevű nagyon zseniális srácot a magasdrótra. Olyan szintre fölvittem két év alatt, hogy cirkuszi Oscar-díjra akartak minket jelölni. Sajnos nem tudtunk együtt maradni, mert Janinak mentális problémái lettek, és rám nézve is veszélyes volt. Aztán összeismerkedtem Géza barátommal, vele már csak két és fél méter magasan dolgoztunk, ő egy képzett artista, nagyon sok mindenhez ért, és a mai napig barátok maradtunk. Fejen állt, ahogy vittem a drótkötélen, megálltunk a drót közepén, és lebukfencezett a hátamon a drótra – ezt a mai napig nem csinálta más rajtunk kívül.

Utána a lengyel feleségemmel csináltunk műsort, Krakkóban járt egyetemre. Úgy ismertem meg, hogy ott az internátus mellett állt a cirkusz, volt háromszáz lány, és a legszebbet kihalásztam, pedig nem is tudtam lengyelül. 1975-ben vettem el, megajándékozott két gyermekkel. Az egyik lányom Oxfordban született, ő régész lett, a fiam Magyarországon, ő ügyvéd. Aztán elváltunk, de nem panaszkodom, mert hat gyermekem van. Utána született még négy fiam, a legkisebbre vagyok most a legbüszkébb, ő a konzervatóriumba jár, dob szakra. A többiek testnevelési egyetemre járnak, kémiára, bölcsészkarra, szóval nem lettek artisták, pedig nagyon sínen voltunk, volt egy saját kis cirkuszunk is, a Circus Fabricius. Komplett családi műsor volt, a gyerekeim már tíz évesen a kötélen vitték a tőr hegyén egyensúlyozva a kardot, hét labdával dobáltak. Mindenféle erőszak alkalmazása nélkül, játékossággal tanítottam meg őket. Annyira ügyesek voltak, hogy a szakma is felfigyelt ránk.

KULTer.hu: Nehéz ebbe beletanulni? Mennyi munka kell ehhez?

Az ember ezt észre sem veszi, mert mindig játszik, és a játék nem munka, így nem fárad el. Ha munkának érezném, akkor váltanék. Az egyensúlyozós számokat autodidakta módon tanultam meg, már kisgyermek koromban rájöttem, hogy ez megy nekem és szeretem.

FABRYpal_ludasmatyi_urbanadam_01

KULTer.hu: Mesélj a főbb fellépéseidről.

Most épp az a csúcs, hogy szerepelhetek a Lúdas Matyi produkcióban, ez számomra nagyon nagy megtiszteltetés. Évekig dolgoztam a budapesti Moulin Rouge-ban Cserháti Zsuzsival, tánckarral, tíztagú zenekari kísérettel. Bejártam egész Amerikát, dolgoztam Las Vegasban is, de azt annyira nem szerettem, mert egy daráló rengeteg műsorral, nincs benne lélek. A két testvérem a mai napig kér, hogy menjek vissza, de én itthon jobban érzem magam, azért is, mert van egy élményparkom Gárdonyban, ahova építettem egy western falut, és egy Don Quijote élményparkot is, amit saját kezűleg barkácsoltam. Ez is egy élménycirkusz galambokkal, történetmeséléssel, itt töltöm a szabadidőm nagy részét. Esténként pedig egy lovagi étteremben lépek fel.

KULTer.hu: Melyik fellépés volt a csúcspont?

Azt hiszem, ez a mostani műsor, hogy vén tróger létemre teljesen megfordulok függőlegesen, miközben egy tőrön egyensúlyozok egy kardot. Nekünk nagyon fontos, hogy találkozzunk a közönséggel, ne nyögvenyelős legyen, hanem üssön a produkció, és ez most megvan, nemcsak ezzel a forgással, hanem az egyedi kancsós számommal is. Büszke vagyok rá, hogy én találom ki a legtöbb produkciómat.

KULTer.hu: Hogy tartod magad formában, mennyit gyakorolsz egy nap?

Úgy tartom formában magam, hogy nagyon jó környezetben élek, szeretek kertészkedni, szobrászkodni, festeni, utazni, nyelveket tanulni, barkácsolni, olvasni. Vigyázok arra, hogy ne hízzak el, nem dohányzom, naponta elfogyasztok egy-két pohár vörösbort, ezt mindenkinek ajánlom. És persze a lányok; most is van egy csodálatos barátnőm, akibe nagyon szerelmes vagyok. Ő ugyan magas, de az ágyban egyformák vagyunk. Mostanában nem minden nap gyakorlok kötélen, inkább a humoros dolgaimmal foglalkozom, rengeteg humoros és néhol obszcén műsort találtam ki, felléptem a Kecskepásztorral az egyik tehetségkutatón is, egy másik műsorban pedig felgyújtottam a színpadot. Ezekből nagy botrány lett! De az ember amíg él, addig mókázik.

KULTer.hu: Mit jelent neked a cirkusz?

Mindent. Nem csak a cirkusz, hanem az emberek is, akik csinálják, akik részt vesznek benne. Bárhol van egy cirkusz, akár Magyarországon, akár külföldön, mintha egy család lennének. A cirkusz nemcsak a produkciókat jelenti, hanem egyfajta életformát is. A legkegyetlenebb, legveszélyesebb művészet, ez minden más művészet gyökere. Én nem nevezem magam művésznek, de ez egy nagyon érdekes, nehéz és értelmes műfaj, amit nem szabad hígítani, nagyon kell vigyázni arra, hogy ne csináljanak belőle bűvészetet. Nem szeretem a csalást és a szemfényvesztést az élet semmilyen területén.

KULTer.hu: Milyen az élet a kulisszák mögött?

Nagyon jó, én minden pillanatnak örülök, és kapcsolatban vagyok a föntiekkel is, nem vagyok depressziós, sem pesszimista. Ez a foglalkozás meghozza az embernek az életörömöt, mentálisan és fizikálisan is rendben kell lenni. Hatvanhét évesen is úgy érzem magam, mintha húsz éves lennék. Olyan ez, mintha egész életemben jógáznék, koncentrálnék. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy át tudjon menni a kötélen, hengereken álljon, hogy fejlessze az egyensúlyérzékét. Ez egyáltalán nem káros.

2010. július vége - Cirkusztábor a Gárdonyi Emlékháznál, Agárdon 02

KULTer.hu: De ehhez kell egy veleszületett tehetség is, nem?

Igazából az ember már gyerekkorában rájön, hogy szereti-e, és ha igen, akkor tehetséges, ha nem szereti, akkor nem az. Az is ostobaság, hogy az ember három méter magasan drótháló nélkül felmegy a magasdrótra, és tériszonya van, mert ezt is le lehet küzdeni, szépen lassan kell emelni a magasságot. Meg lehet csinálni akár tíz méteren is háló nélkül, de azt sem egy nap alatt. Le kell küzdeni erővel, reflexekkel, önbizalommal és tudással. Az egész szakmához idő és önfegyelem, akarat és szeretet kell. Ezért nem szeretem az olyan produkciókat, amiket tornaórán is meg lehet csinálni. A nézőket sem lehet átverni, nagyon értenek a dolgokhoz, nem ájulnak el attól, amire ők is képesek lennének.

KULTer.hu: Sok tanítványod volt?

Agárdon csináltam nyári táborokat gyerekeknek, aminek a végén előadtunk egy kis cirkuszi műsort. Emellett részt vettem az artistaképző mentorprogramjában. Nagyon élvezem a tanítást, én már azt szeretném a legjobban csinálni, és persze a humoros előadásokat. Az a módszerem – így tanítottam a saját gyerekeimet is, hogy ne féljenek –, hogy tudatosítani kell bennük, hogy miért csinálják, és hogy hova lehet eljutni ebben a műfajban. Szükség van álmokra és példaképekre. A kezdeti tanulási stádium után, amikor eljutnak addig, hogy öt labdát dobáljanak, már ők akarnak hetet dobni. Az alapszintet elérni nem könnyű, de azt is lehet sok inspirációval, például ajándékozással. Nagy sláger volt a matricás tetoválás, volt, hogy egy egész csomaggal szétosztottam. Fenyítéssel semmit nem lehet elérni, kedvességgel annál inkább. Kedvesen is lehet szigorúnak lenni.

KULTer.hu: Mesélj a szakma árnyoldalairól.

A cirkusz árnyoldala az utazás, amikor nincs víz, se áram. Aztán az olyan esetek, aminek egyszer szemtanúja voltam Angliában, ahol egy gyereket széttépett egy oroszlán, és már nem lehetett megmenteni. Aztán előfordul az is, hogy leesnek a magasdrótosok, esetleg meg is halnak. Szintén idetartozik az, hogy nem támogatják a cirkuszosokat, és nem tudják kitermelni a jó műsort, spórolnak, amin csak tudnak. Bár ez most rám nem vonatkozik, mert ezt már nem csinálom, így most semmilyen árnyékot nem látok az életemben. Én fényben vagyok, nagyszerű kollégák vesznek körül.

KULTer.hu: Mit gondolsz, milyen jövője van a cirkusznak?

Az a jövője, ha meg tud újulni. A Cirque du Soleil például egy követendő példa, évek óta sikerrel mennek a műsoraik. Egységesek a produkcióik, passzolnak egymáshoz a számok, de nem kell feltétlenül egy történet, csak az összetartó hangulat. Ez a jövő, amiből semmiképpen sem szabad kihagyni a nagy számokat.

2010. július vége - Cirkusztábor a Gárdonyi Emlékháznál, Agárdon 07

KULTer.hu: Mik a nagy számok?

Szaltó, szaltó a dróton, zsonglőrködés buzogányokkal, tripla szaltó a trapézon, egy jó bohóc, akin az egész közönség derül, egy jó illuzionista szám, átöltözős számok. Olyan produkciók, amik élvezhetőek, és amiken elámulnak az emberek.

KULTer.hu: Hogyan kerültél kapcsolatba a Lúdas Matyi produkcióval?

Balázs Kálmán barátom szólt nekem, aki még tanított engem is az artistaképzőben, hogy idős artistákat keresnek a műsorba, eredetileg őt kérték fel, de ő már nyolcvan éves, így hát engem kért meg, hogy vállaljam el a szereplést. Futólag már ismertem Fekete Péter igazgató urat, aki nagyon megörült nekem, és aztán nagyon jól esett, hogy elfogadta az ötleteimet, a produkcióimat, és részt vehetek ebben a gyönyörű műsorban.

KULTer.hu: Mi a véleményed erről az előadásról? Miben különbözik a többitől?

Egyszerűen csodálatos! Nemcsak szórakoztat, hanem el is gondolkodtat, főleg az utolsó jelenet. Nagyszerűen megfér egymás mellet a színház, a musical és a cirkusz, ez valóban egy újdonság. Attól is nagy ez a műsor, hogy a zeneszerző, Szakál László nagyszerű zenét komponált, nagyon passzol a darab képi világához. Aztán nagyszerűen játszanak a színészek, a rendező és igazgató Fekete Péter pedig mindenkit név szerint ismer, aki valamit hozzátett a darabhoz. Nem egy elérhetetlen, megközelíthetetlen ember, hanem olyan, akinek mindenkihez van egy-két jó szava. Ez ritkaság manapság, ilyen körülmények és hozzáértő emberek között élvezet a szórakoztatás. Ezt a műsort mindenki együtt, szívvel-lélekkel csinálja.

2010. július vége - Cirkusztábor a Gárdonyi Emlékháznál, Agárdon 05

KULTer.hu: Mik a jövőbeli terveid?

Szeretnék egy artistaiskolát csinálni orosz módra, magas színvonalú oktatással. Minden nagy műsorszámot megtanítanék a gyerekeknek, úgy, hogy ez nekik belülről jöjjön, összeválogatnék tehetséges embereket, elismert szakmabeli tanárokat. Meg kell találni az alanyt, lelkesíteni, inspirálni, és utána már szinte csak játszunk. Valamint minél több fellépést szeretnék a humoros produkcióimmal, mert amíg élek, szórakoztatni szeretném a közönséget.

Szekáry Zsuzsanna

szerző: Szekáry Zsuzsanna
honlap e-mail
Szekáry Zsuzsanna 1986-ban született Budapesten. 2009-ben végzett műtárgybecsüs szakirányon a BÁV Zrt. Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolában. Festő. Jelenleg egy cirkuszi oral history interjúkötet összeállításán dolgozik.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum