KULTer.hu - Ihlető mázsa
89377
post-template-default,single,single-post,postid-89377,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ihlető mázsa

Historia naturalis 3.

Tudom, hogy legalábbis sznobériával, továbbá érthetetlen maradisággal vagyok vádolható, amikor időnként kifejezetten megrettenek egy-egy tetoválás láttán, mentségemre legyen mondva, hogy a fájdalomtól és a tűtől szorongok elsősorban, amit a felvarrás, illetve a majdani eltávolítás okoz. A többit a szabad akarat körébe utalom. Képnéző vagyok, megbámulok, elkeveredem az elágazó ösvények közötti döntésben. Egy lányhoz lépek közel ma délután, kicsit szégyenkezve kíváncsiságom miatt, hogy elolvassam a gerincén lefutó írást, még ha arra tippelek is először, hogy kínai írásjelek vannak a csigolyáin. Ahogy közelítek, elbizonytalanodom, mert a betűk inkább héber karakterekre emlékeztetnek, de amikor a vonat behúz, a kinyíló ajtóhoz lépve végre összeállnak a nagyon vékony tintával, tippem szerint saját kézírással tervezett betűk: bánatból derű, mint ihlető mázsa. Gyötrődöm kicsit, de végül értékelem a közhelyből végeredményben dicsőségesen kirobbanó paradoxont, hiszen tudom, hogy a teher, a nehézségek vagy éppen nevezetesen a fájdalom sokszor valóban alkotásra inspirálnak, ezért csalódom végül, amikor már a folyosón az újraolvasásban a mázsából bizony múzsa lesz.

Újraolvasás, újraírás, újrarajzolás.

Diderot az 1765-ös Szalon-kritikájának Sculpture, azaz Szobrászat című alfejezetében fiktív párbeszédet folytat Winckelmann-nal a festészet és a szobrászat viszonyáról, amennyiben a vászon és a márvány radikálisan eltérő befogadást feltételeznek. Látszólag a német teoretikus által a művészet csúcsának tekintett szobornak adja az elsőbbséget, hiszen az nemcsak a szemhez szól, hanem körüljárható, illetve a tapintás érzékét is mozgósíthatja, így a Diderot gondolkodását számtalanszor megihlető vakok számára is megtapasztalható. (Arról most próbáljunk megfeledkezni, hogy a múzeumi terekben nemigen van lehetőségünk a szobrok végigsimítására, hacsak nem akarunk megszégyenülni és megbűnhődni a riasztó visító hangzavarában.) A gondolatmenet ezután a festmény befogadási folyamatára tér át, és kétségtelenül ezt a teljesítményt hozza ki végül győztesként a művészeti ágak vetélkedéséből, amennyiben a kép nézőjének a vászon kétdimenziós síkjára felvitt körvonalakból és színekből kell létrehoznia egy háromdimenziós teret, hogy azután képzeletében bejárja ezt a teremtett tájat, amelyben, tegyük hozzá, a mediális hordozó, a festék és a vászon végeredményben eltűnik a tudatunkban.

Éppen a mediális hordozó miatt lehetnek felzaklatók (legalábbis számomra) azok a tetoválások, amelyek közismert festményeket, rajzokat, (horribile dictu) szobrokat jelenítenek meg a bőrön, mert a test nem tűnik el, hanem furcsa ballasztként ott kísért a kép hátterében. És még nem is Van Gogh Csillagos éjszakája vagy Picasso egy vonallal meghúzott grafikái különösek ebben a játékban, hanem az újkori festészet valószerű testábrázolásai vagy a klasszikus szobrászat példái, bár kétségtelenül elgondolkodtatnak azzal a kérdéssel, hogy például mit jelent a Vitruviusi embertanulmány egy férfivállon vagy a Hermelines hölgy egy női combon, esetleg a Szamothrakéi Niké szárnyas torzója egy lapockán. A tetoválótintával feljegyzett idézetek, bár nyilvánvalóan a hitvallás vagy valamiféle életvezetési elv kinyilatkoztatási szándékával kerülnek a bőrre, ebben az esetben sem tudják felejtés alá vonni a hordozót, hiszen nem egyszerűen papír, hanem élő pergamen lesz a test. A mediális hordozó miatt válnak a meglepetés erejével újraolvashatóvá az olyan feliratok (létező, fotókon dokumentált tetoválásokat hozok példaként), mint például a „Ceci n’est pas une pipe” egy alkar belső felületén, vagy a Michelangelónak tulajdonított gondolat egy felkaron, miszerint „Megláttam az angyalt a márványban, már csak ki kellett szabadítani”, továbbá a Korintusiakhoz írt I. levél 13:4–8. szövege egy tompor lapos felületén. A bőr egy poszthumán palimpszesztus.

Vö. még:

„Mi kell neked, gonosz lidérc?
Bőr, pergamen, márvány vagy érc?
Vésőt, iróvesszőt, tollat ragadjak?
Választhatsz, ládd, kedved szerint.”
(Goethe: Faust)

Borítókép: René Magritte, A képek árulása, 1928–1929, olaj, vászon, 59 × 65 cm, Los Angeles County Museum of Art.

Bódi Katalin

szerző: Bódi Katalin
honlap e-mail

Bódi Katalin 1976-ban született Salgótarjánban, jelenleg Nyíregyházán él. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa, irodalomtörténész, kritikus. A Studia Litteraria irodalom- és kultúratudományi folyóirat szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum