KULTer.hu - Le a kalappal az ördög előtt
84210
single,single-post,postid-84210,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Le a kalappal az ördög előtt

Ivan & The Parazol-koncert a Művészetek Palotájában

A Syrius együttes előtt tisztelgett az Ivan & The Parazol a Művészetek Palotájában 2016. december 13-án, mégpedig úgy, hogy saját zenéjüket is a Syrius szellemében adták elő.

A Syriusszal kapcsolatos elfogultságom épp úgy megkérdőjelezhetetlen, mint a banda zenéjének és történetének különlegessége. A zenekar teljesen egyedi hangulatot teremtett egyszeri és megismételhetetlen felállásával. A blues vonalat Orszáczky, a jazzt Ráduly, a rockot Veszelinov képviselte; zenéjüket meghatározta Pataki komolyzenei múltja és a zenekar alapítójának, Baronitsnak a személye is, aki az új felállással megváltoztatta a Syrius Beat profilját 1969-ben. Tátrairól sem szabad megfeledkezni, aki ’72-től csatlakozott a fiúkhoz, később pedig lemezt is adott ki az Ausztráliában élő Orszáczkyval.

21140036

A minap olvastam Vedres Csaba Mi az, hogy könnyűzene? című könyvében Molnár Antal gondolatát a komolyzene és a populáris zene között húzódó határról, melyet szerinte az alkotói és befogadói szándék, valamint a szórakoztatás funkciójának oldaláról érdemes megközelíteni. Egy progresszív rockról szóló tanulmányban hasonló gondolatot fogalmaznak meg a szerzők: „A zenészek és a rajongók célja a műfaj eltávolítása a rock szórakoztató funkciójától, a művészet szintjére való felemelése, ahol a zenehallgatás, a zene befogadása komoly figyelmet igényel.” (Dowd: Ryan és Tai, 2016.) Egy mai mainstream rockzenekar a hetvenes évek magyar underground szcénájába „utasított” felállásnak a legtöbbször progresszív rock, jazz rock zsánerbe sorolt zenéjéhez nyúlt, átlépve a műfaji határokat.

Syrius-zenét három formáció előadásában is hallottam ebben az évben. A zenekarok (Frank Zappa Emlékzenekar, Syrius Legacy, Ivan & The Parazol) különböző célból és módon közelítették meg ezt az igen összetett koncepciót. A huszonéves jazz-zenészekből álló Syrius Legacy 2015-ben ki is adta a Devil’s MasqueradeReloaded című lemezt: improvizációkkal, az eredeti dalok lényegi megtartásával profin játsszák ezt a zseniális és örök figyelmet igénylő zenét.

21180018

A keddi Ivan & The Parazol-koncert azonban felborította a zene amúgy is totál elvetemült kategorizációs rendszerét, a nosztalgiázás gyakorlatát, illetve a Syrius zenéjének és történetének értelmezését. A zenekar nem jelölte ki céljának, hogy a Syriust eredeti zenei összetettségében interpretálja: a műveket saját stílusukhoz igazították – a pár hónapnyi gyakorlás tükrében különösen tiszteletreméltó, hogy a Syrius együttes szerzeményeinek közel felét eljátszották.

Mi is a jelentősége ennek a koncertnek? A Müpában huszonéves fiatalokat láttam, ahogy a szüleikkel együtt ülnek le a színpad elé: Syrius- és Parazol-rajongókat. Egy olyan műsort néztem és hallgattam végig, ami számomra újszerű közvetítése a kultikus banda történetének és üzenetének. Azok a drámai hatások, melyeket Jackie ausztráliai interjújának bevágása, a tűz lobogása Az ördög álarcosbálján ülő maszkos rajongók előtt, vagy a Shakespeare Hamlet-monológját felidéző Hamlet a sólyom 2016-os előadása váltott ki, egy igen nyomasztó helyre repítettek a Syrius történetének ismeretében. A zenekar három tételre osztott történelmében (Így mulat egy beates úr; The Devil’s Masquerade; Terra Nullius) a Syrius-zene popularizált számain túl az Ivan & The Parazol saját szerzeményei és a progresszív rock történetének meghatározó darabjai vezettek végig. A koncert vége mégis a Devil’s Masquerade album utolsó sorával zárult, ami magában hordozza azt az értelmezési lehetőséget, hogy nem feltétlenül kell tragikusan hozzáállni a banda történetének lezárulásához, hisz a zenéjük nem veszett el, sőt évszámtól függetlenül is újraértelmezhető. Az Ivan & The Parazol alkotói szándéka dicsérendő, ahogy az a kockázatvállalás is, ami e nagyon nehéz zenei világ feldolgozásával és megváltoztatásával járt.

A végeredmény: Syrius, de Parazol – Premecz Mátyás a Hammond-orgonánál, Jász András és Vidákovich Izsák (aki egyébként a Syrius Legacy tagja is) a fuvolánál és a szaxofonnál, egy energikus este keretében, az ördög színpadán.

ivannnn

Egy zenét újraértelmezni mindig veszélyes vállalkozás, de azt gondolom, hogy a Syrius esetében ez amennyire necces lehet, úgy kötelesség is a marginalizált helyzetükre való tekintettel. A paradox kérdés ellenére ehhez a műfajhoz és a zenekar történetéhez újra és újra hozzá kell nyúlni, kérdéseket kell feltenni és azokat különböző oldalról megközelítve értelmezni. Az, hogy egy közkedvelt, huszonévesekből álló rockzenekar felismerte a Syrius értékét, és ezt közvetítette is rengeteg tizen- és huszonéves rajongó felé, akik közül sokan valószínűleg először találkoztak a zenekar nevével, magáért beszél. Megérte a kockázatot. Ez az előadás egy komoly kutatómunka eredménye, amelyben minden gondosan meg volt tervezve. Az est üzenetének megfogalmazása végett Albert Ayler lemezének címével zárom soraimat, ugyanazzal a mondattal, amellyel a keddi koncert is befejeződött: „Music is the healing force of the universe”.

Ivan & The Parazol-koncert: Hommage á Syrius, Budapest, Művészetek Palotája, 2016. december 13.

A bortítófotó forrása a Müpa honalapja.

Wagner Sára

szerző: Wagner Sára
honlap e-mail
Wagner Sára 1990-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE-BTK média mesterszakos hallgatója és a COURAGE Gyűjtemények Hálózatánál (MTA Történettudományi Intézet) gyakornok. Fő kutatási témája a Syrius együttes története, a kurrens angol és amerikai sorozatok és a szocializmus értelmiségi hálózata.

KULTprogramok

<< 2017. ápr. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum