KULTer.hu - Fősodortól távol a budai hegyekben
89621
post-template-default,single,single-post,postid-89621,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Fősodortól távol a budai hegyekben

Második alkalommal rendezik meg a Kolorádó Fesztivált, ahol a mainstreamen túli élő és elektronikus zenék várják a szórakozni vágyókat. A program már tavalyi debütálásakor ötezer fős tömegnek biztosított kikapcsolódást a budai hegyekben. Idén a szervezők június 7. és 10. között várják az érdeklődőket.

A Kolorádón idén hét helyszín ad helyt programoknak, a meghívottak között pedig belvárosi, feltörekvő zenekarok, valamint más országok ismertebb előadói is szerepelnek majd.

A nulladik nap programját az érdekfeszítő hazai bandákat kutató KERET csapata állította össze, a színpadon a Fubarite, a Robotok, a Platon Karataev, a Tape Delay, a Rock Band For Old Men, a Felső Tízezer és a Kaktus cserélgetik egymást. Ezzel párhuzamosan az akkor már négy napja kint élő építőtáborozók bontják le a Csűrt a táncosabb világzenéket keverőre rántó Fossiles de l’Atlasra.

Csütörtökön az OTP Junior Székelykapu Színpadon már délután megjelennek az első fellépők, jön az alig két éve visszatért Jazzékiel, a nemrég a Facebookról magát kvázi letörlő és inkább a házi stúdióba visszavonuló Iamyank, a DJ Bootsie Live Band, majd a Stámusz Feri és Akos V-féle Gorongosa, hogy éjfél után Todd Terjének adják át a terepet. Eközben a Gólya Udvaron fellép a Mayberian Sanskülotts, Szabó Benedek és a Galaxisok, az Elefánt, a Bohemian Betyars, de még az Újzenekar is. A Csűrben a Sör és Fű angyalföldi hiphopját az értelmiségi house váltja, Bronksi, Nermo, DJ Speculator aka Willie Burns, majd a Designer Drums tagjai által.

Pénteken az OTP Junior Székelykapu Színpad programját a New Kids from the Bloc támogatásával Szerbiából érkező Threesome indítja be, akiket az angolosan csengő Dö Kvaléjsönz követ, majd a fesztivál legnagyobb durranása, a krautrockot feltámasztó angol BEAK> játszik. A sötét erdei energiáit méltóképpen alakítja majd át a Volkova Sisters, aztán a Technokunst keretében érkező misztikus-ösztönös Ulwhednar, a kíméletlen Blawan, illetve a klubestsorozat megszokott házigazdái, Isu és Dork folytatja a sort. A Gólya Udvaron a gitárzenés vonal folytatódik, olyannyira, hogy a műsort Barkóczi Noémi akusztikus gitáros dalai nyitják, amit a jóval keményebb Puma Danger, illetve a Headbengs követ. Igazi különlegesség lesz a csak erre az alkalomra összeálló költői rapcsapat, az AKPH és a freejazzes GNÚ közös koncertje. A Deep Glaze, a Fran Palermo, a Ricsárdgír és a Soul Cure pedig még csak ezek után játszanak.

A Csűrben eközben már nagyban nyomulnak majd a Mulató Aztékok, akiktől a The Keeymen veszi át a stafétabotot, hogy a szörfös sodrásból végül agyas elektronika kanyarodjon Aiwa, majd a Lick The Click!-igazgatóság, Crimson és Chrom révén. Ők készítik elő a terepet a holland Young Marcónak és a berlini Tama Sumónak. Aznap már a Csodaszarvas Színpad / Bar72 is fullon üzemel, érkezik a The Matter, a Meteo, a Dope Calypso, a Gustave Tiger, Christopher Waver, a Changing Grey, Vatsanah, Naga & Peter Bernath és ötkor még itt lehet majd elcsípni Imre Kiss és S Olbricht párosát a felkelő nap fényében.

Az utolsó napon a legnagyobb helyszínen rögtön a dobossal kiegészült Agavoiddal lehet rákészülni az estére, majd jön a JÜ, a Middlemist Red, Zagar previewzik új albumából. Ezután glitches villanyzenéjét veszi elő 9b0, bemutatkozik új, Stockhausen Syndrome munkacímű multimédiás projektjével az Anima Sound System. Végül Subotage, Experimental és Nils zárják a helyszínt szikár technóval. A Gólya Udvart a Morzsa Records fűti be, hogy aztán a (halál;orgazmus) váltsa, de ide érkezik még aznap Tereskova, a Kistehén, a Csaknekedkislány és a Vasárnapi Gyerekek is. A Csűrben teljesen átveszik az irányítást a legfrissebb beatek, a Gazsi Rap Showra és a Slow Village-re megy majd a bólogatás, hogy az előző napok trendjének megfelelően, az este leszállásával ismét táncos elektronikára álljon át a kapcsoló. Sazabio, Telefunken és Hi után az egzotikus house-mutációkat hozó német Africaine 808 és a svéd Samo DJ következik, hogy a sort a Tanz Global-főnök Tom Select és Manek zárja.

Nemzenei programok is várják az érdeklődőket, többek között a Magyar Cserkészszövetséget is meg lehet ismerni a nappali programokon. A terület adott, hiszen a Sztrilich Pál Cserkészparkban rendezik meg a 2. Kolorádó Fesztivált, a cserkészek pedig minden napra készülnek valamilyen energialevezető játékkal is, így igazi cserkésztáborban érezhetik magukat a látogatók.

A sportról sem feledkeztek meg a szervezők, lesz kölcsönözhető toll, frizbi és pétanque, péntektől pedig indul a két sportágban, foci és röplabda kategóriában meghirdetett Kolorádó Kupa. A Gibbon Slacklines csapatának foglalkozásán pedig bárki fejlesztheti koncentrációját és keresheti a testi-lelki egyensúlyt.

A tavalyi felhozatalhoz képest idén több kultúrprogramot is beújítottak a szervezők. Cserepes Gyula és Varga Merse Hajnalrázás nevű programja egy napindító közös taposás, erdőszéli mezőn, mezőszéli erdőn. Ez egy repetitív mozgáson alapuló kurzus a test és az érzékszervek élesre hangolásához, hogy később igazán jól menjen a szeletelés a Csűrben. Szabó Veronika és  Daoud Dániel Megérkeztünk című sétaszínházán tizenegy kiválasztott űrhajóssal lehet bolyongani egy kráterben, s megismerni a Kolorádó bolygó határait és valódi természetét.

Vár még a látogatókra a Mandala, ami egy résztvevői hangperformansz, erdei séta rituálé, közösségi koreográfia, valamint a Dollár Papa Gyermekei Otthon (August Strindberg: A pelikán) című darabja is, amely egy lakásszínház az erdőben. Kitelepül továbbá a Trafó Bálna, a Trafó Kortárs Művészetek Háza mobilhelyszíne, ami egy olyan közösségi tér, ahol kísérletező szellemű alkotókkal és előadásokkal találkozhat a közönség.

Az esti koncertek mellett a Gólyánál nappal sem lesz unalom, minden napra jógával, alkotóműhelyekkel, Játszóházzal, beszélgetésekkel és workshopokkal készülnek.

A Kolorádóra szóló jegyek offline a Toldiban, a Konfekcióban, az Akt Recordsban, a Gólyában, a Központban, a Lumen Kávézóban és a The Garden Studioban szerezhetőek be, online pedig a fesztivál honlapján.

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum