KULTer.hu - „…és akkor utazás van”
87184
post-template-default,single,single-post,postid-87184,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„…és akkor utazás van”

Interjú Varga Liviusszal és Köles I. Juniorral

A közönség álltó helyében hátradől, és akkor utazás van – fogalmazta meg A Kutya Vacsorájának esszenciáját az együttes frontembere, Varga Livius, miközben „anyazenekara”, a Quimby próbatermének kultikus falai közé telepedtünk. A rendhagyó körülmények fokozása érdekében, illetve hogy még inkább betekintést nyerhessünk az általuk kotyvasztott „exkluzív zenei labor” működésébe, Köles István Junior Skype-on csatlakozott hozzánk. A többiek sajnos nem tudtak eljönni, kettőjükkel beszélgettem a készülő új lemez rejtelmeiről, az improvizációról, a természetvédelemről és a tagok egymáshoz fűződő viszonyáról.

KULTer.hu: Ha olvasok rólatok, gyakran a nagymama kerül szóba először: neki köszönhető a zenekar elnevezése. Megszerette a zenéteket?

Varga Livius: Nem, ő egyáltalán nem hallgat ilyen típusú muzsikát, maximum templomi zenéket. Viszont azzal képben van, hogy zenész lett az unokája, amitől egyfolytában féltett. Helyettem is megvan az egzisztenciális szorongása. Erre vonatkozik az a bizonyos mondat: „Még egy zenekar? Az olyan, mint a kutya vacsorája!” Ő hagyományosabb pályát szánt nekem.

livius (19)

KULTer.hu: A családjaitok indítottak el titeket a zene felé? Volt egy ilyen „anyatej-feelingje” a dolognak?

Köles I. Junior: Nálam eléggé, édesapám jazz-szaxofonista volt, sokat játszott otthon, előszeretettel ijesztgette a gyermekeit szaxofonnal. Öcsém, Köles Márk is jazz-zenész, dobol, most a Kodály Methoddal foglalkozik, a húgom, Köles Eliza énekesnő. Természetesen szörnyű érzés, hogy egyikünk sem egy befektetési bankár, így kénytelenek vagyunk egymás hátának vetni magunkat.

V. L.: Nálunk nótafák voltak az ősök, polgári foglalkozással. Dolgoztak, közben hatalmas nép- és műdalkincseket őriztek a fejükben. Már az ükapám is és apám is vitte a prímet nótázásokkor, ezen nőttem fel. Zenei általánosba kerültem, gitárórára utolsó pillanatban ment beíratni apu, végül úgy jött haza, hogy „gitáron nem volt hely, beírattalak dobra, jó lesz?”. Mondtam, hogy jó lesz, és úgy maradtam. Jött az Amerika-fellángolás, pár haverral kimentünk érettségi után. Onnan hoztam kongákat, így kerültem az ütőhangszeres világba.

KULTer.hu: És ti ketten hogyan ismertétek meg egymást?

K. I. J.: A Quimby még nem volt befutott zenekar, Gyulán kábé tíz ember előtt koncerteztek a srácok. A pultnál szomorkodtak, kérdeztem, hogy miért lógnak az orrok. A koncert bevételéből tervezték fizetni a szállást. Így alakult, hogy a Quimby átugrott hozzám Békéscsabára, zenélgettünk, és egyszer csak egy bandában voltunk. Később terrorizáltam Liviust, hogy mindenképp benne akarok lenni a Kutyában, és ő nem tudott nekem nemet mondani.

V. L.: Miközben festettük legifjabb gyermekének szobáját, Gerdesits Ferivel azon gondolkoztunk, hogy csináljunk már egy zenekart, amiben erős hip-hop lüktetések vannak. Junior telefonált, én meg mondtam, hogy zenekart alapítunk. „Kihagysz, megöllek!” – jött a válasz. Sok dolgot tőle tanultam kongán, egyértelmű volt, hogy nagyon jól fog kijönni, ha csatlakozik.

livius (2)

KULTer.hu: Meg az is, hogy ilyen sok zenei világot össze tudtok mixelni. A zenei ízlésetek mennyire hasonló?

K. I. J.: Hatan hétféle zenét hallgatunk. Kerülőutakon mindig eljutunk ugyanazokhoz is, de ugyanabban a fázisban ritkán járunk. Mikor Feri ősrockot hallgat, én biztos valami kortárs jazzt.

V. L.: Van egy automatizmus, amit tudunk a másikról, hogy a zenék alapján, amiket hallgat, mi mindent tud behozni. Mikor egy basszustéma alakul, vidáman biztatjuk Lacát, hogy „olyat játsszál, mint a Hairben!” Nemes Zolikának elképesztő a műveltsége a boogie-woogie zongorában és a New Orleans-i ősi blues-keverékében. Mindenkinek ott van a zenéjében Afrika, az ősgyökerek. Amikor zenélünk, természetes, hogy csak utalnod kell irányokra, és a másik máris érti. Nagyon magas hőfokon működik A Kutya Vacsorája.

KULTer.hu: A koncerteken gyakran improvizáltok?

K. I. J.: Igen, életben tartja a zenét. Muszáj, hogy maradjon tér arra, hogyha valakinek valamilyen bogár belemászik a fülébe, akkor azt ki tudja belőle játszani, mert akkor jönnek ki az igazán vicces dolgok. A közönségünk pedig velünk tart az ilyen zenei utazásokon, igénylik is azokat.

V. L.: Elindul valaki, megy a szám, van egy összenézés, egy szikra, ami aztán fejlődik, fortyog, hullámzik. Néha azt vesszük észre, hogy tizenöt perce nem zártuk le a számot. Ilyenkor lehet látni, már ha kinyitom a szemem, hogy a közönség álltó helyében hátradől, és akkor utazás van. Ezek óriási pillanatok, amik felérnek azzal, mikor egy régi slágert felcsendítünk.

KULTer.hu: Azt nyilatkoztátok egyszer, hogy mindegyikőtök „zenekarhalmozó”.

K. I. J.: Beugrik egy-egy vendégszereplés jazz-projektekben, de nekem csak a Kutya a zenekarom.

V. L.: De neked is van egyéb dolgod, nem is kevés. Junior önállóan szervez tréningeket, videóprojekteket. Nagyon ismeri a színházi világot és a médiát. Rádióműsora volt már akkor, mikor még a Quimby-t nem is ismerték. Nekem van a Quimby és alkalmibb projektek, mint a Braindogs, a Marlboro Man. Az ELTE-n végeztem pszichológiát, szoktam tartani energizáló, csapatépítő tréningeket, amiken a résztvevők az aznapi tanulságokat rímekbe öntik, aztán élő zenekarral felállunk és elénekelhetik, elrappelhetik, eltáncolhatják. Mostanában kacsintgatok a természetvédelem felé, több mint tíz természetfilmben vettem részt mint műsorvezető, akit kiraknak ide-oda néhány napra.

livius (16)

KULTer.hu: Láttam is egy részt a Budapest Underground című sorozatból. Honnan jött ez az érdeklődés?

V. L.: Igen, az volt az első, meg az Időgyűrű ura. Kiskoromtól gyakorlatilag többet voltam a természetben, mint lakásban. A nyarakat egy hétvégi vityillóban, Balatonalmádin töltöttük. Apukám biológia-földrajztanár, ezt az egészet lexikával is ellátta. Anyukám is földrajztanár, gyakran vezettek kirándulásokat, állandóan róttuk a Kéktúrát. A négy falon kívül sokkal többet bírok ki, mint a négy falon belül.

KULTer.hu: Viszont most első számú szívügyetek a készülő új lemez, a Szerelem hétszer…

V. L.: Igen, felgyülemlett egy csomó szerelemmel kapcsolatos líra. Konceptalbum volt már az előző is, erős társadalomkritika, de az embernek ilyenkor eszébe jut, hogy ha kifelé minden baj, akkor nézzünk már befelé egy kicsit. Szerelmek, volt szerelmek, furcsa szerelmek, szerelem az elérhetetlenbe, a rajongásig szerelem, féltékeny, gyermeki vagy tinédzser szerelem, szerelem a transzcendens felé. Mindet szeretném megvillantani, de nem tele „hú, de kár, hogy elmentél!” féle dologgal, hanem ugyanúgy, mint az előzőnél, csak kevesebb haraggal, több önfejtegetéssel.

K. I. J.: Albumokat már nem azért gyártunk, hogy abból éljünk meg, hanem hogy egy zenekar megmutassa, hol tart, mik foglalkoztatják. Ezek kis mérföldkövek. A szerelem olyan dolog, amiről érett fejjel egyre többet tudunk. Mikor átéljük, érzékeljük, hogy mennyi fázisa, jelentéstartalma van, hogyan változunk meg benne mi magunk, a partnerünk. Nagyon komoly belső túra, amire nem is gondolunk, mert nagyon szerelmesek tudunk lenni magába a szerelembe mint jelenségbe. Tud piszkosul addiktív lenni.

KULTer.hu: Az éji vadász már ennek a lemeznek az alkotóeleme?

V. L.: Úgy volt, hogy az legyen a csábítás, kicsit tinis rock’n’roll, de lehet, hogy ez a lemez saját létszámot fog kitermelni, akkor maximum bónusz trackként kerül rá. Az egy külön projekt volt, a Vadonleső program kért fel minket, hogy támogassuk a „denevér évét”. Az éji vadász a csábító, avagy konkrétan a denevér, ezt kevergettem a szövegben. Bár furcsa érzelmek kötik az embereket a denevérhez, ő is része az ökoszisztémának. Ha eltűnne egy fontos faj, nagy lenne a baj. A dominó-elv sok helyen érvényes. Szeretem, ha vannak ilyen akciók és részt vehetünk bennük.

KULTer.hu: A természetvédelmen és a zenén kívül milyen más szenvedélyeitek vannak még?

K. I. J.: A zene nagyon sokrétűen kitölti sokunk életét, de én bármilyen fizikai aktivitást tudok élvezni. Megyek a haverokkal focizni, folyóra, hegyre. A mászkálást kifejezetten szenvedélyemnek tartom, meg az alkotófolyamatokban való részvételt.

V. L.: Nehezen értelmezhető lenne a hobbi szó, mert ugye az életünk a hobbink.

K. I. J.: Igen, el kellett jutnom az életemben arra a pontra, hogy belássam, többet nem tudok irodába menni reggel nyolctól délután négyig. Nem így vagyok bekötve, innentől kezdve a szenvedélyünket az életünkké kell formálnunk.

V. L.: Hobbi annak kell, akinek ki kell kapcsolódnia valamiből, ami egy taposómalomra inkább emlékeztet, mint egy örömteli „jaj, de jó volt!” érzésre. Ha mi dolgozunk, akkor megéljük rendszeresen, hogy „jaj, de jó!”. Elkezdtem evezni, a végén hova keveredtem? A Kutya Vacsorája hajóval eveztünk, filmet csináltunk és PET palackot gyűjtöttünk. Összekapcsolódott a természetvédelem a zenével, jó kis együttműködés volt.

KULTer.hu: Ha már együttműködés: a mostani szárnybontogatók közül kikkel dolgoznátok együtt szívesen?

V. L.: Közös turnén vettünk részt a Blahalouisianaval, őket nagyon bírom. Tetszik az Ék és a Bábel is.

K. I. J.: Szuper a Szeder, a Lóci játszik, a Margaret Island, a Mary PopKids. Sok nagyon tehetséges fiatal zenészt látok, hatalmas technikai felkészültséggel. A Zephyrt azért is nem említem, mert közreműködünk velük.

KULTer.hu: Akkor a Láncreakció turnéról mesélhetnétek is!

V. L.: Ha közös turnéba vágsz, az kulturálisan sokkal színesebb és nem kell előzenekaroztatni, mint mikor régen a nagy zenekaroknak csengettek a kisebbek, ráadásul az egyik banda közönsége a másik formációt is meghallgatja, a zenészek is megnézik egymás koncertjét. Ha valaki azt mondja neked, hogy Zephyr, meghallgatsz tőle két-három számot  vagy tudsz rá figyelni, vagy nem. De mikor egy koncerten élőben látod, és gyakorlatilag ő húz fel téged is, az egy fantasztikus élmény. A „láncreakció” pontosan erre utal.

livius (6)

KULTer.hu: Külföldi koncertezésben nem gondolkoztatok?

K. I. J.: De, voltunk is. A legszürreálisabb koncertélményem Grazban volt. Egy mezőgazdasági szakkiállításon játszottunk. Mentünk be, az út két oldalán eleinte kisebb fűnyírók, aztán fűnyíró traktorok, kombájnok. Az egység mellett, ahol felléptünk, konkrétan tankok álltak.

V. L.: – „Nem tudjátok hol lesz a mi színpadunk?”  „Várjál-várjál, a zöld kombájnon túl, a tankoknál.”

KULTer.hu: Gyakran mondják a zenétekre, hogy olyan, mintha filmzene lenne.

K. I. J.: Fontos, hogy amikor zenét hallgatok, a fejemben induljon el egy film, vizualizálódjon a zene. Nálunk elég sokféle zenei stílus jön be, ha megszólal egy ragtime-betét, akkor az egy kort, egy hangulatot fog felidézni, aztán tovább lehet vinni egy blues-zal. Felvállalt misszióm, hogy ne csak a hangjegyek irányából gondolkozzunk, figyeljünk, hogy a zene honnan hova tart, milyen elemek hogyan követik egymást a muzsikánkon és a tartalmakon belül.

V. L.: Illetve most tervezgetjük, hogy stúdiószínházban készítünk klipet. Sok az átjárás. Sok apróság kiadja azt, hogy ne rock’n’roll klisé kerüljön a színpadra.

KULTer.hu: „Kötelező” kérdés a Quimby kapcsán: egyszer mondtad, hogy ha két gyereked van, az nem azt jelenti, hogy kétfelé osztod a szereteted, hanem hogy megduplázódik.

V. L.: Mindenkinek van egy régóta építgetett elsődleges zenekara. Zeneileg ez nem konfliktus, hanem csodálatos sokféleség. Egyetlen konfliktusforrás az időfaktor. Saját megfogalmazásunk szerint A Kutya Vacsorája egy exkluzív zenei labor. Heves, intenzív érzelmi és zenei tűzijáték, amit együtt csinálunk. Itt tudunk megvalósítani egy csomó dolgot, amit odahaza nem. Olyan zenekarok között kell eltalálni időpontlyukakat, mint a Pál Utcai Fiúk, a Jambalaya, a Hiperkarma, a Quimby. De sokkal nagyobb öröm, minthogy igazi konfliktussá válhasson.


K. I. J.: A zenekar labor mivolta miatt átkerülhetnek dolgok az anyazenekarokba is. Kísérletezünk, aztán ha jól sikerült az, amit főztünk, akkor a közönség megeszi.

V. L.: Konkrét szöveg is ment át. Például a Megadom magam, ami Magam adom-ként Quimby-sláger lett.

KULTer.hu: Jövőbeli tervek? Mint klasszikus lezárás…

V. L.: Az nem titok, hogy most mindenki az új albumon pörög. Én reggeltől estig erre gondolok. Márciusra kijelöltünk egy stúdió-próba-számíró szakaszt. A stúdióban próbálunk, rögzítjük szalagon, ott csiszolódik, és ha azt gondoljuk, hogy nagyon jó, akkor játsszuk.

K. I. J.: Megcsináljuk a lemezt, aztán nekiállunk forgatni. Van egy rakás „no budget” filmes kis terv a fejünkben, amit idő hiányában nem tudtunk megcsinálni. A „beindul a fejünkben a film” dologból nem csak a színpadon valósítunk meg, hanem klipként is. Nem úgy, hogy valaki csinál rólunk egy zsáner klipet, inkább a saját zenénkből inspirálódva filmezgetünk, erre én nagy izgalommal készülök.

A fotókat Takács Dalma készítette.

Steszkó Zsanett

szerző: Steszkó Zsanett
honlap e-mail
Steszkó Zsanett 1993-ban született Győrben. A Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakának sajtó szakirányán diplomázott. Jelenleg a Zeneipari Hivatal zeneipari menedzsment képzését végzi, illetve a KERET blognál és az Andaxínháznál tevékenykedik.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum