KULTer.hu - A Birodalom visszatér
84378
post-template-default,single,single-post,postid-84378,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A Birodalom visszatér

Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (Rogue One)

Filmkritikát írni, ellentétben az általános elképzeléssel, nem könnyű. Persze, megfoghatjuk a dolgot a könnyebbik végén, és leírjuk, hogy hát igen, tetszett, mert sokat nevettem, de nem tetszett, mert nem bírom a főszereplő színészt, azonban ez inkább az a pont, ahol egy kritika megfogalmazása elkezdődik, nem pedig annak kész állapota.

Rengeteg mindent figyelembe kell venni, meghatározni azt a pontot, amiről még van rálátásunk a nagy egészre és a részletekre is, azonban nem állunk túl közel a filmhez, hogy a szubjektív vélemények (pl. az, hogy utálom Shia LaBeoufot, ergo minden film alapvetően rossz, amiben szerepel) felülkerekedjenek az objektív meglátásokon (hiszen történetesen lehet, hogy valaki meg imádja Shia LaBeoufot, így számára a kritikánk egész alapvetése hibás).

rogueone_cast

Ennek fényében mondom, hogy filmkritikát írni nem könnyű, ha pedig a kritika tárgya történetesen a címének bármelyik pontján tartalmazza a Star Wars szókapcsolatot, egyenesen lehetetlen, a Star Wars ugyanis maga a nagybetűs franchise, míg maga a film a nagybetűs blockbuster, akármilyen évet is írunk és akármi is jelenik meg még az adott időszakban. Most, 2016-ban már 2-3 generációról beszélhetünk, akik alkalmasint a Csillagok háborúja-univerzum ismeretében nőttek fel, és számukra akár öt-hat különböző dolgot is jelenthet ez a világ. Van, aki számára az eredeti trilógia az etalon; más inkább a finoman szólva is ellentmondásos megítélésű előzménytrilógiát preferálja, hiszen a nosztalgia mégiscsak nagy úr; megint más Az Ébredő Erővel csöppent bele a messzi-messzi galaxisba; és persze ott vannak, akik zsigerből gyűlölik a Disney-t az Extended Universe (azaz minden, a filmeken és sorozatokon kívül eső történet) szükségszerű legyalulása miatt. És most csak a rajongókról beszéltünk, még szóba sem kerültek az alkalmi moziba járók és az ellendrukkerek. Bizton állíthatom, hogy nincs olyan néző innentől kezdve, aki objektíven tudná befogadni az új filmeket, és (most jön a vallomásos része a dolognak) ennek megfelelően én is nagyfokú elfogultsággal néztem végig az idei Star Wars-kalandot.

ro05

Röviden eldarálva: számomra az eredeti trilógia a mérvadó, az előzménytrilógia hatalmas kudarc, az Az ébredő Erő korrekt és jól átgondolt folytatás, míg az Extended Universe pár érdekes történetet leszámítva (mondjuk a Régi Köztársaság érát) csak arra bizonyíték, hogy Lucas minden ponyvát eltűrt, amíg pénz jött belőle.

Két gyors megállapítás: amennyire fel tudtam mérni, a Rogue One (vagy Zsivány egyes) filmtechnikailag teljesen rendben van, nagyjából a Marvel-féle rendezés jellemzi, semmi kiemelkedő, de a szemnek kellemes, nem is túl zajos, jól lekövethető. De ha igazán mélyen magunkba nézünk, a Star Wars sosem a rendezéssel nyűgözött le minket. A másik pedig, hogy mint Csillagok háborúja-film, gyakorlatilag az egyik legjobb, ami valaha készült, és ha ezen kereteken belül vizsgáljuk, akkor mindenképpen az év mozis élménye lehet a megfelelő közönségnek (nekem).

rogue-one

A történetről semmit nem szeretnék elárulni a nyilvánvalón túl: van nekünk az egyik oldalon egy ereje teljében lévő Birodalom, ami éppen most készül el a Halálcsillag nevű végső fegyverrel, a másikon meg az egyre kétségbeesettebb harcot folytató Lázadók, akiket ráadásul csoporton belüli feszültségek is feszítenek. Az egyetlen megoldás számukra, ha valahogy rátehetik a kezüket a Halálcsillag terveire, azonban ezzel több probléma is akad. Innentől kezdve minden más spoiler lenne, a történet ugyan nem csavaros, de kellemes fordulatok és megoldások azért akadnak benne – kérdés, hogy egyáltalán mennyire lehet csavaros egy közvetlen előzményfilm (hiszen a Rogue One nagy része gyakorlatilag napokkal az Egy új remény előtt játszódik).

rogue-one-teaser-trailer-tall

A csipet-csapat, amely végül megkísérli a lehetetlent, közel sem olyan színpadias módon áll össze, mint ahogy az Öngyilkos osztagot egymás mellé szenvedte a Warner a (nagy nyári bukta) Suicide Squad című filmben, inkább csak egymás mellé verődő emberekről van szó. Igazából egyik karakter sem kiemelkedő, de mindegyik legalább közepesen érdekes, és ugyan nem kapnak rengeteg dimenziót, erre nincs is igazán szükség. A színészek teljesen korrekten teljesítenek, ám én nem a jófiúk közül emelem ki a legjobb alakítást, hanem az aktuális főgonoszt, Orson Krennicet játszó Ben Mendelsohnt említem meg. Krennic talán a film legárnyaltabb karaktere, aki a lázadók mellett egy másik magas rangú birodalmi tiszttel küzd a Halálcsillag irányításáért, és egy ponton neki is egyértelműen elkezdünk szorítani. Egyébként itt láthatóan nem a jót-rosszat szélsőségesen képviselő figurák szerepelnek, a lázadók például olykor bizony kegyetlenek, ami nem igazán volt jellemző rájuk az eredeti trilógiában.

Rogue One: A Star Wars Story Director Krennic (Ben Mendelsohn) Ph: Jonathan Olley �Lucasfilm LFL 2016.

Ennek megfelelően a Zsivány Egyes kifejezetten (Disney-mércével élve is) sötét film lett, és szerencsére nem oldanak fel poénnal minden komorabb jelenetet. A film humorforrása az átprogramozott birodalmi droid, azonban egy percig sem tolakodó, a poénjai nagyon finoman jelennek csak meg. Maga a történet néha meglepően komoly dolgokat mond ki vagy mutat meg, előfordul, hogy a jófiúk egy baráti tockos helyett simán fejbe lövik a már padlót fogott ellenséget, miközben a dialógusok kiszólnak a nézőnek: attól, hogy neked személyesen nem fáj a diktatúra, az még rossz dolog marad, ami ellen küzdeni kell.

Amit még mindenképpen ki kell emelni, az a zene: a hetedik-nyolcadik résszel ellentétben itt már nem az öregedő John Williams szállította a muzsikát a filmhez, hanem a személyes kedvencem, a Disney házi zeneszerzője, Michael Giacchino. Giacchino elképesztő munkát végzett, úgy sikerült ugyanis teljesen új témákat írnia a Rogue One-hoz, hogy azok tökéletesen illeszkednek John Williams dallamaiba, mégis markánsak és egyediek.

Screen+Shot+2016-04-07+at+13.03.30-ed

Ez egyébként a film minden egyes képkockájára igaz, mármint a részletekre való odafigyelés és a negyedik film felé mutatott elképesztő alázat. Manapság divatos szitokszó a fanservice, ami azt a jelenséget jelöli, hogy egy bizonyos elem csak azért kerül bele a filmbe, hogy összekacsintson a rajongókkal, dramaturgiai szerepe nincs. Ugyan lehetett volna a film egy két és fél órás fanservice-maraton, hála a jó égnek csak minimális mennyiségben került bele olyan elem, aminek ott nincs sok értelme. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne térne vissza lépten-nyomon a negyedik-ötödik-hatodik rész, hiszen egy ennyire közvetlen előzményfilmnél ez elkerülhetetlen, inkább úgy fogalmaznék, hogy ami van, az tökéletesen belesimul az eddigi világba.

Kicsit fentebb az aprólékosságot éltettem, és ez az, ami annyira megfogott a filmben: minden tűpontosan olyan, amilyennek lennie kell. Hiába fejlődött a technika, a lázadók hetvenes évekre jellemző katódcsöves monitorokat használnak, hiszen azt használtak az Egy új reményben, sőt, a felkelés soraiban dívó divat is a hetvenes éveket idézi a gondosan oldalra fésült hajjal és az elmaradhatatlan bajusszal. Lucasszal ellentétben, aki nem győzte folyamatosan felújítgatni a filmeket, Gareth Edwards nem ijedt meg attól, hogy a technika ósdinak, sőt egyenesen gagyinak hat, hanem felvállalta azt, amiért ma is klasszikus az Egy új remény.

És talán ez az, ami a film legnagyobb érdeme: mint előzménytörténet gyakorlatilag tökéletes. Nem tolakodó, nem harsány, mint A hobbit, de egy rakat olyan kérdésre ad választ, ami vagy felmerült, vagy nem, mindenesetre érdekes pluszinformáció a későbbi időszakba kalauzoló filmekhez. Ennek értelmében talán kevésbé bátran javasolnám annak, aki még csak ismerkedik a messzi-messzi galaxissal, de számomra, akinek a Tantive IV beúszó képe jelentette a rajongás kezdetét, mindenképpen nagybetűs élmény a Zsivány Egyes megtekintése. De ha egy mód van rá, ne magyarul. A szinkron hol jó, hol rossz, a számos visszatérő karakter miatti szinkronszínész-váltások rettenetesen illúziórombolók tudnak lenni egy-két kedves ismerős viszontlátásakor.

Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (Rogue One), 2016. Rendezte: Gareth Edwards. Írta: John Knoll és Gary Wittah. Szereplők: Felicity Jones, Diego Luna, Ben Mendelsohn, Mads Mikkelsen, Forest Whitaker, Donnie Yen, Alan Tudyk. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Géczi Balázs

szerző: Géczi Balázs
honlap e-mail
Géczi Balázs 1991-ben született Nyíregyházán, jelenleg a DE BTK anglisztika mesterképzésének hallgatója. Film-, sorozat- és videojáték-kritikák mellett prózaírással, fordítással és színjátszással is foglalkozik. Írásai jelentek meg az Amugy.hu-n és a Sorozatjunkie-n.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum