KULTer.hu - Egy rendkívül gyanús figura
89244
post-template-default,single,single-post,postid-89244,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy rendkívül gyanús figura

Kopasz Tamás: Zuhanás

Kopasz Tamás absztrakt, elvonatkoztatott képeiből nyílt kiállítás a Sesztina Galériában, Debrecenben. A Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész, zenész és egyetemi oktató festményei tartalmukban sűrített kifejezésformák, melyek aktuálisabbak, mint valaha.

„2006-ban, Rómában, valahogyan Siflis András festő kollégának köszönhetően, meghívott bennünket reggelizni a műteremházába, éppen a születésnapjára. Tolvaly Ernő, Siflis, a felesége és én. A szülinap nem nagyon érdekelte, a finom macedón édesség már igen. Persze a mobilja állandóan csörgött, amit a felesége kezelt, de nem volt kedve senkivel beszélni, csak legyintgetett, amikor rákérdezett, hogy ki az. Aztán fel kellett vennie kényszeredetten, mert a belügyminiszter gratulált neki, majd legyintett arra is. Ősz, hátradobott, csapzott haja, ragyogó szeme volt, fehér vászoninget, fekete, lógó zakót hordott, ami tiszta maszat volt, de láthatólag nem törődött ilyen apróságokkal. Az asztalon egy szép nagy tál volt, néhány női cipővel, amikbe nagy, színes, hasított üvegdarabok voltak beletömve. A plafonról lelógott egy csoport varrógép, a sarokban pedig egy halom szén. Néhány nap múlva Nápolyban volt az életmű-kiállítása egy galéria három emeletén keresztül. Életem legjobb kiállítását láttam, ahol a földszinten egy unott fickó a lovaknak vasvillázta a szénát, az úri közönség, az illatos nápolyi arisztokrácia elegáns cipőivel kerülgette a lótrágyát.

Az egész utca le volt zárva. Az öreggel a megnyitó előtt 10 perccel az utcán összefutottunk, mondtuk neki, hogy el fog késni, hiszen kezdődik a megnyitó. Legyintett, és a régi nápolyi emlékein merengve sétálgatott tovább. Ő elöl, az asszony egy méterre lemaradva, kezében a mobillal, olaszul, angolul intézkedve. Örök élmény marad ez a rosszkedvű öreg. Ernő még egy lehetséges pécsi kiállítást is megbeszélt vele. Néha sajnálom, de egyetlen fotót sem csináltunk, de valahogy hülyén jött volna ki egy szelfi a nagy emberrel. Viszont mindhármunknak adott óriáskönyvet dedikálva, és a zseni kisugárzását.”

Kopasz Tamás 2017. február 19-ei Facebook-bejegyzését idéztem az imént, az arte povera görög-olasz művészzsenijéről, Jannis Kounellisről, amely annak halálhírére reagált. Azt hiszem, a szövegből kisugárzó attitűdjénél hitelesebben nem lennék képes illusztrálni alázatát és hozzáállását. A művészethez, annak bármely ágához – a festészethez, a szobrászathoz, a zenéhez vagy akár a tanításhoz.

Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész. Gyanús figura. A polihisztorok korának lecsengése után ugyanis rendkívül gyanús, ha valaki több diszciplínában van otthon, sőt kiemelkedő. A Massive Attack trip-hop kultzenekar frontembere, Robert Del Naja aka 3D – akit Banksynek vélnek az utóbbi időben – nyilatkozta nemrég, hogy képzőművészeti tevékenységét teljesen elválasztja a zenekartól, annak identitásától, mert a társadalom kritikusan és értetlenül kezeli a párhuzamos életutakat. Már amennyire ez a leválasztás lehetséges, hiszen nézzük csak meg a Massive Attack izgalmas lemezborítóit és arculatát, melyeket 3D tervezett.

Ennek megfelelően Kopasz is rendkívül gyanús. Valamikor – régen – a szegedi Tömörkény Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában a szobrász szakra járt, majd a Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) festő (sic!) szakán végzett. Ezt még nevezhetnénk ifjúkori botlásnak, esetleg útkeresésnek.

Kopasz Tamás zenél is. Rajong a XX. századi jazzért és a barokk zenéért, hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, a tökéletes hangzás érdekében perfekcionista zenei készülékeket használ. Ismert zenekarokban játszik, mint amilyen a Sesztina Galériában is gyakran fellépő Tapasztalt Ecsetek.

Kopasz Tamás docens. Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének festő mestere. Ő tanítja a nonfiguratív festészeti kurzust. Láthatólag nem véletlenül. Kissé morózus mentalitása miatt, vagy annak ellenére felnéznek rá, egyben imádják hallgatói. S nem csak érzelmi kötődéseket képes kialakítani, rendkívül eredményes is: a nemrég véget ért Országos Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián hallgatói 3 díjat kaptak, ami kiemelkedőnek számít egy témavezetőtől.

Kopasz Tamás festőművész. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy festményei az amerikai eredetű absztrakt expresszionizmus stílusjegyeivel rokoníthatóak. Olyan művészek munkásságával, mint Jackson Pollock, William de Kooning stb. Az első amerikai egyesült államokbeli, a kormányzat által is támogatott vizuális művészeti irányzattal, melyet – Pollockon kívül – természetesen javarészt európai számozású művészek képviseltek. Kopasz Tamás nem véletlenül kapta meg magyar művészek közül az elsők között az amerikai Pollock-Krasner Alapítvány ösztöndíját.

Bár itt nem olyan koncentráltan van jelen, mint Amerikában, de az irányzathoz kapcsolhatóak az európai CoBrA Csoport vagy a tasizmus képviselőinek munkái – bár ezek talán jobban összetörtek, szenzibilisebbek, mint amerikai társaiké. Nem mintha Kopasz Tamás festményei ne lennének érzékenyek, sőt! Az a legenda terjed róla, hogy barokk zenére fest, hosszas, meditatív zenehallgatás után hirtelen gesztusokkal alkot. Az absztrakt festészet ugyanis a gesztusokról, azaz egymás melletti felületek milyenségéről, azok viszonyáról szól. Festményei véleményem szerint tükrözik a zene drámaiságát, intenzitását. Előszeretettel használja az ünnepélyes fekete és az intenzív színfoltok mennyiségi és minőségi kontrasztját. Absztrakt, ráadásul nonfiguratív festészet, mely az előbb említett gesztusok, a színek vagy azok hiányának viszonyából és kompozíciójából építkezik. Expresszív, azaz kizárólag a belső tartalmak kifejezésére koncentrál. Egy tömör érzet, gondolat vagy állapot.

Színek egymásmellettisége, színek és formák kontrasztja, telt és lazúros felületek játéka kompozíciós rendje, pont, mint Pollocknál. Bár, ha kizárólag Pollockot említem, mintha azt sugallanám, hogy Kopasz Tamás munkássága nem aktuális, divatosabban szólva nem trendi. Azonban épp a napokban nyílt meg a Velencei Képzőművészeti Biennále, mely a világ képzőművészetének első számú fóruma. A kritikusok és a szakma szerint az egyik legaktuálisabb művész, a legjobb pavilon, az Arany Oroszlán díj egyik várományosa az amerikai Mark Bradford, akinek a munkássága szintén egyenesen köthető Pollockhoz, illetve az absztrakt expresszionizmushoz. Nemrég jelent meg egy rendkívül idevágó cikk az egyik vezető művészeti online folyóiratban, az Artneten Andrew Goldsteintől:

„Tény, még azt is mondhatnánk, hogy Mark Bradford a mi Jackson Pollockunk – és nem csak jól ismert eljárása miatt, ugyanis az utcai plakátok géppel csiszolt rétegeit tárja fel, melyek az absztrakt festészetre emlékeztetnek, különösen Pollock festészettechnikai találmányára a »drippingre«, azaz csöpögtetésre. (Jacques Villéglé és Raymond Hains már az 1960-as években szintén végigmentek ezen az úton.) Ehelyett Pollock igazi úttörőszerepe az volt, hogy egy egész másik kategóriát hozott a festészetbe – az »akció performanszot« –, megváltoztatva annak médiumát, jelentősen befolyásolva ezzel kortársait. Bradford is ezt teszi, azzal, hogy a társadalmi gyakorlatot visz stúdiójába, pontosabban fogadott gyermekeket és más veszélyeztetett közösségeket alkalmaz festészeti munkájánál.”

Mint a fenti idézet mutatja, a nyugati társadalmakban jellemzően különválik a művészi és a szociális szerepkör. Ha létezik ilyen, azt külön projektként és erényként fogalmazzák meg, mint Bradford esetében. A társadalmilag érzékenynek mondott művészek folyamatosan keresik a társadalmi csoportokba történő beleavatkozás lehetőségét – vagy annak látszatát –, különféle helyzetbe hozva azokat. Nekünk és Kopasz Tamásnak sincs erre feltétlenül szüksége. Helyzetünkből és történelmi gyakorlatukból kifolyólag a közép-európai művész kénytelen együtt élni, együtt dolgozni a táradalommal, ha szeretne, ha nem. Nem szükséges látványos keretek között – Bradfordhoz hasonlóan – börtönbe vonulni a fegyencekhez vagy árvaházakba.

A megélhetés és a társadalmi érvényesülés szülte belső vagy külső kényszer folyamatos interakciót feltételez, egyszerre több területen. Talán ennek is köszönhető, hogy – mint a fentiek mutatják – Kopasz Tamás sok tevékenységi körrel rendelkezik, úgymond sokszínű személyiség. Természetesen hívhatjuk ezt pesszimistán akár elaprózódásnak is. De Kopasz munkássága és a jelenleg kiállított festmények esetében kifejezetten nem ezt láthatjuk, hanem egy sikeres, több fronton működő életút esszenciális festészeti lenyomatát.

Kopasz Tamás Zuhanás című kiállítása a debreceni Sesztina Galériában látható 2017. június 3-ig.

A fotók forrása Kopasz Tamás honlapja.

Süli-Zakar Szabolcs

szerző: Süli-Zakar Szabolcs
honlap e-mail
Süli-Zakar Szabolcs 1976-ban született Debrecenben, képzőművész. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep művészeti vezetője, az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékén egyetemi adjunktus. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz és a Szegedi Egyetem földrajz szakán végzett 2000-ben; a Pécsi Tudományegyetem vizuális nevelőtanár szakán 2005-ben. A PTE-n kezdte, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen fejezte be a DLA-képzést, s szerzett doktori fokozatot. Junge Kunst Europe fődíjat nyert 2004-ben, 2010-ben Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjas lett.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum