KULTer.hu - „Az emberek éhezik a pozitív példákat”
85534
post-template-default,single,single-post,postid-85534,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Az emberek éhezik a pozitív példákat”

Interjú Szalay Krisztával

Az évad egyik legkülönlegesebb előadásának ígérkezett Szalay Kriszta január 17-én a Centrál Színházban bemutatott Maradjunk annyiban című monodrámája. A művésznő még októberben vállalkozott arra, hogy kölcsönkért parókában, rongyos ruhákban, mobiltelefon nélkül, pár száz forinttal a zsebében négy napon keresztül a budapesti hajléktalanok életét élje azért, hogy aztán saját tapasztalatait és egy huszonhat éve hajléktalanként élő nő gondolatait, életének történetét vihesse színre.

Hogy mi a darab legfontosabb társadalmi üzenete, mire fordítják a jegybevételből befolyt összeg egy részét, miként vehetik ki részüket a nézők az előadásból és milyen „fogadtatásban” részesül az, aki pár napra az utcát választja otthonául, arról Szalay Kriszta színművésznőt kérdeztük.

KULTer.hu: Amikor értesültem arról, hogy a monodráma érdekében négynapos hajléktalan létet tervezel, bevallom, féltettelek, de közben meg tudtam, hogy Szalay Kriszta ilyen: a karrierjénél fontosabb számára az ügy. Hogy jött az ötlet, hogy parókában és rongyos ruhákban nekivágj a budapesti fedél nélküliek világának?

Hallottam egy riportot Lakatosné Jutkával, aki huszonhat éve él az utcán, igaz, tizenhat éve kunyhóban, melyet ő maga épített a férjével lemezekből. Októberben találkoztam vele, s egyből éreztem azt a sok pozitív energiát és optimizmust, ami belőle árad. A túlélőképessége csodálatraméltó. Úgy éreztem, a történetét meg kell osztanom a világgal, hogy minél többen meríthessenek belőle erőt. Egyik beszélgetésünk alkalmával kicsúszott a számon: „ha én a történetedet és a gondolataidat színre akarom vinni, ahhoz talán ki kell menjek az utcára.” Egy hét múlva már kinn is voltam.

KULTer.hu: Anyag- és tapasztalatgyűjtés – ez volt az elsődleges cél?

Az volt a célom, hogy megtudjam, hogy egy ember mit él meg kint, milyen információkat kap, amikor első nap kikerül az utcára, valamint hogyan tud eligazodni és talpon maradni Magyarországon, illetve jelen társadalmunkban.

szal1

KULTer.hu: Hogy nézett ki egy napod?

Az első nap rögtön megszólítottam egy hajléktalan férfit, ahogy elindultam a Blaha Lujza téren. Habár nem volt célom, hogy utcán élő társaimról személyes információkat tudjak meg, róla mégis kiderült, hogy régen lovas kaszkadőr és kőműves volt. Megtudtam tőle, hol lehet beállni ételért, megnéztem, hogy hol van zuhanyzási, mosási lehetőség, hol lehet majd jelentkezni Fedél Nélkül-állásra, és hogy hol van a női szálló. Utóbbira egyik nap sem jutottam be. A második naptól fogva elindultam munkát keresni, de kiderült, hogy még alkalmi munkát sem lehet kapni. Hiába mondogattam, hogy utcaseprést, pakolást is vállalok, nem jutottam semmire. Azt mondták, küldjek e-mailt.

KULTer.hu: E-mailt?! Nos, bizonyára nem ez volt az egyetlen dolog, ami mellbe vágott.

Erőteljes kirekesztettséget éreztem. Az emberek átnéztek rajtam, mintha nem is léteznék. Bevallom, az első két napon rajtam is eluralkodott a depresszió, holott rendkívül kiegyensúlyozott lelkiállapotban vágtam neki a hajléktalanlétnek. Ami felemésztette az energiáimat és mérhetetlenül csalódottá tett, az az, hogy a napjaimból két órát vett el, hogy bejussak WC-re.

KULTer.hu: Otthon, mikor bejelentetted a férjednek, Cserna Antalnak a terved, nem féltett?

Dehogynem! Minden ismerősöm, édesanyám is féltett, de mindenkitől azt kértem, hogy oszlassa el az aggályait és ne borítsa rám. Ami engem illet, egyáltalán nem volt bennem félelem és veszélyérzet, hiszen azt sem tudtam, mi vár rám. Ha előre tudom, talán be sem vállaltam volna. Időközben rájöttem: egy hajléktalanban nem munkál a félelem, hiszen nincs már mit veszítenie.

szal2

KULTer.hu: Ráadásul halvány az esély arra, hogy sikerül felkapaszkodnia a perifériáról.

Ezt tudván egyre mélyebbre kerülnek lelkileg, jó esetben összekapaszkodnak, utána viszont épp ez az, ami visszahúzza őket a felkapaszkodástól. Ha isznak, az összes fájdalmuk, dühük és kétségbeesésük felszínre tör, nem csoda tehát, ha agresszív reakciókat tapasztalunk a részükről. Ezt el kell fogadnia a társadalomnak, s tudomásul kell venni, hogy ha mi, civilek szeretettel fordulunk feléjük, az agresszivitás csökkenhet.

KULTer.hu: A hajléktalanságot lehetetlenség teljes mértékben felszámolni, de a tapasztalataid alapján hogy látod, milyen változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy az utcán élők a jelenleginél „élhetőbb életet” élhessenek?

Nézd, meglehetősen rövid időt töltöttem kint, de ahogy én látom, Magyarországon lyukak tömködése folyik. Radikális változtatásokra volna szükség a kormány részéről, de a reformokat nem csak a hajléktalanokra, hanem az elesettekre és a szegény rétegekre is ki kellene terjeszteni.

KULTer.hu: Ha néhány mondatban kellene megfogalmaznod, hogy mi a Maradjunk annyiban című monodrámád társadalom felé közvetített legfontosabb üzenete, mit mondanál?

A sajtóbemutatón cetliket helyeztünk a falakra, mindenkit arra kértünk, hogy előadás után írjanak rájuk valamit, amit „magukkal visznek” a látottakból, hallottakból. Az egyik legszebb üzenet a következő volt: egy új önmagamat. Szóval, ha a nézőknek csak az ötven százaléka hasonlóan érez majd, kitisztul, másképp látja a hajléktalan kérdést és a világot Lakatosné Jutka sorsán keresztül, akkor szerintem már elértük a célunkat.

szal00412050

KULTer.hu: Interaktív előadást ígérsz. Mely pontokon számítasz a nézői aktivitásra?

Ők rendezhetik be a hajléktalankunyhómat az előadásra hozott holmikkal, használaton kívüli otthoni tárgyakkal. Előadás előtt 18:45-től a nézőkre bízom a színpad berendezését. Ezen kívül közösségépítő tréningjáték és beszélgetés is lesz – én mint Lakatosné Jutka beszélgetek a nézőkkel, illetve a nézők is beszélgethetnek az igazi Jutkával, valamint Toldi Ernővel is, aki kintlétem harmadik napján fogadott be maga mellé a Kálvin térre. Mindig jelen lesz az előadásokon – így biztosítok munkát neki.

KULTer.hu: Ha jól tudom, terveid között szerepel, hogy vidékre is vidd a monodrámát.

Így van! Például Borsod megyébe, mert mint kiderült, Jutka és Ernő is ott váltak munkanélkülivé, majd hajléktalanná. Az iskolák is érdeklődést mutatnak az előadás iránt, január végén már viszem is egy gimnáziumba. Szeretném minél több fiatalhoz eljuttatni a történetet, ezért szívesen megyek fellépni minden olyan intézménybe, ahol nyitottak rá és befogadnak.

KULTer.hu: A Centrál Színház jóvoltából a jegybevételből befolyt összeg egy részét jótékony célra fordítjátok. Pontosan mire különítitek el az összeget?

Az első előadás Lakatosné Jutkáért történik, százezer forintot különítünk el számára azért, hogy meg tudja csináltatni a fogait, ugyanis Jutka nem nagyon tud enni, az esztétikai probléma miatt pedig válaszra sem méltatják a munkaadók. Az előadásokkal a hajléktalanok mindennapi problémáin próbálunk könnyíteni, a január 17-i bemutatón megszavaztatom a nézőkkel, mire menjen a második előadás összege, majd ugyanezt teszem a második, a harmadik előadáson és így tovább.

szalaykr2

KULTer.hu: Egyébként mire utal a darab címe?

Az emberek gyakran ezzel a Maradjunk annyiban bevezetéssel szeretik lezárni a kellemetlen témákat. Az előadás majd szépen halad a maga útján, és én azt szeretném, ha a cím idővel nem lezárást, mellőzést sugallna, hanem folytatást, s valami újnak a kezdetét.

KULTer.hu: Feltételezem, te is csalódtál már az emberekben, ejtettek rajtad is sebeket, voltak olyan élethelyzetek, amelyekben kizárólag önmagadra vagy szeretteidre számíthattál. A legtöbben ilyenkor azt mondják: rajtam se segített senki, amikor bajban voltam, tehát majd akkor lépek valaki felé, ha előbb felém lépnek. Te mégsem vagy képes ennyivel elintézni a dolgokat, árad belőled a segíteni akarás, az optimizmus, az empátia. Szerinted jó az, ha nem növesztesz tüskéket? Nem tartasz attól, hogy miközben hiszed, az ember eredendően jó, kihasználnak?

Való igaz, hogy én is sokszor jártam meg a poklot, volt, hogy hátba döftek, kihasználtak, és pont azok hagytak cserben, akiknek igen jelentős mértékben segítettem például munkával, de az élet mindig áramlik. A jó és a rossz mindig jön, elkerülhetetlenül. Akik ellenem tettek, az már az ő lelkiismeretükre tartozik. Én mindig egyenesen megyek előre, nem hagyom, hogy a negatív történések lehúzzanak, mint ahogy nem foglalkozom azzal se, hogy ki, mit, miért nem csinál. Azzal foglalkozom, hogy én mit és miért teszek. Ezt az előadást vagy az egészséges és sérült gyerekek találkozását elősegítő Kapcsolda programot sem azért csinálom, hogy verhessem a mellem, hogy lám, én ilyen jófej vagyok. Csinálom, hogy elindítson valamit a nézőkben, tudniillik, a jó dolgok – éppúgy, mint a rosszak – „fertőzőek”, könnyen elkaphatók. Az emberek éhezik a pozitív példákat és az összekapaszkodást. Szokatlant kezdeményezni mindig erős hitet követel meg, de a hitre épített élet előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.

Jónás Ágnes

szerző: Jónás Ágnes
honlap e-mail
Jónás Ágnes 1983-ban született Budapesten. 2008-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-kommunikáció szakán. 2013-ban Rév-Komáromban elnyerte a nemzetközi Jókai-díjat. Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. A CorrectMedia online kulturális-életmód magazin alapítója (2015). Magyar és idegen nyelven készített interjúk készítése közben érzi magát igazán elemében.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum