KULTer.hu - Menyhárt Jenő fél életei
84790
post-template-default,single,single-post,postid-84790,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Menyhárt Jenő fél életei

Interjú Menyhárt Jenővel, az Európa Kiadó frontemberével

Menyhárt Jenővel elsősorban az új Európa Kiadó-lemez, a …Valahol lenni… apropóján ültünk össze, de végül az albumon megjelenített sorsok mellett Menyhárt Jenő Magyarországon és Amerikában megélt impressziói is terítékre kerültek. Szóba került a beatkorszak anyatej volta, New York, a biotechnológiai forradalom, a Greenpeace és egy dupla lemezbemutató… 

KULTer.hu: Egyszer azt nyilatkoztad, hogy kétféle alkotó létezik – az egyik fél a közönségétől, a másik nem. Téged most milyen benyomások értek a lemezbemutató-koncerteken? Hogy érezte magát a közönség, és te hogy érezted magad?

Jól éreztem magam, a közönség is jól reagált. Érdekes volt, mert ez egy négy órás repertoárnak a két este alatti lejátszása, ami egy számunkra is szokatlan helyzet volt, mi sem tudtuk pontosan, mi lesz. Ez nekünk is egy külön izgalmat adott. Különben, még a kérdés elejére, azt, hogy valaki fél a közönségétől, nem elsősorban a koncertre értettem – hiszen mikor az emberek eljönnek a koncertünkre, akkor az esetek többségében egy támogató szellemű közönség gyűlik össze –, hanem inkább úgy általában véve. Tehát, hogy az alkotási folyamatok során az alkotó mennyire fél a közönség feltételezett, illetve valóságos reakcióitól.

KULTer.hu: Például az új számok esetében.

Például igen. Bizonyos szempontból ez örökké feszültségeket vethet fel. Az emberből előjönnek valahogy dolgok, vannak elképzelései, de gondol arra is, hogy a közönség mit szeretne hallani és ez egy csomó alkotónál különböző dolgokhoz vezet. Van, aki fél a reakcióktól és megpróbál abba az irányba dolgozni, más kevésbé. Én az az alkotó vagyok, aki csinál valamit úgy, ahogy szeretné, megpróbálja színpadra vinni úgy, hogy a legjobban megszólaljon, aztán figyelem, hogy mi történik.

DSC_0098 (2)

KULTer.hu: Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok a lemezzel kapcsolatban?

Ez még most kezdődik, mert effektív lemez nem régóta van, még csak most került oda az emberekhez. Pár visszajelzést azért már kaptam, a legtöbb így elsőre pozitív, hogy jól szól, jók a számok, de azért ez egy hosszabb folyamat. Egy egyszeri meghallgatás még nem is feltétlenül ad kész képet, meglátjuk.

KULTer.hu: Ott voltam az egyik lemezbemutatón és nagyon tetszett az, amit észrevettem a közönség összetételével kapcsolatban. Korosztályilag megvolt a „szülő elvitte a gyerekét”-feeling. Emiatt eszembe jutott, hogy neked vajon hogy történt kiskorodban, a szüleid indítottak el a zene felé?

Nem. Illetve picit igen, mert a szüleim zenéltek, sok zene szólt otthon, ez nyilván hatással volt rám, de inkább a bátyám indított el, aki nyolc évvel idősebb nálam. A hatvanas évek elejéről beszélünk, egy szobában laktunk, ő gitározott, egész nap szólt a szalagos magnó. A zenével nőttem fel.

KULTer.hu: Miket hallgattál?

Amiket körülöttem hallgattak. A szüleim mindenevők voltak. Klasszikus zene és operett vonatkozásában is. A bátyám a hatvanas évek gyöngyszemeit. Akkor kezdődött igazából a beatmozgalom, tehát a The Beatles – The Rolling Stones – Jimi Hendrix vonalat, és akik akkor voltak. Tulajdonképpen a gyerekszobámban ez ment egész gyermekkoromban.

KULTer.hu: Arra esetleg emlékszel, hogy mi volt a legelső koncert, amit láttál?

Emlékszem, Balatonlellén a Metró együttes koncertjén voltam először, egy szabadtéri színpadon játszottak. Ez 1966-67 körül lehetett. A bátyám vitt el és nagyon élveztem.

KULTer.hu: A bátyádnál megvolt a beatmozgalom iránti vonzódás, ez nálad is felütötte a fejét? Ezek a zenék, történések ösztönöztek a későbbiekben?

Hét-nyolc éves voltam, anyatejként szívtam magamba a dolgokat. Ez a fajta zene egy nagyon ismerős nyelv volt világéletemben. Tulajdonképpen ez volt az egész gyerekkorom. Picit olyan, mint a „comfort food”; ételek, amiket az emberek, ha idegesek, szeretnek enni. Például Amerikában az elítéltek utolsó vacsorája. Azt gondolnánk, hogy lazacot és ilyesmiket kérnek, de nem. Pizzát, hamburgert. Nem azért, mert egyszerűbb emberek kerülnek általában kivégzésre, hanem mert a feszült helyzetekben szeretünk visszamenni azokhoz a dolgokhoz, amiket gyerekkorunkból ismerünk, amik ott voltak nekünk és megnyugtattak. Ez nekem a rockzene.

DSC_0043 (1)

KULTer.hu: Akkor te még mostanában is „visszatérsz”, mostanában is szoktad hallgatni azokat a zenéket?

A hatvanas évekhez már ritkán, inkább általánosságban gondoltam a zenére. Bár ez is érdekes, nagyon rég nem hallgattam azokat a számokat, amiket akkor, és nem tudom, most milyen érzéseket váltanának ki. Ez nekem úgy van meg, mint a gyerekkori ételek, a tejbegríz, hogy érzem az ízét, az illatát, bennem él.

KULTer.hu: Ha már az ifjúságnál tartunk; a MOME Média Design Tanszékén tananyag volt az Európa Kiadó, azzal a projekttel mi a helyzet?

Az volt a lényeg, hogy az Európa Kiadó 21. századi archívumához csináljanak egy alapötletet. Ezek a kurzusok elég rövidek, ötletek felvetése, elképzelése történt. Elindította a gondolkodást, az anyaggyűjtést, kezdőlökést adott. Begyűjtöttünk, digitalizáltunk rengeteg anyagot, egy nagy ecsetvonással rendszereztük. Elkészültek a digitális térnek az alapvető tervei, leírásai. Ebből úgy tudunk túllendülni, hogyha megtaláljuk azokat a formákat, lehetőségeket, amikkel el tudjuk indítani.

KULTer.hu: Pozitív, hogy a munkásságotok továbbél, újra előkerül, például a Jó lesz…’14 című feldolgozáslemezen, amin aktuális hazai előadók gondolták újra az Európa Kiadó-számokat.

Nagyon jó, hogy ilyenek történnek, mert szerintem az egész művészet, a rockzene, a kultúra lényegében egy dialógus. Az ember hall dolgokat, érik hatások. Nálam is volt sok olyan előd, aki nagyon fontos dolgokat adott, akitől sokat tanultam. Ugyanígy, mikor mi elkezdtük csinálni, akkor mi is próbáltunk ehhez valamit hozzátenni, az nagyon jó, hogy ez más emberekhez elér, és reagálnak. Nem is az az érdekes, hogy én azt gondolom, ez vagy az a szám jól van-e feldolgozva, hanem hogy az egész valahogy folytatódott ebben a dialógusban. Különben általában majdnem minden számban hallottam érdekes dolgokat, úgyhogy szerintem egy jó album született.

KULTer.hu: Ha már hatások – hosszú ideig éltél Amerikában, az új albumot az ott történtek inspirálták?

Nem teljesen Amerika inspirálta. Nyilván nagy hatással volt rá az ottlétem. A szövegvilágára, a látásmódjára, a fogalmazásmódjára. A tartalma viszont nem kötődik helyhez, időhöz. Városi, vagy nem feltétlenül városi, marginális életekről, „fél életekről” szól. Lehetnének itt vagy máshol, tíz évvel ezelőtt, vagy tíz év múlva. A szövegek Magyarországon készültek, összegyúrt dolgok. Két-három év itthonlét után kezdtek ismét magyarul ötleteim lenni. Tíz éven keresztül alig beszéltem a nyelvet, tehát nekem ez a magyarul írás nagyon elment. Közben a magyar nyelv és helyzet is megváltozott.

KULTer.hu: Amíg kint voltál, nem is gondolkoztál azon, hogy lesz-e még következő Európa Kiadó-lemez?

Nem. Én az Európa Kiadóban sem voltam biztos. Nyitva lett hagyva. Amikor 2004-ben visszahívtak, elkezdtünk játszani bizonyos előre összeegyeztetett periódusokban, nem voltak új számaink, csak a régieket játszottuk. Tudtuk, hogy így nem lehet örökké csinálni. Egy ponton lettek új ötletek, ez okozta azt a változást, hogy úgy alakítottuk át a zenekart és az életünket is, hogy működni tudjon.

KULTer.hu: Annak idején miért pont New Yorkot választottad?

Magánéleti okokból indultam el, és ezek New Yorkba vezettek. Nagyon megszerettem, közel áll hozzám és örültem, hogy odavetett a sors. A világnak egy centrális helye, Amerikán belül is egy kohéziós pont. Mindenki ott van, fizikailag is, kiadóktól kezdve a stúdiókig. Otthon éreztem magam.

KULTer.hu: Beleivódtál a zenei életbe?

Ez azért nagyon erős kifejezés lenne. New Yorkban a zenei élet nagyméretű, sokrétű és az, hogy én beleivódtam volna, azért túlzás, de sokat voltam a zene körül. Öt-hat évig zenei stúdiókban dolgoztam, úgyhogy elég sokat láttam belőle.

KULTer.hu: Ha ki kellene emelni egy élményt, ami ezzel kapcsolatban ért, mi lenne az? Például olvastam, hogy találkoztál Lou Reeddel…

Igen, találkoztam egy-két emberrel, Lou Reeddel is. De egy másik vicces történet jut eszembe. Joey Baron neve megvan? Játszott David Bowie Outside lemezén és Michael Jacksonnal. Megválasztották a világ legjobb jazzdobosának. Ezek ellenére nem ismertem. Volt egy próbahelyes munkahelyem a Broadway közelében, ahol dobosok szobákat béreltek és az egyik ilyen srác a Joey fiú volt. Elég jóban lettünk, ő volt a legszerényebb, sokat beszélgettünk, bejárt az irodába, szomorkodott a válása miatt. Ez a mindennapi internet előtti korszak volt, annyit tudtam róla, hogy dobos. Új tagot kerestem az ottani zenekaromba, gondoltam szegényt meg kéne hívnom egy próbajátékra, de azért előtte megkérdeztem a főnökömet, mi a véleménye róla. A főnök egy cool csávó volt, a szeme nem rebbent. Annyit mondott, hogy: „Joey? Hát, tavaly a Drummer Magazin szerint ő volt a világ legjobb dobosa, mások szerint a kilencvenes évek dobosa…” Nem akartam hinni a fülemnek. Ilyen félreértések történnek az emberrel néha New York Cityben. És nem ez volt az egyetlen.

KULTer.hu: Ottani zenekarod volt a Mr. Con And The Bioneers Brave New World Orchestra. Ez a név honnan jött?

Sok tudományos előadást hallgattam, leginkább a biológia érdekelt. Akkoriban történt az emberi genom feltérképezése, állatok génállományának a feldolgozása, kielemzése, lényegében a biotechnológiai forradalom. Akkor kezdtem tisztában lenni az ökológiai válsággal, ami a globális klímaváltozás következményeként történik. Kilencvenes évekről beszélünk, ez akkor még Amerikában sem volt a mainstream kommunikáció része. Később ezek vezettek el a Greenpeace-hez, ahol körülbelül 2006-tól dolgoztam. Környezetvédelmi szempontból éreztem, hogy nagyon fontos, hogy aktívan cselekedjünk. Elkezdtem angolul ötleteket leírni. Úgy gondoltam, hogy Bioneers-nek („biological pioneer” = biológiai úttörő) fogom hívni a zenekart, nekem lesz egy művésznevem, ez lett később a Mr. Con. A Brave New Word pedig Huxley Szép új világ című művéhez kapcsolódik.

KULTer.hu: Akkor az a zenekar végig ezt a témakört boncolgatta?

Inkább ennek az utópiáját. Ez ugye 2001 előtti történet, maga a lemez 2001-ben lett kész. Egy lemez jelent meg, adtunk pár koncertet, ez inkább egy projekt volt. Valamennyire a 2001: Űrodüsszeiára való reflektálás. Egy utópia, bekeretezve. Még sosem kellett magyarul megfogalmaznom.

DSC_0077

KULTer.hu: Nem gondoltál arra, hogy ezeket a témákat az Európa Kiadónál is jobban behozd? Abban inkább a magyar társadalmi problémák kerültek előtérbe.

Attól függ, az ember épp mivel foglalkozik, hol, miben van. Úgy nem tudok számot írni, hogy leülök és kitalálom, hogy írok erről vagy arról a társadalmi problémáról, filozófiai kérdésről, hanem jönnek dolgok belőlem és nyilván olyan dolgok jönnek, olyan formában, ahogy az akkori antennáim és élményeim elősegítik. Nem gondolkoztam ezen, mert azokat a dolgokat angolul hallottam és magyar nyelven nagyon át kellene gondolni.

KULTer.hu: Lehet, hogy akkoriban Amerikában már jobban tudatosultak ezek a kérdések, mint nálunk.

A kilencvenes években jártunk, szóval lehet. De ez inkább a személyes életemből fakad. Sosem gondoltam végig direkt, ám azt azért közben tudtam, hogy az Európa Kiadónak valahogy Európa Kiadó-számokat kell írni, amiknek egy mai és más módon, de valahogy bele kell férni egy keretbe. Nem nullával indultunk neki, mint a Bioneersnek, ahol zeneileg és szövegileg is teljesen zéróról, merészen lehetett hozzálátni, mert nem volt viszonyítási alap, nem egy következő lépése volt valaminek.

KULTer.hu: A Greenpeace-re hogyan találtál rá? Mennyire radikálisan vetetted bele magad?

Álláshirdetés volt, annyi előzménnyel, hogy egy ideig Virginiában, Richmondban egy helyi környezetvédő szervezetnél fundraisertként dolgoztam, házakhoz becsengetve kerestem támogatókat a kampányaikhoz. Nagyon szerettem, egy profi toborzó céghez is eljutottam, de közben visszakerültem New Yorkba. Ott a Greenpeace-nél utcai foundraisert, utcai toborzót kerestek a támogatók felkutatására. A kampányaik és a közeg miatt még lelkesebben tudtam csinálni, nagyon jó szakasza volt az életemnek. Ott egy évig dolgoztam, aztán itthon szintén egy évet konzultánsként, majd Új-Zélandon pár hónapot.

KULTer.hu: Ezen élmények hatására írtál egy könyvet Agitátor címmel.

Ezt úgy kell olvasni, hogy 2009-ben jelent meg. Akkoriban erről nem nagyon beszéltek Magyarországon, vagy csak nagyon kis szakmai körben. Mostani szemmel inkább alapinformációkat tartalmaz, legalábbis az ismeretterjesztő része. Tele van olyan dolgokkal, amik akkor újszerűek voltak itt Magyarországon. Ma már ezek jobban benne élnek a köztudatban, de szerintem szellemiségében azért olvasható könyv.

KULTer.hu: És szerinted azóta történt pozitív változás?

Történtek ugyan pozitív változások is, de szerintem még nagyobb rés alakult ki a valóságos helyzet és a ténylegesen megtett lépések között, és ez a rés évről évre növekszik. Sokkal gyorsabban teljesedik ki a probléma, mint ahogy a pozitív lépések hatásai kibontakoznának. Egyre több széndioxid, metán kerül a levegőbe. Még csak nem is stagnál, pedig a stagnálás is kevés lenne. A jégtáblák viszont úgy olvadnak, ahogy ez meg lett jósolva. Nagyon aránytalan a helyzet. Történtek pozitív lépések, de ennél már többre lenne szükség.

DSC_0065

KULTer.hu: Nyilatkoztad, hogy a fiataloknak komolyabb szerepet kellene vállalniuk.

A fiatalok mindig aktívabbak ilyen szinten, több idejük, kevesebb vesztenivalójuk van. Ugyanakkor ők fognak leginkább a helyzet következményeivel szembenézni. Írogatnak erről könyveket, részt vettem sok ilyen kerekasztal-beszélgetésen, de egy idő után látja az ember, hogy a könyveket azok olvassák el és azok jönnek el a beszélgetésre, akik ezt már tudják, hogy probléma. Van egy kifejezés erre, hogy annak prédikálsz, aki már meg van térítve. Az ismeretterjesztés úgy általában véve fontos lenne, de most már nem beszélgetni kellene, hanem cselekedni.

KULTer.hu: A házról házra járáshoz visszakanyarodva: volt olyan kör, aki tisztában volt a te Európa Kiadós munkásságoddal, vagy pedig direkt egy tiszta lapot szerettél volna?

Amikor kimentem, nem volt internet, nem tudta az ember csak így megmutatni a telefonján, hogy mit is csinált életében. Egy-két barátom tudta, hogy „Jenő, a magyar rocksztár”, de ez inkább csak vicc volt. Aztán később, mikor lett YouTube, egy kicsit változott a helyzet. De igazából New Yorkban egy magyar „rocksztár” azért az olyan bájosnak hangzik, senki nem hullik térdre ettől. És hát nem is kell.

KULTer.hu: 35 éve, 1981-től működik a zenekar. Mi volt a legnagyobb kihívás, ha visszagondolsz?

Sokáig megtartani egyfajta intenzitásban. Egy hagyományos zenekari történetben pár ember alapít egy zenekart, csinálják, aköré szervezik az életüket, és próbálnak megújulni idővel, menni a helyzettel. Ehhez képest nekünk voltak hosszú szüneteink, változtak a felállásaink. Elmentem először én, majd az alapító basszusgitáros, Kiss Laci, és tíz évig nem is nagyon volt semmi. A legnehezebb az, hogy hosszútávon az ember frissen tudja tartani a dolgot. Megtartson minél többet abból az izgalomból, feszültségből, amit akkor érzett, amikor elkezdte csinálni. Amiért elkezdte csinálni. Az újabb számok pedig relevánsak legyenek a mai világban. Ez nehéz, mert Magyarország nem nagy tér és nem nagyon van hova mozogni. Sem léptékekben, sem földrajzilag, fizikailag. Engem egy ideje az érdekel, hogy ez hogyan lesz egy koherens, hosszú távú történet, zenekari életmű. Ez a legnagyobb kihívás, az időben való kiterjesztése a dolognak, amire azt mondja az ember, hogy Európa Kiadó.

KULTer.hu: Emellett, civilben mivel foglalkozol? Olvastam, hogy az Európa Kiadóban van olyan, aki grafikus, más animációval foglalkozik…

Ez régebben volt, a mai felállás inkább zenészekből áll. De igen, Kiss Laci 3D-animátor Ausztráliában, én videókat készítek főleg, amellett, hogy zenélek.

KULTer.hu: Úgy érzem, te nem vagy az a típus, aki előre megtervezné, hogy lesz még három album, X számú videoklip, de mégis, mit terveztek a jövőben?

Az, hogy lesz következő lemez, nem kizárt. Sosem tudom előre. Viszont egyet biztosan szeretnék, hogy ez a digitális tér, amiről beszéltünk, a közeljövőben felálljon. Ez felfogható egy tervnek.

KULTer.hu: Ezt úgy képzeljük el, hogy minden ebből a 35 évből elérhető lesz ezen a digitális platformon?

Ez egy hatalmas adatbázis, amiben különböző kíváncsiságok mentén lehet kutatni. Ha valakit egy szám érdekel, mert valahol meghallotta, akkor arról mindent megtaláljon. Van, akit valamelyik tag érdekel, vagy az 1982-es év. Ha te győri vagy, rákereshetnél például a győri történésekre. Lehet, valaki disszertációt akar írni, más csak tölti az idejét. Ez egy trükkös, nagy feladat. Rengeteg fényképről, videóról, újságcikkről, plakátról és egyéb dologról van szó. Hiába van internet, ez egy hektikusan, de nem átgondoltan dokumentált időszak, iszonyatosan sok minden fog elveszni vagy megtalálhatatlanná válni. Kell egy forma, ami másféleképpen dolgozza fel, teszi elérhetővé ezt a rengeteg adatot.

A fotókat Takács Dalma készítette.

Steszkó Zsanett

szerző: Steszkó Zsanett
honlap e-mail
Steszkó Zsanett 1993-ban született Győrben. A Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakának sajtó szakirányán diplomázott. Jelenleg a Zeneipari Hivatal zeneipari menedzsment képzését végzi, illetve a KERET blognál és az Andaxínháznál tevékenykedik.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum