KULTer.hu - Restaurálás
87848
single,single-post,postid-87848,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Restaurálás

Szomorú vagyok, mert rákattintottam a Mona Lisa mosolya titkának megfejtését ígérő cikkre. Holott jellemzően magabiztosan állítom magamról, hogy a képek nem az ilyesféle rejtélyek miatt érdekelnek, és szegény Mona Lisa különben is már annyira elhasználódott a sok felesleges kérdésfeltevésben (nem férfi-e? – nem Leonardo önarcképe-e? – nem mindegy?). A mosolytitok megfejtése természetesen szóra sem érdemes: nagyjából közvélemény-kutatás jellegű felmérés nagyjából tíz ember körében az emberi érzelmekről; arra legalább jó, hogy megtudjam, állítólag hat emberi alapérzelem van, amelyek az arcon ráadásul tipikusan kirajzolódnak.

3242ce383885edf5bb07d46dda2ca1e1

Nem tudom, hogy a képek ugyanúgy kopnak-e el, mint a szavak, talán csak a végeredmény ugyanolyan szürke, a kép talán nem tűnik úgy el, mint a halott metaforákban a szavak ereje. Voltaképpen az fájdalmas, hogy egy idő után már nem nézünk rá, mert tudni véljük, mit is látnánk. Marcel Duchamp bajuszos Mona Lisája a mai napig az egyik rajongott kedvencem – mert segít játékba hozni a klasszikus jelentések szigorúságát, de az kifejezetten meghökkent, hogy a különféle ötletekkel photoshopolt Mona Lisák mennyire unalmasak. A képregénybuborékokkal újratöltött klasszikus festmények is időnként új lendületet adnak a képek nézegetésének, de gyanúm szerint a termelődésük gyorsasága miatt szinte egyszer használatossá teszik az egyébiránt izgalmasabbnál izgalmasabb képeket.

A palimpszesztnek és az újracímkézésnek végtelen lehetőségét adja tehát az online népművészet, amibe időnként bele is vetem magam, de őszintén szólva keveset okulok belőlük – annál jobban szeretem az olyan félrevezetéseket (?), amelyek magabiztosan állítanak valamit egy képről, például azt, hogy reneszánsz arckép, miközben mondjuk Zsákos Frodó néz a szemembe a portréról, vagy Velázquez helyett Caravaggiót teszik meg alkotóként mondjuk egy spanyol udvari portréhoz. Nem a nemtudás fölött érzett győzelem vagy kaján öröm élteti ezeket a bolyongásaimat a képeket gyűjtő közösségi oldalakon, hanem az elcsúszások, az asszociációk, a kulturális felejtés és újraértelmezés apró eseményei, amelyek újabb és újabb irányból teszik megpillanthatóvá a képeket.

e019baa26aaf873b72887dd2318400f9

Ilyen véletlen találkozás volt ma reggel a pompeji freskók között (a képernyő melankolikus közvetítettségében) „Diana, a melankólia istennője”, amely felirat annyira magabiztosnak mutatta magát, hogy el is kezdtem keresgélni, a vadászat és a szüzesség mellett vajon valóban hozzárendelték-e a mélabút az antik mitológiában. Nyilván nem, de a címke ekkor már inskripció: Diana profilba fordulva, lehajtott fejjel illeszti a nyílvesszőt az íjba, s a freskó kopásai ellenére vagy éppen azok miatt fekete szempillái súlyossá teszik tekintetét. Hátának és lábának íve, mellkasát övező, a hátán szárnnyá formálódó kendője, kontyba tűzött haja olyan lenyűgözően nőies, hogy szinte elérzékenyít, amit a melankólia felirata nélkül talán nem is látnék. Artemisz görög mitológiai figurájával összeolvadva Diana a római klasszikus köztársaság korától nemcsak a Hold, az anyák és a szülés védelmezője, hanem a vadászaté és a szüzességé, egyszerre Iphigeneia megmentője és Niobé gyermekeinek gyilkosa, és persze Aktaión/Actaeon halálának okozója. Melankóliájáról most már nem tudok megfeledkezni.

A képek forrása: Pinterest

Bódi Katalin

szerző: Bódi Katalin
honlap e-mail
Bódi Katalin 1976-ban született Salgótarjánban, jelenleg Nyíregyházán él. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa, irodalomtörténész, kritikus. A Vörös Postakocsi folyóirat kritika-rovatának szerkesztője és a Studia Litteraria folyóirat szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2017. ápr. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum