KULTer.hu - Sor(s)társak
87857
post-template-default,single,single-post,postid-87857,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Sor(s)társak

Olga Grushin: A sor

„»Tessék mondani, mi az, hogy sor«? A sor igazi szovjet jelenség: a bolsevik hatalomátvétel előtt ilyesmi nem létezett Oroszországban. Előtörténete azonban az orosz történelem három eseményéig nyúlik vissza” – olvashatjuk az orosz irodalom máig egyik legnagyobb „fenegyerekének”, Vlagyimir Szorokinnak a Búcsú a sortól című esszéjében, amelyben az író a sorbaállásnak a szovjet ember tudatát módosító és életét megváltoztató jellegéről értekezik.

Az esszében foglaltak Olga Grushin itt bemutatandó, A sor című regényének interpretálásakor is megkerülhetetlenek: a szovjet éra egyik sorbaállásának történetét fikciós keretbe helyező mű megértéséhez feltétlenül tisztában kell lennünk azzal a három eseménnyel, amely Szorokin szerint a későbbi szovjet sorok létrejöttéhez katalizátorként szolgált.

Az első ilyen esemény 1896. május 18-án történt a Moszkva melletti Hodinka mezőn, ahol II. Miklós cár megkoronázása alkalmából hatalmas népünnepélyt rendeztek. A résztvevőket itt egytől egyig nem mindennapi finomságokkal – kolbásszal, sörrel, cukorral, mézeskaláccsal – telerakott ajándékcsomagokkal várták. A cári ajándékosztás híre gyorsan terjedt, a mező az ünnepség előtt egy nappal zsúfolásig megtelt, ám azt senki sem sejtette, hogy a területet körülkerítették: „aki egyszer bement a hatalmas egérfogóba, az onnan ki többé nem jöhetett”. Az őrült tolongásban közel kétezer ember vesztette életét. A Hodini mezőn született meg tehát az a „kollektív test”, amely azután egyre erősödve az 1917-es forradalom erejét is szolgáltatta. Szorokin véleménye szerint ennek a „kollektív testnek” a forradalmi győzelme szülte a sort is, a sorbaállás összes technikai tartozékával együtt: a sorszámokkal, az időről időre tartandó névsorolvasásokkal.

1917 után mindenért sorba kellett állni: kenyérért, cukorért, szögért, a letartóztatott férjről szóló híradásért, színházjegyért a Hattyúk tavára, bútorgarnitúráért, Komszomol-beutalóért. Azzal, hogy a szovjet állampolgárok a statisztikai adatok szerint a nappalok egyharmadát sorbaállással töltötték, egyfajta rituális aktust hajtottak végre, melynek befejeztével bűnbocsánat és áldás helyett élelmiszerekben és iparcikkekben részesültek. A sorbaállás emellett rendre, fegyelemre szoktatta az ácsorgókat, s a „rítus” résztvevői maximálisan irányíthatóvá váltak. Ám a „kollektív testté” vált embertömeg kiteljesedésére igazán Sztálin halálakor, 1953-ban nyílott lehetőség: ekkor három napon át kanyargott a sor a ravatal felé, fél Moszkván átívelve, s a Hodinka mezőhöz hasonlóan az emberek körül voltak kerítve, ezúttal katonai teherautók gyűrűjébe zárva. A tülekedés és egymás taposása közben ma sem tudni pontosan, hányan vesztették életüket.

Print

Olga Grushin A sor című regénye mintha kronológiai értelemben épp ezt a három, a sor létrejötte szempontjából rendkívül fontos eseményt követné, hiszen 1954 novemberében, a regényben Változásként aposztrofált 1917-es forradalom harminchetedik évfordulóján kezdődik, Szorokin terminológiájával élve akkor, amikorra „kikristályosodott a sorbaállás rituáléja”, s ez vált a szocializmus valódi áruvédjegyévé.

A sor kikristályosodott és tényleg mindennapossá váló jellege miatt a megtörtént eseményektől és az ezekhez kapcsolódó konkrét sorbaállásokról az orosz származású, de egyébként angol nyelven alkotó Grushin sem tekinthetett el fikciós műve megírásakor. Fikciója valós alapját a világhírű orosz zeneszerző, Igor Fjodorovics Sztravinszkij hazalátogatása képezi: a fél évszázada Nyugaton – azaz Grushin regényében Odaát – élő művész nyolcvan évesen, 1962-ben tért haza, hogy egy nagyszabású koncertet adjon. A Leningrádi Filharmónia nagytermében megrendezendő eseményre a jegyeket egy évvel korábban, 1961-ben kezdték árusítani. Az ötezer eladható és elérhető jegyért óriási sor állt, amely sorban, mivel az 5001-edik sorszámot kapta, Sztravinszkij akkor nyolcvannégy éves unokanővére végül hiába álldogált. A koncertre nem jutott be.

Sztravinszkij Grushin fikciójában Igor Szelinszkij néven köszön vissza, s szintén az ő Odaátról való hazatérése és egy év múlva leendő koncertje készteti az embereket sorbaállásra. Az írónő az esszében foglaltakat folytatja azzal is, hogy – rendkívül képletesen – művészi szövegében folyamatos megszemélyesítésekkel élve valóban élőnek ábrázolja a Szorokin által „kollektív testnek” titulált sort, amikor azt ilyen mondatokkal jellemzi: „A sor eleddig megfeszített izmai egyszeriben elernyedtek” (42.), vagy: „Az ácsorgástól elgyengült sor minden erejét összeszedve, petyhüdt izmait megfeszítve tekeregni kezdett” (89.), vagy: „a sor abban a minutumban izegni-mozogni kezdett, mint egy sajtkukac” (201.).

Sőt, egy felvilágosult állampolgár tolmácsolásában a következő mondatokkal azt is érzékelteti, miért is áll érdekében a hatalomnak az embereket egy-egy sorba beállítani és minél tovább ott tartani: „Én mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy e rendkívül hatékony módszerrel kedvük szerint rendelkezhetnek a jó nép idejével, és éppen ez a lényeg. Értik végre? Tudj’ isten, hány ezren várakozunk valamire; ki nejlonharisnyára, ruhaneműre, ki szimfóniára, hangversenyre. De mi van akkor, ha se harisnya, se szimfónia nincsen, mármint átvitt értelemben? Mi van akkor, ha ez az egész, a koncert, a jegy, meg minden, csak a célt szentesítő eszköz, maga a cél pedig nem egyéb, mint az, hogy lekössék valamivel a szélesebb néptömegeket, és éltessék a reményt az emberekben, akik sorban állásra fecsérlik az idejüket – más szóval, mi van akkor, ha mindez pusztán azért történik, mert ennél olcsóbb megoldást keresve sem találhatnának a fejesek, akiknek nem kerül semmibe a magunkfajta reménykedő féleszűek efféle időtöltése” (295.). A regényével Grushinnak mégis más a célja. Őt a „kollektív test” működésének másfajta mechanizmusa is érdekli. A sor „mögött” meghúzódó mikrovilág láttatása foglalkoztatja, azaz a sor által fogva tartott kisemberek életének, pontosabban: az életükből hiányzó tényezőknek az érzékeltetése, amelyeket – s a hatalom erre valóban kiválóan ráérzett – a sorhoz fűződő reményeiken keresztül lehet némi értelemmel, tartalommal megtölteni.

5839546164_4c9ef4c462_b

A sor ráadásul azzal tudja leginkább fogva tartani az oda beállókat, hogy a hiányaik pótlására mindig a megfelelő szinten és a kellő időben nyújt illúziót. Grushin regénye kiválóan érzékelteti, hogy a sor hogyan húzza magába az oda beállókat, amikor a sorbaállás első etapjában – ami az ő művében 1954 novemberétől egészen 1955 januárjáig tart – az emberek még azt sem tudják, miért is állnak sorba: „Szóval, mit is árulnak itt?” (22.) – teszi fel a kérdést a mű hősnője, Anna, de konkrét válasz senkitől sem érkezik, csak találgatások tömkelege. Az emberek azonban nemhogy nem tágítanak a helyükről, hanem mind többen lesznek, s várnak, sajátos ideológiával a fejükben: „És szerintem egyébként is sokkal jobb így várakozni, mert ha tudnánk, mire várunk, akkor talán nem is várakoznánk… Lehet, hogy most még nincs szükségünk az itt kapható portékákra, de ha az már a miénk lesz, úgy fogunk neki örülni, mint egy váratlan ajándéknak…” (25.)

Amikor pedig ezzel az ideológiával és illúzióval felvértezve már kellő számú ember összegyűlt, a sorbaállás második etapjában, azaz a regényben 1955 kora tavaszán végre jön valaki, aki elárulja, hogy valójában mit is fognak itt – egyszer valamikor – az eladdig folyamatosan ZÁRVA táblával ellátott kioszkban árusítani. És a vágyakozás, a várakozás is épp jókor ölt testet a Szelinszkij-koncertjegy formájában: a hiábavaló sorbaállást ekkor már majdnem, de csak majdnem feladó Anna zenész férjét, Szergejt fogja „eltalálni” annak a lehetősége, hogy a „mester” koncertjét meghallgathassa. S bár megígéri a feleségének, hogy a jegy „természetesen” Anna anyjáé, a valamikor prímabalerináé lesz, aki annak idején Szelinszkij szimfóniáira táncolt, de ebben a szakaszban a sorbaállás már elsősorban Szergej hiányainak pótlásával kecsegtet. A magát meg nem értett zseninek tartó férfi a „Mesterrel” való találkozástól várja, hogy eddigi sikertelen élete radikális fordulatot vegyen. Amikor a felesége helyett ő érkezik várakozni, s az akkorra igazi társadalommá, valóban élő testté szerveződött sor sorszámosztójával éles vitába keveredik a helyéért, a vitából kiviláglik, mennyire nem tartja azonosnak magát az itteni csőcselékkel: „hisz ez a botfülű juhnyáj, melyben te vagy a díszpéldány, nemhogy érteni, még hallani sem fogja azt a fantasztikus muzsikát! – ezért aztán engem, a szabályerősítő kivételt, a zeneértő művészembert, az abszolút hallással megáldott tubást, aki egész életében a géniuszra várt, vagyis az egyetlent, akinek tényleg ott lenne a helye, akit jog szerint megilletne, hogy jelen lehessen azon a koncerten, melyen a Mester személyesen vezényli saját zseniális opusát, nektek, az oda nem illőknek, egyszerűen muszáj kirekesztenetek a műélvezetből, muszáj távol tartanotok attól az édeni hangversenyteremtől” (181.).

A „tubás” itt végül csatát nyer: beállhat a sorba, hogy aztán őt is magába szippantsa az itteni hiánypótló várakozás. Akár tehetségesebb a többi sorba állónál, akár nem, a megmételyező érzés, amit a jegyre várás jelent, őt is rabul ejti. A rabul ejtés Szergej esetében párhuzamosan zajlik a feleségétől és a fiától, az épp érettségizni, de sokkal inkább elkallódni készülő Alekszandrtól való eltávolodásával. Míg a felesége nappal „őrködik” a számukra a sorban kijelölt százharminchetes számú helyen, addig ő este váltja „élete párját”, s már alig beszélgetnek egymással. Grushin a családnak ezzel a széthullófélben lévő állapotával érzékelteti a sorbaállás mint sajátos hiánypótlás következő, a regényben 1955 nyári és őszi szakaszát.

Amikor a konkrét cél, a jegy megvétele már csak eszköz, s a sorban való várakozás minden családtag számára a családi életében tátongó űr kitöltéséhez lesz szükséges. Az anya és feleség szerepében folyamatosan megbukó, idősödő Anna már a sorban mögötte várakozó kisfiú miatt áll sorba: anyai érzéseit a láthatóan nagyon szegény, sanyarú sorsú gyermekre akarja rázúdítani. Szergej a szintén mögötte álló, nála jóval fiatalabb hölgyben találja meg a sorbaállása értelmét: a feleségétől már szerelmet régen nem, csak finom ételeket kapó, érzelmileg elhanyagolt férfi Szofja szemének csillogásától kap újra szárnyakat, válik ismét „szerelmes rezessé”. Az apját időnként helyettesítő Alekszandr pedig azon túl, hogy az apja fizet neki a sorbaállásért, a pénzszerzésen kívül barátok szerzésére „használja” a jegyre való várakozást. S ő is a mögötte álló emberben, az idős és rendkívül bölcs Viktor Petrovicsban találja meg azt, amit, illetve akit keresett. Az egymást váltó családtagok mögött álló kisfiú, hölgy és öregúr azért állhat egy és ugyanazon a helyen, mert szintén egy családot alkot. S ennek a családnak a tagjai is egytől egyig azzal álltatják magukat, hogy bizony Szelinszkij koncertje miatt állnak sorba. Pedig dehogy.

A százharmincnyolcas számú kisfiú, az anyja, Szofja, és a nagyapja, Viktor is sajátos hiányaikat próbálják pótolni, csakhogy az ő vágyaikat nem lehet összeegyeztetni a százharminchetes sorszámot gyűrögető Anna, Szergej és Alekszandr vágyaival. Így Grushin a különböző hiányokon, a be nem teljesíthető ábrándokon keresztül láttatja, érzékelteti, hogy mit képes a sor okozni egy ember és egy-egy család életében. Ahol a jegy és a koncertre való bejutás egy év leteltével, 1955 telére már nemhogy célként, de eszközként sem képes funkcionálni, a sor és a sorbaállás viszont érdekes módon mégse akar megszűnni…

Olga Grushin: A sor, fordította Ladányi Katalin, Geopen Kiadó, Budapest, 2016.

Gyürky Katalin

szerző: Gyürky Katalin
honlap e-mail
Gyürky Katalin 1976-ban született, irodalomtörténész, műfordító. A Debreceni Egyetem magyar-történelem-orosz szakán végzett, Dosztojevszkij művészetéből szerzett doktori fokozatot. Kutatási területe a klasszikus és kortárs orosz próza, illetve más, szláv nyelvterületeken megjelent regényekkel is foglalkozik. Írásai és novellafordításai az Élet és Irodalom, az Új Könyvpiac, a Kalligram, a Jelenkor és az Irodalmi Szemle hasábjain jelennek meg.

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum