KULTer.hu - Dósa Detti és Horváth János Antal kisprózája
82815
post-template-default,single,single-post,postid-82815,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dósa Detti és Horváth János Antal kisprózája

Útközben – 2. rész

Nem bőgtem azóta, hogy az a tepsifejű Jocó kicsavarta a kezemből a féllábú GI Joe-mat a rákospalotai Víg napsugár csoportban. Most mit mondjak, ötévesen nem kezeltem jól az igazságtalanságot, és odáig voltam a műanyag katonákért. Ott, a betoncsúszda mellett, egy életre megtanultam Erika nénitől, akinek állandóan krumplis tészta szaga volt, hogy a fiúk nem sírnak, úgyhogy ne nyeldessem a homokos taknyomat, hanem szedjem össze magam és viselkedjek férfi módjára. Persze zsebkendőt nem adott az a nagydarab szalmabála, úgyhogy törölhettem bele a kantáros gatyába a cuccot, igazi nagycsoportos férfiként. Lehet, hogy el kellett volna küldenem a picsába Erika nénit, és akkor most nem ülnék a nyitott Facebook előtt, meredten bámulva Eta boldogságtól sugárzó, faszimmal olaszba című képét. Azt hittem, hogy már leszarom, nagy vonalakban így is volt az elmúlt hónapban, de most, hogy az arcomban érzem a naplementés, grappás leheletüket, imádkozni támad kedvem, hogy fulladjanak bele a spagettijükbe, ők is, meg mindenki más, aki nyaralgat a sikeres csávójával. Tiszta erőből lecsukom a laptopot. Ha nem Petitől lenne kölcsönbe, szétverném a fregorin. Pontosan úgy érzem magam, mint amikor a plasztik zsoldosom idegen kezek közé került, és nem tettem semmit azért, hogy visszaszerezzem. Csak álltam bőgve, megsemmisülten és zavarodottan, amiért nem tudom, hogyan viselkedjek.

Legszívesebben belecsavarnám magam a függönybe és addig himbálóznék ordítva, amíg rám esik a karnis, és két évre kómába kerülök. Megsemmisülten beleharapok a konyhaasztalon hagyott tegnapi pizzába, látom magam előtt, ahogy Eta ugyanezt teszi Jesolóban, csak az ő kemencés pizzája most lett kisütve a Don Peppinó család tradicionális és titkos ezeréves receptje alapján. Nézem a konyhában a megállt faliórát. Csak tudnám, mit kezdjek magammal. Keresnem kellene valami rendes munkát, vagy csajozhatnék is. Peti szerint tinderezzek, idézem, ingyen bulák, akik, vágod, annyira kétségbeesetten vágynak valami kapcsolatra, hogy elmennek egy olyan degenerált seggfejjel is, mint te. Peti az a haverom, aki úgy koptat le csajokat, hogy geci uncsi vagy, csá. Mondtam neki, hogy erre még nem állok készen. Mire ő, hogy a férfiak mindig készen állnak mindenre. Azon gondolkoztam, hogy Peti rokona lehet Erika néninek, mert ez is azzal jön, hogy mit kell csinálnia egy igazi férfinak. Megütögetem az órát. Jó lenne, ha elindulna magától és nem kellene elemet vennem, de nem mozdul. Kicsit még mindig hiszek benne, hogy egy nap felfedezek magamban valamilyen szuper erőt. Mondjuk azt, hogy az akaratommal műanyag óramutatókat tudok iszonyatos sebességgel, tetszőleges irányba mozgatni. Még nem döntöttem el, hogy ezt a világ megmentésére vagy elpusztítására használnám. Ez egy másik nap kérdése, ma nincs kedvem filozofálni, az óramutató makacssága felébresztett bennem valami elnyomhatatlan tenni akarást. Találnom kell valami munkát.

Kinyitom az első kezembe kerülő újságot, az utolsó lapokhoz hajtok, az AXN-es sorozatokban mindig itt vannak a hirdetések. Az utolsó oldalon egy egész lapos 69massage című hirdetés található, amin egy kellemes megjelenésű fehérneműs lány, Rózsa, átölel egy másik kellemes megjelenésű fehérneműs lányt, Pankát. A hirdetés szerint én választhatok közöttük, és nem csak közöttük, az összes rendelkezésre álló masszőrlány közül. Egy pillanatra elfelejtem ennek az árát, és szívemet megmelengeti az a tudat, hogy Rózsa, Panka, sőt talán Ilona és Barbi is, Szandrával együtt, csak engem akarnak megmasszírozni. Egy átlagos napon megállnék játszani ezzel a bűnös gondolattal, de nem ma. Inkább elindulok a villamos vonalán, hátha valaki megszólít, hogy: Hé! Atom fizetés, kevés meló, kell?

Negyed óra múlva teljesen kimerülök, muszáj beülnöm egy presszóba. A teraszon foglalok helyet, a pincér kisasszony olyan arckifejezéssel közeledik, amiből rögtön rájövök, hogy a pultnál kellett volna leülnöm. Illedelmesen rendelek egy presszót és rágyújtok. Ketten ülünk a teraszon, de a férfi, aki a szemben lévő asztalnál foglal helyet, inkább fekszik. Amikor megérkezik a kávémmal, meg is jegyzem a kisasszonynak (többszöri találkozásunk után kiderült, hogy Vikinek hívják, de ez egy másik történet már), hogy érdemes lenne két ujját pár másodpercre a nyaki ütőeréhez nyomni a biztonság kedvéért. A kisasszony nem akarja zavarni a békésen és/vagy holtan fekvő férfit, ezért odamegyek én, óvatosan megbökdösöm az oldalát, ő erre, mint egy medve, artikulálatlanul felüvölt, majd elmosolyodik. Gyorsan elmagyarázom közeledésem okát, miszerint féltettem az életét, ez mintha meghatná, kedvesen megköszöni, végigsimít a szakállán és az asztalához invitál.

– Viking vagyok. – Mutatkozik be.

Hogy ez a megnevezés származást, hivatást, vezeték- vagy keresztnevet jelöl, nem tudom, mindenesetre illik rá. Arról mesél, hogy tegnap érkezett haza Ausztriából, három hónapig dolgozott kinn a mezőgazdaságban, sok a mocskos török meg az olyanok, tudjuk milyenek, és már magyarnak is csak olyannak adnak munkát, mint ő, mert ő már tizenkét éve jár dolgozni Ausztriába. Még diskurálunk erről egy picit, próbálom kifejteni azon véleményemet, hogy tulajdonképpen senkivel nincs semmi baj, ha nem éppen a szerelmünk szájába próbálja betömni a bruschettáját. Majd lassan megkísérelem úgy terelni a beszélgetést, hogy hamar elérjünk az elköszönésig, és amint ez megtörténik, felállok, búcsút veszek Vikingtől, a pincérkisasszonytól, és továbbmegyek a körúton.

Turkáló, kocsma, turkáló, kocsma, kocsma, turkáló, kocsma. Isztambul szupermarket: Különleges élelmiszerek, bárányhús, vízipipa, hirdeti az ablaküveg. A felirat mellé egy A4-es papír van kiragasztva: Tapasztalattal rendelkező eladót felveszünk. Betolom az üvegajtót. A friss festékszag keveredik az ázó olívabogyó illatával. Körbenézek, a földön fehér zsákokban különböző magvak, fűszerek, a pulton olajban áztatott szőlőlevél, mellette baklava, fagyasztott rák és shisha dohány. Mivel tisztában vagyok vele, hogy ittlétem csak isten műve lehet, magabiztosan odalépek a kasszánál álló kopaszodó, huszonéves, sötétebb bőrű fiúhoz.

– Hello! Az állásra szeretnék jelentkezni. – Rég volt már ilyen határozott hanglejtésem, mintha nem is én mondanám, rohadt büszke vagyok magamra.
– Állásra. – ez egy megdöbbent kijelentésként hangzik.
– Munka.
– Igen.
– Tapasztalat?
– Személyes jellegű.
– Önéletrajz?
– Nincs itt.
– Van?
– Van.

Az úriember, teljesen megelégedve a válaszaimmal, kedvesen mutatja, hogy menjek vele hátra az irodába, és int egy kollégájának, hogy addig ő vegye át a helyét a kasszában. Közben azon gondolkozom, hogy vajon lesz-e fociplakát az irodában, és ha igen, vajon milyen, Isztambulnak ugyanis két nagyobb csapata van, a Galatasaray és a Fenerbache, az előbbit még szeretem is, nyertem rajtuk már többször, az utóbbi viszont eddig még mindig csalódást okozott. És igen. Galatasaray. Őszinte mosolyt csal az arcomra a sárga-piros logó. Sejtettem, hogy nem lesznek papírok, amiket majd aláírunk, de valamiért bízom a fiúkban, nem beszélgetünk nagy pénzekről, de végül is izgalmas munka, van egy csomó új illat és ismeretlen szó, amit majd bevethetek lányoknál, mert azt mondja Habib, ő az, aki körbevezet, hogy sok csinos csaj szokott jönni, mert nagyon egészséges dolgokat árulnak, és az egészséges az új szexi.

Borítófotó: 123RF

Dósa Detti és Horváth János Antal

szerző: Dósa Detti és Horváth János Antal
honlap e-mail
Dósa Detti 1986-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen harmadéves filmdramaturg szakos hallgató. Pályakezdő forgatókönyvíró. A Magyar Filmkritikusok Díját elnyerő Azok című dokumentumfilm dramaturgja. A Barátok közt című tévésorozat forgatókönyvírója. Horváth János Antal 1993-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen harmadéves filmdramaturg szakos hallgató. Pályakezdő forgatókönyvíró és drámaíró. Társszerzője az Ódry Színpadon futó Utolsó estém a Földön című darabnak, spanyol nyelven írt Árnyékok című monodrámáját júniusban mutatják be Madridban.

KULTprogramok

<< 2017. máj. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum