KULTer.hu - „Kolozsváros, olyan város”
89629
post-template-default,single,single-post,postid-89629,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Kolozsváros, olyan város”

„árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok

Kolozsvár vonzó? Kolozsvár a ködök városa? Centrum vagy periféria? Esetleg „pericentrum”? Kolozsvár „törtet” vagy „lemarad”? Kolozsvár „fikció”? Miben áll az érdekes ellentétei által kreált egyedisége? Hogyan válik a vonzalmak városává és a tagadásévá egy időben?

A FISZ és az E-MIL által szervezett „árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok című kétnapos tanácskozáson ilyen kérdéseken keresztül próbálták a meghívottak és a résztvevők megérteni, feldolgozni és megértetni a várost, a különböző városképeket irodalomtörténeti, irodalomelméleti, gazdasági és más szociokulturális nézőpontból. Természetesen nem törekedhettek a város teljes „felderítésére”, de a kialakított közös beszéd- és gondolattérben számos fontos probléma felvetődött. A tanácskozás két fő helyszínéül a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának kápolnaterme és a Bulgakov kávéház szolgált.

A város megértésének, elméleti „feltérképezésének” első stációja Norman Manea – nemzetközi hírű, román kortárs szerző – új, Vallasek Júlia által lefordított, Kötelező boldogság című könyvének a bemutatója volt. A fordítóval beszélgetett a könyvről Doru Pop és Demény Péter. A mű középpontjában a diktatúrák borzalmas és bizarr hétköznapjaiban vergődő ember áll. Vallasek Júlia a fordítás nehézségeiről beszélt, arról, hogy eddigi munkája során ennek a szövegnek a tolmácsolása állította a legnagyobb kihívás elé a szöveg prozódiai ritmusa és gondolatritmusa miatt. Doru Pop azt jegyezte meg a könyvvel kapcsolatosan, hogy az író nem fogalmaz meg könyvében explicit kritikát a diktatórikus rendszerrel szemben, őt inkább az érdekli, hogy egy mikrorealista rálátást biztosítson arra a kommunizmusra, amelyben élt.

Ezután az irodalomtörténeti konferencia vette kezdetét, ahol elsőként T. Szabó Levente beszélt arról a Kolozsvárról, melyet az 1848-as évektől kezdődően a két haza egymásra találásának történeteként emlegettek, de ez csupán azokban ez években hatott természetesnek, a hatvanas évektől kezdődően több kritika is megfogalmazódott vele szemben. Kemény Zsigmond például az unió és unifikáció különbségét hangsúlyozta szövegeiben, és azt is szorgalmazta, hogy Erdélynek saját országgyűlése legyen. A további kritikák is azt sugallják, hogy a transzilvanizmus jelensége már ebben a periódusban is felbukkant. Az erdélyiséget, az erdélyi identitást már ekkor erőteljesen megpróbálják Magyarországgal szemben definiálni, pontosan úgy használva a nemzeti protekcionizmus mechanizmusát, ahogyan eddig együtt használták azt a külföldi irodalom túlságos „elharapózása” ellen, mely a helyi szerzők kárára szolgált.

Az előadás középpontjában egyébként a világ legelső komparatisztikai lapja, az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok állt, mely ettől az előbb említett feszültségteli helyzettől próbált mentesülni. A lap több mint 120 nemzetközi munkatárssal dolgozott együtt, és elsőként foglalkoztatott roma fordítókat is, továbbá a legnagyobb természetességgel alkalmazott nőket is, például a jeles Elena Ghikát. T. Szabó Levente szerint a folyóiratot viccesen nevezhetnénk a korabeli Twitternek is kommunikációs és hálózati hatékonyságát tekintve.

Boka László következett ezután, aki Kuncz Aladár, Bánffy Miklós és Jékely Zoltán tevékenységei, emlékei nyomán próbálta feltérképezni a huszadik század első harmadának meglehetősen bonyolult és bonyodalmas Kolozsvárját. Az előadó beszélt Kuncz Aladár és Bánffy Miklós kapcsolatáról – mely meghatározó volt az erdélyi Helikon megalapításában is –, illetve azokról a Kolozsvár-képekről, melyek a három író visszaemlékezéseiben jelentek meg. Ezután Balázs Imre József beszélt az utóbbi évtizedek verseinek Kolozsvár-nyelvéről, a versekben megjelenő visszatérő irányokról, perspektívákról, helyszínekről. Ilyenek a Fellegvár, a Szamos, a Főtér, a Donát-szobor, a Hoia-erdő fele vezető irány, pontosabban az ottani gát, mely legtöbbször a halállal kapcsolódik össze a szövegekben. Főleg a harmadik Forrás-nemzedék verseiben jelenik meg Kolozsvár mint az idegenség városa, melyet a versek invenciózus kevert nyelvűsége fejez ki a legjobban.

Lapis József előadásából az derült ki, hogy a legfiatalabb költők verseiben (akik néha fel-felnevettek, ha saját vagy ismerősük versét vette górcső alá a kritikus) is fellelhetők nagyjából ugyanezek a toposzok, persze némi módosulással. Ezekben a versekben Kolozsvár mint homályos, ködös város, illetve mint egy az identitást elbizonytalanító alakzat jelenik meg. Molnár Illés Visky András Ha megH című kötetének Kolozsvári Anziksz című ciklusát elemezte, s általa egy újabb Kolozsvár-képpel gazdagodott a konferencia. Visky András verseiben Kolozsvár a halottai és különböző halálnemek által ábrázolódik, egy nem hozzáférhető város képe rajzolódik ki előttünk. Ebben a térben nincs nyelv a közlendő kifejezésére, itt mindent a hiány szervez. Kolozsvár egy olyan tér, ahol „nem lehet beszélni, de hallgatni sem”, identitását a halottai hordozzák.

Az első nap Kulcsár Árpád első kötetének, A harmadik ipari forradalom csöndjének bemutatójával zárult. A szerző Selyem Zsuzsával és Szőllősy Balázzsal beszélgetett. A kötet egyik érdekessége az, hogy a textuális médiumát kitágítva QR-kóddal lehívható videókat is csatoltak néhány vershez. Ezek a videók azt a célt is szolgálják, hogy a könyv testére kérdezzenek rá. Kulcsár Árpád szerint jó lenne már új irodalmi közléseket is találni, olyanokat, amelyek a piaci logikába illeszkedve hívnák fel annak működésére a figyelmet. Kötete valójában egy „kompromisszumkötet”, olyan elképzelései is vannak, hogy az ember bőrét is a szöveg testévé lehetne tenni, mondjuk úgy, hogy a verseket rá lehetne tetoválni önként jelentkezőkre. Magának is feltette a kérdést, hogy ez mennyire megvalósítható. Kolozsvárhoz érdekes viszony fűzi, szereti a várost, tinédzser kora óta itt él, de már párszor próbált elmenni innen, azonban ezek az elköltözések egyszer sem sikerültek, mindig visszatért ide. A város a verseiben kontúrok nélküli, tája vesztett térként jelenik meg, ahol köd és homály uralkodik. Bár egyelőre ez az első és utolsó kötete, a közönség minden bizonnyal várja, hogy vajon elképzeléseit mikor valósítja meg egy újabb könyvvel.

A második nap a fiatal, Kolozsvárhoz kötődő költők, André Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád, Láng Orsolya, Serestély Zalán, Szőcs Petra felolvasásával és beszélgetésével indult, melyet Karácsony Zsolt moderált. Kolozsvár tereiről, hozzáférési lehetőségeiről vagy épp annak hozzáférhetetlenségéről is volt szó, illetve a különböző (személyes) perspektívákról, amelyek által megpróbálják megközelíteni a várost.

A kétnapos eseménysorozat egyik központi figurája Tompa Andrea volt, akinek a regényeivel két előadás is foglalkozott, Bányai Éváé és Uri Dénesé, illetve szerzői estjén az író Visky Andrással beszélgetett. Az előadások a Tompa-regények kapcsán Kolozsvárt mint az átmenet terét jelölték meg, illetve a különböző szereplők perspektívájából hol a „holnap”, hol a „tegnap” városaként bukkan fel, azaz az ellentétek érdekes városaként jelenik meg ily módon. A szerzővel való beszélgetés során is fókuszban maradtak a terek, és a hontalanság fogalmától kezdve az írói felelősségvállalásig mindenféle témát körbejártak. Tompa Andrea szerint fontos lenne az ártatlan gyermeki nézőpontot feladva is megírni például a rendszerváltás történetét, hisz így a felelősséget elhárítja az író. Jó lenne olyan regényeket olvasni, ahol szereplők nem csak elszenvedik a világot, hanem alakítják is azt. Persze nagyon nehéz ezt megcsinálni: ahogy fogalmazott, neki sem sikerült még megragadni egy ilyen nézőpontot.

Az esemény egyik fénypontja a Kolozsvár-reprezentációk és szimbolizációs stratégiák című beszélgetés volt, melyben György Péter esztéta, Kádár Magor egyetemi docens és Selyem Zsuzsa egyetemi tanár vett részt. A beszélgetés kiindulópontját György Péter négy éve megjelent könyve, az Állatkert Kolozsváronképzelt Erdély képezte, melyben az író az Erdélyről kialakult sztereotip képeket próbálja lerombolni, vagyis az Erdély-mítoszt. Selyem Zsuzsa azon kérdésére, hogy hogyan látja a mostani Magyarország Erdély-képét, kicsit sem habozva kijelentette, hogy a magyar politika lemondott Erdélyről, jobban mondva eddig sem érdekelte, csak az, hogy ezt a térséget hogyan tudja szavazatmaximalizáló eszközként kihasználni. Mostanra már „kisajtolta” a kormány, ami ebben a lehetőségben volt, tehát számára érdektelenné vált ez a terület. Azt is hozzátette ehhez, hogy a magyar politikum csak a magyar Kolozsvárt látja, ha egyáltalán látni akarna belőle valamit. A románság és magyarság együttes helyzete mindig is hidegen hagyta. Továbbá arról is beszélt, hogy a magyar kormány teljesen elvesztette a realitáshoz való viszonyát, egy olyan léptéktévesztésbe ment bele, amely teljesen kiszorítja, felőrli a magas kultúrát. Mivel már az sem hozhat szavazatot, az is kiesik a kormány érdeklődési köréből. Meglátásai szerint Magyarországon egy eddig soha nem létező nemzetállamiság kezd kiépülni, melynek szűrőin sem a mélyszegénység, sem a „bonyolult” identitásmintázatok nem mennek át, mint mondjuk az, ha valaki „kevert” etnikumú.

Ezután Selyem Zsuzsa Kádár Magortól kérdezett, hogy ő hogyan látja Kolozsvárt kommunikációs- és marketingszakemberi szemmel, hisz nemrég a Világbank a legnépszerűbb, legvonzóbb romániai városként jelölte meg azt. Az egyetemi tanár megerősítette az elmondottakat, szerinte is egyre több ilyen jelzőt aggatnak a városra – Kolozsvár a fesztiválok városa, a Tiff városa, a kultúra városa –, melyek pont azt a képet táplálják, amit az itteniek is szeretnek, és egyre jobban fővárosként képzelik el emiatt Kolozsvárt. Kádár Magor azt is kiemelte, hogy a kolozsváriaknak nagyon erőteljes a lokális identitásuk. Egyre csak törtet a város, egyre több a fiatal lakos, akik maradnak és fejlődni akarnak. Doru Pop azonban ezen a ponton nem értett egyet Kádár Magorral, szerinte egyre inkább elmennek a fiatalok, nem annyira erős a fejlődési tendencia, mint amennyire fel van „hájpolva”. Ez a Kolozsvár szerinte így fikció.

Egy másik beszélgetési csomópontként felvetődött az Orbán János Dénes nevéhez fűződő KMTG és a „mentorok” erdélyisége, melynek kapcsán György Péter megjegyezte, hogy ez Pesten különösebben senkit sem érdekel, ez részletkérdés. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a Művészeti Akadémia rendkívül „mulatságos” vezető gárdája helyett most egy „élénk retorikai képességekkel megáldott” fiatalembert talált magának a kormány, csak vele az a baj, hogy mivel nem ismeri a közeg szabályait, „nem tudja jól viselni magát”, nem tudja kezelni, „ha az arcába mondják a kamerák mögötti pénzfelvételt”. A legfőbb kérdés a KMTG kapcsán az György Péter szerint, hogy Orbán János Dénesnek sikerül-e majd kidolgoznia egy olyan stratégiát, hogy bárki képes legyen beadni a derekát nekik. A tőlük származó pénz óriási szégyenbe kerül, s annak pedig még nagyobb ára van. Egyelőre láthatóan senki nem lenne képes megküzdeni a szégyennel, nem nagyon tudhatnak maguk mellett jelentősebb alkotókat.

A beszélgetés végén felvetődött a szolidaritás kérdése, illetve főként annak hiánya, melyről Kádár Magor azt nyilatkozta, hogy addig semmiképp sem lát esélyt ennek gyakorlatba ültetésére, amíg nem tesszük ezt is piaci termékké, azaz piaci igényt kell teremteni rá, vonzóvá kell tenni a tömegek számára. György Péter ezzel kapcsolatosan azon a véleményen volt, hogy az egyetemi oktatás struktúráját, annak kánonját kéne kitágítani, mert amíg csak a középosztály kultúráját, illetve nagyon távoli országok szegénységét esetlegesen említik, addig az emberek nem fogják sajátjuknak érezni a kitaszítottak kultúráját, mindig csak valami távoli dologként fognak rá gondolni, amihez nekik nincs közük. A változást csakis ez indíthatja el, ha látni és láttatni akarunk.

A kétnapos eseménysorozat egy slam poetry esttel zárult, ahol meglepetés gyanánt nem csak slamekkel léptek fel a fiatal művészek. Vass Csaba egy szatirikus novellát olvasott fel, melynek központi szereplője Fellegvári Imre volt, egy bölcsészkaron tanító egyetemi tanár, majd André Ferenc is előadta a T9-cel (telefonszótár), legújabb alkotótársával együtt szerzett dadaista slamjét. Végső lezárásként Korpa Tamás, a FISZ társelnöke elindult, hogy elássa a Fellegváron az időkapszulát, mely a résztvevők aláírását tartalmazza. Ezt a tervek szerint tíz év múlva fogja előásni, és addig valakinek szerveznie kell majd egy hasonló kaliberű eseményt. Ám ezek előtt, még a bölcsészkar kápolnatermében Selyem Zsuzsa és Korpa Tamás is felhívta a figyelmet a Cs. Gyimesi Éva, a kitűnő egyetemi tanár és író halálának hatodik évfordulójára, és megjegyezték, hogy szerintük ez az eseménysorozat méltó megemlékezésül is szolgál.

„árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok, Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bulgakov Café, 2017. május 22–23.

A fotókat György Alida készítette.

Marin Diana

szerző: Marin Diana
honlap e-mail
Marin Diana a Babeș–Bolyai Tudományegyetem BTK-n magyar-angol szakon másodéves hallgató. Kíváncsisága határtalan. Bár szeret „játszani” a szavakkal, egyelőre nem megy neki az önbemutatás, de rajta van az „ügyön”.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum