KULTer.hu - Herczeg Zsolt Tamás kisprózája
82825
post-template-default,single,single-post,postid-82825,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Herczeg Zsolt Tamás kisprózája

Holtág

Ha valahová el akarunk menni szabad óráinkban, ha muszáj elbújnunk az unalom elől, vagy csak megnyugvást keresnénk, feltétlenül látogassuk meg a bereki Nemes holtágának legkisebb mellékszakaszát. Túlzás lenne azt állítani, hogy könnyű odatalálni, de az első kanyar a csónakháztól csupán egy irányba vihet – amikor megérkezünk, tudni fogjuk, hogy jó helyen járunk. Ott annyira szabad minden, amennyire a természet megköveteli magának; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az emberi törvények és protokollok nélkül is jól szervezett közeg, ami olajozottan működik, akár egy gépezet. Itt találkozik igazán az élővilág és az ember, de mintha válaszfal lenne kettejük között, a szabály pusztán annyi: ne tépd le a fátyolt! A föveny kellemesen puha, mintha csiszolt kincsek finom foszlányait felejtették volna itt a szerencsét próbálók. A tél után olyan a tavasz, hogy a feléledés percekben mérhető. A helybeliek szerint ez pillanatok alatt történik. A szomorúfűz kelevéz, lándzsaszerű levelei ilyenkor belehajtják ágaikat a vízbe, a homokban kiszáradó holtágnak a holtágába, ilyenkor szívják magukba azt, ami jól esik nekik. De a part mellett ott terjeszkednek a békanyálak, amik látszólagos haszontalansággal zavarják az éppen érkező horgászokat. Igaz, hogy horgászok volnának, az erős túlzás: tudniillik ott egyáltalán nincs hal, ami példátlan a mi vizeinkben. Még ha apróbb bodorkák vagy durbincsok csoportosulnának, vagy egy-egy magányosabb halfajta tévedne oda… Ám a horgászokat sosem keseríti el, hogy nem fognak semmit. Ők mindig vidámak, köszönhetően a maguk mögé hajigált borosüvegeknek. Tehát egy bizonyos morotva van a fentebb említett helyen, ami olyan nyitott a világra, mint bármelyik természeti alkotás, de mégis olyan zárkózott, mintha nem lenne más érdemleges törekvése. A megszámlálhatatlan viharról még nem is írtam semmit, pedig amikor feltaréjozza azt a sekély, elhatárolódott édesvizet, ami a nádasokra csapódik, a kis tavibékák akkor vannak elemükben, mintha élveznék az egészet. Elvégre ráérnek. A semmibe vezető, folyamatos kiszáradásra ítélt lápvidék közepén egy derékba tört ladik korhad. A fenyőborítást úgy kiszívta már a szárazság, hogy nem is látszik, milyen jól volt kezelve annak idején; csak egy fartőke van rajta épen, aminek az építése olyan karakánra sikerült, hogy semmi sem győzi az elnyüvését. A sárkányszitakötők nőstényei a ladik árnyékában helyezik el, az iszapban a petéket, a zengőlegyek infantilis gyerekek módjára kergetőznek a félpályás bordák között, éjszaka meg belakják az egészet mindenféle odatévedt ízeltlábúak. A nagy kárókatona épphogy észrevesz egy apró siklót, kikanyarintja a keringő vízből, és repül tovább. Vannak bágyasztó napok a tavaszban, amikor az égvilágon senkinek sincs kedve elvégezni a szokásos napi rutint. A mi holtágunk is ilyen, ha kényességének nem akaródzik megmozdulni, akkor egy renyhe, dacos tájkép marad ideig-óráig. Persze aztán újra felriad minden. De képtelenség is felsorolni ezt a mindennemű kavalkádot. Hiába, túl káprázatos, hogy elhiggyük ezt a látványt. Tűnődhetünk, tűnődhetünk, hogy milyen lehet egy valószínűbb nyugalom. Talán az illatos füvön elterülő részeg horgászok jobban tudják, hiszen elringatja őket a tücskök állandó percegése.

Borítófotó: Pixabay

Herczeg Zsolt Tamás

szerző: Herczeg Zsolt Tamás
honlap e-mail
Herczeg Zsolt Tamás 1990-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után munkát vállalt. Több, maga által korai zsengének tartott prózája is megjelent az ÚjNautilus oldalon.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum