KULTer.hu - A homályt lehelő sárkány
87840
post-template-default,single,single-post,postid-87840,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A homályt lehelő sárkány

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

Amikor Ishiguro 2005 táján megmutatta feleségének Az eltemetett óriás első kéziratának részletét, az asszony így válaszolt az író elmondása szerint: „Ezt felejtsd el. Nem úgy értem, hogy húzd meg a szöveget, hanem teljesen elölről kell kezdened. Senki nem láthat ebből semmit.” Az író hat évig nem nyúlt a regényhez, és a mű csak tavalyelőtt jelent meg. Nehéz, sűrű szöveg, ugyanakkor olyan csontsovány, mint a regénybeli, felejtést hozó sárkány.

Kazuo Ishiguro jellegzetessége, hogy mindig képes megújulni. Pályája kezdetétől teljesen különböző műfajokban és témákban alkot: van a művek közt például detektívregényként olvasható mű (Árva korunkban), nosztalgikus-melankolikus visszaemlékezés felejthetetlen elbeszélővel (A napok romjai) és egy bentlakásos iskolában játszódó futurisztikus-disztópikus regény (Ne engedj el). Ezért nagyjából kiszámíthatatlan, hogy az író milyen jellegű munkával jelentkezik. Korábban regényei úgy ötévente jelentek meg, többé-kevésbé rendszeres időközönként, erre a nagyregényre viszont tíz évet kellett várni. Talán nem véletlenül.

statements_684709

Az eltemetett óriás témája a személyes és kollektív emlékezés, illetve az emlékezés kötelessége, veszélyei, valamint a felejtés jótékonysága, homálya közti konfliktus. A kortárs emlékezetpolitikák legalább a második világháború óta szinte minden héjat lehántottak a témáról, sőt, ha visszamegyünk az időben, körülbelül Freudtól kezdve a modernizmus és a posztmodern egyik alapvető kérdése, dilemmája az, hogy létezik-e múlt? Elmúlik-e a múlt? Egyértelmű a válasz: nem. A múlt vagy ellenállhatatlan nosztalgia, de még inkább feldolgozandó trauma formájában a jelen része, és csak ideális és kivételes esetben mondható el az, hogy „magunk mögött hagytuk a múltat”, „sikerült szembenézni a múlttal”, „megbékéltünk a múlttal” és így tovább. Igaz ez az egyén és a közösség életében is. Ha ez így van, mégis mi a célravezetőbb? Kiásni az „eltemetett óriást”, és megküzdeni az elfeledni kívánt múlt démonaival, vagy a felejtés jótékony homályával takarni be a fájdalmas, kínos emlékeket, amelyek felidézése adott esetben még nagyobb fájdalomhoz vezet?

Ez a dilemma jelöli ki Ishiguro regényének fő vonalait, azonban ahelyett, hogy a huszadik század valamely traumatikus eseményéről szólna, az író stílusosan egy elfeledett, sötét korba, az Arthur király utáni Britanniába helyezi a cselekményt. Ez az a „már nem, még nem” kor, amikor a római uralom már homályba vész, az angolszász invázió ellen harcoló Arthur is halott, de még létezik a kölcsönös feledésre és megbocsátásra alapozott „arthuri béke” a britonok és szászok közt. A szerző azt a pillanatot ragadja meg, amikor be kell látni ennek a békének a tarthatatlanságát (tehát szembesülni kell a múlttal), ami a két nép közti ingatag status quo felmondásához és végül is vérontáshoz vezet.

A két ellentétes pólust Sir Gawain briton lovag, Arthur rokona és Wistan, a szász harcos képviseli. Gawain szerint nem kell bolygatni a múltat: „Régi temetkezési terület. Igen, ez bizony könnyen meglehet. Merem állítani, uram, hogy ily módon egész országunk az. Szép zöldellő völgy, tavaszidőben kellemes csalit. De ássunk csak le a talajba, és nem is olyan mélyen a százszorszépek és boglárkák alatt ott vannak a holtak. […] Horatius [a csatalova] meg én már belefáradtunk ebbe.” (294.). Ő az, aki védelmezi Queriget, a sárkányt, aki a feledés járványával verte meg a vidéket. Wistan szerint azonban igenis szükséges a szembenézés, annak megnevezése, hogy melyik fél mit követett el, és a bosszúval és vérontással járó áldozatot vállalni kell, hiszen így születik valami új, egy nagyobb egység: „Hogyan gyógyulhatnának be régi sebek, míg a férgek gazdagon tenyésznek? Hogyan maradhatna örök az a béke, amit az öldöklés hozott el, és egy mindent elfedő sötét varázslat?” (490.); „Az óriás, akit valaha eltemettek, most ismét megmozdult, és bizony hamar fel fog kelni abból a sírból. És azon a napon a köztünk lévő baráti kötelékek nem bizonyulnak majd erősebbnek, mint a fonat a kislányok réti koszorúiban […] És a tartományaitok egymás után adják meg magukat, míg ebből az országból új föld nem lesz, szász föld, és annyi nyoma sem marad a briton időknek, mint az elvadult hegyen átbóklászó birkanyájnak.” (509–510.).

A közösségi emlékezés konfliktusaival párhuzamosan az egyéni emlékezet is beépül a cselekménybe egy egymást rajongásig szerető briton házaspár, Axl és Beatrice révén, akik fiuk felkutatására indulnak egy szomszédos faluba. Őket is sújtja Merlin átka, amely sötét varázslatot bocsátott Querigre, a sárkányra, aki a feledés homályát leheli a tájra. Nem képesek emlékezni a múltjukra, pontosabban csak egyes halvány emléktöredékek bukkannak fel számunkra a múlt kavargó folyóvizéből. Az ő dilemmájuk is hasonló: az idősödő, az elmúlással szembesülni kénytelen pár még utoljára találkozzon a múltjával, annak árán is, hogy idilli kapcsolatuk ezáltal megromlik (erre inkább Beatrice hajlana), vagy hagyják, hogy fátyol borítsa múltjuk kellemetlenebb részleteit? Végül feltárulnak fiatalságuk ballépései, személyes tragédiái, de a mondabeli révész ezután rögtön átviszi őket – legalábbis az asszonyt – a túlsó partra, a regény „homályos” befejezéséből pedig nem tudjuk meg, hogy a csónakos visszajön-e Axlért is.

maxresdefault

Hosszú, 540 oldalas regényről van szó, a szöveg pedig abból a szempontból nehéz(kes), hogy az író a cselekménnyel együtt a stílust is visszahelyezte az arthuri világba. Véleményem szerint ez nem vált a regény javára. Már az első oldalon jelzi az olvasónak, hogy itt bizony fantasztikus regényről lesz szó, hiszen teljesen természetesen beszél ogréról, később tündérmanókról, sárkányokról, kutyafejű szörnyekről. A műfajt kedvelők ezt el is fogadhatják egyfajta paktumként, és ennek szellemében folytathatják az olvasást. Valószínűleg az aktuálpolitikai utalásokat elkerülendő, valamint feltehetően azért, hogy általánosabb jelentést tulajdonítson a regénynek, Ishiguro tulajdonképpen pastiche-szerűen – nem is annyira középkori lovagregényt – hanem 18. századi gótikus regényt írt. A sötét középkor hangulatát újrateremtő, a hősöket mindenféle kalandokon átvezető, többek között gyanús praktikákat folytató szerzetesek közé elkalauzoló regény olvasása közben szinte lehetetlen nem felidézni Matthew Lewis vagy Horace Walpole stílusát. Többszörösen összetett, stilisztikailag kicsiszolt mondatokban beszélő, nem igazán egyénített főszereplők, a beszélgetés tárgya mellett néha elegánsan eloldalazó párbeszédek jellemzik a művet. Érdemes lenne összeszámolni, a párbeszédek hány százaléka költői kérdés, gyanítom, magas számot kapnánk. Ez persze önmagában nem baj. A probléma – legalábbis számomra – abból ered, hogy a meglehetősen kitekert cselekmény egy mondhatni csontsoványságúan egyszerű tézist próbál igazolni: igen, a szenvedés árán is szembe kell nézni a múlttal, és ki kell ásni az eltemetett óriást. Kérdés, hogy érdemes volt-e ezért egy kétségtelenül stílusbravúrral is felérő, de olvasmánynak helyenként fárasztó nagyregényt írni.

Mindenképpen dicséret illeti azonban Falcsik Mari fordítását, amely nagyszerűen adja vissza Ishiguronak a körülbelül negyed évezreddel ezelőtti regénynyelvhez illeszkedő dikcióját, e leleményesség nélkül az olvasó még több nehézségbe ütközött volna. Az eltemetett óriás a fantasztikus-mesés műfaj kedvelőinek minden bizonnyal élvezetes olvasmány lesz, azonban akik Ishiguro eddigi stílusához szoktak hozzá, vállalkozó kedvük szerint induljanak neki ennek a kalandnak, leküzdendő a regénykorpuszt, ezt a homályt lehelő sárkányt.

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás, fordította Falcsik Mari, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2016.

Borítófotó: Independent

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum