KULTer.hu - Dézsi Fruzsina kisprózája
85836
post-template-default,single,single-post,postid-85836,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dézsi Fruzsina kisprózája

Apás

A fekete aktatáska fülével babrált. A múlthéten vette, amikor Nórának végre sikerült elráncigálnia a plázába. Szerette ezt a táskát, a kötegnyi szerződés mellett a laptopja is kényelmesen elfért benne, ráadásul a tollaknak volt egy külön kis rekesz, így nem kellett percekig keresgélnie a prezentációk előtt.

Két óra múlva a tárgyaláson kellene lennie, de nem volt benne biztos, hogy szemei képesek lesznek elszakadni a fehér csempe egymásba futó ereitől. Ez volt a folyosó egyetlen eleme, amiről nem támadt semmiféle gondolata. A seszínű fal emlékeztette, hogy át kéne meszelni a kisszobát, már rég át kellett volna, de ő lusta volt festékért menni. Az asztalok a tegnap estét idézték, szégyellte magát, hogy ott, akkor, az ebédlőben, ahol egy másik család étkezik. Nem is ez volt a baj, nem ez az idegen intimitás, magától a megtételtől borzadt el. Tudta, hogy mára vannak kiírva, mégis egy testet akart. Mindhármuknak. De az is lehet, hogy Nóra új vörös rúzsa volt az oka. Aztán ott voltak az útbaigazító táblák, a kórházszagot árasztó szórólapok, a Kérjük, ne kopogjon! feliratok: mind arról mondott többet, amiről már semmit nem akart tudni. A csempe azonban csak csempe volt.

Ott akart lenni, de az orvos nem engedte. Így ahelyett, hogy fogta volna Nóra kezét, mintha lenne a gesztusnak valami haszna, azon tűnődött, hogy mikor eshetett le a falról a Nőgyógyászat ő-je, és hogy visszaragasztják-e egyáltalán.

Az ő apja sem volt ott a születésénél. Küldött egy csokor virágot, a kertből szedte össze a vizeletsárga pitypangokat, madzaggal masnit kötött rájuk, és odaadta a szomszédnak, hogy vigye be a kórházba. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, lehozott a padlásról egy szál friss kolbászt és ünnepélyesen megvacsorázott. Születési tor. Biztosan kinevetné, amiért itt van. Átkarolná a vállát, levezetné a kantinba, rendelne neki egy tál marhapörköltet, majd rászólna, hogy törölgesse ki kenyérrel a tányért, a szaft a legjava. Örülni és gyászolni is csak evés közben lehet tisztességesen.

Óvatosan kinyílt egy ajtó. A mellette ülő férfi azonnal felpattant. Egy afroamerikai nővér intett húsos kezével, az apa pedig repült a terembe. „Kislány?” „Lilla.”

Elképzelte, mi történhet bent. Főleg azt, hogyan is nézhet ki az anya teste, miután kivetett magából egy embert. Izzadt, véres és büdös, lilás erei átszakítják a bőrét, az arca bedagadt, talán ki is szeplősödött. Az apja azt mondta, azért nem ment be a kórházba, mert nem akarta így látni a feleségét. Megalázó lett volna, nem is annyira neki, inkább a nőnek, aki a gyerek kedvéért lemondott a szépségéről, de még akkor, a születés pillanatában is azt akarja, hogy csodálják. Fogalma sem volt, hogy tényleg így van-e vagy az apja közönyössége próbált használható indokot találni.

Felállt, hogy igyon egy feketét. Bízott benne, hogy a kávégép zúgása helyre teszi a mindennapokat. Hallani akart valamit, ami biztosítja afelől, hogy még minden egy normális, ésszel felfogható rendszer része, és csak rajta ül ez a tompa kábultság. Új gép volt, az előzőbe legutóbb beleragadt a kétszázasa, amikor pedig finoman megütögette az oldalát, az csak vizet spriccelt egy műanyag pohárba. Jóleső érzéssel töltötte el, hogy itt is változik azért valami. Egyszer talán visszakerül az ő betű is.

Egy korttyal kiitta az összes kávét, majd bedobott egy újabb érmét a nyílásba. Úgy érezte magát, mint egy játékgépfüggő, akinek a kar meghúzásával minden racionális élettapasztalata feleslegessé válik. Ő is tisztában volt azzal, hogy a második kávétól sem fog észhez térni. Ébren van, csak nem jól. Olyan orvosságot szed a bajára, amilyet más betegségek gyógyítására szokás felírni.

Nem tudta, hogy mit mondhatna Nórának, amikor bemegy a kórterembe. Mit illik egyáltalán? És ha valamit illik, akkor az biztos, hogy jó? Talán neki is virágot kéne hoznia. Nóra valószínűleg a fejéhez vágná, irtózott minden elhasznált gesztustól, de őt megnyugtatná a próbálkozás. Azt beszélték meg, hogy nem lesz semmiféle rituálé, egyszerűen hazamennek. Arra gondolt, hogy új üléshuzatot vesz az autóba.

A telefonjára nézett. Még volt másfél órája a tárgyalásig. A kukába hajította a kávéspoharat és elindult az ajtó felé. Nem várja meg, majd bejön este, addigra legalább elkészül a kárpitos. Különben is, mit mondhatna az orvos? Azt, hogy gratulálok apuka, már nem apuka?

Borítófotó: PDP

Dézsi Fruzsina

szerző: Dézsi Fruzsina
honlap e-mail
Dézsi Fruzsina 1995-ben született Gyulán. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. Elsősorban kulturális újságírással foglalkozik, többek között a prae.hu általános művészeti portálon, illetve a Pótszékfoglalón publikál színikritikákat és interjúkat. A Színtézis színházi blog alapítója.

KULTprogramok

<< 2017. máj. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum