KULTer.hu - Fábián Tibor regényrészlete
81509
post-template-default,single,single-post,postid-81509,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Fábián Tibor regényrészlete

Ceausescu elvtárs-pajtás

„Hozzatok ide nekem egy magyart!” – fordult Ceasescu elvtárs személyi titkárjához 1988. január 10-én. Apró szemei türelmetlenül csillogtak. Jobb kezének ujjaival dobolni kezdett hajónyi íróasztalán. Mintha csak azt várta volna, mikor lép már be az ajtón az áhított magyar.

„Igenis, Elnök elvtárs!” – vakkantott kötelességtudó mosollyal Ionescu, az elvtárs személyi titkárja. Fogalma sem volt persze, hogy honnan és hogyan szerezzen ő most – csak úgy kutyafuttában – egy magyart, de egyelőre nem is ez volt a fontos. Hanem az, hogy az elvtárs érezze, lássa: nyugodt lehet, a kérdés meg lesz oldva. Ionescu élvezte Ceausescu elvtárs – vagy ahogy odahaza, kissé hencegően hívta: a Főnök – bizalmát.

Olyasféle szolgai lelkületet fejlesztett ki és viselt, amit otthon, mint egy megunt, eső áztatta kabátot, felakaszthatott a fogasra. Jólesett ilyenkor újra normális, fesztelen hangnemben beszélni, levetkőzni a begyakorolt mondatokat, pózokat és hanglejtéseket. És bár mérhetetlenül büszke volt fontos pozíciójára, mégis egyedül otthon érezte azt, hogy ő is számít. Hogy az ő szavára is adnak. Hogy valaki figyel rá.

Ionescu bizonytalan volt a magyar kérdésben, ezért óvatosan megkérdezte, mintha csak tengernyi jelölt közül akarna választani: „Elnök elvtárs, esetleg hívjam fel Asztalos elvtársat, az Írószövetség alelnökét? Ő biztos tud ajánlani egy jó magyart. Aki méltó lesz az ön számára.”

Az türelmetlenül felkapta a fejét. „Most nem olyan kell, akit ők ajánlanak. Nem egy felkapaszkodott, egy képmutató, aki eljátssza, elduruzsolja, amit hallani akarunk tőle. Egy munkás kell vagy egy paraszt. Valaki a lapát vagy a kapa mellől, aki még nem részesült ideológiai továbbképzésben” – mondta Ceausescu elvtárs, és tovább lapozgatta a pártújságot.

Kisvártatva véget is ért a nyugodt sajtószemle. „Az utolsó oldalon megint csak sport. Mintha a szocializmusnak ellensége vagy éppen ellentéte lenne a testnevelés” – motyogta maga elé és közben, a nyomaték kedvéért meglapogatta a pocakját.

Ionescu még a magyaroknál tartott. Megszokta, hogy a Főnök monológjaihoz nem vár véleményt. Csak akkor beszélt hát, ha kérdezték. „Értem, Elnök elvtárs. A kapa mellől. A lapát mellől. Meglesz. Intézkedem” – hadarta harciasan és szolgálatkészen, mint aki nem is hallotta az előbbi, sporttal kapcsolatos eszmefuttatást.

„A kapa mellől” – ismételte még félhangosan, csak úgy önmagának, azért mégis hallhatóan, hadd lássa a Főnök, milyen halálos komolysággal vetette magát a helyzet megoldására.

Közben Ceausescu elvtárs kedvetlenül félretette a lepedőnyi méretű pártlapot, amelynek utolsó oldala nem vele, hanem sporthírekkel foglalkozott, és azon gondolkodott, hogy a kapitalisták mégiscsak megtalálták a szocializmus mételyezésének útját. Méghozzá a sportrovatban, ahol úgy tesznek, mintha ő nem is létezne. Mintha nélküle bárki is rajthoz állhatna ebben az országban. „Na majd adok én nekik” – pufogott és lassú mozdulatokkal feltápászkodott a karosszékéből, majd köszönés nélkül távozott az Elnöki Hivatalból. Délelőtt innen, a hatalmas, több méter hosszú íróasztal mellől osztogatta az utasításokat. Ebéd után pedig otthonról telefonálgatott be és diktálta útmutatásait az ügyeletesnek. Attól tartott, holnapra elfelejti az országmentő ötleteket, ezért azokat nyomban le kellett gépelni.

Ceausescu elvtárs távoztában még kinézett az ablakon, pár pillanatig érdeklődéssel figyelte a hópihék lassú táncát, majd lustán, elnyújtva ásított egyet és lassú léptekkel kicsoszogott a teremből.

„Viszontlátásra, Elnök elvtárs” – kiáltotta utána Ionescu emelt hangon, közben szolgálatkészen felállt a saját íróasztala mellől, és a nyomaték kedvéért mélyen meghajolt. Megvárta, amíg a hatalmas ajtó becsukódik a Főnök mögött, majd újra lerogyott a székére. Eközben arcáról már el is tűnt a kutyahűséget és a szolgálatkészséget ábrázoló széles és alázatos mosoly. Félszeg testtartása is átalakult laza, pihenő üldögélésbe. Már kizárólag csak az öltöny és a nyakkendő akadályozta abban, hogy ugyanolyan otthonosan érezze magát, mint blokklakása nappalijában.

„Éhes. Már megint éhes. Mindig éhes. Hogy imád enni. Jókat enni. Legszívesebben felfalná az egész országot” – zsörtölődött magában, aztán kis híján felnevetett. A tegnap este jutott eszébe. A felesége megint leteremtette, hogy miért nem intéz végre egy belépőt a Párt vezetőségét kiszolgáló élelmiszerboltba. Ahol minden kapható. Nyugatról hozott étel-ital, Kent cigaretta is, ami megnyit minden ablakot. Hát nem látja, hogy üresek a boltok? Vezető helyen dolgozó emberként tűri, hogy a felesége sorba álljon egy-egy száraz velőscsontért?

„Szégyenszemre ott fogsz éhen halni a Főnököd mellett!” – ripakodott rá Florica.

„Mindig ide lyukadsz ki. Az éhenhaláshoz. A Főnök megmondta, hogy mindent a kölcsönök visszafizetésére fordítunk. Hogy aztán jobb legyen nekünk és ne azoktól az átkozott imperialistáktól függjön a jólétünk” – békítette csendes szóval Ionescu.

„Na persze, egy éve is ezt mondtad. Csakhogy azóta minden kölcsönt visszafizettünk. Állítólag. Mégsem kapni semmit. Hová tűnik el az a rengeteg élelem, amit megtermelünk? Miért kell ennek az országnak mindig kölcsönt fizetnie?”

„Na persze, a Főnök éjszakánként biztos végigjárja a boltokat és lesepri a polcokat. Felzabálja Romániát! Miken jár az eszed, asszony?!” – Ionescunak a könnye is kicsordult a nevetéstől. Élvezte, hogy otthon nem a hajbókolás a szerepe, hanem ugyanolyan férj lehet, mint bárki más. Ő is felemelheti a hangját, letorkollhatja a feleségét, sőt veszekedhet is vele, ha úri kedve úgy kívánja. Sőt, úgy tehet, mintha szidná a rendszert. Okos szóval játssza az ellenzékit, mint aki tudja, hogyan lehet ebből a csődtömegből virágzó országot varázsolni.

Borítófotó: Wikipedia

Fábián Tibor

szerző: Fábián Tibor
honlap e-mail
Fábián Tibor 1974-ben született Nagyváradon. Református lelkipásztor, újságíró, publicista. Dolgozott az egyházi és világi nyomtatott és rádiós médiában. Rádiós munkásságáért megkapta az Agnus Rádió hűségdíját (2005). A Protestáns Újságírók Szövetsége és a Kazinczy Ferenc Társaság tagja. Legutóbbi kötete 2015-ben jelent meg Gugyerák címmel.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum