KULTer.hu - Markó Luca versei
83135
post-template-default,single,single-post,postid-83135,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Markó Luca versei

Az emlékezés lehetetlenségeiről

Esténként a régi szerelmeimre gondolok,
akiknek már nem tudom visszaidézni a hangját,
hiába gyakoroltam hónapokon át.
Fekszem egy idegen ágyban és a sajátomra
összpontosítok, aminek a közepe kicsit kidudorodik,
és foltokban mállik róla a virágmintás huzat.
Eszembe jut, hogy pont ilyen volt az is,
amiben a nagyapám meghalt, pedig tudom,
hogy az egy fehérre festett vaságy volt az intenzív osztályon.

Téged egy botanikus kert közepén
figyeltelek meg utoljára.
Odafelé egyikünk sem szólalt meg.
A nagy üvegkockák gyomrában,
a pálmák és trópusi növények között idegenül hatottál.
Aznap lencséken keresztül néztelek,
mintha nem is te lennél az, aki beledermed a képbe.
Egy hónappal később az anyám lefotózott nekem,
mikor észrevett a Moszkva téren, de az egész alakod kiégett,
csak a biciklid vázából lehet megállapítani, hogy tényleg te vagy.
Fekszem az ágyamban és hiába koncentrálok,
csak vékony fekete kerekeket látok, piros vázat meg fehér kormányokat.

Négy napja

Kiégett a mosdó felett a lámpa.
Ha beesteledik nem látom magam a tükörben,
mindig újrakattintok, megszokásból.
M. üvegasztalára egy ideje úgy esik a fény,
hogy a rajta felejtett tárgyak körvonalai
a plafonra vetülnek, mint valami árnyszínházban.
Délután kettő felé kirajzolódnak, fél óra múlva eltűnnek.
Kívül estem az időn. Mintha öregemberek
szobáiban laknék, ahol mindig vasárnap.

Három irányból vesznek körül lakások,
fölöttem csak az ég.
Néha üvegpoharat tapasztok a falra,
meglepően jó a hangminőség,
de hosszasan nem köt le mások élete.
Üreges lettem én is,
minden halk hangot felnagyítok.
Minek hallgatózik az,
aki igazán csak a saját véráramát képes
meghallani?

Időalagút (Paralízis)

Felébredne, de a teste nem,
álmába karmokkal kapcsolódik.
A paneltömbök között talált
félig fagyott varjútetemre
emlékszel még?
Előre-hátra rázkódik, mozog,
kisöpri a tiszta részeket,
drónként körözni kezd önmaga felett.
Tükörképei lefagytak,
látszólag teljesen mozdulatlanok:
várakoznak egymás mellett,
mint cselekvéssorok
összecsúszó fázisrajzai.

Borítófotó: Pexels

Markó Luca

szerző: Markó Luca
honlap e-mail

Markó Luca 1992-ben született Budapesten. Az ELTE BTK magyar-esztétika szakára járt, 2013 óta pedig a MOME-n média designt tanul, jelenleg a mesterképzést végzi. Kutatási területe az önmítoszteremtés, a tükrök közé zárt személyiség. Munkáit a szöveg és kép egyenrangú használata jellemzi. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum