KULTer.hu - Bakos Gyöngyi kisprózái
86431
post-template-default,single,single-post,postid-86431,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Bakos Gyöngyi kisprózái

Boszorkány

Megrúgtam a Lehoczki Tamást az óvodában, mert azt mondta, boszorkány vagyok. Igazából szerelmes volt belém, de nem vettem észre, és belerúgtam a lábába. Kék lett neki. Behívták anyámat, hogy baj van a kislánnyal. Aztán pár évre rá én lettem szerelmes a Lehoczki Tamásba. Az ötödikes osztálykiránduláson jöttünk össze, megüzente Kaló Petivel, hogy szép vagyok, járok-e vele. Igent mondtam, jártunk is három napig.

Behívta anyámat az óvónő, mert megrúgtam egy csoporttársamat, ilyenkor állítólag el kell beszélgetni a szülővel, hogy miért történt ez, és figyeljen rám jobban. Anyám hazafelé olyanokat mond, hogy nem érti a viselkedésemet, én mindig nagyon jó kislány vagyok, ez hogyan fordulhatott elő és miért. Magyarázom neki, azt mondta a Lehoczki Tamás, hogy boszorkány vagyok, de én nem vagyok boszorkány, a Lehoczki Tamás meg ezt nem akarta elhinni. De anya, én nem vagyok boszorkány. Anyám szerint akkor sem rúghatunk meg senkit. És különben is, új vagyok az oviban, sokkal szebben kell viselkednem, mert megtehetik, hogy átküldenek másik óvodába, az meg nagyon messze lenne, ezt nem akarhatom. Otthon a mamám megkérdezi anyámtól, miért kellett bemenni az Ági nénihez. Anyám elmondja. Mama azonnal keresztet vet, de hát ez egy olyan rendes kislány volt mindig is, megrúgta? Meg. Mama azt ismételgeti, hogy most mi lesz így, mi lesz így, mi lesz ezzel a gyerekkel. Anyám odasúgja mamámnak, hogy az Ági néni szerint a környezetváltozás miatt lehet. Nem értem a szót, hogy környezetváltozás, és ennek mi köze ahhoz, hogy a Lehoczki Tamás boszorkánynak nevezett, én meg nem vagyok az. Kérdezem anyámtól, mi az a környezetváltozás, azt mondja, hát kislányom, az, hogy elköltöztünk és új óvodába jársz. Nem emlékszem, mikor költöztünk el, de mindig beszélünk róla, hogy amikor elköltöztünk. Láttam filmekben, úgy szoktak elköltözni, hogy bepakolnak mindent dobozokba, aztán teherautóra rakják, a bútorokat is, és elviszik egy másik helyre. Én semmi ilyesmire nem emlékszem. Nincsenek is dobozaink.

Egyik nap apám a fürdőszobai csapot szereli. Mindig mindennek nekiáll, hogy megszerelje, de végül csak azt mondja, mint most is, hogy a kurva isten bassza már meg, elegem van ebből a szarból. És elmegy a kocsmába. Anyám azt mondja, na, most megyünk. Cipőt húzunk és elindulunk, abban a ruhában, amiben vagyunk, sétálunk ketten mamáékhoz, és onnantól kezdve ott lakunk. Én vagyok az új lány az óvodában, fenékig ér a hajam, ez tetszik a Lehoczki Tamásnak, bevallja ötödikben, az osztálykiránduláson, hogy imádja a fenékig érő hajamat, és soha nem akart boszorkánynak nevezni, de szerelmes volt belém. Mondom, hogy ne haragudjon, amiért megrúgtam, megvonja a vállát, nem haragszik. Odamutat a jobb lábszárán egy kis sötét foltra, és mosolyogva azt mondja, még mindig látszik.

Szidi

Szidivel minden reggel hét óra húszkor találkoztunk a Dózsa és a Kinizsi utca sarkán. Pontosan hét óra húszkor, így beszéltük meg, tizenöt perc kell, hogy elsétáljunk az iskolába. Hat évig minden reggel ott álltam már hét óra tizenötkor, ő meg minden reggel késett. Nem minden reggel, mert csak hétfőtől péntekig. Hét huszonöt előtt sose ért oda, pedig ott lakott a sarkon, majdnem a sarkon, egy házzal arrébb. Nem tudom, miért nem azt beszéltük meg, hogy a kapuban várom, valamiért épp a sarkon, épp hét húszkor. Hallom, ahogy nyílik a kapujuk, a sarokról is hallani lehetett, egy gombot kellett megnyomni úgy nyílt ki, elektromos kapunyitó, sose láttam ilyesmit ezelőtt. Berregő hang, semmi mással össze nem téveszthető, utána kattanás, jön a Szidi. Fut, táska féloldalt a vállán, szalad, siet, tudja, hogy elkésett. Bocsánatot kér. Régóta vársz, kérdezi. Hazudok. Épp most értem ide, mondom. Sose szólok, hogy minden reggel tíz percet csak rá várok, valamiért nem akarom elmondani neki. Indulhatnék később is, elkéshetnék én is, odaérhetnénk pontosan mind a ketten. De jó így. Megyünk az iskolába, ő mindig a járdán belül, én kívül, sose cserélünk helyet. Nem tudom, miről beszélgetünk, nem emlékszem. Sokat nevetünk, néha annyira, hogy fáj a hasam. Hazafelé is együtt jövünk, akkor már lassabban. Az iskolába muszáj sietni. Télen hóangyalkát csinálunk, előtte nem tudom, mi az a hóangyalka, ő mutatja meg. Telemegy a cipőm és a kabátom hóval, anyám kérdezi, mégis mi az istent csináltam, hogy nézek ki, ezerszer kell elmondania nekem, hogy ne menjek bele a hóba, elképzelni se tudja, hogy lett ilyen vizes a csizmám és a kabátom. Belefeküdtem? Nehéz találni olyan helyet, ahol megfelelően lehet hóangyalkát csinálni, sima terület kell, ahol érintetlen a hó. Igen, belefeküdtem. Nézem az eget, vakítóan kék, látszik a leheletem, érzem, hogy vizes a hajam, csorog be a nyakamhoz a hó, már nem hó, hanem víz. Hideg van, kék az ég, angyal vagyok. Nevetünk, felállunk, megnézzük, hogy sikerült a mű, még jobban nevetünk. Ahogy fekszem, nyikorog alattam a hó, egyszerre puha és kemény, jó érzés. Mire hazaérek, teljesen átázik a zoknim és a kesztyűm. A radiátorra teszem a cipőmet, kitömöm újságpapírral, nem tudom, ez miért kell, anyám szerint így jobban megszárad. Hétvégén átmegyek Szidihez. Kérdezi, hogy mit iszom, van gyümölcslé, sorolja, ásványvíz, tea, szóda, kétféle szörp. Narancs és málna, a bátyja csak narancsszörpöt iszik, szerinte ettől sárga a foga. Gyümölcslevet kérek, a kamrából hozza ki, rá van írva, hogy 100%. Ananász, érzem, hogy tele van rosttal.  Olyan a házuk, mint egy múzeum, kardok és festmények a falon, szarvasagancs. Az apja vadászik. Minden bútor antik, fura süppedős fotelek, bársonyos huzattal. Ma itt aludhatok, anyám megengedte. Valamiért szereti Szidit. Senki másnál nem aludhatok. Szidi szobája hatalmas, kétszer akkora, mint az enyém, van erkély is, oda sose megyünk ki. Este Operába mennek a szülei, pár óráig ketten maradunk otthon, tévézhetünk, csak ne csináljunk kupit. Szidi anyukája gyönyörű, hosszú szőke haja a vállára omlik, fekete estélyi ruhát visel, csak filmen láttam ilyet.  Nyakék, bunda és kesztyűt vesz fel. Én is el akarok menni az Operába, egyszer láttam kívülről az épületet, kisföldalattiztunk.

Borítófotó: Conserve School Blog

Bakos Gyöngyi

szerző: Bakos Gyöngyi
honlap e-mail
Bakos Gyöngyi 1985-ben született Budapesten. A Pécsi Tudományegyetemen végzett, jelenleg Vecsésen él. Két éve ír, néha prózákat, ritkán verseket.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum