KULTer.hu - 15 színházi produkció a debreceni Nagyerdőn
89232
post-template-default,single,single-post,postid-89232,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

15 színházi produkció a debreceni Nagyerdőn

Tizenegy színházi társulat tizenöt produkciója látható a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon június 10. és szeptember 9. között, a rendezvénysorozatot koncertek, családi programok színesítik – mondta el a debreceni Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A programkínálat összeállításánál fontos szempont volt, hogy a műfajok közül minél többel találkozhassanak az érdeklődők – fűzte hozzá Bódor Edit. Így a klasszikus és kortárs, a magyar és külföldi vígjátékok, bohózatok mellett Broadway-musicalt, népi táncjátékot, könnyűzenei koncerteket, családi programokat is kínálnak a nyári, ősz eleji időszakban. A Kecskeméti Katona József Színház például elhozza Debrecenbe a János vitéz című előadását, amelynek rendezője Szente Vajk színművész.

A színházi előadásokban a közönség találkozhat majd többek között Csányi Sándorral, Gubás Gabival, Dobó Katával, Molnár Piroskával és Pindroch Csabával, míg a zenei produkciókban fellép például Lovasi András, Péterfy Bori, Falusi Mariann, Karácsony János, a Csík zenekar és Presser Gábor is.

Az 1950 óta működő szabadtéri színpadot 2014-ben újították fel, s évről évre nagy népszerűségnek örvendenek az itt tartott előadások. A programokra tavaly mintegy 25 ezren voltak kíváncsiak.

A régió egyik legnagyobb szabadtéri színháza 1017 fő befogadására alkalmas, és a kulturális turizmus kiemelt helyszíne a városban.

Forrás: MTI

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum