KULTer.hu - Az elmondás fontosságáról
89368
post-template-default,single,single-post,postid-89368,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az elmondás fontosságáról

Neil Gaiman: Északi mitológia

Neil Gaiman új kötetében a skandináv mitológia történeteit meséli el, ahogyan ő látja. Irodalmi krédóját érvényesíti, értéket ment és ad tovább. Ezúttal ez a kitétel nem marketinghúzás, hanem irodalmi fokmérő.

Lelkiismeretes recenzeálóként el kell töprengenem azon kérdés felett, hogy a jelenlegi populáris kultúrában megjelenő skandináv mitológiára történő utalások, onnan származó szereplők vagy fordulatok változtatnak-e, s ha igen, milyen mértékben magán a kanonizált szövegegyüttesen, az Eddán. Ettől a megközelítéstől eltér Gaiman kötete, nem helyez semmit sem új kontextusba, nem ad hozzá az anyaghoz, ellenben szelektál, maga is kánont képez. A könyvet unokájának, Everettnek ajánlja. Ezen két aktussal pedig magára veszi a skáld (történetmondó) szerepét, aki egy összetett és bonyolult értelmezési rendszert nyújt át mitológiai elbeszéléseken keresztül azon értelmezési közösségnek, amelynek tagjai a világ megismerésének lehetőségei után kutatnak, továbbá ahol a jelenségek magyarázatot nyernek, és ezen belül minden értelemmel felruházható lesz.

Az Északi mitológia merőben eltérő olvasatot nyújt a populáris kultúra többi termékéhez képest (vö. a Marvel Thor-filmtrilógiájával vagy akár a Vikingek sorozattal). Míg ezek többsége részeket emel ki eredeti helyükről és teszi új szövegkörnyezetbe azokat, ezáltal hozva közelebb a mitológiából kölcsönzötteket az olvasóhoz (ugyanakkor el is fedi a korábbi jelentésrétegeteket), addig e könyvnek éppen ellenkező a működési mechanizmusa – az érdeklődőt visszaviszi a forráshoz, a végtelenségbe ragyogó aurora borealishoz, az antropomorf istenekhez és egy talán valamivel stabilabb (?) világértelmezéshez. Nem szabad elfelejteni, hogy Gaiman bár végigvesz fontosabb állomásokat az északi mitológia kanonizált korpuszából, mint a világ és az istenek születése vagy Thor és Loki kalandjai, az egész narratíva a Ragnarökben, az istenek végzetében csúcsosodik ki, vagyis e rendezőelv alapján helyezkednek el az epizódok a szövegben. Szerkezetileg tehát nem tér el egyéb kozmogóniáktól, stilisztikailag pedig finomra hangolja a szerző a történeteket: azok olvasmányosak és humorosak.

Ehhez kapcsolódva fontos megvizsgálni azt a folyamatot, amelyben Gaiman úgy profanizál, hogy közben mégis meg tud maradni a szentnek értett kanonizáltság rideg keretei között. Meglátásom szerint nem az a kérdés e kötet esetében, hogy miért érdekes az, hogy a szerző, keveset adva magából, életre hívja a skandináv mitológia történeteit, hanem az, hogyan találja meg azt a nagyon vékony sávot, ahol úgy mozoghat lehetőségeihez mérten, hogy a legtöbbet kihozza a korpuszból, és az, ha sérül is a folyamat során, mégis egy megszólalásig az eredetire emlékeztető történethalmazt adjon, követve az eredeti által diktált vonalat. Emiatt működhet ennyire észrevehetetlenül remek módon az Északi mitológia, mert Gaiman megtalálja a módját, hogyan játszhatja ezt a kettős játékot, de egyúttal arra is rájön, hogyan illessze be a saját művei közé.

Istenekkel találkozhattak már az író korábbi műveiben a rajongók, itt azonban mintha hamisítatlanul jelen lenne az a belső pulzálás, ami miatt annyian vonzódnak a fantasy műfajában alkotók közül a mitológiában gyökerező minőség felé. A felbukkanó szereplők fel- és megidézik az európai mítoszkincs főbb jellegzetességeit, például azt, hogy nagyobbak az embereknél, ezzel egy időben pedig ott lappang bennük, hogy nemcsak karakterek, hanem szerepkörök is. Gaiman ebbe sem piszkál bele, mindazonáltal érezhető, hogy nagy hangsúlyt fektet a kifejezésmódok tökéletesre csiszolására. Annak ellenére, hogy a legtöbbünknek ismerős a skandináv mitológia, köszönhetően a populáris kultúra általi alapos feldolgozottságának, egy történetmesélésnél nem elég az információ puszta ismerete; sokkal fontosabb az, hogyan válaszol egy nyilvánvalóan kihívó kérdésre Loki, mint maga a beszélgetés ténye. Emiatt lesznek ezek a szereplők Gaimanéi, mert úgy beszélteti őket, ahogyan arra más nem képes. Véleményem szerint ezáltal annyira fontos irodalmi teljesítményt hajt végre, mint mikor Tolkien, illetve Seamus Heaney lefordította a Beowulfot.

Nagyszerű ez a skáldi pozíció, ahonnan Gaiman beszél, mindazonáltal felmerülhet a kérdés, hogy mutat-e a reanimálásnál többet az Északi mitológia. Ez összefügg azzal, amit a szerző vall a kánonokkal kapcsolatban: rendszeresen felhívja a figyelmet olyan, általa fontosnak tartott művészeti értékekre, amelyek éppen ki akarnak esni a kánonból. Foglalkozni kezd velük, felhasználja őket munkáiban, akár úgy, mint a jelen kötet esetében, vagy úgy, mint tette azt a Sandman képregénysorozatnál. Ezáltal megőrzi, ugyanakkor tágítja is a közös kultúrkincs halmazát, végeredményben mesterségesen nyúl bele a kánonformálásba. A könyv ennek a tudatos írói programnak a terméke. Gaiman e krédója abban a tekintetben ad stabilabb világértelmezést, hogy igyekszik ügyelni arra, hogy az irodalmi hagyományból lehetőleg a legkevesebb sérüljön az egyik generációról a másikra való továbbörökítéskor. Ha valami mégis kiesik, akkor az visszafordíthatatlanul örökre elveszik az emberi tudásból.

Az Északi mitológia stilisztikai tekintetben kiemelkedő alkotás. Illeszkedik Gaiman irodalmi vállalásához, hangulatban sem tér el eddigi szövegeitől. A formát a maga és az elmondandó narratíva igényére csiszolja, a tartalmat a legaprólékosabb és legpontosabb műveletek során alakítja ki, ezeket olyannyira láthatatlanul sikerül összeházasítania, hogy úgy tűnhet elsőre, a szövegek nem tartalmaznak annyi nóvumot, ami miatt érdemes kézbe venni a kötetet. Azonban az apróbb finomságok, a gaimani érintés egy ilyen ősrégi narratíván már mindenképpen figyelemre méltó újdonság.

Neil Gaiman: Északi mitológia, fordította: Pék Zoltán, Agave Könyvek, Budapest, 2017.

Fekete I. Alfonz

szerző: Fekete I. Alfonz
honlap e-mail
Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán, Szegeden anglisztikán és irodalmi szerkesztésen szerezte alapfokú diplomáját, Budapesten pedig az anglisztika mesterszakos végzettségét. 2016-ban elnyerte a JAKKendő-díjat. Fantasyvel, tündérmesékkel és gyerekirodalommal foglalkozik.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum