KULTer.hu - Sebek Izraelben
83976
post-template-default,single,single-post,postid-83976,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Sebek Izraelben

Susan Abulhawa: Hajnal a tiltott kertben

Susan Abulhawa, a Palesztinából Amerikába elszármazott emberi jogi aktivista és írónő nevével 2014-ben találkoztam először. Ekkor, a gázai bombázások hatására a Librarians and Archivists with Palestine csoport olvasókörök szervezésébe kezdett azzal a céllal, hogy irodalmi műveken keresztül lehetővé tegye Palesztina történelmének megismerését.

Első olvasmányul, 2015 januárjára Abulhawa Mornings in Jenin című regényét választották, majd az akcióhoz számos város olvasóközössége csatlakozott az Egyesült Államokon kívül is, például Kanadában és Olaszországban. A könyv magyar nyelven 2016 őszén bukkant fel először a könyvesboltokban, a titokzatos Hajnal a tiltott kertben címmel, Dobosi Beáta fordításában. Őszintén szólva eléggé meglepődtem, mikor megláttam az ismerős borítót. Azon töprengtem, hogy mifelénk, ahol az ember még mindig térdig jár a holokausztfeldolgozás irodalmában, így hetven év távlatából mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy a történet folytatásába is belegondoljunk, ami Izrael megalakulásával veszi kezdetét.

page_1

A regény célja tulajdonképpen nem más, mint „szórakoztatva tanítani”, bemutatni Palesztina modernkori történelmét „a katasztrófa” (al-Nakba) napjától az 1967-es hatnapos háborún keresztül egészen a 2002-es dzseníni mészárlásig. Mindezt egy négygenerációs családregénybe ágyazva, tipikus helyi sorsokat mutatva fel: emberekét, akiknek életét, identitását, kapcsolatait tönkreteszi a háború, az üldözöttség, az állandó létfenyegetettség; emberekét, akiket a világ terroristaként ismer vagy vél ismerni. Sajnos az ismeretterjesztő szándék sokszor a stílus ellenében hat, főleg a könyv eleje döcög, a mindentudó narrátor szövege. Ez a rész adja meg a történelmi kiindulópontot, amelybe meseszerűen ágyazódik bele az ősök – a regényidőben a család első generációja – története. Ez az 1948-as év, ami minden szereplő és minden utód életére rányomja a bélyegét, még akkor is, ha az származása ellenére soha nem is élt arab földön.

A külső nézőpont néha kissé tankönyvszerű felvezetésére mintegy válaszol a harmadik generációból a főszereplő, Ámál narrációja – elbeszéli, hogy mindezek után milyen élete lehet valakinek, aki egy menekülttáborban születik. Az ő története stílusában is egyénítettebb, ennek ellenére a regény változó sikerrel próbálja meghaladni a pusztán könnyed szórakozásra szánt irodalom határait. Így az a helyzet állhat elő, hogy a kevésbé kidolgozott szálak, a néhol riport, máskor lektűrszerű stílus miatt az elitirodalom elefántcsonttoronyba bújt őrei elzárkóznak előle, míg az izgalomra és romantikára fogékonyabb olvasóréteget a szöveg mögött álló alapos történelmi kutatómunka tarthatja vissza. Azonban akit nem rettentenek el sem a dagályosan leírt családi jelenetek, sem a regényes történelemóra, az végül megismerkedhet közelebbről a palesztinok mindennapjaival, az arab kultúra egynéhány sajátosságával, és jó eséllyel nem fog unatkozni.

Meglehetősen romanticizáló tendencia érvényesül abban a tényezőben, hogy Abulhawa a palesztin sorsot egy olyan család történetén keresztül mutatja be, amelynek legfőbb értékeit a földhöz való viszony, a család iránti elkötelezettség és a vallásos tradíciók jelentik – eredendően mindenféle politikai szándéktól mentesen. Elsősorban női sorsokba nyerünk betekintést, ami ha nem is lerombolni, de módosítani látszik az arab társadalmakban a nők helyzetét illető sztereotípiát. Itt legalábbis az anyák alakját tisztelet övezi, ehhez persze engedelmes lányként kell előbb viselkedni. És úgy tűnik, a személyessé lett történelmi sorscsapások megedzik a legrakoncátlanabbakat is, ahogyan a könyv elején még szenvedélyes, szófogadatlan beduin lányból, Dáliából egy csapásra keményszívű anya válik.

susan

A regény középpontjában az ő gyermekeinek története áll. 1948-ban, mikor az azóta izraeli művésztelepként működő Ein Hodból a palesztinokat elűzik otthonaikból, hogy aztán a dzseníni menekülttábor legyen az otthonuk, Dália két fiúgyermeke közül a kisebbik, még csecsemő Dávidot egy gyermektelen izraeli katona elrabolja, és ezt követően sajátjaként neveli fel. A kisfiúnak egy baleset következtében maradandó sebhely látszik az arcán, innen ismeri fel később testvére, Júszef, mikor mint szembenálló felek újra találkoznak. A harmadik testvér, Ámál már Dzsenínben születik, majd miután Júszef úgy dönt, harcolni fog, a szüleiket pedig elvesztették, a lány előbb egy árvaházba kerül, majd ösztöndíjjal Amerikába költözik.

Az első kiadás még a fiúk történetét alapul véve The Scar of David címmel jelent meg, a nagyon beszédes Dávid névvel is hangsúlyozva, hogy a revansok véget nem érő sorozatát, amit ma leginkább terrorizmusként emlegetnek, mind ide vezeti vissza a szerző, az 1948-as évhez. Sőt voltaképp szinte minden palesztin oldalon elkövetett bűnre felmentést kínál azáltal, hogy mindezt válaszreakciónak tekinti az ekkor őket ért sérelemre. Konklúzióként pedig ki is mondja: „a palesztinok fizettek meg a zsidó holokausztért” (404.). És valóban, nagyon ijesztő látni azokat a metódusokat, ahogyan rögtön a világégés után a palesztinok életét ellehetetlenítik. Sokakban motoszkálhat azóta is a kérdés: „Hogy hagyhatja a világ, hogy ez történjen?” (450.) Abulhawa a jelek szerint elsősorban a nyugati média torzításairól szeretné lerántani a leplet, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a konfliktusnak, és jobban átgondoljuk a probléma gyökereit, az értelmetlen áldozatokat, és egyáltalán, palesztin szemszögből mindazt, amit leegyszerűsítve terrorizmusként tálalnak számunkra.

Megkísérel személyes tragédiákat és mozgatórugókat felmutatni, így azt, hogy például könnyen sütheti rá a világ terorrcselekmény végrehajtásának gyanúját olyanra, aki szinte az egész családját elvesztette, brutálisan meggyilkolt szeretteinek testét pedig egy újság címoldalán látta utoljára. Az viszont sajnálatos, hogy ha a szerző célja az érzékenyítés és az igazság másik oldalának felvillantása, akkor ilyen súlyos bűnt tulajdonít vázlatosan megalkotott, fiktív izraeli szereplőinek, mint a gyermeklopás. Ezáltal voltaképp a föld feletti vitát szemlélteti a magánembereknek a történelemmel párhuzamos története révén. A cionizmus kritikája által – akaratlanul is – könnyedén szolgáltatja ki ismét politikai céltáblává téve nemcsak az izraelieket, de sajnálatos módon az egész zsidóságot.

Mornings-in-Jenin

A francia fordítás (Les matins de Jénine) hatására, mikor 2010-ben átdolgozva ismét megjelent a könyv angolul, a címe Mornings in Jeninre változott. Ez a cím már Ámál sorsát jelölné ki középpontnak, azokat a menekülttáborban otthonosságot jelentő pillanatokat, amikor kora reggel a kertben az apja felolvasott neki különböző arab szerzők munkáiból, verseiből. Ezekre a reggelekre gyakran visszaemlékszik, ezért akar tanulni is, hogy méltó legyen az apja emlékéhez, aki átadta neki a könyvek szeretetét. Ilyen értelemben tartják össze a regényt a helyenként felbukkanó hosszabb-rövidebb idézetek, amelyek egyrészt a családi kötődést erősítik, másrészt a helyzettel való együttélést könnyítik meg, azt a hitet erősítve, hogy a földdel szemben a megszerzett tudás nem vehető el senkitől, így ezáltal ők is bizonyos értelemben szabadok lehetnek. Ezért nehezen indokolható a magyar fordító által választott cím, amely akkor is nagyon áttételes, ha a szabadabb állapotba való visszajutás reményét tartja „tiltott kertnek”.

Ámál önelbeszélése rávilágít arra is, hogy aki folyamatos traumáknak van kitéve, állandó félelemben és fenyegetettségben él, a háború szörnyű pusztításait testközelből tapasztalja, sokkal könnyebben idomul a nyugati elkényelmesedett ember számára lelkileg megterhelő helyzetekhez. Vele szemben lánya, Szára, aki már azelőtt félárva, hogy a világra jönne, vissza akar térni Dzsenínbe, hogy megismerje a helyet, ahonnan származik. Az ő sorsa azt példázza, hogy akkor is kénytelen sorsközösséget vállalni az ember a népével, ha már egy másik ország állampolgáraként született, hiszen a gyökereitől nem tud megválni, és ez rányomja a bélyeget a jövőjére.

Ami manapság a regényt vonzóvá teheti, hogy sok arab kifejezés bújik meg benne a palesztin kultúra szemléltetése végett. Ezek magyaros átírását a fordító általában jól elvégzi, ha nem is találja meg minden esetben az elterjedtebb változatot. Európai fül számára nagyon szokatlanul hangzanak az érzelemteli párbeszédek, a vallásossággal átitatott színes nyelvi sablonok, amiket az arabok például megköszönésre vagy köszönéskor használnak. Az idézett versekről is kiderül, hogy már léteznek magyar fordításban, amitől egyre inkább elhatalmasodhat az olvasón az érzés, milyen keveset tud erről az irodalomról, milyen kevés van belőle lefordítva, és azokat a szövegeket sem sokan ismerik, amelyek egyáltalán hozzáférhetők.

Habár a külföldi kiadások nemzetközi bestsellerként reklámozzák a könyvet, a fenti okok miatt nehezen hinném, hogy mifelénk szélesebb olvasóközönségre tarthatna számot. Mégis bátor vállalkozásnak tartom, hogy felhívja a figyelmet a családregénybe bújtatott politikai kérdésre, és talán felkelti az igényt, hogy alaposabban megismerkedjünk más arab szerzők írásaival is.

Susan Abulhawa: Hajnal a tiltott kertben, fordította Dobosi Beáta, Libri Kiadó, Budapest, 2016.

Szihalmi Csilla

szerző: Szihalmi Csilla
honlap e-mail
Szihalmi Csilla 1988-ban született Szegeden. Mesterképzést a Debreceni Egyetemen végzett, magyar szakon. Jelenleg Budapesten él, az ELTE esztétika szakos doktorandusz hallgatója.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum