KULTer.hu - Irány Norvégia!
84634
post-template-default,single,single-post,postid-84634,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Irány Norvégia!

Kun Árpád: Megint hazavárunk

A Kun Árpádot eddig esetleg kevésbé ismerő érdeklődő talán azt gondolhatná a könyv címe láttán, a „megint” miatt, hogy valaminek a folytatásáról lehet szó. Igaza is lenne, meg nem is. Majd belekezdve a fikciót illetően ébredhet fel hasonló ambivalens gyanú, részben a főszereplő-elbeszélő nevének a szerzőével való egyezése miatt, valamint az apró részletekig hatoló realizmusa folytán.

Mégsem szeretnénk elvitatni, hogy a megfelelő distancia megtartásával íródott a regény, már csak azért sem, mert nem kezdő íróról van szó. A hús-vér Kun Árpádban is felmerülhetett az a lehetőség, hogy szerző alteregójában talán nem bízott meg minden olvasója százszázalékosan, még akkor sem, ha kitartott a regény végéig kísérője mellett ezen az ingoványos talajon. Nekik szánhatta a kissé didaktikus, könyvvégi Megjegyzést, melyből az derül ki, immár kétségtelen világossággal, hogy esztétikai, egyensúlyozó attrakció szemlélői lehettünk, melyben azon az egy százalékon kellett biztos lábbal megállni, amely megkülönbözteti az ember és a csimpánz génállományát. Maga Kun Árpád jelzi ez utóbbi szemléletes hasonlattal azt, hogy amíg az a bizonyos egy százalék, amelynek megfelelője a regényben a valóság és a fikció közelsége, a majom és az ember külső megjelenésében mégis bőven elegendő ahhoz, hogy a két dolgot ne keverjük össze.

kunarpad-meginthazavarunk

Visszatérve a folytatásjellegre, az előző regény, a Boldog észak, mely szerkezetileg hasonlóképpen epilógussal zárul, azt az ígéretet lebegtette meg, hogy a következő könyv a Magyarországról Norvégiába jutás Odüsszeiája lesz. A cím egyébként egy tortafelirat, mellyel barátaik elbúcsúztatták „az új Odüsszeusz[t], aki férfitársaság helyett Pénelopét és a pereputtyát vitte magával a bolyongásaira”. A „megint” pedig arra utal, hogy már nem először engedték útjukra őket.

Ugyancsak a kötet végi Megjegyzés erősíti meg a könyv regény identitását, ezt támogatja a fülszöveg is, mely szépirodalomnak minősíti. Miért tűnhet fontosnak ezeket hangsúlyozni, amíg más műveknél erre kevésbé lehet szükség? Instrukció azon óvatlan olvasóhoz, aki az irodalom leheletvékony fátylát félrelibbentve naplószerű visszaemlékezésnek vélné a leírtakat. Megerősítés, mely semlegesíteni hivatott az előbb emlegetett esztétikai kísérlet mellékhatását. Különös ugyanis, hogy amíg a gyakori irodalmi utalások, idézetek, versrészletek más szövegeket inkább könnyedén magukkal húznak, itt érzésem szerint szándékosan az azon túli szövegrészek ellenében hatnak, így ismét az ambivalencia sejlik fel. Vagyis a versek és az azokról való beszéd, a koraérett, pontosabban koraművelt, Dosztojevszkijt kiolvasó, Kierkegaard-t ismerő „Árpi” sztorizása inkább hat kevésbé irodalmi szövegnek. E sztorizás sajátossága a mozgalmasság és a poénok. Ezekből kevesebbhez vagyunk inkább szokva, ezért kissé sűrűnek látszik, mégsem kell „a több kevesebb” hibáját elkönyvelnünk.

Kun Árpád regényének olvasási mechanizmusára jellemző, hogy az irodalom hangsúlyozottsága a versbetétekkel és az irodalomról való beszéddel feszültséget alakít ki az ezeken kívüli szövegrészekkel, melyek viszont naplószerűek, visszaemlékezés jellegűek, naturalisztikus részletezéssel. A kettő együtt azt a benyomást keltheti, mintha olyan irodalomszerető írta volna a szöveget, aki bár igyekszik, de nem képes elérni saját kútfőből az irodalmi szintet. Az igyekezet következhet a mozgalmas, csattanókban gazdag történetek sűrítettségéből. Nem feltűnő, hogy ez csupán dilettáns póz, ezért mind a könyvet záró Megjegyzésben, mind a fülszövegben megerősítést kap az olvasó a fikcióról. De ha így is van, akkor mi a szerepe egyfelől egy ilyen szélsőségesen valószerű fikciónak, mely a nem irodalmi szöveg gyanúját pedzegeti? Másfelől mi a funkciója a szövegben az explicit irodalomnak, például a verseknek? Olvasatomban a szerző az esztétikai kísérletében az utóbbival, a versekkel, a kiemelten irodalmival a kiindulópontját határozta meg, amelytől elkalandozva az irodalom és nem irodalom határát próbálja feltérképezni.

A Kun Árpád nevű narrátor sem melléfogás, még kevésbé egoizmus, jelenlétének apropója éppen az, hogy az ő likvidálására kerül sor, ahogy azt Barthes fejti ki A szerző halálában, amikor is a biografikus szerző helyett a fikció kap kiemelt teret, megnövelve az olvasó jelentőségét. Egészen más, ha az irodalom és nem irodalom mezsgyéjét belülről, az irodalomból közelítjük meg, mintha az irodalmiságba kívülről próbálnánk kopogtatni. Kun Árpád könyvének lényege ez előbbi expedíció. Véleményem szerint ehhez a határhelyzethez szándékozik elvezetni az író, amihez ugyanúgy nem könnyű megszerezni a jogosítványt, mint a regény elején az autóhoz.

Az immár imitáltnak minősítendő visszaemlékezés a szokásos struktúrát mutatja, alapvetően két fő szálon halad, az egyik az első családé, amelyben ő a gyerek, a másikban már neki vannak gyerekei. Intermezzónak tűnnek a román vagy például a franciaországi jelenetek, ahol a lebukással végződő elhatalmasodott kleptomániával karikírozza az „ügyeskedés” hungarikumát. Illetve ide kapcsolódnak a mindvégig jelen lévő, a szexualitás kudarca miatt balul végződött Réka-szerelem emlékképei. Egy féláron vett, Norvégiáról szóló útikönyvvel itt fogant a nagy utazás ötlete, hogy ha nem is fürge hajóval, mint Ithaka királya, de egy „mi autónk” Suzukival fölkerekedjen a munkanélküli Árpád, a norvég szakot is végzett, diakónus állást kapott feleség, Bori, Mihály, a szorulásos önállósodó óvodás és a frissen született Erzsi. Az egyik pont, ahol megkérdőjeleződhet a fikció, az a kisfiú székrekedés-története, a másik Árpád korábbi időszakhoz kapcsolódó impotenciavélelme. Ezek részletező, naturalisztikus leírásának viszont nincs vallásos-misztikus olvasata, mint mondjuk Nádas Péter a Párhuzamos történetek margitszigeti jeleneteinek, ezért ezek a fikció legszélsőségesebben valószerű pontjai.

Kun Árpád könyve több szempontból távoli rokona Joyce Ulyssesének. Túl azon, hogy szerkezetileg ugyancsak három részből áll, mindkettőt jellemzi a tudatfolyam-technika az odüsszeuszi út során, és hasonlóképpen kísérleti próza, melyben sok paródiával találkozunk. Például Árpi-Odüsszeusz gyerekkorában Árpi-Oidipusz volt, aki szerelmes az anyjába, az apját pedig megmérgezné. Útközben pedig egy jelenet erejéig Daidalosz lesz belőle, mikor is a repülés veszélyeire figyelmeztetné a magát halhatatlannak gondoló fiát, Mihály-Ikaroszt, aki a mászóka tetejéről startolva csak nagy szerencsével landol apja karjaiban. Kun Árpád megtalálta a maga ösvényét Odüsszeusz kacskaringós hazaútjának nagyon gazdag és plasztikus toposzában, mely időről időre felbukkan az irodalomban, egy évvel korábban például Balla László Magyar odüsszeia regényében, mely a Világostól Trianonig húzódó történelmi utat járja be.

THC_9839-1400x933

A jelenleg Norvégiában időseket gondozó Kun Árpád valójában is jellemző példája a külföldre távozott értelmiségi magyarnak, de a regényben is kesernyés szájízzel kacaghat az ember, ha saját naivitására ismer a fiktív Kun Árpádban, aki először Hirohito császárhoz folyamodik japán ösztöndíjért, majd a frissen kinevezett Hiller Istvánnak ír állásügyben, mindhiába. A frusztráció is hungarikum, mely mindvégig jelen van a regényben. Visszafelé haladva: az anyagiak mellett a repülésjelenetnél az apaimázs omlik össze a nevelési csődben, előtte Réka és más nők kapcsán az impotencia fenyegető réme riogatja, amely toposzból komikum, irónia és önirónia származik, mint például Gaby Hauptmann Impotens férfit keresek tartós kapcsolatra című regényében is. Ahogy felnőtten a szeretkezés, serdülőkorában a csók elől bujkál – utóbbinál egy rossz helyen kinőtt fog az akadály. Gyerekként pedig az alvajárása miatt tart attól, hogy valami nagyon nem lesz rendben vele.

Már csak egy kitüntetett pontot szeretnék kiemelni, a főhős kedvenc festményét, melyhez vissza-visszajár a Louvre-ba párizsi tartózkodása alatt. Ahogy e kísérleti regény célját, úgy a festményt sem könnyű megközelíteni, utóbbit a tömeg miatt, mivel a Mona Lisához igen közel helyezték el. A Concerto campestre című alkotást Mezei koncertként emlegeti és Tizianónak tulajdonítja. A cinquecento egyik legjelentősebb műve magyarul Koncert a szabadban címen is ismert. Festőjét valószínűleg helytállóan nevezte meg az író, noha lehetségesnek tartják, hogy Tiziano mesterével, Giorgionéval közös munkáról van szó. Ahogy Manet Reggeli a szabadban című képe, Kun Árpád regénye is tisztelgés lehet e festmény előtt. Az olasz remekművön négy emberalak látható a szabadban, két férfi és két nő. Az üvegedénybe vizet merítő múzsa melletti lanton játszó férfi a magasabb költészetet testesíti meg, ez a regényben a költészethez kapcsolódó részeknek feleltethető meg. A másik múzsa fuvolán játszik, mellette a bukolikus költő foglal helyet. Ehhez tartoznak a regény verseken túli egységei. Ahogy ezek jól megférnek egymás mellett a jó félévezredes festményen, úgy ezt a regényt sem zilálja szét az előbbi kettősség. Azaz Kun Árpád műve ilyen értelemben sikeres kísérlet, a fikción innen maradt a mégoly közeli valóság, valószerűség ellenére is.

Azt mondják, hogy egy utazás során nem a cél, hanem az odavezető út a lényeges. Mégis, remek vállalkozás lehetne e cél – legalább annyira érdekes – bizonyítása egy újabb kísérleti regénnyel, és bizonyára szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha legközelebb e kvázi valós, de mégis fiktív Kun Árpád norvégiai életéről olvashatunk egy regényben.

Kun Árpád: Megint hazavárunk, Magvető, Budapest, 2016.

Dominka Ede Harald

szerző: Dominka Ede Harald
honlap e-mail
Dominka Ede Harald 1975-ben született Békéscsabán. Jelenleg Budapesten él, egy napilap olvasószerkesztője, korrektora. Mellette pécsi nyelvtudományi doktorandusz, melynek keretében több országban járt magyar mint idegen nyelv tanárként. Korábban szintén Pécsett magyar nyelv és irodalom, esztétika és kiadói szerkesztő szakokon végzett. Irodalomkritikái rendszeresen jelennek meg több folyóiratban.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum