KULTer.hu - A szabadság apró szigete
83346
post-template-default,single,single-post,postid-83346,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A szabadság apró szigete

Szulovszky János: Egy kiállítóhely a politikai tűréshatáron

Egy egykori debreceni egyetemista izgalmas könyvet írt a Kádár-rendszer művészeti életének figyelemre méltó kezdeményezéséről, a DOTE Galéria tizenhárom éves működéséről.

Szulovszky János munkája annál inkább dicsérni való, mert a Debreceni Orvostudományi Egyetemen (DOTE) 1976 és 1989 között működött „intézmény” dokumentumainak nagy részét idő előtt leselejtezték. A galéria spiritus rektorának tekinthető Velényi Rudolf sok mindent megőrzött, de mindez nem lett volna elég ennek az alapos könyvnek a megírásához. Szulovszky így személyes élményeit, az egykori kiállítók visszaemlékezéseit és a helyi sajtóban megjelent írásokat is felhasználta könyvéhez. A szerző többek közt azt írja a galéria működésének éveiről, hogy a „korlátozott szabadság” időszakában a szocreál portékáival szemben itt merőben más indíttatású és világképű törekvéseket ismerhettünk meg.

dote debrecen

A galéria történetében egyszerűen megkerülhetetlen Velényi Rudolf, ma is Debrecenben élő festőművész szerepe. Szatmárnémetiben született, Debrecenben érettségizett, majd az egri főiskolán Jakuba János, Blaskó János, Dienes Klára és Gergely Pál tanítványaként szerzett rajztanári diplomát. Egy időben tanult Egerben Csáji Attila, Kovács Imre és Szilágyi Imre – később elismertté vált – művészekkel. Velényi húsz évig gimnáziumi tanárként dolgozott Debrecenben, tanítványa volt többek közt Lakatos Aranka és Fátyol Zoltán.

Az 1976 tavaszán szerveződő DOTE Galéria célkitűzésévé vált kiállítási helyet biztosítani a fiatal, kevésbé ismert tehetségeknek, valamint bemutatni a hazai designtörekvéseket. A később művészeti vezetőként tevékenykedő, kvázi galériavezető Velényi az első kiállítást Wilhelm Károly (1943–2011) erdélyi származású festő képeiből rendezte, aki 1988-ban ugyanott mutatta be újabb műveit is, immár egy közös tárlaton Laborcz Flóra ötvösművésszel. A galéria tevékenysége a negyvenegyedik bemutatóval ért véget 1989 tavaszán, Papp György tűzzománcait láthatta akkor a közönség. A Szegedén élő képzőművész 25 év múlva így idézte fel a DOTE Galériában rendezett tárlatát: „Akkor már a szakmai pályafutásom derekán jártam, mintegy 30 különböző rangú és helyszíni tárlat után mutattam be munkáimat a DOTE Galáriában. Úgy emlékszem, hogy az egész esemény motorja Velényi Rudolf volt, aki a felkéréstől, a művek elszállításán és a plakát-meghívó megtervezésén át, a kiállítás megrendezéséig mindent kiválóan oldott meg. A helyszínre érkezve feltűnt az a profizmus, ami az egész rendezésre jellemző volt. Értő képtársítások, fotókkal kiegészített kompozíciós hangsúlyok, a művek megvilágítása a szellős, modern térben, az asszociatív képek csoportosítása emlékezetes maradt számomra. Csak sajnálni tudom, hogy a DOTE Galéria az én munkáimból rendezett tárlattal zárta kiállításainak sorozatát.”

IMG_9823

Szulovszky az egyetem kulturális vezetésének bölcsességét emeli ki, mert a galéria működésében kizárólag a művészeti szempontok játszottak szerepet, ennek ellenzéki felhangját soha nem deklarálták. Írja azt is, hogy a grémium soha nem vette figyelembe a három T mindenkire kötelező kirekesztő kategorizálást. Igaz, az egyetem közművelődési bizottságának akkori elnökei nem emlékeznek, hogy egyszer is politikai presszió alá kerültek volna. Legfeljebb azt kifogásolták, hogy miért nem szalonnát sütő partizánokat festett a művész színes kockák helyett. Könnyebben tudomásul vették, ha felsőoktatási intézményekben bukkantak fel avantgárd művek, mintha azok üzemi kultúrházak falán „lázítottak” volna.

A 135 oldalas kiadvány időrendben veszi számba a tárlatokat, közben számtalan érdekes dokumentum között mazsolázhatunk. A könyvet végiglapozva meglepődünk a tematikai és műfaji sokszínűségen. Ha csak az etno-art képviselőinek tárlatait nézzük: Wilhelm Károlyt a festett erdélyi famennyezetek újraértelmezése foglalkoztatta akkoriban; Cservenka Ferenc néprajzi fotói, Csete Ildikó textiljei, Kun Éva kerámiái, Jankovics Marcell animációi, Papp György tűzzománcba égetett szellemi és tárgyi néprajzi emlékei vagy Halmy Miklós „jel-képei” és Bartl József (1932–2013) népi motívumokat és geometriai formákat permutáló munkái a modernség és hagyomány dualizmusának jegyében születtek. Az avantgárd egyik pártbizottsági cenzorpukkasztó képviselője, Haraszt Miklós kinetikus szobrait is láthatták még 1976 novemberében, valamint Csáji Attila a szabadság struktúráit vizuális metaforákba csomagoló képei szintén vonzották a fiatalokat.

dote

Heinzelmann Emma, a nagyszerű könyvillusztrátor a mai napig emlegeti ezt a debreceni tárlatát, s gyakran megkérdezte tőlem, hogy van Velényi Rudi. Egy másik ragyogó rajzoló, Réber László (1920–2001), valamint Kovács Imre és Almásy Aladár, a cívisvárosból a fővárosba került grafikusok tárlata egyaránt nagy érdeklődést váltott ki Debrecenben. Az autóbalesetben alkotói ereje teljében elhunyt Borbás Tibor (1942–1995) kézzel mintázott agyag/samott portrégesztusai, Klimó Károly nonfiguratív kollázsai, Mészáros Géza festett rostreliefjei, gobelinjei, Sajdik Ferenc karikatúrái, animációi, Szyksznian Wanda plakátjai, gyűrt papírképei, Várnai László fénygrafikái jó alkalmat teremtettek az immanens művek bemutatására.

Velényi Rudolfnak nem csak mai napig érvényes katalógusai dicsérhetők, hanem a tárlatok belső terének innovatív kialakításában is jelentős szerepe volt. Mindemellett empatikus, segítőkész házigazdának bizonyult, ezt személyes élményeim alapján állíthatom. André Szabó (1923–2007) akkor Brüsszelben élt barátom képeit ajánlottam neki. Magam is részt vettem a szervezésben, én írtam a katalógusszöveget. Érdemben nem tehettem sokat, mert csak a tárlat megnyitására emlékszem és a fogadásra. A művészeti vezető megoldott mindent helyettünk. Szabó Endre egyébként kiemelt terjedelmet kapott a kötetben. Kedves festői – Archimboldo, Vermeer, Magritte, Delvaux – nyomába szegődött, átiratokat készített műveikből. Figurális olajképei önálló ideák, a nagy elődök iránt hommage-ok, és a flamand mesterek úgynevezett csendfestészetével rokoníthatók. Művészetének egy oldottabb vonulata a tasista felületkezeléssel született olajgrafikák. Az érdekes faktúrákból kibomló látomásokból, amit felületetűdöknek nevezett, jó párat bemutatott Debrecenben is. Az extrém irányzatokat indulatosan elutasította, műveit a bretoni szürrealista elvek közül leginkább a tüneményes képi poézis jellemzi.

IMG_9822

A szerző a DOTE Galéria rendszerváltással lezáruló történetéről hiánypótló, fontos könyvet tett le a hazai művészettörténet asztalára, amelyen sajnos általában kevés hely jut a debreceni képzőművészet eredményeinek.

Szulovszky János: Egy kiállítóhely a politikai tűréshatáron – A DOTE Galéria története 1976–1989, Plusz Könyvek, Budapest, 2015.

Tarczy Péter

szerző: Tarczy Péter
honlap e-mail
Tarczy Péter 1952-ben született Budapesten, jelenleg Hajdúböszörményben él, újságíró, szerkesztő, grafikus, művészeti író. Pár éve kezdett újra rendszeresen rajzolni és festeni, pedig már a 70-től készített grafikákat, melyeket az Élet és Irodalom is közölt. Több egyéni tárlata volt az elmúlt években. Írásai rendszeresen jelennek meg a helyi és az országos nyomtatott, valamint digitális sajtóban. Számos kötete látott napvilágot, a legutóbbi Vendégkönyv címen, 2009-ben.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum