KULTer.hu - Egy anya halála, egy fiú gyásza
83473
single,single-post,postid-83473,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy anya halála, egy fiú gyásza

Touché Amoré: Stage Four

Szeretteink elvesztése kivétel nélkül hatalmas fájdalommal jár. Van, aki napokig képtelen enni vagy kimozdulni otthonából. Van, aki hosszú időn keresztül jár pszichológushoz, mégsem képes teljesen feldolgozni azt, hogy valaki nincs többé. A kaliforniai Touché Amoré frontembere, Jeremy Bolm az idén szeptemberben megjelent Stage Four album dalszövegeibe fojtotta bánatát, amelynek „eredményeképp” megszületett a tavalyi év screamo / post-hardcore műfaj ellenére is  legemocionálisabb, legemberközelibb és talán legjobb zenei albuma.

Már nem egy kiváló zenei alkotást inspirált közeli hozzátartozók vagy ismerősök halála. Volt, ahol barátnő követett el öngyilkosságot (Disturbed: Inside The Fire), máshol példakép és barát távozott el (The Saddest Landscape: ‘Til Our Ears Bleed), volt, ahol mindkét szülő egy évben hunyt el (NOFX: My Orphan Year). De a számomra legmaradandóbb ezek közül a Pianos Become The Teeth 2011-es albuma, a The Lack Long After. A lemez az énekes édesapjának haláláról szól, és helyet kapott rajta a Spine című dal is, ami – férfiasan bevallom – többször megsiratott. A hasonlóan tragikus ihletésű Stage Four Jeremy Bolm édesanyjának 2014-es halálát, pontosabban az esemény hatását és feldolgozási folyamatát mutatja be nekünk.

toucheamore_christiancordon_bougainvillea_2_color_wide-f9e8dea6aff195e99254e0450a8edc79469c7f9a-s900-c85

Jeremy Bolm édesanyja rákban hunyt el 69 éves korában, erre utal a Stage Four, azaz Negyedik Stádium cím – nem mellesleg ez a zenekar negyedik stúdióalbuma. A nyitódal, a Flowers And You már előrevetíti, hogy ez más lesz, mint a korábbi Touché Amoré-albumok. Habár az egyértelmű dalszöveg-orientáltság megmaradt, zeneileg sokkal könnyedebb, kevésbé „zúzós” hangzásvilágra kell számítanunk. Érdemes megemlíteni, hogy Jeremy édesanyja vallásos volt, amit a frontember nehezen tudott megérteni, főleg az anya betegsége miatt. Itt viszont – habár még most sem ért egyet vele, lásd a Displacement című dalban – elnézést kér emiatt. Ugyanebben a számban található az a rész, amivel talán a legkönnyebben tudunk azonosulni: szeretteink sokszor konkrétumok nélküli csevegése, amit elengedünk a fülünk mellett vagy csak látszólag figyelünk oda rájuk, és az, hogy miután nincsenek többé, megbánjuk ezt, és szeretnénk „csak úgy” – a semmiről – beszélgetni velük.

A New Halloweenben már egy évvel az anya halála után járunk, de még mindig elevenen él az énekesben az emlék, sokszor látni véli őt: „You keep finding new ways to make yourself reappear” („Mindig találsz új alkalmat, hogy újra megjelenj”). Az elmúlt időszakban próbálta elterelni a figyelmét, próbálta meggyőzni magát arról, hogy az anyja még mindig figyeli, és ennek fényében cselekszik: „I tried to be your light” (Megpróbáltam a fényed lenni”), de mégis úgy érzi, hogy semmit sem csinál jól. Szintén át tudjuk érezni azt, amikor nem merünk meghallgatni egy-egy dalt, mert túl sok emlék kötődik hozzá – Jeremy emiatt nem indítja el a „második számot a Benjiről” (ez a Mark Kozelek-féle Sun Kil Moon Benji című album, amelyen a második dal címe magyarul „Nem tudok anyám szeretete nélkül élni”), és még ennyire sincs bátorsága meghallgatni édesanyja utolsó szavait, amelyek az üzenetrögzítőjén pihennek azóta is.

Touche-Amore

A Rapture-ben ismét visszatér a vallás témája, pontosabban a keresztény hit szerinti „elragadtatás”, azaz a lelkek mennybemenetele. Itt is önmagát győzködi Jeremy, hogy valamilyen – „I saw the glass as half full” („A poharat félig telinek láttam”) – pozitívabb töltetű magyarázatot találjon édesanyja eltávozására, ezzel minél inkább késleltetve a szomorú valósággal való szembesülést: „I saved the worst for last” („A legrosszabbat a végére hagytam”).

A keresztény hitet kicsit bátrabban támadja a Displacement. Az énekes nem érti, hogyan engedhette Isten, hogy ez történjen az édesanyjával, főként, mivel vallásos volt. Ehhez a dalhoz kapcsolódva mondta Jeremy egy interjúban az édesanyjáról: „miatta szeretnék hinni abban, hogy van Mennyország, mert ez az, amit megérdemelne”. Ennek ellenére Istenben továbbra sem hisz, és ha még hinne is, akkor sem imádná, bálványozná az édesanyjával történtek miatt. Ez nem ujjal mutogatás vagy vádaskodás, csupán puszta tény.

A Benediction a vallást mélyebben boncolgató szakasz záródarabja, és egyben lezárása az album (nem számtani értelemben vett) első felének. Itt az anya temetésének, illetve az ehhez kapcsolódó eseményeknek lehetünk tanúi. A család glendale-i otthona és az anya szülővárosa, a nebraskai Norfolk mellett a temetési szertartást vetíti elénk a dal, miközben a család barátai éneklik a Benedictiont, ami az Edelweiss (alapvetően egy antináci osztrák darab) ritmusára felhúzott áldást takar. Habár kimondottan a barátok adják elő ezt az áldást, mi, hallgatók nyilvánvalóan mégis Jeremy szájából halljuk az Istent magasztaló sorokat, ami jelenthet egyfajta – ha nem is egyetértést, de legalább – megbékélést édesanyja hitével. Legalábbis ideiglenesen. Zeneileg a Benediction a Touché Amorétól újnak számító elemet is tartalmaz: a dal első felében kellemes, lágy, szinte már spoken wordös beütésű énekkel találkozhatunk. Maga az énekstílus screamo körökben eleve nem elterjedt, pláne nem ilyen – az album témája ellenére – vidámabb hangzással.

Touche-Amore-TIH-18

Az Eight Seconds az album legrövidebb, mégis az egyik legintenzívebb, legmélyebb és egyben központi darabja. A cím a gainesville-i azonos nevű koncerthelyszínt jelöli, a helyet, ahol Jeremy értesült édesanyja haláláról. A fellépésük miatt Jeremy nem is volt képes egyből válaszolni a halálhírt közlő telefonhívásra. Egyértelműen érezte, miről van szó, mégsem tudott – a fizikai akadályok mellett – reagálni a történésekre. Természetesen folytatta a koncertet, de vélhetően végig próbálta összeszedni a gondolatait, miként is reflektáljon a hírre. Ezt a dalban egy olyan színházi előadás metaforájával írja le, ahol ő a főszereplő, de még egyszer sem olvasta el a forgatókönyvet. Pedig a függönyök felhúzódtak – „Is it curtains already?” („Ezek már a függönyök?”) –, és szembesülnie kellett a ténnyel. Az album talán legsúlyosabb, lélektörő,  szíven ütő mondata hangzik el a dal végén: „She passed away about an hour ago, While you were on stage living the dream” („Egy órája ment el, Miközben te a színpadon élted az álmot”). Ez az, ami miatt Jeremy-t még inkább megviseli a haláleset, hiszen bűnösnek érzi magát, amiért nem lehetett ott édesanyja halálakor. Mintha az utolsó mondatot követő végső, semmibe vesző gitár traktus rakná a pontot a mondat – és a dal – végére, még egyszer tudatosítva velünk, hogy valaminek vége.

Az ezt követő Palm Dreams című dallal kezdődik az album második fele, ahol már javarészt világi dolgok, az édesanya halálának és temetésének utóhatásai kerülnek fókuszba. A Palm Dreams-ben Jeremy az otthonukban rendezi össze édesanyja holmijait, és számos olyan dolgot fedez fel, amiről korábban nem tudott, illetve rengeteg olyan kérdés fogalmazódik meg benne, amire már nem fog választ kapni. Az egyik ilyen, hogy végül is mi vitte rá édesanyját, hogy Nebraskából Kaliforniába költözzön. Talán a pálmafák vonzották az „álmok földjére”? Jeremy azonban végig szkeptikusan gondol erre, rizikós, üres ígéretekkel áltató vállalkozásnak gondolja ezt a lépést. Ugyanolyan utópia, mint csúcsidőben a maximum megengedett sebességgel vezetni az USA nyugati partját összekötő I-5-ös autósztrádán. („Like going 65 on the 5 at 5.”) A dal központi – bár sajnos az elképzeltnél kevésbé fajsúlyos – kórusrészét ismét az újabb énekstílus adja.


A Softer Spoken teljes egészében Jeremy gyászáról szól. A gyász hullámokban tör rá, ahogy a szinte már állandósult üresség- és hiányérzetet felváltja a katarzis, a tüske a lélek képzeletbeli szeizmográfján – vélhetően amikor valamilyen, az édesanyjára emlékeztető dologgal találkozik. Ebből az állapotból próbál menekülni, keresni egy helyet, ahol békére lelhet: „I’m seeking out a place, One to give me peace” („Keresem a helyet, ahol békére lelhetek”). Sajnálatos módon ezt az egyébként gyönyörű szövegű dalt a többi trackhez képest egyszerűbb, talán túlságosan is egyszerű szerkezete teszi felejthetővé.

Utolsó ízben tér vissza az album a vallás vagy sokkal inkább a hit kérdésére a Posing Holy-ban. Ezúttal azonban nem a kereszténység eszméjét, elméleti dolgait helyezi előtérbe, hanem a nehéz élethelyzetekben a hitet és Istent pajzsként használó – egyébként vagy korábban – nem vallásos embereket. Számtalan példát láthattunk már erre: a börtönbüntetésüket töltők, egyedül maradt idős emberek vagy – jelen esetben – a hozzátartozójukat elveszítők gyakran fordulnak az egyetlen megoldásnak gondolt hithez. Mindezt vagy azért, hogy ne érezzék magukat egyedül, vagy azért, hogy legyen egy kapaszkodójuk, ami stabil pontot jelent a széthulló(nak tűnő) életükben. Ezeket az embereket, illetve ezt a lépést nem feltétlen tartja elítélendőnek az énekes – még a picit negatív töltetű „szentként pózoló” kifejezés ellenére sem – csupán egy természetes velejárója olyan dolgoknak, amelyek előbb-utóbb mindenki életében bekövetkeznek és kivétel nélkül borzalmas hatást gyakorolnak.

Harmadik ízben hallhatjuk a Stage Four új hangzásvilágát a Water Damage elején. Először talán mindenki értetlenkedve hallgatja majd az első versszakot, amiben törött fülű csészéről (ami miatt már nem teljes a nemzeti színekben játszó kávés szett) és a konyhában a mosdó fölé helyezett televízióról énekel Jeremy. A fájdalmas felordítás – „Came and gone away” („Elment és nincs többé”) – után viszont egyből tisztázódik a kezdeti zavarodottság: Jeremy jelentéktelen dolgokra koncentrálva próbálja elterelni a figyelmét a veszteségről és a fájdalomról, de újra és újra eszébe jut az éjszaka, amikor édesanyja rosszul lett, vagy amikor ő hajolt oda hozzá kimondva, hogy „mindketten tudjuk mi ez [a betegség]”. A dalt másodszor meghallgatva immár új értelmezést kap az eleinte jelentéktelennek tűnő kávés szett: a négyből egy csésze eltört, így Jeremy édesapjával és testvérével együtt alkotják az immár három „darabból” álló „szettet”, ami bár ép, sosem lesz újra teljes.

ta_press_0052

Az album „kereksége” miatt a záró Skyscraper előtt érdemes meghallgatni a Gather című bónusztracket. A Gather is a Softer Spoken által ábrázolt gyászt és a vissza-visszatérő mélypontra zuhanásokat írja le. Ezúttal azonban Jeremy megszólít valakit (barátait, feleségét vagy talán a legevidensebb lehetőségként: a hallgatót), és beavatja a mindennapi érzéseibe. Annak ellenére, hogy Jeremy mindig megpróbálja magát összeszedni (akár figyelmének elterelésével, helyzetek túlelemzésével vagy puszta tények, következtetések levonásával), elég egy apró hang, egy kép, egy mondat és ismét úgy érzi, hogy vissza kell vonulnia, magába fordulnia, hogy újra összeszedje erejét. Ennek a dalnak az egyetlen hibája, hogy csak bónuszként került fel az album deluxe változatába; egyfajta B-side-ként, holott ez a legkeményebb hangzású mű az egész albumon, ez áll legközelebb az eddig megismert Touché Amoré-stílushoz. Azonban tematikailag a Skyscraper zárja le a lemezt, és ezután hallgatva a Gather kicsit kilóg a sorból.

Nem mintha a Skyscraper ne lenne kakukktojás az albumon. Zeneileg teljesen eltér mind a többi Stage Fouron szereplő, de az összes eddigi Touché Amoré daltól is. A majdnem teljes hosszában tiszta vokállal felénekelt dalban Julien Baker hangja teszi még lágyabbá, szinte angyali kórusra emlékeztetővé a szólamokat. Szöveg tekintetében is teljesen eltér a Stage Four többi szerzeményétől: két majdnem azonos versszak és két sor ismétlődik végig, ám természetesen ezek is egy szép allegóriát alkotnak. New York harmadik legmagasabb felhőkarcolója, a 102 emeletes Empire State Building mint a Mennyország megfelelője szerepel a dalban. Jeremy úgy gondolja – vagy a korábbi hitbéli kétségeit ismerve, reméli –, hogy édesanyja a Mennyországba került, ott él a „fények alatt”, onnan figyeli szeretteit a „nyüzsgő utcákon”. A Skyscraper gyönyörű, világosan elhaló vége önmagában kiváló lezárása ennek az albumnak, viszont ami ezután következik, az nagyon keményen felrakja a pontot az i-re. Jeremy számára iszonyatosan nehéz döntés volt, de a Skyscraper legvégére berakta az édesanyjától származó utolsó hangpostaüzenetet: „Szia, Jeremy! […] Valószínű, hogy nem leszek már otthon, mire hazaérsz…”


Felfoghatatlanul gyönyörű, fájdalmas és egyben megtisztelő gesztus ez, hogy nekünk, hallgatóknak, ezt az abszolút személyes üzenetet egy az egyben megmutatta az énekes. Nálam elérte a kívánt hatást, ugyanis ezen sorok begépelésekor – nem fogok hazudni – könnyek szöknek a szemembe.

Feltűnhetett, hogy a zeneiségbe nem mélyedtem bele túlságosan, ami annak köszönhető, hogy ez egy javarészt szövegcentrikus album, és ha csak fele ilyen jó aláfestés került volna a dalok alá, akkor is kiemelkedő mű lenne. Érdekes, hogy egyrészt a post-hardcore / screamo műfaj, másrészt az album sötét tematikája ellenére sem zavaró a könnyedebb, derűsebb hangzásvilág. Sőt, az összes szerzeményt belengi egyfajta keserédesség, egy a „felszínen minden rendben”-érzet, ami teljesen hitelesnek hat egy gyász esetén.

Rengeteg kiváló album jelent meg tavaly, de a Stage Four magasan kiemelkedik közülük. Az igencsak bensőséges, magánjellegű téma miatt egyszerre emberközeli, közvetlen és rejtett, gyönyörű mondanivalóban bővelkedő mű. Sajnos egyes színtereken hajlamosak az emberek felértékelni adott produkciókat, ha azokat például gyászoló, vak vagy esetleg más testi-lelki rendellenességekkel rendelkezők adják elő. Ez esetben viszont az elismerés nem sajnálatból vagy együttérzésből fakad, hanem egyedül a színtiszta profizmus alapozza meg, amivel ez az együttes elkészítette ezt az albumot. Kétségtelenül „Év Albuma”-gyanús.

Touché Amoré: Stage Four, Epitaph Records, 2016.

Borítófotó: Blow The Scene

Szekeres Zoltán

szerző: Szekeres Zoltán
honlap e-mail
Szekeres Zoltán 1990-ben született Gyulán. A Szegedi Tudományegyetemen végzett médiatechnológusként. Érdeklődési területe főként a popkultúra, a zene és a számítástechnika. Eddig kisebb zenei blogokon jelentek meg írásai, a KULTer.hu popKULT rovatának gyakornoka.

KULTprogramok

<< 2017. már. >>
hkscpsv
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum