KULTer.hu - Népszerűek a Csokonai osztálytermi előadásai
89529
post-template-default,single,single-post,postid-89529,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Népszerűek a Csokonai osztálytermi előadásai

Századjára játszottak az iskolák osztálytermeiben a Csokonai Ifjúsági Program (CSIP) színészei. A foglalkozás igazán népszerű, s az eddigi tapasztalatok szerint jelentős hatással tud lenni a diákokra.

A Csokonai Színház a 2015/2016-os évadban indította útjára első osztálytermi színházi nevelési előadását, a Rómeó és Júlia-történetet új kontextusba helyező Verona, 1301-et Edelényi Vivien, Kiss Gergely Máté és Vranyecz Artúr főszereplésével. A látottak hatására sokan a kapcsolódó kötelező olvasmányt is elolvasták, mások a hagyományos színházi előadásra látogattak el a tantermi játék után.

Idén elindult a második, Jeruzsálem című produkció is, melyet Mészáros Ibolya, Mercs János és Rózsa László játszanak. A két előadás összesen száz osztályba jutott el eddig a Csokonai Ifjúsági Program (CSIP) vezetője, Gemza Melinda irányításával. A drámapedagógus szerint „mindenki szívvel-lélekkel vesz részt ebben a kalandban, úgy, hogy ezek a színészek esténként a Csokonai színpadán is megállják a helyüket, nem beszélve a napközbeni próbákról. Ebben a műfajban elengedhetetlen a játszók közti harmónia és egyetértés, hiszen az előadás annyira intim térben, olyan közel történik a részvevő diákokhoz, hogy hiteles előadás és foglalkozás csak így jöhet létre. ”

A műfaj sajátja, hogy az előadások osztálytermi körülmények között kerülnek színre, minimális díszlettel és jelmezzel, és a hagyományos értelemben vett játékot drámapedagógiai részek szakítják meg, így a résztvevő osztály aktívan bekapcsolódhat a történet alakításába.

Az osztálytermi színházi nevelő előadás sok diák számára az első valódi színházélmény. Akár olyan módon, hogy korábban még nem járt színházban, akár úgy, hogy korábban nem érezte magát igazán megszólítva. „Különösen fontosak mindannyiunk számára azok az előadások, amikor olyan iskolákba, olyan településekre juthatunk el, ahol a diákok csak ritkán vagy soha nem jutnak színházi élményhez. Számtalan visszajelzés érkezik a diákoktól, pedagógusoktól, hogy egy-egy ilyen előadás után mégiscsak elolvasták a kötelező olvasmányt, vagy eljöttek a színházba, hogy más szerepekben is láthassák a náluk járt színészeket”− fogalmazta meg a foglalkozásvezető.

A Csokonai Ifjúsági Program (CSIP) századik előadása csupán egy mérföldkő és nem végállomás. A jövő évadban a két meglévő produkció mellett a CSIP állandó rendezője, Madák Zsuzsanna egy új előadással készül. A kékbolygó története ezúttal a 3-4. osztályosokat szólítja majd meg úgy, hogy mesébe ágyazottan dolgozza fel a környezetvédelem témáját.

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum