KULTer.hu - A felkészülés hasznáról
90396
post-template-default,single,single-post,postid-90396,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A felkészülés hasznáról

Fishing on Orfű 2017

Az elmúlt tíz évben az lett a szokásunk, hogy a Fishing on Orfű utolsó éjjelén még utoljára bejárjuk a Panorama Camping legfontosabb helyszíneit, ezzel egy évre elbúcsúzva kedvenc fesztiválunktól. A két FOO közti „üresjáratot” sokféleképpen át lehet vészelni, például úgy is, ahogy e cikk írója tette: felkészüléssel.

Persze 360 napon keresztül nem lehet fenntartani a lelkesedést, de a tudatos és előrelátó orfűi fesztiválozó időben hozzákezd az alapozáshoz, hogy az immáron 5 naposra bővült eseményen a legjobb formáját hozza. Ha már túl van a sátrazós korszakán, akkor november táján nem árt helybeli szállást foglalnia, különben gyalogolhat be Abaligetről, rosszabb esetben lemaradhat minden közeli kiadó szobáról, apartmanról. Fokozza az éberséget a honlap és a Facebook-oldal napi ellenőrzése, hogy biztosan meglegyen a heti bérlet (no meg a sátorhely, mondjuk a Heaven Streeten). Ugyanis évről évre gyorsabban elfogynak a bérletek, mostanában teltházas a FOO.

A jó alapozás után jöhet a taktikai-technikai-fizikai készségek fokozatos fejlesztése. Nem csak arra gondolok, hogy év közben is koncertekre kell járni, hogy „szokjuk a derbik hangulatát” (az orfűi fellépők dalait kizárólag felvételről hallgatók behozhatatlan hátrányba kerülnek), hanem el kell érnünk azt az edzettségi fokot, hogy bírjuk a FOO által támasztott feltételeket. Egy PASO-koncert magas térdemeléses végigugrálása vagy egy istenes pogózás a Supernemen megadja a szükséges állóképességet. A 30y koncertjén a Budapest Parkban négy korsó sörrel a kézben megtalálni a többieket a tömegben: fejleszti a tájékozódó készséget és az egyensúlyérzéket (amikre nagy szükség volt a Kacat Nagyszínpad előtti dombon). Sok száz mobil világító fényében gyönyörködni a Green Day budapesti koncertjén lelkileg segít a felkészülésben.

Az utolsó fázis a nagy esemény előtti hetekben zajlik. A ráhangolódás egyik része a múltidézés, nosztalgiázás, melyet nagyban segített az idei, 10. Fishing on Orfű tiszteletére a honlapra felrakott négyszáz (!) orfűi koncertfelvétel. A másik összetevő viszont éppen a jövő tervezgetése: a már nyilvános program ismeretében válogatni, egyéni programot összeállítani, majd újratervezni (hisz annyi jó off program is van), vagy fájó szívvel elengedni a keddi Szabó Benedek és a Galaxisokat a Konyha kedvéért, hisz ők még dedikált plakátot is ígértek. És egy év után arra ébredek, hogy már szállok is fel a vonatra, mit sem törődve a vágányfelújítással, pótlóbuszok fojtogató hőségével, az igencsak megnövekedett menetidővel.

Közben kell rájönnöm, hogy hiába volt a szigorú edzésterv, attól szép és emlékezetes a FOO is, hogy hibák csúsznak a tervekbe: hol egy hiányzó szalmakalap a tűző napon, hol az ugrálástól folyton lecsúszó rövidnadrág (merre lehet az a fránya nadrágszíj?), hol pedig az alváshiány okozta kisebb szendergések, amikor arra riadsz, hogy Péterfy Bori már megint stage divingol, vagy a Colorstaron valaki véletlenül meglök. Az az igazság, hogy a legtöbb élményre, ami a 2017-es Fishing on Orfű fesztiválon ért, nem lehet és nem is kell felkészülni. Sejteni lehetett, hogy az 50. születésnapját az első napon koncerttel ünneplő főszervezőt, Lovasi Andrást sokan fogják köszönteni (nézők és fellépők egyaránt), de arra nem számítottunk, hogy az elmúlt harminc év legjobb dalaiból összeállított amúgy remek koncerten elromlik Lovi erősítője. Ilyen bosszantó technikai hibák sajnos máskor is előfordultak, erről a Quimby vagy a Kistehén is tudna mesélni. Pedig eddig ez nem jellemezte a Fishinget.

És ha már Lovasi: a fesztivál hagyományosan utolsó koncertjén Varga Livius, A kutya vacsorája frontembere születésnapi ajándékokkal kedveskedett a Kossuth-díjas zenész-szövegírónak, aki a spanyol szilvák nagy részét a közönségnek dobálta, így kaptam én is el egyet a nevezetes gyümölcsökből. A Kiscsillag egy-két órával korábban egy kísérleti koncertet adott, ami abból állt, hogy az első 30-40 percben kevésbé slágeres, vidámnak tűnő, ironikus dalaikat játszották, amik nem alkalmasak a közönség felpörgetésére. Később jöttek a jól bevált nóták, hálás is volt a publikum, de ez a felemásan végigvitt koncepció nem vált a koncert előnyére. Mint ahogy az sem, hogy a showelemeket látványosan mellőző Lovasi-csapat itt sem a bevonulás, sem a finálé közönségspannoló ziccerét nem használta ki. Azt meg nem csak én sajnáltam, hogy ezen a kerek évfordulón nem játszották el a fesztiválnak nevet adó Fishing on Orfű című számukat. Az igazsághoz tartozik, hogy kiszervezték az utánuk következő kórusnak, de akkor is hiányzott, na.

Izgalmas kísérlet volt a Kiscsillag utáni záróhangverseny, ahol egy fiatalokból álló kórus tíz percben foglalta össze a fesztivál tíz évét, a FOO ikonikus dalaiból részleteket énekelve. A pocsék hangosítás is hozzájárult, hogy a nem ehhez szokott közönség egy kis része értetlenségét és nemtetszését fejezte ki, pedig az ötlet kiváló, és a főpróbán sokkal jobban szólt a kórus. Kár érte. Újítás, kísérletezés nélkül nincs fejlődés, tudják ezt a Fishing szervezői is, ennek jegyében pedig több újdonsággal is szolgált az idei fesztivál. A Medvehagyma Ház adott otthont a Gyermekbirodalomnak, ahol nem csak színvonalas gyerekprogramok voltak, de a tíz év alatt családot alapított, gyereket vállaló fesztiválozók csemetéire is vigyáztak. Ugyanitt indult a Fonó Zeneudvar is, melynek folk- és világzenei koncertjei sajnos nagyon kevés nézőt vonzottak, kérdéses, hogy jövőre is találkozhatunk-e vele, vagy eltűnik, mint a tavalyi komposztvécék.

Sokkal inkább bevált a FOO Színházkert, hiszen a Muskátli udvarban felállított színpadon napi két előadás is volt: többek között monodrámák, független színházi előadások vonzották be nemcsak a fesztiválozókat, hanem az orfűi lakosokat is. És annak ellenére, hogy a nagy koncertekkel egy időben voltak, a nézőszám meghaladta a száz főt. Az első évekhez képest a fesztivál térben is nagyobbra nőtt, most épp az erdőből hasított ki egy apró színpadnyi területet. A “Tűzhöz közel” névre keresztelt helyszínen kora délután és éjfél után voltak koncertek, de a kis helyre bezsúfolódott nagy tömeg miatt Bérczesi Robi előadását ott kellett hagyjuk, mert semmit sem láttunk belőle. A helyzetre reagáló szervezők az utolsó nap már átrakták a Volkova Sisters koncertjét egy nagyobb színpadra. Végre én is eljutottam a Víziszínpadhoz, sőt sikerült abszolválnom az első strandolásomat is a Pécsi-tóban (éppen ideje volt már).

A fél évszázados Lovasi ünneplése mellett néhány politikai síkon is értelmezhető koncertbe, dalba is belefutottam idén, bár összességében ez csak egyetlen apró érdekesség volt a rendkívül színes fesztiválon. Jordán Adél és a Puszi kiváló és hangulatos koncertet adott a Borfalu színpadon, és ez nemcsak a színpadon természetes otthonossággal mozgó, elementáris kisugárzású színész-énekesnőnek köszönhető, hanem a karizmatikus énekes-gitáros Spenótnak, meg persze az egész együttesnek. Egyik dalukkal üzentek Budapestre, hogy a kormányfő is megértse. Ennél metaforikusabban fogalmazott drMáriás, a Tudósok frontembere, aki a koncertjük kezdetén – többek őszinte megrökönyödésére – egy hosszú monológban ecsetelte a Magyarországot veszélyeztető picsahal természetét. Müller Péter Sziámi nem politizált, barátaival játszotta régi és új dalait, melyek közt akadt olyan, ami messzemenően érvényes a mai magyar közéletre is.

Pusziék mellett a másik nagy felfedezésem a szerb Repetitor nevű banda. A két törékeny lány (dob meg basszus) és egy langaléta srác (gitár) kemény délszláv rockban utazik. A nyolcvanas évek glamrock bandái óta nem láttam színpadon olyan hajrázást, mint amit a szőke dobos csaj művelt, de nem ezzel, hanem az őszinte, zajos, nyers és keresetlen zenéjükkel (lehet, hogy a szövegük is az, de azt nem értettem) nyerték meg a közönséget. Crvena című balladájuk atipikus Repetitor dalnak mondható, egy szívbemarkoló szerb népdal feldolgozásának tűnik. Nem csoda, hogy szép számban jelentünk meg a turnébuszuknál lemezeket és pólókat vásárolni.

Habár idén úgy éreztem, hogy nagyobb a tömeg, mint az előző években (sör- és fröccstúrákra száz fölötti létszámú hordák indultak), mégis folyamatosan belebotlottam Fishingről ismerős arcokba, vagy konkrét ismerősökbe, mint a régen látott kollégiumi szobatársam vagy egy régi, kedves tanítványom. Annak a 18 éves részeg srácnak az elismerését is jó volt hallgatni, aki tanácsot kért, hogy melyik ár-érték arányban a legjobb étel. Apropó, a hajdani fülledt kajás sátrak mára „gasztrokínálattá” szélesedtek és nemesedtek, sosem volt még ekkora a választék. Hiába érveltem a töltött káposzta mellett, a fiatalember már nagyon rákészült a hot-dogokra. Ám őszinte csodálattal hallgatta, hogy én már a második Fishingen is ott voltam, és még most is kitartok.

Talán még sosem volt ilyen nehéz visszatérni a hétköznapokba, mint idén. Fesztivál utáni depresszió? Lassabban kipihenhető fáradtság? Hiányzik a borfalu otthonossága és kínálata? Bármi is legyen, nem akadályozhat meg abban, hogy elkezdjem a felkészülést a jövő évi nagy eseményre. Ehhez adta meg az első, apró, de vicces lökést a munkába visszatérve az íróasztalomra és monitoromra ragasztott, ízlésesen elrendezett 87 színes post it. Jó tudni, hogy van hová visszatérni két FOO között.

Fishing on Orfű, Orfű, 2017. június 20–24.

A fotókat Bődi Zoltán Géza készítette.

Váradi Nagy Péter

szerző: Váradi Nagy Péter
honlap e-mail
Váradi Nagy Péter 1979-ben született Nagyváradon, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője. A Debreceni Egyetemen végzett magyar, illetve mozgókép- és médiakultúra szakon. Több mint egy évtizedig egy budapesti iskolában tanított. Jelenleg a Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. Írásai a KULTer.hu-n kívül a Szépirodalmi Figyelő, a Debreceni Disputa és a Hitel folyóiratokban, valamint a Hamlet.ro és a Magyar Játékszín oldalakon jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum