KULTer.hu - Vissza a régi kerékvágásba
83288
post-template-default,single,single-post,postid-83288,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Vissza a régi kerékvágásba

Sum41: 13 Voices

A Sum41 olyan örökzöld slágerei, mint a Fat Lip vagy a Hell Song sokáig alapdarabjai voltak minden parti rock válogatásnak vagy gimis nosztalgiázásnak, azonban napjainkra sokan már szinte temették volna ezt az ikonikussá vált együttest, akik zászlóvivői voltak a kétezres évek pop punk/punk rock lázának. 

Az évek folyamán a kiadott lemezek minősége egyre romlott: az Underclass Hero megosztotta a közönséget, míg a Screaming Bloody Murder túl sokat markolt és keveset fogott. A banda eredeti tagjai folyamatosan léptek ki, az énekes, Deryck pedig majdnem halálra itta magát. Azonban az utóbbi tragédia mintha visszahozta volna a frontember józan eszét, Brownsound is visszatért a zenekarba, és elkészült a punk rock banda legújabb albuma, a 13 Voices.

A tracklist a Murder of Crows című számmal kezdődik, ami egy hangulatfestő intró után egyből a húrok közé csap, egyértelműen közölve a hallgatóval, hogy ez a lemez inkább a Chuck keményebb hangzásvilágát fogja képviselni, mint a könnyebb punkosabb korai albumokét. Majd az első „igazi” dalnak lehetünk fültanúi, a Goddamn I’m Dead Againnek. Eszméletlenül jó érzés újra azt hallani, ahogy hasítanak a srácok: az első másodperctől zakatoló gitár egyre csak gyorsul, ezt egy eszméletlen gitárszóló zárja, amihez hasonlót nem hallhattunk az együttestől az In Too Deep óta. Az album harmadik darabja a már single-ként kiadott Fake My Own Death, amely az egész képet nézve tökéletes reprezentánsa a lemeznek. Nem tudom eléggé dicsérni a hangzást, mely szinte friss levegőként hat az amúgy egyre csak puhuló zsánerben, miközben a versszakok és a refrén közti váltások a régi kedvencek tematikáját idézik. Deryck hangja ugyan nem kiemelkedő, de tökéletes egyensúlyt talált az ének és az üvöltés között.

SUM41_100816_STATE_086

A tempó kicsit lassul a Breaking The Chainnel, ahol Deryck és a szöveg a hangszerelés rovására kap nagyobb teret. A dal a főszereplő agóniájáról és rossz döntéseiről szól, és egyúttal ígéretet tesz nekünk, hogy megszakítja ezeknek a láncolatát. Egyfajta metabocsánatkérésként is fel lehet fogni, ahol Deryck egy második esélyt kér a rajongóitól és a szeretteitől. A lassabb ütemet tovább folytatja a There Will Be Blood, viszont ez nem azt jelenti, hogy ne lenne igazán ütős a szám. A címből sejthető, s a szöveg rá is erősít, hogy valamiféle gonosz entitás szempontjából énekelnek nekünk, amit a menetelésre hasonlító dobmunka és a háttérből hallatszó kántálások még ijesztőbbé tesznek, visszaidézve a Screaming Bloody Murder legjobb pillanatait. Majd eljutunk az album címadó dalához, mely egy igencsak érdekes darab. A hangzás sokszor vált stílust és tempót, tele van tűzdelve rövid szólókkal, a szöveg pedig egy furcsa figura életigazságait és figyelmeztetéseit meséli a hallgatónak. Nagyon hasonlít az Underclass Hero legjobb számaira, mint amilyen a Pull The Courtain vagy a Confusion And Frustration In Modern Times. Ennek ellenére sokkal jobb helye lett volna az album végén ennek, mert igencsak megtöri a ritmusát az amúgy hibátlanul zakatoló gépezetnek.

Ezt követi a War, egy újabb lassú track, ami depresszióról, paranoiáról és egzisztenciális krízisről szól. Sajnos nem sok pozitívumot tudok elmondani róla, mert nagyon monoton, és a közelébe sem ér az együttes olyan érzelmesebb számainak, mint a Pieces vagy a Handle This. Az album végéhez közeledve a God Save Us All (Death to POP) ragadja meg a gyeplőt és csap újra a lovak közé. Az egész albumon itt működik együtt legjobban a hangszerelés és Deryck hangja, egy ütemes, bólogatós, közönségbuzdító számot hallhatunk, amire egy újabb szóló teszi fel a pontot. A The Fall And Rise folytatja a hajrát, megidézve az All Killer No Fillert, viszont a refrén és az ének továbbra is megtartja a hard rock stílust, ami kitart az utolsó számig, a Twisted By Designig. Az albumzáró szinte természetesen kapcsolja össze a dallamos éneket az agresszív gitár- és dobtémával, ami folyamatosan építi fel a versszakokat, melyek végül egy kirobbanó kórusban végződnek.

A Sum41 új lemeze igencsak rövid, ami jelen esetben nem számít negatívumnak, mivel az albumnak így nincs ideje kifulladni. Tény, hogy még így is érezhető, hogy van egy jobb és egy rosszabb fele a tracklistának: a pörgősebb, „fun” számok a tracklist első felén találhatóak, míg a lassabbak, nehezebben emészthetőbbek a végére lettek száműzve. A 13 Voices egy érettebb Sum41-t mutat nekünk, ami már megvált a bolondos, bulizós hangzástól, az előző albumaikra jellemző csöpögős és beképzelt szövegektől, cserébe hozott magával egy sokkal kifinomultabb, professzionálisabb hangzásvilágot.

Élveztem az új lemezt, de valójában egy szám sem ugrott ki a listából, ami igazán különleges lenne a Goddamn I’m Dead Againen kívül. Talán azért, mert a régi hangzásukat mindig is jobban szerettem, mint a metálos újhullámot, amit a Chuck képviselt. Ez azonban ne rettentsen el senkit a 13 Voices-tól, ugyanis hosszú ideje ez az együttes legjobb alkotása, ráadásul a 2016-os punk reneszánsz egyik legjobb darabja is egyben.

Sum41: 13 Voices, Hopeless Records, 2016.

Bogdán Erik

szerző: Bogdán Erik
honlap e-mail
Bogdán Erik 1994-ben született Kaposváron. 2015-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Médiatudomány szakán. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait a kar mesterképzésén. Elsősorban a popkultúra és a „nerdkultúra” foglalkoztatja.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum