KULTer.hu - Nyelvzavar Göttingenben
86096
post-template-default,single,single-post,postid-86096,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Nyelvzavar Göttingenben

Csének a szerkesztőségbe

Kedves Csé!

A Göttingenben töltött első napokban teljesen eluralkodott rajtam a nyelvzavar. A házi nénim (nagyon freundlich) echte német. Nem is tetszett neki, hogy Németországban jobban tudok angolul, mint németül, s ennek hangot is adott. Igaza van, gondoltam. Azt még csak-csak elfogadta, hogy egy amerikai professzorral dolgozom együtt és az angol tanszéken kutatok, de azt (nagy örömömre) nem, hogy angolul beszéljen velem. Állandóan mondta. Én néha hümmögtem, aztán én is állandóan mondtam. Két nap után már azt vettem észre, hogy néhány gondolat németül jut eszembe.

Hétfőn, amikor először jártam a városban, eltévedtem, pedig egyszerűen „geradeaus, geradeaus” (azaz egyenesen), mondta a házi nénim, amikor elmagyarázta az utat. Csakhogy az egyenes errefelé eléggé relatív, főleg, amikor egy utcából Y-alakban kettő nyílik. Akkor most melyik az egyenesen? Vagy mindegy? Dehogy mindegy! Másodperceken belül azon kaptam magam, hogy eltévedtem a kis utcácskákban. Az épületek eléggé egyformák, utcatáblák pedig sehol, jó esetben csak a kereszteződéseknél, ezért aztán percekig gyalogolhattam úgy, hogy nem akadt egy sem az utamba. Szerencsére mindössze 2-3 nap kellett ahhoz, hogy rutinosan közlekedjek. Valójában nem olyan szörnyű itt, ha az ember fia-lánya rájön, hogy a tornyok bizony sokat segítenek a tájékozódásban. Egyébként nem mondom, jó itt gyalogolni. Fél órákat, sőt órákat úgy, hogy meg se kottyan. Visz magával a város. Eltévedni nem jó. Este egyenesen ijesztő.

Mindenesetre kedden annyira zúgott a fejem, hogy semmi mást nem tudtam mondogatni, mint „Too much information… I will forget everything…”, meg „I am sorry, I am just so tired…”. A professzor úrnál már angolul kellett megnyilvánulnom, és mert két napig németül beszéltem, mert angolul is inkább írok, mint beszélek, nehéz volt spontán aktivizálni szóbeli készségeimet. Gyönyörűen szép angolosan németes és németesen angolos mondatokat kreáltam (egy-két „hogy is…”, meg „a manóba…” közbeszúrásával), de szerencsémre megértő türelemmel reagált a prof, meg mindenki más is a tanszéken. Azt mondták, legyek nyugodt, bele fogok jönni, biztosan sok hirtelen ennyi minden. Igazuk van, gondoltam. Szerdán, a kutatószemináriumon már élénk figyelemmel követtem az előadást, utána pedig már némileg könnyedebb angolsággal jeleztem a profnak, hogy mi a helyzet, hogy elkezdtem a kutatást, s megkérdeztem, mikor tudok menni hozzá konzultálni.

A hét második felében, ahogy felfedeztem a várost és az embereket, rájöttem, hogy csöppet sem vagyok feltűnő a rossz németségemmel, a rossz angolságommal, meg az akcentusommal. Ahány göttingeni, annyi nyelvjárás. Ezért egyre többet és egyre bátrabban beszélek a „rossz” németségemmel, a „rossz” angolságommal, meg az akcentusommal. Mostanra már egészen hozzászoktam ehhez a multilingvális, sőt multikulturális léthez. Csak még jó irodalmi-kulturális lapot nem találtam, így ez kicsit hiányzik az összhanghoz. Vajon szerkesztőségek vannak itt?

Üdv, Csé, vigyázz magadra! Talán írok még.

Anna

Borítófotó: Pinterest

Branczeiz Anna

szerző: Branczeiz Anna
honlap e-mail
Branczeiz Anna 1990-ben született Székesfehérváron. Író, kritikus. Pécsen magyar alapszakot végzett, jelenleg az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgatója, a FÉLonline kritika rovatának szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum