KULTer.hu - Elidegenedés, meddő emlékezet
89216
post-template-default,single,single-post,postid-89216,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Elidegenedés, meddő emlékezet

1945

Egymáshoz tartozunk, közösen vagyunk ebben a világban. A 20. század első felének közéleti, politikai, ideológiai és történelemszemléleti dialektikája, bár hangnemében általában fasiszta volt, szemléletmódjában erre épített: együtt van dolgunk egymással.

A közösségi gondolkodás a két világháború kataklizmái és a hidegháború üresben futó pánikja (könnyed kis after) után a késő kapitalizmus és a neoliberalizmus tetőzésével idegenedett el teljesen önmagától. Mind a szociális-szolidáris magatartásmód, mind totem-tolerancia-demonstrativizmus összeegyeztethetetlenségbe keveredik az egyén önmagán tort ülő, 21. századi apoteózisával.

1945 – a feldolgozás, az archiváló munka nullpontja. A tapasztalat véget ér, kezdődik az utómunka. Az emlékezet európai praxisának legmonumentálisabb és -áthatóbb erőpróbája. Archívum és jelenlét, emlékezet és felejtés, erkölcs és objektivitás, közösség és szubjektivitás összművészeti és geopolitikai haláltánca, melynek visszavonhatatlan, egyetemes episztemológiai tanulsága: „Csak a vágóhíd melege, / muskátliszaga, puha máza, / csak a nap van. Üvegmögötti csöndben / lemosdanak a mészároslegények, / de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.” A fraktálpszichózis, tautológia és elidegenedés jóvátehetetlen állapota: maga a posztmodern tapasztalat.

Ahonnan indulunk: 1945 augusztusa. Török Ferenc filmje pontosan tudatában van annak, hogy a fordulópont, amelyet ábrázolni kíván, milyen természettel és adottságokkal rendelkezik. Nem véletlen a cím, nem véletlen a fekete-fehér sem: egy archív világpillanat bemutatásának kísérlete az 1945. Egy világpillanaté, amelyben a holokauszt csak egy tudatmélyi, bizonytalan státusú, a mindennapoktól eltartott, könnyen foszló tapasztalati és tárgyi háló – mégis: két, a főutcán átvonuló zsidó férfi mindent a feje tetejére állít.

Bár pontosan tudjuk, a bűnösök mind megússzák, elégtétel semmilyen formában nem adatik, de érezzük, hogy a falu tagjainak, a jelenlévőknek és az onnan elhurcoltaknak a sorsai szétszálazhatatlanul összefonódnak egymással, még kiépületlenek az elidegenítés mechanizmusai. Ami történik, mindenkivel történik. Az 1945 falusi közössége: a gyerek, aki csínytevést követ el – ha nem derül ki, szépen elsunnyogja az egészet, ha viszont rajtakapják, pironkodik rendesen. A megúszás, azonnali felejtés akaratának és a közös sorstudat utolsó horizontjának egyedi történelmi találkozása – a film talán egyik legnagyobb erénye, hogy szerencsésen és tudatosan téved bele ebbe a gócpontba.

Ugyanakkor a film részleteiben is van okunk elveszni. A jazzes és népzenei motívumokból építkező, többször zajzenei hatást is kiváltó, remekül kevert audió, az izgalmas, ám sokszor talán kevéssé kihasznált kameramunka, valamint a feszültséget zavarba ejtően (ez itt mindenképpen pozitívum) előre-hátraráncigáló vágás is a készítők aprólékosságáról és szakmai felkészültségéről tanúskodik.

A filmbe itt-ott bekúszó western-hangulat segíti kialakítani a falu „mindennapjainak” – ízlésesen háttérben tartott – enyhe groteszkségét, melynek ugyanúgy része a vesédet lerúgató, majd az exeddel vígan pálinkázgató, horthykéjenc-örömapa-jegyző, mint az újonnan érkezett komcsik kegyeit már az első pillanattól kezdve szilárd ideológiai megfontolás alapján kereső parasztgyerek, vagy a lopott motorral taxisszolgálatot teljesítő fasiszta csendőr. (Mintha valaki el akarna mesélni egy viccet, de az első mondat után mindig belekezdene egy újba: nem nevetsz, csak mindig újra gyanakodni kezdesz. Igen jót tesz ez a nehezen artikulálható kibillentettség az 1945 hangulatának.)

A történelmi kontextus tényezőinek sokszorosan átszűrt (rádión, apró, elejtett jeleken keresztüli) csepegtetése, a visszafogott égésmetaforika, a hiteles nyelvezet, a világpillanatot hiánytalanul (kinézetében és játékában is) reprezentáló Rudolf Péter – mind-mind az audiovizuális ábrázolás céltudatos kimunkálásának jelei.

A leghitelesebb a konklúziójában tud lenni az 1945: a vonaton elutazó zsidók és a vonaton elutazó fiatal férfi tökéletesen mutatják a pillanat lejárta utáni lehetőségeket, a meddő és önmagába forduló emlékezet, valamint az elidegenedés és reflektálatlan hátrahagyás kényszerpályáit. Vagy temetni mész, vagy Londonba, Párizsba, New Yorkba, akárhová. Ami marad: archívum, a történelem párlata, üledék: füst.

1945, 2017. Rendezte: Török Ferenc. Írta: Szántó T. Gábor és Török Ferenc. Szereplők: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági, Nagy-Kálózy Eszter, Angelus Iván, Znamenák István, Terhes Sándor, Székely B. Miklós. Forgalmazza: Katapult Film.

Csete Soma

szerző: Csete Soma
honlap e-mail
Csete Soma 1996-ban született Szekszárdon, tizennyolc éves koráig Pécsett élt, jelenleg Budapesten jár egyetemre. Verseit többek között a Hévíz, a Tiszatáj és az Apokrif folyóiratok közölték.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum