KULTer.hu - Dicstelen dicsőség, dicséretes minőség
83622
post-template-default,single,single-post,postid-83622,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dicstelen dicsőség, dicséretes minőség

30y: Dicsőség

Beck Zoliék – na, ez így rosszul kezdődik, mert lehetne itt az is, hogy Ádiék, Papáék vagy Zazáék – csináltak a 16 éves zenekarukkal egy új lemezt. A 11 számos album 32 percnyi trip 2016-ba, a bandatagok saját emberi esendőségeinek összes bugyrába, vagy legalábbis olyan esendőségekébe, amelyekhez ezek az emberek tudnak valahogyan viszonyulni.

Ezek a dalok nem vállalnak többet annál, mint hogy egy-egy beszédhelyzetet, történetet, pillanatnyi helyzetképet vázoljanak. Még csak nem is mutatnak be valami egetrengető újdonságot, újszerű nézőpontot. Tök egyszerűen – nyelvileg is a rizikós, de bátor, kétszavas, teljes metaforák elképesztő sűrűségével operálva – tárnak a hallgatóság elé olyan élethelyzeteket, emberi akciókat és reakciókat, amikről egyrészt nem szokás nagyon beszélni, pláne nem énekelni, másrészt viszont ha ők mondják, nem tudja az ember nem hallgatni. Mitől működik mégis, ha a popdal természetéből adódóan közhelyig egyszerűsödött témái, az emberi kapcsolatok defektjei kerülnek terítékre egy lemezen, ráadásul egy olyan atmoszférában, ahol a sokféle közéleti témában lehet megtalálni az önmagunk elöli kitérés útját? Ma nem divat a saját felelősségünk mérlegre tétele mások előtt, ez az album mégis felvállalja ezt, mégpedig nemcsak a témaválasztásában, hanem létrejöttének módjában, zenei választásaiban, kivitelezésében és megjelenésében egyaránt. Vagyis az alkotók teszik ezt az albumért, leginkább önmagukért, hogy legyen nekik egy „ilyenjük”, amiről az mondható, mindent beleadtak, és nem elsősorban az eredményért.

30Y_group6_szokolay_gyorgy_sz

Nehéz ezt mostanság érteni. Minek csinálnak emberek a polgári foglalkozásuk mellett alter rock lemezt? Minek dolgozzák végig az összes szabad- és alvóidejüket, mászkálnak kisvárosokba, párszázas koncertekre, utaznak félnapokat, alszanak kollégiumi szobákban, mikor már mindent elértek ebben a műfajban? Látszólag nem kell feltenni egy lemezkritikában ezeket a kérdéseket. A Dicsőség megítélését mégis innen kell kezdeni. Ebből a látószögből érdemes egyáltalán elővenni, hallgatni, koncerten befogadni ezt az új 30y-lemezt. Ezek a dalok akkor nyernek el valamiféle mélyebb jelentésréteget, ha valahogy tetten éri bennük a hallgató ezt a fajta attitűdöt, amivel a 30y és a velük dolgozó szakemberek, művészek viszonyulnak az alkotáshoz, vagyis a létezésük alapfeltételéhez.

Akkor lehet ezekhez a dalokhoz közelebb férkőzni, ha az ember a saját hiúságával farkasszemet nézve megnyílik arra, hogy semmi sem lesz az és olyan, mint amire számít. Bár közhelyesek a témák (hűtlenség, hűség, válás, egymás elhagyása, bizonytalanság a kapcsolatokban, a kitartás hiánya, a hiúság és a felszínesség divatja, a mindennapos fojtogató egzisztenciális feszültség stb.), a szövegek és a hangszerelés gondoskodik róla, hogy minden másodperc hozzon nem várt megoldásokat, feszültséget, szorongást vagy feloldást – egyszóval hatást. A „hatás” talán a legfontosabb fogalom, amit ezzel az albummal kapcsolatban megemlíthetünk. A számok és az egész lemez döbbenetes behúzó ereje, ahogy a dalok elkezdenek egymással kapcsolatot teremteni, ha a lemezt egyszerre hallgatjuk végig. Mondjuk akkor is, ha egy-egy dallal koncerten találkozunk. Olyanok ezek a számok, mint a Carver-novellák, önmagukban is fajsúlyosak, de ha egy egész kötetnyi van belőlük, akkor valahogy megteremtenek egy teljes univerzumot, annak a létállapotnak a világát, amiből kifelé beszélnek.

30y_dicsoseg_front_cover_1675x1500

A 30y régebbi dalainak kapcsán mindig eszembe jutott egy-egy nagy hatású zenei előzmény, amit vagy megidéz egy dal a ritmusával, dallamával, vagy egyszerűen egy adott hagyományba írható bele (punk, hard rock stb.). A Dicsőség lemez felhagy ezzel a parafrazeáló jelleggel, és a zenei idézeteket, dallamtöredékeket teljesen a hatás elérésének, azaz a szöveg és a zene minél homogénebb összeillesztésének, összedolgozásának rendeli alá, hogy több csatornán mesélhesse el, amit akar. Afféle kapcsolat ez, mint ami a szavak és a Braille-írásjelek, vagyis a siketnéma jelbeszéd és az artikulált hangsorok között van. Amit az egyik már nem tud érzékeltetni a saját limitált artikulációs bázisával, azt a másik artikulációs mód felerősíti, plasztikussá teszi. Mindent mozgósítanak a verbális és zenei kifejezőeszközökből ezek a dalok annak érdekében, hogy kifejezzék, amit akarnak. Minden erőlködés nélkül teszik ezt, néha habkönnyű melódiával (Révbe ér) vagy atavisztikus, elemi ritmusokkal (Újra él – koncertváltozat), vagy indulószerű dobszólammal (Elsőre), néhol pedig akár a lakodalmas rock averzív ritmusképletével (Hatodik). A zenei kompozíciók összetettségében nem azonosítható, hogy hol milyen hagyományt érint egy-egy dal, mert ez nem is céljuk.

Ez nem afféle pophagyományt megidéző örömzenélés, szét vannak bontva a zeneiség eszközei apró darabokra, és nagyon alaposan újra össze vannak rakva – a jelentésképzés teljes tudatosságával. Ez nem egy sorozatgyártott Toyota, ami megbízható, jól megy, szép a dizájnja, keveset eszik, hibrid meg minden. Ez Maserati. Kézzel rakják össze, és ha a motorja beindul, már az is zenei élmény. A metafora ott hibázik, hogy a Maseratit aztán mégis a hiúság hívja életre. A Dicsőség minden, csak nem hiú, és a legkevésbé sem dicsőséges. Az elektronikus effektektől a református dicsőítésig, a kazettakattogástól a templomi kórusig bármi szóba jöhet, ha egy ponton az adott zenei hatás megerősít vagy ellenpontozza a szöveg egy részét.


A zenei témák másik feladata az atmoszférateremtés. Nemcsak a szöveg-zene kapcsolat a fontos, hanem, hogy legyen egy közös háttere ennek a kommunikációnak – a hangadás, a zörejkeltés, a tágabb értelemben vett zenélés, ami túlmutat a műfajiság vagy akár az előadhatóság határain (több számnak más a hangszerelése színpadon, mert egész egyszerűen nem lehet fizikailag reprodukálni a stúdióváltozatát). Ez a lemez nem dokumentuma néhány új 30y-dalnak, hanem egy autentikus hanganyag, amit ma nem kifizetődő megcsinálni. Szerencsére semmi közük nincs ezeknek a fickóknak a konzumer katyvaszhoz, amiben az emberek nagy része gondolkodik. Fel sem merül bennük az általam az elején feltett kérdés. Nem kérdezgetnek ilyeneket, hogy miért jó ez. Csinálják, amit szeretnek csinálni, azokkal, akikkel a legjobban szót értenek. És még csak nem is mindegyikük zenész. Annyira pofonegyszerű ez az egész cucc, és mégis olyan kimenetei vannak, amire egy csomóan rácsodálkoznak, persze őket ez sem túlzottan izgatja, legfeljebb csak szeretik azokat az embereket, akik őket is. Tényleg. Együtt kajálnak a rajongóikkal éjjel kettőkor, vagy hazaviszik őket a koncertbusszal, vagy megitatják vízzel a koncerten, ha épp arra van szükség. Ezt érdemes meglátni a dalok mögött. A rengeteg, rengeteg melót, kínlódást, javítgatást, dumálást, még több melót. Tíz hónapnyi megfeszített munkát, amit a világon a legjobban lehet szeretni, élvezni. És akkor ilyen lesz a lemez, mint a Dicsőség.

Nem lehet ezekről a számokról olyan általánosságokat írni, hogy ez „ilyen és ilyen” ritmusú, „ilyen és ilyen” a verze meg a refrén stb. A koncepciót a címbe foglalt Dicsőség adja, ami egyben az egész lemez hangvételét is meghatározza. Most, kedves barátunk, ironikusak leszünk, elsősorban magunkkal szemben. Egy magyar alter rock banda, amelynek koncertjein a mai napig szorongás van az Akvárium Nagy Halljában, mert egyszerűen 1500 ember az túl sok, hogy mesélni lehessen, azt mondja, hogy legyen akkor az album címe Dicsőség. Ez szerintem önirónia, és aztán hamar kiderül, hogy mindenki más is beleélheti magát ebbe a szerepbe, és nevethet, sírhat magán nyugodtan. Mert a lényeg az, hogy ez mégis csak könnyűzene. Bármit is mondanak a dalok, jelentéktelenek maradunk, és azok is leszünk, ameddig létezünk. Mindehhez a vizuális játékok, amelyek az albumhoz kapcsolódó tárgyakon visszaköszönnek (például sima kazettán is elérhető a lemez), a közlekedési lámpa ikonjainak egyszerűségéhez hasonuló piktogramokkal vannak megoldva, csak azért, hogy ezt a fajta jelentéktelen dicsőséget a vizuál segítségével is átélhesse az ember, és ha akarja, magára is húzhatja, mert a szokásos, szarvasos, legbénább karácsonyi pulcsira rímelő gépileg kötött pulóverükön is megmutatkozik egy efféle minta (farkas, ami kicsit kecskére hasonlít).

30y_akvarium_by_Kirschner_Petra_ipszilon-10

Van valahogy a végén a zeneiségében és a szövegvilágában is valami egység, ami mind afelé tart, hogy nincs semmi dicsőséges abban, ahogy élünk, de lehet azért ezzel néha szembenézni nevetve, szerethetően, ahogy a 30y is teszi. Kösz, hogy ez publikus. A zene pont ilyen esendő és hatásos. Hogy nem akar profi rockzene lenni, mert valószínűleg ezeket a dolgokat nem lehet ordibálós, zúzós lendülettel csinálni, itt tudni kell – ennyi zenekari rutin és lemez után már tudni lehet, és igény is van arra, hogy tudják –, hol emelhetik fel a hangjukat és hogyan, hol lesz disszonáns egy dallam, egy hang, egy ritmus, hol kell városi zörej, és hol digitális géphangzás, térhatás vagy többszólamú megszólalás. Mértani pontossággal jönnek is ezek a komplex hatások, hihetetlen tisztasággal és minőségben.

Megérte a szöszölést, az ötletek kukába hajítását, az újrakezdést, a kísérletezést. Nekik biztosan megérte, mert az effajta munkát nagyon lehet élvezni, még a nehézségeit is. És ez megszólal; ez a derű, a koncentráció könnyedsége, a jelenlét élménye mind ott van ezekben. Vannak olyan 30y-számok, amiket izgalmas újként várni, hogy hogyan szólalnak meg, és teljesen egyenértékűek a régiekkel, mégis teljesen mások, ezért marha jó jelen lenni minél több koncerten, ahol ezt a folyamatot most végig lehet követni, ahogy ezek az újszülött dalok szépen magukra találnak a színpadon. A veszprémi dalpremierkor például a Nincs másik élet első elhangzása, na ezt be lehet vésni, ez egy maradandó cucc. Vagy Győrben az Újra él, ááá… Ezekből a dalokból lehet most egészen másféle hangulatot gyúrni, felajánlani a közönségnek. És ez baromi izgalmas, még úgy is, hogy csak kívülről nézheted az egész folyamatot.

32 perc gyönyörűség, ha nem is dicsőség…

30Y_2015_group3

Játsszuk azt, hogy mindegyik számról mégis írok pár szót, kicsit úgy, mint abban a régi reklámban a gumicsirkés fickó.

Elsőre: felütés a lemezhez, indulószerű, élőben egyre jobb,  marhára kell akarni szeretni valakit, ha hosszú kapcsolatban élsz.

A.J.K.A.: ballada a kocsmákhoz és az iszákosokhoz. Ajka kapott egy számot, a gyökerek kaptak egy számot. Mert a gyökerek kellenek, mert vannak. Szép szám. Esendőség. Irodalom (karcsú pohár), ivás mint archetipikus életmegoldás. Zenés szövegmondás.

Csapatostul: meg van szelídítve a csajozás és a pasizás, a testi szükségletre redukált szex. El van viccelve, jó ritmussal. Sláger, de ipszisen.

Hatodik: panelkritika, szerintem ez a leggyengébb szám (ha van ilyen), de a szöveg erős, a dallam nekem nem jön be. A fazéknál a szöveg lényegi.

Nincs másik élet: brutál, a cím ihletője a sok kedvenc egyike. Élőben leveszi a fejed. Üvöltős, egyházi vokál, sűrű, keveredő verze és refrén, a megnyugvás retorikája ütközik a zene végtelen feszültségével (popos, digitális hangok, orgonaszólam, különleges lüktetésű verze), irónia.


Nevemre veszlek: cinikus, erős szöveg, marha jó a gitár, a dob, aszimmetrikus ritmus. A verze rövid, nagyon hangsúlyosak a refrének, inkább ezeken van a fókusz. „Az enyémet használd, ha kölykeid lesznek”, hát ez örök! Ha van 30y-hagyomány, akkor ez folytatásnak tekinthető a legjobb értelemben.

Úgyis mindegy: Kisherceges dallamú hangulatjelentés válás előtt. Zaza énekel, a többiek vokálja pedig olyan támogatóan ipszis. Imádom, hogy annyira tiszta meg térhatású az egész. Különböző szólamokban énekel magával az, aki épp énekel. Imádom Ádi magas hangú vokáljait is, olyan sokat ad hozzá az általában mély lágékhoz.

Tanító: megint ironikus helyzetkép a látszatemberek lelkivilágáról. „Nincsen semmi a felszín alatt.” Ki mer ilyen mondatokat énekelni a refrénben? Közben meg ez a rém egyszerű, könnyed zene.

Újra él: mindent vivős. Személyes érintettség, behúzós életszituáció. Nekem nem párkapcsolat, hanem az önmagammal való állandó harc. „Van ez a gép, aki egy ember, és ha az én, én voltam egyszer, én nem hiszem azt, hogy én voltam én” (a második verzét tetováltatnám magamra), zeneileg nagyon szofisztikált, mindenféle regiszterből rengeteg zajt, zörejt, hanghatást mozgósít, az utolsó refrén kifutása, a bridge a vége előtt, hogy ilyen digitalis ügyekbe, hang drumos hatásokba megy bele, tök káosz az egész, mint valami Kurtág-darab. Annyira hatásosan artikulálja a zene mindazt, amit a szavak kognitív síkon nyomnak, hogy az embernek konkrét gyomortáji szorítást csinál. Zseniális. Csak erről egy egész tanulmányt vagy semmit.


Révbe ér: na, ez meg egy ilyen sanzonkönnyed kritika a negyvenes nők párkeresés terén való nyughatatlanságáról. Tök könnyed, mégis egy teljes tragédia van az egészben, ráadásul titiket tapsolnak a refrén egy pontján, és csak azt. Mintha megtapsolnák a nőket, azaz engem meg téged, akik még mindig ott csápolunk, vagy már megint, és kiröhöghetjük magunkat, vagy akár meg is sértődhetünk rajta, de akkor is nagyon igaz.

Kislány: a teljes meglepetés, Ádi zongoradarabja, a habkönnyű, romantikus, harmóniákkal ringató házi zongorakoncertes szám.

Őrület az egész album, egyben kell meghallgatni. Ne hagyj ki semmit, ne válassz kedvencet, úgyis lesz, de egyben élőben is érdemes átélni.

30y: Dicsőség, Zajzajzaj Kft., 2016.

Balcsik-Tamás Kinga

szerző: Balcsik-Tamás Kinga
honlap e-mail
Balcsik-Tamás Kinga 1975-ben született Győrött. Három gyereke van, ketten ikrek. 2009-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán doktorált irodalomtudományból. A Pannon Egyetemen óraadó tanár. Kutatási területe az adaptációelmélet és a kultúratudomány. Like-ok: kortárs magyar irodalom, popkultúra. Mostanában az alter rock.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum