KULTer.hu - „Szép volt mind, és igaz”
83383
post-template-default,single,single-post,postid-83383,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Szép volt mind, és igaz”

Ricsádgír- és Kistehén-koncert az Akváriumban

A megidézett dalcím nemcsak a péntek esti Ricsárdgír-Kistehén-koncertet jellemzi remekül, de Kollár-Klemencz bandájának egész eddigi 14 évét is, amit most összepréselve kaptunk meg az Akvárium NagyHalljában. A Ricsárdgír 8-kor, a Kistehén 9 felé startolt, mi pedig két, nem teljesen azonos zenei világ meglepően kellemes szintézisét élvezhettük.

Aki még nem ismerné a Ricsárdgírt, annak pár szóban elárulom, hogy egy olyan zenekarról van szó, akik elromlott szintetizátor esetén letöltött szinti alkalmazáson nyomják végig a koncertet, és az UbikEklektiken énekes nélkül léptek fel, annak reményében, hogy a közönségből majd valaki úgyis tudja a szöveget, és felmegy a színpadra. (Egyébként mi tagadás, bevált.) Azt hiszem, ők egy az egyben megtestesítik a trash műfaját, kevés innovatívabb és kreatívabb bandát hallottam náluk. Dalszövegeikben mindenre kitérnek, ami egy hétköznapi embert foglalkoztathat; Palvin Barbi és Darwin tanainak szembeállítása, hogy konkord vagy sima repülőgép repül-e az égen, vagy épp milyen érzés káposztának lenni.

IMG_9944

Eddig csak olyan bulijukon voltam, amit kellőképp későre tettek ahhoz, hogy már minden mindegy legyen, így az őrült pogó és a színpadra felmászó emberek csak javítottak az amúgy is színvonalas performanszon. Most azonban a megszokott kis helyszínű bulik helyett egy egész Akvárium-termet kaptak, az éjjeli kezdés helyett pedig egy 8 órásat, egy 90%-ban józan közönséggel, és ez a három együttható láthatólag kezdeti zavarokat okozott mind a zenekar, mind a közönség tagjai számára. Nagyjából a koncert felénél éreztem azt, hogy oldódik a helyzet – vagy a megszeppentebbek tudatmódosítóhoz nyúltak, nem tudom –, de lassacskán megteltek az első sorok is, táncolt a nézőtér.

Végül már kellően felfokozott hangulatban adták át Márton Daniék a színpadot a Kistehén zenekarnak, akik a tőlük megszokott lendülettel vágtak bele a közel másfél órás koncertbe. A Kistehén az utóbbi két évben folytatott régi-új projektjében arra vállalkozott, hogy összegyűjti az elmúlt 14 év legnépszerűbb slágereit, és azokat játsszák a koncerteken. Ez egy nagyon közönségbarát stratégia, gyakorlatilag garantálja a felhőtlen hangulatot és a végigénekelt dalokat, nincsenek tánc nélkül maradt üresjáratok. Felemelő volt látni, hogy ez a best of koncert tényleg betöltötte a funkcióját, hiszen minden fontos dalt belesűrítettek a műsorba, néhol szükségszerűen áthangszerelve, feszes ritmusban, olajozott átvezetésekkel. Profi produkció volt, de egy percre sem lehetett érezni, hogy bárki is görcsölne a hangszerek mögött.

IMG_9962

Ahogy a Ricsárdgír-koncert a fiatal zenészréteg spontaneitásával, úgy a Kistehén az idősebbek megfontolt tapasztaltságával volt összerakva, és éppen ez volt a kettő egymásutánjának bája. Utóbbinál érződött a tagok közti összeszokottság, a rengeteg gyakorlás és közös koncert, ami kiszámolt taktusokban és egymásba gond nélkül becsatlakozó dalokban térült meg. Mindig is úgy gondoltam, hogy a Quimby a hazai alterszféra legjobb koncertzenekara, de a Kistehén ezúttal mindenképpen versenybe szállt velük, ha nem is előzött. A koncert során elhangzott az összes kötelező klasszikus, egészen a Jó Csávó a Márkótól a Ha Sírokig, három szám erejéig pedig két vendégzenész is becsatlakozott, a Feri Elvitte a Kabátom és a Szájbergyerek című dalban Henri Gonzo, az Elviszi a Szélben pedig Antonia Vai társult Kollár-Klemenczhez a színpadon.

Henri és Antonia mellett a Ricsárdgír énekesnőiből és Márton Daniból alakult kórus is feltűnt a színpadon egy dal erejéig, éppúgy, ahogy Kollár-Klemencz is a Ricsárdgír utolsó számánál. Érdekes volt látni ezt a szoros viszonyt, és hogy mennyire nyitott egy már sokszor befutott, átlagban húsz évvel idősebb banda egy ízig-vérig underground hobbizenekar felé. Ez nem csak egy péntek esti duplakoncert volt, de egy, a hazai altert bemutató pillanatfelvétel is, ami akárhogy is nézzük, meglehetősen biztató képet ad az ország zenei helyzetéről.

IMG_0005

A Kistehén pályája egyébként a 2002-es Sziget-promódaltól a Szomjas Nőkig elképesztő hullámvasúton át vezetett. Több formációváltás, több stílus keveredése, de szerencsére sok-sok album és legalább ennyi zenei innováció jellemezte őket. A biztos pont mindvégig Kollár-Klemencz László volt, aki a 2006-os Szerelmes vagyok minden nőbe után vetésforgóban cserélődő zenésztársaival 2012-ben összerakta a valaha készült egyik legizgalmasabb magyar albumot, a korábbi akusztikus, csujogatós dallamvilágtól nagyban eltérő Elviszlek magammalt.

Különösen megérintő volt a visszataps utáni legutolsó szám, amit Kollár-Klemencz László úgy vezetett fel, hogy szereti eljátszani a koncertjeiken a számára legkedvesebb, Tanulni még című dalukat. Kollárnak nagyon erős színpadi jelenléte van, az ő arcával fut a Kistehén, viszont a koncert mindegyik pillanatában a zenekarával és a vendégelőadókkal együtt mozgott, együtt énekelt, és ez az utolsó személyes gesztus is inkább egy intim zárlat volt, mintegy jelezve azt, hogy egy ekkorára dagadó életmű után is bőven van még mit tanulnunk.

Ricsárdgír- és Kistehén-koncert, Akvárium Klub, Budapest, 2016. november 25.

(A koncertkritika Énekes András Előd közreműködésével készült.)

A fotókat Bukovics Aliz készítette.

Takács Dalma

szerző: Takács Dalma
honlap e-mail
Takács Dalma 1994-ben született Kaposváron. A Corvinus Egyetem angol nyelvű média és kommunikációtudomány szakán diplomázott. A KULTer.hu popKULT rovatának szerkesztője. Fő érdeklődési területe a szubkultúra-kutatás, a pszichológia és a művészetterápia.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum