KULTer.hu - Túl a házasságon
84005
post-template-default,single,single-post,postid-84005,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Túl a házasságon

Háy János: A halottember

Háy János műveit legalább tíz éve uralják a házassági válságok és a családon belüli végzetes kommunikációs problémák, és ez idő alatt a téma első számú magyar írója lett. 

Versben, novellában, regényben és drámában is ezek a kérdéseket járja körül, tabukat dönt, kegyetlenkedéseket leplez le, élethazugságoknak állít tükröt – tényszerű, éles, minden meseszerűséget és ködösítést kerülő, voltaképp egyszerű mondatokkal. A könyveiben és a színházban a középkorú nők és férfiak megcsalós-szakítós, reménytelenül boldogtalan történeteit, a saját történeteinket láthatjuk viszont.

A halottember eredetileg épp a Háy írói fordulatát jelző novellák egyike volt, a Házasságon innen és túl című kötetben jelent meg 2006-ban. Ezt a szöveget írta át maga a szerző drámává – és bár nem először csinált ilyet, most nem tudta tökéletesen megoldani a feladatot. Az új mű megmaradt novellának, egy hosszú monológnak, melyben a párbeszédek is csak idézetek, a monológ részei. A nagyjából egy órás darab színpadi történésekre alig-alig kínál alkalmat, inkább a passzivitással és a statikussággal játszik, az ígéretes drámai helyzeteket rövidre zárja, elkeni vagy átugorja. Így, ami szövegként jól működött, az a színpadon nehézkes, lassú, szájbarágós.

ahe-029

Pedig az ötlet ismerős, de ismerősségében is remek: egy a kislányával egyedül maradt nő küzdelmét látjuk a magánnyal, a bepróbálkozó férfiakkal, a megélhetés problémáival, a férj emlékével. Külön csavar, hogy a házasságból kilépett férfi itt egyszer csak visszatér, és ott a kérdés: vajon lehetséges-e az újrakezdés? Lehetséges-e a nőben időközben eltemetett kapcsolatot életre kelteni, a mindkét félből kihalt vágyat feléleszteni, a távollét idején történteket elfelejteni, vagy esetleg kibeszélni; lehetséges-e az átélt csalódások emlékével, a varasodó sebekkel tovább élni, újra együtt?

Háy háborús környezetbe helyezi a szituációt, a szöveg szerint a feleség a katonának ment férj halálhíre miatt lép túl a házasságon, és kezd új életet – de az eredeti novella kötetbeli kontextusából, sőt a dráma bizonyos kiszólásaiból is érződik, hogy a darab általában beszél a szakításról és az újrakezdés kísérletéről. Az, hogy a háttérben külföldi munka, egy másik szerelem vagy egy háborús helyzet áll, a nő szempontjából szinte mindegy, és ezt a színpadkép a maga visszafogottságával, a háborús helyzetre utaló esetleges díszletelemek kiiktatásával jelzi is: a nőre először mindenképp önmaga újradefiniálása és a családfői feladatok felvállalása vár, valamint a kapcsolat érzelmi lezárása, a gyász, az eltávolítás, a hiány megélése. Ezt a hiányt, az egyedül maradt nő magányát és kiszolgáltatottságát a jóformán üres színpad, az uralkodó feketeség, sőt a monodrámai jelleg is visszaadja: valaki, akivel ez a nő az életét tervezte, elment, a helyén pedig nincs senki és semmi. Legfeljebb árnyak.

ahe_01

A darab tehát leginkább ezzel, az egyedül maradt nő kihívásaival foglalkozik, a férj visszatérése utáni helyzetet néhány percben elintézi – holott mintha minden ennek a jelenetnek az előkészítése lenne csak. A színpad közepére belógó hinta mozdulatlan, azon ülve meséli a feleséget játszó Mészáros Sára a történetét. Ő szinte végig mozdulatlan, a színpad forog csak körülötte néha: a körülmények, a falusi közeget jelképező „kórus” vele való kapcsolata változik inkább, ő maga nem: összeszorított fogakkal tart ki elhatározása mellett. A színésznő nincs könnyű helyzetben, sokszor teljesen egyedül kell ebben a mozdulatlanságban hosszú percekig fenntartania a közönség figyelmét, a szűk keretek között megjelenítenie egy teljes sorsot, az epikus folytonosság lehetőségével élve mutatni be saját apró drámáját.

A történetben előrehaladva fogynak ugyan az eszközei, egyre nehezebben tudja új és friss gesztusokkal színezni a szöveget, ami mintha kifogyna néha alóla, mintha nem lenne mindig elég feszes. De vannak azért ennek az – érzésem szerint túl hosszú részekből álló – monológnak is emlékezetes pillanatai: amikor a faluban maradt férfiak közeledéséről, a „mindenki kurvája” helyzet tarthatatlanságáról beszél, és például a pap közeledését meséli el. Máskor a kínzó erotikus álmokról mesél, melyekben épp a gyűlölt szomszédokkal van együtt, és sosem a volt férjjel, vagy amikor a szerelmének, a megismerkedésnek a közhelyes történetét, a házasság külső kényszerét és a szokásoknak engedő rutinját jeleníti meg hidegen, flegmán, vállat vonogatva. Ezek színészi bravúrok, egy különleges szóló legjobb pillanatai.

ahe_14

Az egyetlen igazán mozgalmas színházi akció viszont épp a megismerkedés felidézésekor történik: egy búcsúban vagyunk, az udvarolóval felülnek egy körhintára, és hirtelen a színpadi hinta is elindul, egyre nagyobb lendülettel, egyre magasabbra szállva, közben megszólal az egész darabhoz jól kitalált zene, hozzá az ének, száll a haj. Van ebben a pillanatban valami a boldogság ígértéből, ami nem jutott ki a nőnek se ez előtt, se később, soha. A férjet játszó Mucsi Zoltán ritkán van a színpadon, kevés szerepet kap, de amikor feltűnik, a feszültség is érezhetőbb lesz, és megjelenik a dialógus lehetősége is. A rendező finoman játszik a monodráma határaival – ha a férj újra része tudna lenni a nő életének, nyilván létrejöhetne a párbeszéd, így azonban az általa mondottak is csak idézetek, és hogy ezt tudjuk, a nő jellemzően el is ismétli a mondatait. Jelen van vagy csak képzeljük? Jelen volt valaha is? Az előadás végéig kitart ez a bizonytalanság. Szeretsz? Kérdezi a férj. Szeretlek, hiszen a férjem vagy – válaszol a feleség. Akkor is szeretnél, ha nem lennék a férjed? És aztán már nincs válasz, az is belevész ebbe a jótékony bizonytalanságba.

ahalott_2

Mucsi a rendelkezésre álló rövid jelenetekben jól hozza ezt a kicsit naiv, érzéketlen, saját érzéseire sem rákérdező, a másikéiról pedig tudni sem akaró, legfeljebb az iménti „szeretsz?” kérdésig eljutó, élete kudarcába forduló és fuldokló figurát. Találó az a rendezői megoldás is, hogy a visszatérés néhány percében a házaspár két tagja egymástól távol helyezkedik el, így az intimitásról is csak emelt hangon tudnak beszélni egymással, de úgy meg nem lehet. A férj alakja itt inkább csak élő illusztráció a színpadon, nem cselekvő, nem aktív. Csak egy része már a nő tornyosuló problémáinak.

Ebben a külsőségeiben is pontosan ábrázolt, lehetetlen helyzetben a házasság újrakezdése persze csak kudarcot vallhat: a nő végül megöli a férjét, amit illik megint csak metaforikusan értenünk. Talán már sokkal korábban, az egyedüllét első hónapjaiban megölte magában ezt a kapcsolatot. Vagy ha újra is éledt valami benne, a sértettsége és a bosszúvágya, az elhidegülés foka, valamint az, hogy a férfi nem hajlandó a házasság újjáépítésén dolgozni, még a problémákról sem hajlandó beszélni, kikényszeríti belőle a kapcsolat radikális lezárását, a szálak végleges elvágását, az egykori házasság legyilkolását. Ezt a komplikált döntési helyzetet azonban csak körvonalaiban látjuk, se a szöveg, se a színházi eszközök nem segítik elmélyíteni, árnyalni.

ahe_08

Az fontos és jó döntés volt, hogy a gyilkossági jelenet alig észrevehető, szándékoltan nem valamiféle csúcspont, nincs benne semmi drámaiság, inkább csak logikus következménye a korábban történteknek. A bezártság, a láthatatlan, de minden irányban ott álló falak, a folyamatos éjszaka képzete, melyet a díszlet, a ruhák és a zene is erőteljesen sugároz, még jelentékenyebb lesz, örök sötétségnek tűnik. Lehetne ez akár happy end is, a nőnek sikerül lezárni a kapcsolatát, sikerül felállni a házasság széthullása után, de nincs ilyen feloldás. Mintha se így, se úgy nem lett volna jó.

Háy János: A halottember. Rendezte: Bérczes László. Játsszák: Mészáros Sára, Mucsi Zoltán, Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Rozs Tamás. Szkéné – Ördögkatlan Produkció – Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház, Budapest, 2016. december 3.

A fotókat Mészáros Csaba készítette.

Bedecs László

szerző: Bedecs László
honlap e-mail
Bedecs László 1974-ben született Budapesten. Kritikus, irodalomtörténész, 2009 óta a Szófiai Egyetem vendégtanára. Könyvei: A példának oka (2003), Beszélni nehéz - tanulmányok Tandori Dezső költészetéről (2006), Nyelvek a végtelenhez (2009), Mi volt a kérdés? Beszélgetések költőkkel (2011), Egy lehetséges változat (2016).

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum