KULTer.hu - A kényszermunka szerelmet szül
86179
post-template-default,single,single-post,postid-86179,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A kényszermunka szerelmet szül

Az Örök tél című film sajtótájékoztatója

Miközben a hazai időjárás folyamatosan enyhül, egyesek számára hamarosan beköszönt az Örök tél. Ez a címe ugyanis Köbli Norbert és Szász Attila filmjének, amelyet e hónap végén kezdenek forgatni. A málenkij robot viszontagságairól és a túlélést segítő szerelemről szóló művet az alkotók mellett Rétvári Bence államtitkár ismertette a Puskin Kávéházban.

A Gulág Emlékbizottságot képviselő Rétvári Bence elmondta: fontos volt számukra, hogy a sokáig rejtve maradt szörnyűségek lehetőleg az összes művészeti ágban megjelenjenek. A II. világháború után ugyanis minden tizenkettedik magyart elhurcoltak a Szovjetunió munkatáboraiba (ez volt a hírhedt málenkij robot), ahonnan kétszázezren nem jöttek haza, akik pedig igen, azoknak hallgatniuk kellett az átéltekről. A sok évtizedes csendből következett az a rendszerváltáson is túlnyúló feldolgozatlanság, aminek csökkentéséhez az Örök tél is hozzájárulhat. A témában születő első hazai játékfilm megvalósításával egy kipróbált csapatot, A berni követ és a Félvilág író-rendező párosát bízták meg. Az államtitkár amellett, hogy minden eddigi és jövőbeli résztvevőnek megköszönte a munkát, némi nyomást is helyezett rájuk, kijelentve, hogy a bizottság sokat vár az általa több százezer forinttal támogatott projekttől.

14593957_0287337f3820b7e566bb05e3ca367875_x

Az érintettek közül először Lajos Tamás producer szólt néhány szót, elsősorban a technikai részletekre koncentrálva. A február 26-án startoló forgatást körülbelül 28-30 naposra tervezik, az erőltetett tempót pedig olyan mostoha körülmények súlyosbítják, amelyeket a „kollégák egészen biztosan meg fognak szenvedni”. A sok időt, illetve komoly komputer- és hangtechnikát igénylő utómunkák április közepe felé indulhatnak, a bemutatót 2018 februárjára, a kommunizmus áldozatainak emléknapja környékére tervezik.

Köbli Norbert forgatókönyvíró azért tartja jelentősnek a készülő filmet, mert a megrázó élmények súlya több generációra is ránehezedik. Az ő nagyapja ugyan nem lágerben, „csupán” szovjet hadifogságban fordult meg, mégis érezte, hogy ez rá is hatással van.  Ezen kívül dombóvári származása is közrejátszott a téma iránti érdeklődésében, hiszen az elhurcolások a környékbeli sváb falvakban kezdődtek. Köbli arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gulág Emlékbizottság a névadó szibériai táborokon túl a Szovjetunió többi hasonló létesítményének is emléket állít. Az Örök tél a Gupvi lágerek világában, a Donyeck-medencében játszódik, ahová elsősorban sváb származású magyar állampolgárokat – körülbelül kétszázezer embert – vittek, a kollektív büntetés jegyében. Bár a náci koncentrációs táborokkal ellentétben itt nem volt direkt megsemmisítés, a borzalmas viszonyok – élelem és fűtés hiánya, betegségek – hetvenezer ember halálát okozták.

orok_tel_screenshot_20170203150848_1_original_760x425_cover

A kényszermunkára minden előzetes tárgyalás, tájékoztatás nélkül gyűjtötték be az „elítélteket”, akik családjukat és vagyonukat hátrahagyva mentek az ismeretlenbe, ahol átlagosan négy-öt évet töltöttek. Ez alatt teljes bizonytalanságban éltek, fogalmuk sem volt, meddig kell maradniuk és egyáltalán kijutnak-e valaha, a hazatérőket pedig fenyegetéssel vették rá az örök hallgatásra. A készítőknek ezért is szívügye, hogy az eddig mindössze két dokumentumfilmben érintett történteket játékfilmben is elmeséljék.

Szász Attila rendező szerint furcsa a forgatás előtt három héttel beszélni egy filmről, hiszen az ilyenkor van a legképlékenyebb állapotban. (Újságírói kérdésre például elmondta, hogy a helyszínek közül egyelőre csak egy bánya biztos, mert jelenleg még „üldözik a havat”.) A forgatókönyv azonban már „áll a lábán”. A cél nem egy nagyszabású tabló, hanem egy nő személyes történetének, két családos ember lágerkörülmények között születő szerelmének bemutatása. Reményei szerint az Örök tél „rendezői truvájok, forgatókönyvírói fordulatok” és klisék nélküli, letisztult, színészközpontú darab lesz, amelyet elsősorban a főszereplő Gera Marina visz majd a hátán. Partnere, Csányi Sándor, illetve a plakáton feltüntetett további nevek (Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska, Kurta Niké) mellett többek között Gáspár Tibor és Für Anikó is feltűnik majd az Örök télben, az orosz karaktereket pedig anyanyelvi színészek és amatőrök közül válogatják ki (az ő castingjuk jelenleg az utolsó szakaszában jár). Bár a sztoritól azt várja, hogy az szinte önmagát működtesse, Szász viccesen hozzátette: azért ő is kimegy a forgatásra.

14593931_775721_cda2bd6fa9feebe64587c544e76b6202_wm

Gera Marina megjegyezte, hogy most egyszerre forgat majd annyit, mint korábbi összes filmjében együttvéve, hiszen eddig csak kisebb szerepeket kapott. Az Örök tél forgatókönyvét olvasva azonnal úgy érezte, ezt neki kell játszania, ezért nagy megtiszteltetés számára, hogy erre lehetősége nyílt. A családja is érintett, ezért ők is nagyon várják a filmet, amelyben a Félvilág figuráihoz hasonlóan erős, kidolgozott női karaktert formálhat meg. Úgy véli, a női sorsok finom és hiteles ábrázolásában Köbli és Szász kiemelkedik a hazai mezőnyből.

Az utolsóként megszólított Csányi Sándor szellemesen állapította meg, hogy a Lajos Tamás említette kőkemény forgatási körülmények elsősorban Gera Marinát sújtják majd, így neki nincs aggódnivalója. A Sorstalanság Köves Gyurijának egyik gondolatát („Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban.”) felidézve kiemelte, hogy az ember bármilyen rettenetes helyzetben is elsősorban élni akar. A központi szálat jelentő szerelemmel kapcsolatban rámutatott: az elembertelenedett környezetben nagy, epikus érzelmekre nem lehet számítani, így az ilyen viszony tulajdonképpen „romantikamentes”. A szerelem a helyzethez igazodva, a praktikus túlélési technikák elsajátítása közben alakul ki, rendhagyó „udvarlási jelenetek” közepette. A valódi, nem csupán fizikai életben maradáshoz minden élőlénynek szüksége van szeretetre, a Gupvi fogságában azonban az otthoniakat elfelejtve, a tábor kizárólagosságában kell létezni.

Így jöhet létre a hősök közt ez a speciálisan szép kapcsolat, amely éles ellentétben áll a rideg külsőségekkel. Csányi szerint e kontrasztos szituáció arányait magyar filmben eddig még nem találták el, ezért is van most lehetőség arra, hogy egy izgalmas, nagyközönséget megérintő mű szülessen.

Az Örök tél című film sajtótájékoztatója, Puskin Kávéház, Budapest, 2017. február 3.

Frei Gabriella

szerző: Frei Gabriella
honlap e-mail
Frei Gabriella 1984-ben született Miskolcon. Elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémiát, jelenleg az ELTE ÁJK végzős hallgatója, emellett az ELTE BTK magyar szakán is tanul. Filmkritikáit és tudósításait a Napvilág.Net kulturális portál közli rendszeresen.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum