KULTer.hu - A szexizmus elviselhetetlen könnyűsége
82872
post-template-default,single,single-post,postid-82872,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A szexizmus elviselhetetlen könnyűsége

Creative Control

Közhelyes társadalomkritika, indokolatlan művészieskedés és sok meztelenség jellemzi a Creative Controlt, ami nem csak egy rosszul sikerült sci-fi, de ráadásul egy olyan szexista film is, amit nőként kikérek magamnak.

A Creative Control esetében nehéz megmondani, hogy vajon kik jelenthetik a potenciális közönséget, és melyik az a platform, ahol egy ilyen tartalom érvényesülni tudna, de a magyar mozinézők biztosan nem részei a halmazok keresztmetszetének. Benjamin Dickinson rendező és Micah Bloomberg forgatókönyvíró a videomegosztókon hemzsegő önjelölt filmesek színvonalát hozza, kevés tehetséggel, de annál nagyobb arccal. A technicizált közeljövő Brooklynjába repítenek, annak is legsötétebb PR bugyraiba, ahol főhősünk egy szupermodern VR (virtuális valóság) szemüveg reklámkampányán dolgozik. Mikor épp nem főnöke ugráltatja, a jógatanár kedvesével vitatkozik vagy a legjobb barátja csaját fűzi. A szemüveg segítségével titokban megalkotja az elérhetetlen lány avatárját, és annyira belefeledkezik a terméktesztelésbe, hogy lassacskán elveszti kapcsolatát a valósággal.

creative_control_5

Valahol A nő farvizén evezve, de Spike Jonze zsenialitásától fényévekre tapogatózik Dickinson ebben a filmben. Az sem segített sokat, hogy alkotótársnak egy remek hangmérnököt (Bloomberg egyebek mellett a Cannes-ban és a Sundance-en is díjazott Martha Marcy May Marlene-en is dolgozott), de semmi esetre sem jó forgatókönyvírót fogadott maga mellé. Esetükben a két egymás mellé rakott kép együtt nem egy harmadikat alkot, hanem kioltja egymást, és a végeredmény a zéró felé konvergál. Bloomberg könyvének alaphelyzete még ígéretesnek tűnik, a VR fejlesztése és térhódítása körüli diskurzus nagyon is aktuális, s a közelmúltban több filmben megjelent. Velence idei szenzációi között voltak a Jesus VR és a No Borders című produkciók, Pálfi György 360 fokban megelevenedő történeteket rendezett a Terror Háza számára, s közben a magyar mozikba is eljutottak olyan játékfilmek, mint a Játszma. Az időzítésre tehát nem lehet panaszunk.

creative_control_8

Az író a pesszimista prófétákhoz csatlakozik, a majdan létező világok legrosszabbikát, a csúcstechnológiát kizsákmányolásra és dehumanizálásra használót festi le. A disztópia erős kifejezés lenne, hiszen korunk PR-ügynökségei sem sokkal felhasználóbarátabbak, de ebben a filmben különösen igaz a csekken szereplő nullák és az erkölcsök fordított arányossága. A művészet, az intellektus, a társadalmi szerepvállalás itt nem elég vonzóak, helyettük a vásárló ösztönénjének megszólítása tűnik jó stratégiának. Csakhogy ezt a príma kerettörténetet semmitmondó párbeszédek és kétdimenziós karakterek töltik meg, a cselekmény csupán azért nem nevezhető kiszámíthatónak, mert végig annyira unalmas, hogy nézőként nem jut eszembe a következő lépésen gondolkodni. Olyan klisés konfliktusok fogalmazódnak meg, mint az önellentmondásba kerülő fogyasztóé, aki a luxuslakás nappalijában, a laptopján böngészve fedezi fel, hogy a kényelmét a harmadik világban ingyen dolgozó gyerekeknek köszönheti, ezen felbuzdulva pedig már vonulna is ki a civilizációból, hogy élete végéig egy kis faházban főzzön. Rántaná magával kedvesét is, aki viszont az új élet küszöbén inkább visszatáncol az anyagilag megtérülő burn out szindrómába, ezzel lenullázva addigi vélt vagy valós karakterfejlődését.

creative_control_3

Dickinson legalább annyira képtelen színészeit a hihetőség keretei közé instruálni, mint saját exhibicionizmusát kordában tartani, és az arrogáns főhős bőrébe bújva próbálja ellopni a show-t. Mellette csak nehezen jut szóhoz a többi szereplő – nem mintha sok mondanivalójuk lenne egyébként. A csinos naiva, az emancipált(nak tűnő) dolgozó nő, a züllött divatfotós, az autonóm művész és ehhez hasonló sztereotip karakterek jelennek meg a történetben. Kár, hogy egy sincs köztük, akinek a sorsa felkeltené érdeklődésünket. A sci-fik neuralgikus pontjának számító látvány ugyanakkor nem rossz, de egyszer használatos. Időben éppen csak annyira járunk távol napjainktól, hogy a tárgyi környezet és az emberek még ismerősek legyenek és a számunkra idegen technológiát kíváncsian figyeljük – egészen addig, amíg meg nem unjuk. Egy jó sci-fi ismérve, hogy a filozófia és a látvány egymást erősítik benne. A Creative Control sokszor indokolatlan művészieskedésbe fullad, és a történet egyszerűen ledobja magáról a vizuális és akusztikus elemeket. Nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy ezt a filmet miért kellett fekete-fehérben forgatni és honnan került bele klasszikus zene.

Bloomberg és Dickinson képzelete hiába kalandozik a technikailag szuperfejlett jövőbe, a nők társadalmi szerepéről alkotott elképzeléseik megragadtak a sötét középkorban. Szerintük a csinos színésznő arra való, hogy körülbelül tízpercenként elsétáljon pucéran a kamera előtt. Természetesen a férfiak esetében kínosan kerülik az intim testrészek kivillanását, de az belefér, hogy félóránként szexjelenettel dobják fel a hangulatot. Szigorúan heteronormatív, férfi és nő közötti együttlétről lehet szó, bár utóbbi esetében az ósdi guminőt felváltó hologram is megteszi. Hiszen mi más juthatna eszébe egy fehér bőrű, értelmiségi férfinak ilyen technológia birtokában, mint a saját erotikus fantáziáinak életre hívása? Itt a nők eldobható, önálló akarattal ideális esetben nem rendelkező eszközök, akik közül a férfi kedvére válogathat aktuális hangulata szerint, de azt kikéri magának, ha kedvese köt ki más karjaiban. Lehetett volna ebből egy érvényes társadalomkritika, de a nők tárgyiasítása nem csak a történet része, hanem a promócióé is. Ahogy a filmből is kiderül, a meztelenség és a szex bármilyen terméket képes vonzóvá tenni – akár a texasi SXSW zsűrije számára is, akik ezt az attitűdöt különdíjjal jutalmazták.

Creative Control, 2015. Írta: Benjamin Dickinson, Micah Bloomberg. Rendezte: Benjamin Dickinson. Szereplők: Benjamin Dickinson, Nora Zehetner, Dan Gill, Alexia Rasmussen, Reggie Watts. Forgalmazza: Cirko Film.

Bajnóczi Mónika

szerző: Bajnóczi Mónika
honlap e-mail
Bajnóczi Mónika 1995-ben született Szabadszálláson, jelenleg Budapesten él. A PPKE BTK filmelmélet szakirányán írja szakdolgozatát, a FIPRESCI szerkesztő gyakornoka és a Proton Színház közönségszervezője, szabadidejében pedig gyakran önkénteskedik. Tagja a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának, írásai korábban a Filmhu, a HVG, a FIPRESCI és a Cinema Scandinavia online felületein jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum