KULTer.hu - Spagetti paradicsomszósszal
87297
post-template-default,single,single-post,postid-87297,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Spagetti paradicsomszósszal

A fiú átölelte a lányt. Úgy szorította, mintha attól kellene tartania, hogy a kanyarban elsodródik tőle, és soha nem fogja utolérni, mert menet közben kinyílik a villamos ajtaja, és messzire repül, ki a plázánál, ahol a Nagyerdő felől heves lökésekkel érkező szél felkapja, és a Csapó meg a Burgundia utcák találkozása felé tolja, ahol fellendíti, fel a magasba, egészen a felhőkig taszítja, ahonnan nincs visszatérés.

Nem volt különösebben jól öltözött ez a srác, sármos sem igazán, messze nem az a típus, akit sikítozó kiscsajok rohannak le autogramért, de valamit tudott. Úgy nézett a lányra, hogy az sem bírta levenni a tekintetét róla.

Ott álltak az ajtó közelében.

– Most szállunk? – kérdezte a lány, és félresöpörte a haját az arcából. Szürke dzsekit viselt, szűk nadrágot, sportcipőt.

– A következőnél – mondta a fiú.

Még tél volt, de már a végére járt. A Piac utcáról eltűntek a hófoltok, a nap viszont nem különösebben törte magát, hogy felragyogjon.

– Pizza? Vagy inkább gyros?

– Te mit választanál?

– Nem is tudom. Te?

– Azt, amit te – mondta a fiú és megfogta a kezét.

Leszálltak és ráérősen elindultak a Simonffy utcán a Hal köz felé. A lány végül azt mondta, inkább melegszendvicset enne. Megnézték, mennyi pénzük van, pont belefért a keretbe. Aztán a fiú felvetette, ugorjanak fel hozzájuk.

Még senki sem volt otthon az István úti, nyolcadik emeleti lakásban.

– Felhívom anyámat, kell-e venni valamit – mondta a lánynak, mikor kevert neki egy szörpöt.

– Csipkebogyó?

– Most csak ez van – mentegetőzött a srác. – Azonnal jövök.

A konyhából csöngette meg az anyját, aki nem kért semmit, és úgy tippelte, hogy majd öt körül jön.

– Ügyeletes leszek, maradnom kell, míg el nem viszik az utolsó gyereket is. Lehet, hogy bejön annak a kislánynak az anyukája, aki mindig bepisil, legalább beszélek vele. Hiába kértem már többször is, hogy hozzon be pótruhát a gyerekének, esze ágában sincsen. Pedig ez iskola. Ma sem szólt időben ez a kislány, és már tényleg nem tudtam mást ráadni, mint azt a régi kardigánt, amit azért vittem be, hogy a hátamra terítsem, ha hűvös van. Mondtam a gyereknek, tekerje körbe a derekán.

A fiút ez most nem érdekelte annyira, szeretett volna már menni, de nem akarta félbeszakítani az anyját. Ráadásul ingyen beszéltek, az sem jelentett féket.

– Meg képzeld – mondta a nő –, mesélte Kati, tudod, aki a párhuzamos osztályban tanít, hogy járt bent a banyánál.

– A banyánál?

– Tudod, a másik iskolában. Ahova a lánya jár. Így hívják azt a nőt, aki most meg azt nem fogadta el, hogy a gyerek azt írta a kérdésre, ki nevelte János vitéz kedvesét, Iluskát, hogy a mostohája.

– Mert nem az? – kérdezte a fiú.

– A tanárnő szerint nem. Azt mondta, erre a jó válasz az lett volna, hogy a nevelőanyja.

– De hát ez baromság – szakadt ki a srácból a kritika. Az anyja kivételesen nem intette le, hogy beszél.

– Szerintem is. Meg ezt mondta Kati is neki. Hogy vegyenek már elő egy szinonimaszótárt, és nézzék meg mi áll benne. De az a nő előadta, hogy ő a tanár, ő mondja meg, mi van.

– Anya – mondta ekkor a fiú –, mennem kellene.

– Jaj, ne haragudj, hogy ilyesmivel untatlak – sóhajtott a vonal túlvégén a nő. – Otthon vagy már? Nem porszívóznál ki?

A fiú legszívesebben azt felelte volna erre, hogy esze ágában sincsen, kevés olyasmi van az életben, amit annyira utál, mint a porszívót tologatni, de nem tette, mert akkor még tovább tartott volna ez a beszélgetés, miközben Dina ott ült bent a szobában és csak rá várt.

– De, megcsinálom – adta meg magát, hogy szabaduljon.

– Tündér vagy – mondta az anyja.

– Minden rendben? – kérdezte Dina, mikor belépett hozzá.

A fiú nem válaszolt, csak odament hozzá és megcsókolta.

Sokáig szerették egymást ebben a szobában, ahol a bútorok elég kopottasak, és a falakra is rég ráfért volna egy festés, de amióta ketten voltak az anyjával, erre nem telt.

Már fél öt lehetett, mikor a fiú felpattant, és őrült tempóban öltözni kezdett.

– Mi az? – kérdezte a lány.

– Ki kell takarítanom.

– Mert?

– Megígértem. Maradsz még? – nézett rá esdeklő tekintettel a fiú.

– Bolond vagy? – kérdezte a lány.

– Nem. De. És te? – jött a válasz.

Alig hallották meg, mikor megszólalt a csengő, mert a konyhában folyt a víz, a porszívó meg nagyon hangos volt, nehezen bírta már magát.

– Hát ti?

– Dina felugrott, és azt mondta, segít – mondta a fiú, és úgy érezte, szép lassan elvörösödik. Nem szeretett hazudni.

– Semmi gond – mondta az anyja.

Azt már csak akkor tette hozzá, hogy máskor ne hagyjátok a földön „ezt”, és magasra emelte az óvszer üres csomagolását, amikor a lány már elment.

– Figyelj, én is voltam tizenhat éves – simított végig a fia haján.

Vacsorára spagettit ettek paradicsomszósszal és reszelt trappistával, aztán a fiú elindult a szobájába, az anyja meg leült a tévé elé.

– Holnap is jön Dina? – kiáltott a fia után.

– Igen – lépett vissza a srác. – Nem baj?

– Nem, dehogy. Jól megvagytok?

– Hogyne – bólogatott lelkesen a srác.

Tényleg jól megvoltak.

Úgy elszaladt harminc év, hogy alig vették észre.

Borítófotó: Kemencés Pizzéria

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2017. máj. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum