KULTer.hu - „Övé a pont és minden egyenes”
84496
post-template-default,single,single-post,postid-84496,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Övé a pont és minden egyenes”

Márton Hoványi: Prophetic Counterparts in The Brothers Karamazov

Habár Hoványi Márton Prophetic Counterparts in The Brothers Karamazov (Prófétai alakmások A Karamazov testvérekben) című értekezése kevéssé kiszolgáltatott a bestsellerlisták rontó hatásának, nem csak szakmai körökben lehet tanulságos olvasmány.

A könyv a prófétai hagyomány Dosztojevszkij utolsó regényére gyakorolt hatását igyekszik feltárni, illetve arra a kérdésre keresi a választ, hogyan gazdagíthatja ez a hagyomány a regény értelmezését (31.). Ha efelől a két vállalás felől értékeljük a szöveget, megállapíthatjuk, hogy módfelett értékes megfigyelésekkel szolgál a korpusz bibliai kontextusának konkrétumait illetően. Ugyanakkor eredményeit inkább a vizsgált hagyomány érvényességének igazolására használja fel, a széttartó Dosztojevszkij-értelmezések halmazával kevéssé lép párbeszédbe.

Szükségszerűen túlegyszerűsítve a dolgot, Hoványi könyve azt állítja, hogy az Ószövetség prófétai alakjai, mindenekelőtt Illés, számos motívumukban kapcsolhatóak A Karamazov testvérek szövegéhez, pontosabban annak egyes alakjaihoz. Ezek a kapcsolódások oly mértékben relevánsak, hogy a regény ily módon kitüntetettnek bizonyuló szereplői, mindenekelőtt Zoszima sztarec és Aljosa, a regény egész szövegének értelmezésére alkalmas szempontokat kínálnak. Legitim és érdekes álláspont, ugyanakkor a laikus olvasó számára az igazán drámai járulék talán épp az lehetett volna, amivel Hoványi nem foglalkozott: ennek a hierarchiának az ütköztetése a más főhősöket (Ivant vagy Dmitrijt) kijelölő értelmezésekkel, vagy a több ponton hivatkozott Bahtyin polifonikus igazságfogalmával.

A szövegből nem hiányzik a Dosztojevszkij műveire annyira jellemző feszültség – de a tétel-bizonyítás retorikai kényszerpályája jóformán teljesen a világi-szakrális oppozícióra utalja a Karamazovok szinte minden törésvonalát. Így például Ivan ellentmondásos kereszténységfogalma mintegy vigaszágra kerül, pusztán a relevánsnak ítélt hagyománytól való érintetlensége miatt: minthogy nem (vagy csak amúgy balkézről, Aljosa által) részesül a prófétai nyelv egyenesági öröklődéséből, eleve hamis prófétaként mondja el a „saját” szavait, így meggyőződése is csupán a korrekt extázisból kirekesztett dogma lehet. Nem mintha egy fordított beállítás ne lenne téves, de a Hoványi-szöveg koncepciója így eltávolítja Ivan szólamát lehetséges előképeitől is: az erkölcsi lázadásban rejlő irracionalitás („még akkor is, ha nincs igazam”) nem Miskin (vagy Dosztojveszkij) kétszer kettőn túli szeretetvallásával lép eldönthetetlen párbeszédbe, pusztán a megváltatlan létállapot magabiztosan besorolható utolsó előtti lépésének jelölője.

978-3-639-50152-0-full

A beszélők ekképp egyirányúsított egymásra hatásának elemzése így nem vet számot azzal sem, hogy nemcsak Ivan szavait magasztosítja fel és értelmezi át a szent szövegek Aljosán és Zoszimán átszűrt közelsége, hanem a maga szubverzív szólama is hat Aljosa választásaira: „az én Istenem ellen nem lázadok, csak »a világát nem fogadom el«”. Ez a mű egészére vetítve merőben önkényesnek tűnő hangsúlyeltolás egyfelől érvényesen olvassa ki a műből a prófétai beavattatás rituális újrajátszódását – ugyanakkor a csapásirány ilyen markáns és magabiztos kijelölése elég kevés teret hagy a bahtyini karneváli kicserélődés potenciálisan sokkal szélesebb körű, noha jóval bonyolultabban affirmatív értelmezésének. Így Aljosa elhivatása is a prófétasors formális jegyeinek meglététől nyer jelentést: a közvetlen öröm afölött, hogy egy gyásszal, gúnnyal, kísértéssel, észrevétlen helytállással terhelt, nagyjában-egészében pocsék nap végén félálomban a helyére kerül minden, csak annyira intim és átélhető, amennyi esendőséget a hagyomány még megenged.

Az elbizonytalanító szöszmötölés határozott kerülése a kötet egészére jellemző: már az előszót jegyző Kovács Árpád is tényként közli, hogy a műben Ivan megírja a poémáját (18.), illetve hogy egyes szám első személyben beszél A nagy inkvizítor elbeszélésében (19.) – noha a regény cselekményében Ivan élőszóban számol be arról, mi lenne benne, ha egyáltalán megírta volna, ahogy később az ördöggel szemben is közönségként szembesül saját meg nem írt műveinek (a fikció szintjén) szóbeli kivonatával. Az Aljosa által lejegyzett életrajz egyik szereplőjének szándékáról a főhős Zoszima számol be a regényben; Hoványi levágja ezeket a kanyarokat, megállapítva, hogy – mint utóbb hívők százai – a szereplő aláveti magát Zoszima ítéletének, elismerve annak sztareci hatalmát.

Az áhított bizonyság felmutatásának lázában végül is érthető az efféle cikkcakkok lespórolása; ugyanakkor ez néhol elég lapos eredményekre vezet. Hoványi hierarchiájában Rakityin sem jár sokkal jobban, mint Ivan: ha Zoszima szent mivoltán gúnyolódik, mintegy megkapja az értelmezőtől, hogy kételkedni abban lehet, ami legalább nyelvileg fennáll (58.); szerepét általánosságban pontosítandó Hoványi megállapítja, hogy Rakityin nem illik a regény nyelvének metaforikus szemantikájába (60.), ergo nem a Karamazovok nyelvéről kialakított vélekedés szorul bővítésre, hanem a szereplő lóg ki a Hoványi konstruktumával immár azonos regényből. Ha Aljosa ihletett félálmában megállapítja, hogy „amíg Rakityin csak a saját sérelmeivel törődik, mindig mellékutcába fog befordulni”, az sem lehet pusztán a cselekvő szeretet adott terepe, melyen belül a jó gyakorlására adódik éppolyan alkalom, mint máshol: a tétel szerint kell amellett érvelni, hogy Illés elragadtatásának kísérő jegye a Dosztojevszkij által is hivatkozott forgószél, amely Aljosa kitüntetett gondolatmenetébe mintegy épp Rakityint fújja be. Az itt tárgyalt értekezéstől függetlenül ez azért is érdekes és problematikus, mert ha van többé-kevésbé általános elfogultsága a Dosztojevszkij-értelmezésnek, az talán épp a monumentalitás hol ünnepelt, hol kritizált státusza, miközben az életmű egésze – éppúgy, mint A Karamazov testvérek – nem kevésbé mutatja fel az embert esendő, hétköznapi vagy éppenséggel groteszk mivoltában.

Mindazonáltal Hoványi figyelme számos olyan motívumra is kiterjed, amelyek bízvást gazdagíthatják a regényről alkotott képünket. Amikor a hivatásos szerzetes kerül szembe az elhivatottal Ferapont és Zoszima képében (19.), vagy Iljusa és a fiúk közötti árok bibliai vonatkozásáról olvashatunk (43.), már nem a vizsgahelyzet bináris kimenetele a tét, hanem egy lebilincselő regényről derül ki újra és újra, hogy bármennyire hozzáférhető, kiolvasni nem lehet. Egy világi indíttatású Dosztojevszkij-olvasót is megragadhat a többször említett földmotívum találó integrálása a regény fogalmi hálójába, annál is inkább, ha hozzáveszi, amire Hoványi nem tér ki, azaz hogy a Sátán ehhez képest is érkezik az űrből. A test rothadása – mint a termékenyítő életút velejárója – közvetve illeszkedik a regény mottójául választott evangéliumi részlethez, amelyet az 1943-as kiadás még explicitebb formában használ fel: „ha a földbe esett gabonamag meg nem rothadand, egymaga marad; ha pedig megrothatand, sok gyümölcsöt terem” (Ján 12,24).

A fent említett megfigyeléseket Hoványi masszív, résmentes érveléséhez igyekszik felhasználni; ugyanakkor Zoszima – mint a regény cselekményének első halottja (44.) – egy Fjodor Pavloviccsal ellentétet alkotó apafigura (46.), Dmitrij pedig – mint a történet fő katalizátora (72.) – számos módfelett izgalmas továbbgondolási lehetőséget vet fel. Röviden, a Prophetic Counterparts in the Brothers Karamazov az értekező prózaforma foglyaként meggyőzően érvel a prófétai hagyomány relevanciája mellett, ha annak beágyazásával kevéssé is törődik; mindazonáltal egy komoly, nyílt, sebezhető és érzékeny esszé vonzásában remélhetőleg a szerző megírja majd mindezt bizonytalanabbul is.

Márton Hoványi: Prophetic Counterparts in The Brothers Karamazov, Blessed Hope Publishing, Saarbrücken, 2015.

Borítókép: Vaszilij Perov, Dosztojevszkij portréja, 1872.

Szolcsányi Ákos

szerző: Szolcsányi Ákos
honlap e-mail
Szolcsányi Ákos 1984-ben született, költő, az Universidad de Salamanca PhD-hallgatója, kutatási témája García Lorca magyarországi recepciója. Legutóbbi kötete: Semmi meglepő vagy fontos (FISZ, 2018).

KULTprogramok

<< 2019. ápr. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum