KULTer.hu - Potozky László regényrészlete
89280
post-template-default,single,single-post,postid-89280,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Potozky László regényrészlete

Égéstermék

Papbőgésre ébredek, vasárnap reggel fél tizenegy, a templom körüli póznákra aggatott hangfalakból üvölt a mise, elárasztja a lakótelepet. Nem emlékszem, hány éve vittem utoljára haza valakit, be akarom mutatni Nikkát, kispolgári szokás, mondta, de legyen, viszont én hozzánk nem utaztatlak le, megkíméllek attól, hogy anyám demenciájával vegyülj. Buller léptei döngenek az előszobában, szidja azt a kurva egyházat, ütném még a mentőben is, aki így zajong, morogja, nem értem, ő miért nem akar elköltözni itthonról. Anyám felhangosítja a nappaliban a tévét, a falon keresztül hallom, hogy Szlendermen, Holgerszon és Betmen külön-külön tárgyaltak Mikiegérrel, és elérték, hogy kiengedjék az összes tereprendezéskor letartóztatott egyetemistát, az ifjúságért vagyunk itt elsősorban, mondják. Anyám szobáról szobára jár, nyitja az ablakokat, szellőztet, mit is mondtál, hányra jön Milen? Kettőre, és már nem Milen, mondom, mire anyám, jaj istenem, nehogy Nikka előtt is elszóljam magam.

Kimegyek elé a trolihoz, a visszaúton felkészítem a családtörténetünkből, elsorolom azokat a dolgokat, amikre bólogatni kell, és amikről jobb inkább hallgatni, Konrádos és politikai témákról egy szót se, anyám csöppet érzékeny, és Bullernek se kell tudnia róla, nem valószínű, hogy kivezényelik, de akkor is. Ennyire azért ne oktass ki, beszélgettem életemben egy-két emberrel, mondja Nikka, olvastad a szabadon bocsátásokat? Hallottam a tévéből, felelem, de ő úgyis végigmondja, meg akarnak vásárolni minket kilóra, mindegyik magának, érted? Abban lakunk, a középsőben, mutatom neki a három tízemeletest, kölyökkoromban úgy hívtuk őket, hogy Transzformerek, mert az egyiknek piros, a másiknak fehér, a harmadiknak kék üvegberakás volt a teraszain, az volt a menő az udvaron, aki itt lakott.

Anyám nyit ajtót, Buller is előjön a szobájából, lemegy a bemutatkozás. Drukkolok, nehogy anyámnak megint szeretethulláma legyen, ami mindig idegenek előtt kapja el, és rajtunk csattan Bullerrel, de szerencsére most el van foglalva, a konyhában ültet le kettőnket, hogy szórakoztassuk, amíg főz. Elmagyarázza Nikkának a becenevünket, én mások előtt is így hívom őket, hogy Küncsöm, ők az én küncseim, ugye nem baj? Úgy kérdezi ezt, hogy ne lehessen tudni, melyikünktől várja a választ, Nikka zavarba jön, miért lenne baj?, mire anyám, hát hogy így tutujgatom a fiamat, nem zavar téged?, de meglátod te is, a korral egyre érzékenyebb leszel, az ilyen öreg tyúkok már csak ilyenek, bizony, a vénség. Behajol a hűtőbe, zajosan rakosgat a polcokon, hogy érződjön, mennyire elkeseredett a kora miatt, aztán a vágódeszkára csapja a húst és mosolyog, mondd, Nikka, van testvéred? Egyke vagyok, anyám pedig hogy nagy kár, ha nem tudnak a szülők többet vállalni, nekem a gyerekeim a legfontosabbak, ezért maradtam az apjukkal, a te papád mivel foglalkozik? Mérnök, mondja Nikka, erre anyám, hogy az nagyon szép mesterség, és együtt vannak anyukáddal? Elváltak, feleli Nikka, az szomorú, mondja anyám, pláne, ha régen szerették egymást, nekem a férjem volt az első, bezzeg én neki nem, és nem is az utolsó. Vastag szeleteket vág, és klopfolás közben elpanaszolja, hogy az empátiahiányos egoista apám fénykorában a kollégáival olyan murikon vett részt, amiken egyszer úgy szétütötték magukat, hogy poénból bezártak egy színésznőt a hűtőkamrába, és csak reggel jutott eszükbe. Vadul potyolja a húst, majd valami orvoskáról kezd mesélni, akit pár hete helyeztek hozzájuk az osztályra, még ott van rajta az egyetem szaga, de rezidens létére megtiltotta, hogy ha egy beteg esetleg akar adni ezt-azt, akkor eltegyük, ilyen fiatalon könnyű becsületesnek lenni, semmi baja az életben, biztos a szülei is gazdagok, de arra nem gondol, hogy mások hogy jönnek ki abból a nyomorult fizetésükből.

Négyesben ebédelünk, anyám sürög-forog, és szidja a főztjét. Bullernek ugrál az állkapcsa rágás közben, nem beszélget, és Nikka is hallgat, néha viszont mintha Bullerre pillantana, miközben a szájához emeli a kajával teleszúrt villát. Már a nyeléséből hallom, hogy meg fog szólalni, a tesód mesélte, hogy rendőr vagy. Gyors reagálású, mondja Buller, és fel se néz a krumplipüréből, az valami alegység?, kérdezi Nikka, Buller bólint, az. És mit csináltok, mi a feladatotok?, én meg nem tudom, mivel jelezhetnék Nikkának, hogy ez is olyan téma, de Buller megszívja a fogát, mi nem bírságolunk, nem tökölünk, hanem megoldjuk a problémát. Az mit takar? Visszük a háborút is, ha kell. Épp Betment interjúvolják a rádióban, Buller hátranyúl, lehalkítja, amúgy bírom ezt az arcot, mondja, Nikka felkapja a fejét. Nem értem, minek kell most jópofizzon, folytatja Buller, jobban csíptem, amikor azoknak a cigányölő szkinhedcsávóknak volt az ügyvédje, hát nem is tudom, Küncsöm, veszi elő a békítő hangját anyám, nekem egy politikusról se mondjál jót, én a szabiszeseket se szeretem, na jó, a tanítónénit igen. Mesélted Nikkának?, kérdezi büszkén, meséltem, mondom. Tudod, Nikka, ő volt az egyetlen támaszunk, amíg a férjem élt, rengeteget segített rajtunk, ezért idegesít, ha ez a Szlendermen meg Holgerszon ágálnak a kormány ellen, azzal a nagy liberálisságukkal mindenkiből buzit csinálnának, ezeknek a tüntetéseknek is mi értelme van? Egyik mentős ismerősöm mondta, milyen banda van ott kint, az az oszlatás, amikor volt, akkor törték be a fejét, kiment segíteni a sebesülteken, oszt ezt kapta hálából.

Hát ha házhoz megy a lófaszért, mondja Buller, mit keresett műveleti területen? Nikka villája koccan a tányéron, mióta műveleti terület a Konrád tér, egyáltalán, mi az, hogy műveleti terület? Ahol nincs mit keressenek civilek meg az ilyen mentősfélék. És ki dönti ezt el? A rendőrség. És ha mégis ott vannak a civilek meg az ilyen mentősfélék? Akkora húst nyelek le, hogy megfájdul a torkom tőle, izzad a lábam a papucsban, Buller megtöröli a száját, mondom, hogy nincsenek civilek, mert aki a figyelmeztetés ellenére se húz el onnan, az szabálysértést követ el, tehát nem civil, hanem rendbontó. Ez így eléggé leegyszerűsítő, mondja Nikka, talán nem ártana jobban disztingválni. Buller megrázza a fejét, látod, ezért nem a bölcsészkaron van a rendőrképzés. Soha senkit nem láttam még ilyen agresszíven szedni a pürét, mint Nikkát, figyelj, nem támadni akarlak, hogy ki szabályszegő vagy nem, de mi van például azokkal a rendőrökkel, akik viperát használnak? Minden kígyót utálok, feleli Buller. Van olyan ismerősöm, akinek azzal hasították fel a homlokát, mondja Nikka. Viperával? Igen. Akkor azok nem a rendőrségtől voltak, nálunk nincsenek hüllők eszközként rendszeresítve. Anyu, nem azt mondtad, hogy van madártej?, kérdezem.

Borítófotó: Wikipedia

Potozky László

szerző: Potozky László
honlap e-mail
Potozky László 1988-ban született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Békés Pál-díjas író. Legutóbbi novelláskötete Nappá lett lámpafény címmel jelent meg a Magvetőnél, első regénye, az Éles ugyanitt látott napvilágot.

KULTprogramok

<< 2017. Sze. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum