KULTer.hu - Ennek a kapcsolatnak nincs jövője
82512
post-template-default,single,single-post,postid-82512,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ennek a kapcsolatnak nincs jövője

Néha a kutya is ember, meg a macska is. Vagy valami hasonló, ez fogalmazódott meg bennem, amikor a napi utolsó kört tettük meg a négylábúval, akivel együtt lakunk.

Nagyjából éjfél lehetett, és az évszakhoz képest egészen kellemes éjszakai idő. A földszinti lakó előkertje felé közeledtünk, amikor észrevettem a macskát. A kerítés tövében állt, és határozott kíváncsisággal nézett ránk. Mint akinek az jár a fejében: tetszik nekem ez a kutya, ahogy vezeti azt az embert.

A kutya még nem látta meg a bámészkodó kollégát, éppen a járda melletti területen, a bánatos fűzfák alatt szaglászott. Tegyük hozzá, egyébként is elmúlt tizenkét éves, a hallása az utóbbi hónapokban sokat romlott, és egyre kevésbé jellemezte ifjonti hév. (Már csak nagy néha rendezett frenetikus krosszozásokat a nappali és az étkező között. S ritkábban hozta oda a labdát is, hogy játsszuk azt, én eldobom, ő meg levadássza, mert kevés olyan pompás foglalatosság van, mint ezt a gumivackot összeharapdálni, hogy belátható időn belül amorf zanzává változzon. Viszont ha el akarom venni, úgy tesz majd, mintha mérges lenne, és fenyegető hörgése arról üzen, aki mégis próbálkozna, az számoljon azzal: esetleg letépi a kezét.)

Ahogy közeledtünk, a macska érdeklődése változatlanul intenzívnek tűnt, ám láthatóan életbe lépett nála az ilyenkor szokásos biztonsági protokoll is, mert az idegenek lehetnek izgalmasak, de azért az óvatosság sosem árt. Finom, alig látható mozdulatokkal hátrált, s hirtelen kikerült az utcai lámpa fényéből. A bokor mögött lapult meg, egyszerre csendesen, ám ugyanakkor őrült nagy lazasággal, s le sem vette a szemét rólunk. Mintha az lett volna az arcára írva, hogy kedve volna közelebbi ismeretséget kötni ezzel a furcsa párral, a lomha kétlábúval, meg a csinos fürgével, aki álmodozva szimatolt az avarban. Napról napra vaskosabb lett a lehullott levelek rétege, ott keresgélt valamit: talán a nyarat, mely az idén még a korábbiaknál is sebesebben elhúzott a közelünkből.

Nincs az a bűvész, az a veszett tehetséggel megáldott mágus vagy cirkuszi sátorban gyakorló akrobata, aki képes lett volna olyan iszonyatos gyorsasággal mozogni, mint ez a tarka macska. Elég volt egyetlen pillanatra félrelesni, ő máris a kerítés tetején egyensúlyozott. Biztonságos magasban, jó messze a farkát csóváló kutyától. Ilyenkor nehéz nem gondolni arra, hogy a nyelvi nehézségek komoly szakadékot képezhetnek a fajok között. Míg ez a kutyáknál az elégedettség megnyilvánulása, a farkát csapkodó macska esetében gondoljunk arra: türelme fogytán, és nem lesz rest ennek éles késekkel teli mancsának gyors és váratlan csapásával is nyomatékot adni. Nincs kiegyezés. Próbálkozni lehet, de a multikulti csak illúzió.

Már a szomszéd lépcsőháznál jártunk, amikor a kutya lefékezett, s visszafordult. Nézte a szomszédot, aki már megint a kerítés tövében állt, és mintegy riporteri kíváncsisággal figyelte, merre tartunk.

Most esett csak le: pár hónapja mi már összefutottunk. Jöttünk lefelé, s amikor a lépcsőház üvegajtajához értünk, a kutya olyan erővel lendült neki, hogy majd kitépte a pórázt a kezemből. A repülőstartot hörgés is kísérte, veszett morgás. Az ok? Egy tarka macskakölyök ült az ajtó előtt, s bámult befelé. Kíváncsian, szemtelenül és polgárpukkasztó kivagyisággal. Ott ült, tisztogatta a karmát, és nem érdekelte, hogy puszta jelenlétével milyen komoly zavart okozott az erőtérben. Tekintve hogy alapvetően a macskákkal is jó viszonyt ápolok, a másik ajtón kezdtük meg a szokásos sétát, de elég sok időbe telt, míg a kutya lehiggadt, ez a pimaszság olyan mértékben felizgatta.

Most nyoma sem volt benne haragnak, feszültségnek, bosszúvágynak. A két állat nézte még egymást nagyjából fél percig, aztán mintha belátták volna, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője, indultak a dolgukra. A macska besurrant a kertbe, a kutya pedig hazafelé vette az irányt, mert elege volt a mai napból. A lépcsőn felfelé ásított néhányat, aztán ahogy beléptünk a lakásajtón, azonnal a helyére ment, maga alá gyűrte a kedvenc (szemétől rég megfosztott) plüssállatkáját, és álomra hajtotta a fejét.

Borítókép: maincoon.blogpont.hu

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum